Tegnap ünnepeltük meg Emma névnapját. Kapott egy csomó ajándékot, mindenkitől egy kis apróságot, de a legjobban az a csokor tetszett neki, amit az apjától kapott. Felajzva rohangált fel s alá kezében a csokorral, és nagyon boldog volt hogy maximálisan ő van a középpontban.

Egyre szebben ejti ki a szavakat, egészen döbbenetes hogy már mennyi szót ismer. Viszont ma végre rájöttem egy nagy rejtélyre. Úgy egy hete a legkedvesebb szava a "mmmeeeeeö". Na, ma megvilágosodtam. Hát persze hogy ez a "nem"! Már kezdtem csodálkozni, hogy ez a szó hiányzik a szótárából. Na nem, csak kicsit változtatott rajta. Így hát a napjai nagy részét azzal tölti hogy rosszalkodik, és rohangálva bőg mint egy kis emberforma borjú.
Az a furcsa hogy bár rettenetesen idegesítő amit naphosszat művel, én mégis élvezem hogy ilyen. Főleg mióta Iván megszületett, végre visszatért a "régi" türelmem. Jó látni ahogy nyílik ki a világra, önállósodik, próbálgatja a kis fegyvertárát hogy manipulálja az embereket, felfedezi a környezetét, és kommunikál.
Szeretném minden percét kiélvezni ennek a csodálatos korszaknak. Szinte hihetetlen hogy két kis sejtünkből, húsunkból és vérünkből ilyen csoda növekszik, és jutalmunk a büszkeségen kívül a lehetőség, hogy újra megláthatjuk és felfedezhetjük a világot ártatlan, gyermeki szemmel.