Krupp, krupp, krupp

Két órája már, hogy felváltva teljesítünk szolgálatot Emma mellett. A másik szobából is borzalmas hallgatni, de itt mellette egyenesen elviselhetetlen. Bevetettünk már minden trükköt, a gyógyszerporlasztó lassan csapágyas lesz, de semmi eredménye. Csak az a vádló "segítsetek már rajtam" ugató, öklendező, gyermeki testet, és szülői szívet szaggató, véget nem érő köhögés.

Tovatűnt már a koraeste bormámoros könnyed vidámsága, a tenyérdörgölő összekacsintás Jurával, hogy hát a gyerekek nem aludtak napközben, korán elalszanak miénk az idei Karácsony utolsó estéje, tán még egy filmet is meg tudunk nézni anélkül, hogy a fejünk lebukna.

Most itt ülök a nyitott ablak alatt, nyakig betakarózva, kissé vacogva, és nagyon rossz a kedvem.

Lassan kilenc óra, remélem Emma csak elalszik már, talán belefér pár oldal Asimov a végső elájulás előtt.

De legalább az idei karácsony volt az első, hogy nem bosszankodtam a tévéből kiáramló tömény nyálon. Hát nem is volt lehetőségünk bekapcsolni a tévét.

Egy darab Sandra Bullock-ot sem láttam (affene, még azt sem tudom, hogy írják a nevét...), sem Hugh Grant-et, és ez teljesen jó nekem.