A mai nap tízpontos volt.

Egész délelőtt teljesen olyanok voltunk, mint egy normális család. Bundáskenyeret reggeliztünk, aztán a kertben szöszmötöltünk, végül ebédet főztünk.

Ennél a pontnál jegyezném meg, hogy csókjaim Odinak, nagy-nagy örömet szerzett nekünk azzal a Thomassal. Bearanyozta a hajnalunkat...

Tegnap dugába dőlt az esti mozizás, mert anyu lebetegedett, így lemondta a hétvégi gyerekfelvigyázást. Így aztán bevetésre került Mónika, a takanyó. Aki mellesleg dadus volt az oviban, és imádja a gyerekeket. Az érzés kölcsönös.

Már alig várták hogy megérkezzen, majd nagy sivítással ujjongtak, mikor végre megjelent. Tudtuk, hogy jó kezekben lesznek.

Hiszen a régóta várt programra került sor délután, mentünk babanézőbe a Pohly családhoz. Itt meg akartuk vizitálni, hogy igaz-e az a sok horror, amit a blogjukban olvasunk, miszerint az ikrek módszeres, lassú szülőgyilkolásra adták a fejüket, amit szűnni nem akaró sírással kívánnak véghezvinni.

A hír kacsának bizonyult, két békésen nézelődő, szélesen mosolygó (igen, rám mosolygott egyikük), jó kedélyű kisbabát találtunk a lakásban. Mitöbb, a kezemben tartott kis csomag el is aludt. (Hát Ferikém, lesz mit mesélnünk a gyámügyön...)

Miután megérkezett a két csecsemőszagra kiéhezett barátnő, négyesben elindultunk a budapesti délutánba. A Ba Bar-ban kötöttünk ki, ahol igen jót beszélgettünk. Hatkor mi leléptünk, és kettesben hagytuk a megtépázott szülőket, hogy maradéktalanul kiélvezhessék első kettesben töltött, szabad estéjüket, a balzsamos nyáréjben.

Itthon két nagyon vidám, víg kedélyű zsivány várt, és egy szépen rendberakott konyha.

Mónika forevör!

Iván már alszik, Emma is megy nemsokára lefeküdni, és akkor miénk a világ.

Ilyen napot mindig, mindenkinek!