2010/06/21

16 hónapos
volt tegnapelőtt...
Súlyát nem tudom lemérni, mert kölcsönadtam a mérleget. Mindegy is, ebben a korban már nem nagyon számít.
A legnagyobb lépés ebben a hónapban a kajálás körüli változások voltak. Egyértelműen átállt anyatejről az egyéb kajára, már ami a fő táplálékforrást illeti. Szopni persze most is szopik, bölcsi óta hatványozottan, de ez már csak cumizás, a kaja nem nagyon kell neki belőle. Ennek megfelelően a tejem is elkezdett csökkenni, már nem termelek annyit, mint egy holstein friz.
A bölcsi a másik nagy változás, ez persze extra anyásságot is hozott magával, második szeparációs szorongásként szinte folyamatosan utánam visít, mint egy kismalac.
Nagyon sokat okosodott, mindent megért, bonyolultabb feladatokat is teljesít (vidd oda, és tedd le arra), minden gond nélkül.
Tegnap pedig azt mondta, mikor Jura megjelent, hogy ABA...

Nincsenek megjegyzések: