Tegnap este anyu is, és Jura is már 9-kor mély álomba szenderültek. Bennem valami ősi erő dolgozik, egészen nevetséges fészekrakó ösztönnek nevezni. Sokkal inkább a megveszekedett fanatikus suvickolási láz illene ehhez a mindent felemésztő késztetéshez.
Késő éjjel is ugrásra kész izomzattal feküdtem az ágyban, teljesen éberen, és elemi erővel fogtam vissza magam, hogy ne rohanjak ki a fürdőszobába suvickolni.
Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal hogy megteszem, de aztán meggondoltam magam. Nem akartam Jurát egy olyan traumának kitenni, hogy éjnek évadján felriadva szeretett felesége hiányára azt a kádban találja meg, amint eszelős tekintettel már a zománcot vakarja le onnan...