2006/03/13

A vasárnap méltó befejezése volt ennek a remek hétvégének, napközben Árpiéknál voltunk vendégségben (Árpi szülinapja volt), gyerekestül.
Kicsit elfáradtam, részint az elfogyasztott Jager és bacardi hatása volt ez, részint meg az, hogy a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak, jóformán egész nap rajtam lógtak. De a buli isteni, volt, remekül éreztük magunkat.
Utána pedig egy gyerek nélküli, spontán szerveződő társasparty következett a városban. Szuper volt, mert nem csak jó társasokat játszottunk, de nagyon jót beszélgettünk is, semmi kínos csend, kényszercsevegés, csak a kellemes, poénkodós, néha komolyabb témákba forduló beszélgetés (miközben a társasban gyilkoltuk egymást).
Arról nem is beszélve, hogy sokkal szórakoztatóbb egy olyan párral eltölteni az estét, akiknek szemmel láthatóan remek a házassága, és semmi kínos nyílt, vagy kevésbé nyílt öldöklés, mint olyasvalakikkel, akiknél érezhető a feszkó a levegőben.

Nincsenek megjegyzések: