2007/12/08

A céges karácsonyi buli leginkább egy unalmas tömegrendezvényre hasonlított. A kaja pocsék volt, az ital rettenetes, a bor nájlonküvé.
Áldottam a jobbik eszemet, hogy bár Emma az előző napi láz után teljesen egészségesnek tűnt, én mégis inkább otthon hagytam őket Mónikára (sűrűn remélve, hogy ezúttal nem lesz üvegtörés).
A céges zenekar mindent felülmúlóan csúcsszuper volt, az ajándékozás utolsó órája szolíd unalomba torkollt. Hiába no, hatvan ember csatolt részekkel ammán sok(k).
Emma este még a lelkünkre kötötte, hogy ha már aludna, mire mi hazamegyünk, az ajándékát helyezzük csak az ágya alá.
Hazaérve két szuszogó csomag fogadott minket, Mónika szerint minden rendben zajlott.
Egykor mi is álomba ájultunk.

Majd Emma kettőkor (esküszöm ezekbe egy érzékelő van beépítve, hogy garantáltan akkor rázzanak fel az álmomból, mikor az a legrosszabb, az álom-fázisok legpocsékabb időszakában).
Jött a kis csomagjával, mert hogy szerinte reggel van.
Egy órán keresztül cívódtam vele (Jura bevonult inkább a gyerekszobába békésen aludni) és próbáltam meggyőzni a nyilvánvaló tényről, hogy kurvára éjszaka van még.
Háromkor feladtam, és a hiszti lélegzetvételnyi szünetében azt lehelltem, hogy jól van, inkább tényleg nyissuk ki azt a kibaszott csomagot, csak legyen végre kuss, alhassak.

Tudtam, hogy máj litlő póni van benne, de mégis váratlanul ért a látvány. A förmedvény póni derekára valami lélegzetelállítóan ocsmány uszály volt kötözve, bárgyú tekintetéből káröröm sugárzott, ahogy a lámpa erős fényénél könnyezve bontogattam. Fogaim között nyomdafestéket nem tűrő szitokáradatot sziszegtem végig.
Amikor megpillantottam a rendkívül gondos csomagolást, halkan felzokogtam.
A rettenetes gonosz gnóm póni sörénye kettő (azaz kettő) darab helyen volt két műanyag lapka közé varrva(!). A négy darab (patánként egy) körömcipő (patkó?) külön-külön rögzítve, lekötözve, odavarrva, beragsztva. Csakúgy, mint a csattok, hajkefe és még számos egyéb bizbasz tartozék.
Röpke fél óra alatt sikerült is kinyernem a fröccsöntött borzalmat pónit.
A csomagolók valószínűleg területi döntőt nyertek a ki mit tud "hogyan csomagoljuk el üzembiztosan uránnal dúsított családi örökségünket atomvillanás esetén" ágazatában.
Ekkor derült ki a nálamnál szorgalmasabb tévénézőket meg nem lepő tény, ha a póni nyakában megnyomom a medált, akkor pislog egyet és a szarva, meg a ruhája(?) világít és villódzik.
Erőm utolsó tartalékával azt hörögtem elsőszülöttemnek, hogy takarodjon be fáradjon be a szobájába és ki ne jöjjön reggelig, mert megfojtom roppant mód mérges leszek.
Sejtette ő akkor már, hogy kicsit túl lőtt a célon, így minden különösebb faxni nélkül szót fogadott.

Legközelebb reggel háromnegyed tízkor nyitottam ki a szemem.
Köszi Jura, jófej vagy!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jaj, iricc, annyira rosszkedvem volt, de most hangosan röhögök! Annyira szívből jött ez a bejegyzés:DDD
(És mennyire egyetértek! Májlittlponi finoman szólva nekem sem tartozik a kedvenceim közé, hogyúgymondjam, gyűlölöm... Valaki azt mondta Noddyra, hogy bárgyú, hát szerintem egy Einstein a pónihoz képest. Mellette még helokitti sem rúghat labdába.)

Névtelen írta...

Oi, achei seu blog pelo google está bem interessante gostei desse post. Gostaria de falar sobre o CresceNet. O CresceNet é um provedor de internet discada que remunera seus usuários pelo tempo conectado. Exatamente isso que você leu, estão pagando para você conectar. O provedor paga 20 centavos por hora de conexão discada com ligação local para mais de 2100 cidades do Brasil. O CresceNet tem um acelerador de conexão, que deixa sua conexão até 10 vezes mais rápida. Quem utiliza banda larga pode lucrar também, basta se cadastrar no CresceNet e quando for dormir conectar por discada, é possível pagar a ADSL só com o dinheiro da discada. Nos horários de minuto único o gasto com telefone é mínimo e a remuneração do CresceNet generosa. Se você quiser linkar o Cresce.Net(www.provedorcrescenet.com) no seu blog eu ficaria agradecido, até mais e sucesso. If is possible add the CresceNet(www.provedorcrescenet.com) in your blogroll, I thank. Good bye friend.

Névtelen írta...

Olá, meu amigo, como vocé gostei o blog? Como que vocé fala húngaro? Por que nao mostrou o seu spami ao sua agradavel mae?

Eszter írta...

Emmának hogy tetszett ez a förmedvény????