2006/04/10

Tegnap hosszasan, és jóízűen válogattam a Cora hajápoló szekciójában. Nagy lendületemben vettem három sampont, hajbalzsamot, hajvégápolót, hajkisimítót, hajszínmegőrzőt, porított póklépet, sárkányfogőrleményt gyöngyházproteinnel dúsítva ésatöbbi ésatöbbi. A kasszás a nyolcadik flakonnál már megemelintette a szemöldökét, végigstírölt, majd blazírt képpel tovább csipogtatta a cuccokat.
A kocsiba ülve gyorsan magam elé vettem az egész zacskót, és a sampon kivételével mindegyikből kentem, fújtam a hajamra. Pont olyan lett mint a reklámokban.

Na de mindig csak a hiúság, ráadásul az mint tudjuk a hét főbűn egyike (a többivel is jóban vagyok).
Hát a hazafiság?
Este kilenckor már nem bírtam tovább a feszkót. Akkor már fél órája szív-attak közeli állapotban ötpercenként jelentették be drámai hangon, hogy ismét két tized százalákkal változott a szavazás jelenlegi állása.
Elaludtam. Bár úgy is fogalmazhatunk, hogy mélyrelaxációban drukkoltam szeretett kormányomnak.
A végére riadtam fel.
Hát gyerekek én nem igazán foglalkozom politikával, de ide a rozsdás bökőt, hogy az mdf most egy nagy menetelésre készül. Hacsak nagyon el nem cseszik (pl egy fidesz koalicióval), akkor ha nem is négy, de nyolc év múlva tuti esélyesek lesznek a győzelemre.
Na. Kis politikai színesemet olvashattátok.

Nincsenek megjegyzések: