2007/09/12

Iskola

Hát igen, tudom, furcsa. De itt van az ősz, itt van újra, és nekem megint az jár a fejemben, hogy hova fognak majd ezek a kis piskóták járni suliba. Tudom, tudom, még csak 3 és 4 évesek.
Ezen túllépve azért ha megvizsgálom gyermekeim (tökéletesen különböző) alaptermészetét, akkor kiderül a turpisság: a hagyományos állami oktatás nem nekik való.
Na hát ezzel újat ugyebár nem mondok, nincs az a gyerek, akinek a mai magyar állami oktatás megfelelő lenne (tisztelet a kivételnek). Anyám pedagógus, tudom miről beszélek...

Tavaly óta kerülget a gondolat, tuti alternatív suli lesz ebből, a kérdés csak az, hogy melyik.
Egyre világosabban körvonalazódik a helyzet. Két különböző gyereknek sajnos két különböző suli a megfelelő.

Édes, hiperérzékeny, lassú, álmodozó, külső motivált Emmának a waldorf jelenthet egyedüli megoldást, ott tudnak számára megfelelő óvó, védő légkört biztosítani a fejlődéséhez.

A klasszikus belső motivált gyerek Iván számára olyan suli kell majd, ahol tolerálják azt, hogy saját, egyéni rugóra jár az agya. Nagyon tehetséges gyerek, ha hagyják kibontakozni, hagyják a saját ütemében megismerni a világot. Isten is neki teremtette a montessorit.

Waldorf és montessori suli is működik a közelünkben, ezt már kiszimatoltam.
Lehet röhögni, ez van, én ilyen gyagyás vagyok...

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

az nagyon jo ha a kozelben vannak ilyen alapitvanyi sulik.en is boldog(abb) lennek ha a mi kozelunkben is lennenek.szivesebben iratnam be oket ilyesmibe mint az allamiba.valahogy nekem is sokkal szimpatikusabbak.(nemcsak te gondolkodsz elore, az en lanyaim 2.5 eves es 4 honapos:-)))))))addig talan mire suliba mennek itt is lesz valami hasonlo mint a Waldorf, az nekem nagyon szimpi)

orsoly írta...

Iricc viszont en azt olvastam Waldorfekrol, hogy joval kevesebb tudast ad (ami nem feltetlenul baj), lassabban haladnak, viszont ha esetleg utana mar normal gimbe menne Emma, nem tudna behozni a lemaradast. azert ezeket is gondold majd at es olvass utana ha eljon az ideje:)

kicsinap írta...

POnt ezt akartam írni, mint Orsoly. Anyukám is tanár, és sokat panaszkodik a waldorfra. Még ötödikesek sem tudnak rendesen olvasni, írni sem, szerintem ez már azért elég gáz.
Nem értem teljesen amúgy, hogy egy "küldő motivált" gyereknek mirét jó a waldorf, hiszen ott pont, hogy nincs motiváció. (A csináld azt, ami jól esik számomra nem motiváció.)

presh írta...

Nagyjából leírtátok a jellemző téveszméket, amik a waldorffal kapcsolatban keringenek.
A waldorfos gyerekek tudnak írni-olvasni, nagyjából ugyanazt a tananyagot tanítják meg nekik, ami egy átlag suliban is kötelező, csak másféle módon.
Pont a motiváció a lényeg, nagyon erős pozitív motiváció révén ösztönzik őket a tanulásra.
De ha esetleg mégsem verik bele a gyerekbe azt a mérhetetlen mennyiségű híg fost (már bocsánat), ami a normál sulikban kötelező, hát nem húzom fel magam a keresztgerendára :-))

Én az iskolában tanultak jó ha 30 %-ra emlékszem. A többi huss, kiment a fejemből. Nincs is rá szükségem, amire igen, azt újra tanulom. A gyerekem semmit sem fog veszíteni, ha nem fogják vele bemagoltatni az európai országok teljes nyersanyag expot-importját...

kicsinap írta...

Lehet, hogy vannak téveszméim, ezt belátom, de az tény, nagyon is tény, hogy az alsósok még nem tudnak olvasni. A felsősökről nem tudok nyilatkozni, mert ötödikesnél nagyobb waldorfossal még nem találkoztam.

Névtelen írta...

AZ alsósok nem tudnak olvasni, vagy találkoztál már olyan alsóssal aki nem?

orsoly írta...

iricc ize, en a babaszoban olvastam ezeket, waldorfosoktol....szal nem gondolnam hogy annyira teveszme azert:) es ugy latom kicsinap anyukaja is sajat tapasztalat alapjan beszelt:) mondjuk bevallom, en abszolute nem vagyok hive ezeknek az iranyzatoknak, es ezek csak megerositettek ebben, hat evvan.:)

presh írta...

Én találkoztam olyan waldorfos alsóssal, aki remekül tudott olvasni. Igaz, harmadikos volt, és az is igaz, hogy még másodikban sem feltétlenül tanulnak meg olvasni.
Szerintem nem baj, ha ezzel megelőzi az ember azt, hogy egyből meg is utálják az olvasást, vagy tudjanak olvasni, de ne értsék a szöveget.
Olyan normál suliban tanult alsóssal nagyon-nagyon sokkal találkoztam, aki makogva és tévesztve bár de olvasott, viszont halvány lila dunsztja sem volt róla, hogy mi volt a szövegben.

Nagyjából hatodikban van az "átjárás" a waldorfból a normál suliba, tehát addigra behozzák a "késedelmet".
Mivel ez a suli 13 évfolyamos, járhat egészen érettségiig. Tavasszal érettségizett a második évfolyam magyarországon, akik végig waldorfba jártak.
Az érettségi és felvételi eredményeik egy teljesen normál középiskola átlagát hoztak. Pedig ők is azt az érettségit és felvételit írták, amit a többiek.
Ez számomra elég meggyőző volt...

Névtelen írta...

Azért nem kellene szerintem ennyire ráhúzni a vizes lepedőt a "hagyományos" iskolákra, mert ha jobban megnézzük, akkor a gyerekek kb 85%-a még mindig ebben a formában szerzi a tudását, s nem jellemző, hogy tömegével mennének a pszichomókushoz tanulási problémákkal. Az szvsz gáz, hogy másodikosként nem tud olvasni a w gyerek, mert ( egy hetedikes napi problémáival szembe néző szülőként ) számomra hihetetlen, hogy behozza 5. év végére a lemaradást.Nagyon, nagyon sok normál gyerek van a közvetlen közelemben, akik mind tudnak és értenek olvasni, minden gond nélkül.Akinek ezzel gondja adódik, annál általában valami más is felmerül ( disz, magatartás zavar..etc). És az, hoyg egy gyerek szeret, vagy nem szeret olvasni az én tapasztalatom szerint kizárólag a szülői és tanitői példamutatáson múlik, de leginkább az előbbin.
Voltam w és m nyílt napon is, ill. az előbbi egy 13 előadásból álló sorozat volt. W: ööö, izé az osztályok bemutatása még hagyján,de amikor a csuhé és w baba készítésre, kerámiázásra került sor,danolászálással egybe kötve,és közben a kérdésekre, "mivel játszik a gyerek,.. ugye nem műanyag..ugye nem néz tv-t? dvd-t sem...etc, majd következett a szülői munka, minden hónapban egy szülői nap ( "de gyakrabban is összejövünk.."), amikor anyukák segítenek, csinálják, amit a ygerkőcök, apukák pedig az oskolát építik/szépítik..etc, na az már nem az/mi műfajom/unk.
A m pedig az egyén fontossága mellett számomra nem eléggé mélyítette el a tananyagot.
Mindkettőre érvényes, hogy számomra felfoghatatlan, hogy az x év alatt burokban, kiscsoportban nevelkedett gyerek, amikro bekerül egy normál közösségbe, akkor hogyan veszi az akadályt. ( kicsit olyan, mint az otthon szülés, vész esetén mégis jó az addig elutasított dolog, sarkítva)
A felvételiről pedig annyit, hogy valóban, akétszintű miatt mindegy, hogy hol érettségizik, DE, nem mindegy, hogy hova veszik fel, nagyon nem mindegy és nem mindegy, hogy hol tanult, mert az egyetem/főiskola nem ismétléssel indít, hanem rögtön uj tudással, s akinek hiányos, nem elég mély, az rengeteget szív, uram bocsá kiesik.

malyvacsiga írta...

Ó, minő véletlen, hogy pont 4 w gyerek anyukája vagyok, oké, még csak kettő iskolás. A nagyfiam (most hatodikos) második végére tanult meg folyékonyan olvasni. Negyedikben elment kisvasutas tanfolyamra, és kiválóan vette az akadályt, pedig rengeteget kellett a vizsgára tanulni, több tárgyból. (Ergo: noha nem azt tanulják, és nem úgy, mint a hagyományosban, de TANULNI mégis tudnak ezek a gyerekek is.) Alex ma úgy olvas (hangosan), ahogy én. Megfelelően hangsúlyozva, a tempót is az értelemhez igazítva, ha "félreolvas" is nagyritkán, a félreolvasásnak akkor is van értelme. A negyedikes fiam most kezd olvasni (folyékonyan, sokat), mert most kezdik érdekelni azok a könyvek, amiket magának el akar olvasni. A 6 éves, óvodás lányom olvas. Magától tanult meg. És NEM fog unatkozni az iskolában, mert itt ezt is tudják kezelni.

Apropó, csak Gödöllőn végzett most a második évfolyam, több iskolában (Hidegkút, Óbuda, Kispest) jó pár évvel korábban.

Orsolya és Kicsinap,
az állami tanítók nagyrészt olyan w-ossal talákoznak, akit elvittek onnan. Ha azért vitték el, mert szüksége volt a versenyistállók nyomására (van ilyen gyerek), azokra biztos nincs panasz. 3-4 hónapos "átállás" után haladnak a többivel. Ha azért vitték el, mert közepes képességű volt nulla motivációval, az nem lesz kitűnő és hiper-motivált az általánosban sem.

A nem-olvasó fiam állami zeneiskolába jár. Tavaly az előképző-tanár el volt képedve, hogy hogy olvas, viszont halálra dicsérte a figyelmét, az akaratát, a magaviseletét(?), a gyors észjárását, a kedvességét, a szociális érzékét, nem beszélve a zenei "tehetségéről". Ezek azok a dolgok, amiket nem lehet leülni és bemagolni, míg a bányászati régiókat igen.

Hát ennyi, köszi, hogy elolvastátok.

Ja, igen. A waldorfban tényleg nem úgy van, hogy befizeted a tandíjat és azért egy szolgáltatást kapsz. Itt nem gyereket, hanem családokat vesznek fel. A családoknak ki kell venniük a részüket az iskola életéből, legyen az varrogatás, vagy kertrendezés, vagy forrásteremtés. És ennek jó oka van, nem a családokról a sok bőr lehúzása.
És igen, havonta van szülői est. Nekem már immár havi három. Én várom őket, amellyett, hogy megtudom az aktuális tudnivalókat, fel is töltődöm. Mert az iskola nem egy szükséges rossz, ahová a ygereknek járnmia kell, hanem egy olyan hely, ahol tényleg mindnyájan jól érezzük magunkat. Ahol a gyerekek sajnálják a beteg osztálytársat, amiért nem jöhet suliba.

Na, tényleg befogom má'. :-)