Tegnapra Iván is belázasodott. De igazán vacakul csak ma reggel lett, természetesen, hiszen ma van a kimenõnapunk Jurával. Miloska már jobban van, de legyen is, napok óta rá van nõve a cicire. Emma szinte gyógyultnak minõsül.
Õ már megy suliba jövõ héten, a fiúk még itthon nyomják az ágyat, és nyúzzák az idegeimet.
Minden jel az influenzára utal, bár ez ìgy nem lett kimondva az orvos által.

De hogy jó hírt is mondjak, kaptam eeegy (dobpergés) iPad-et Jurától. Biztos azért, mert nagyon jó voltam, ès nagyon régóta vágytam rá. Így most otthon hagyva az ispotályt, itt ücsörgök a Pastramiban, villásreggelizem, ès az ètterem wifijét használva blogolok arról, hogy milyen szar is nekem. De tekintettel a körülményekre, elég kicsi átéléssel.

Jura most már tényleg kihúzza a gyufát. Megunta az olcsó kifogásokat, hogy miért is jön későn haza.
Bakker, lejárt a vacak "túlóráznom kellett", "tengerentúli hívásom volt" megette a kutya a házimat típusú kifogások ideje.
Most azt állítja, hogy Jerry O'Connell-lel vacsizik.
Nevetséges!
Azt hiszem előkeresem a szebbik sodrófámat, és megkenem a képes felét, ha előkerül...

Természetesen tegnap éjjel Milos is belázasodott. Nem nagyon, pont annyira, hogy ma már nem ment bölcsibe, kellően nyűgös volt, annyira viszont mégsem volt beteg, hogy ne bontotta volna le a házat.
Halálra szekálta Emmát is, aki viszont még mindig kutyául van, igaz ma már csak estére lázasodott be, de a péntek óta tartó köhögés és lázvonat úgy elgyengítette, hogy egész nap fekszik.
Ivánt azért elvittem előkészítőre, addig egy új szitter vigyázott a közkórházasokra, de a fodrászt le kellett mondanom. Nyilván roppant önző dolog, de akkor is eléggé elkeseredtem emiatt.
Nem vagyok egy ápolónő alkat. Engem a betegek rettenetesen idegesítenek, még akkor is, ha azok a saját szeretteim. Erőt próbáló feladat számomra pontosan adagolni a számtalan cseppet, kúpot, szuszpenziót és szirupot.
Mivel péntek óta éjjel is ápolok, mostanra sikítófrász-szerű menekülési kényszerem van, masszív fejfájással megspékelve.
Iván egyelőre tartja magát, ő valószínűleg szombaton fog lerobbanni, amikor a várva vágyott szabadnapom lesz.

Minden szempontból rendhagyó krupp ez. Egyszerűen nem akar behurutosodni, helyette száraz, irritáló köhögésbe csapott át.
Eredetileg nem terveztem elmenni a saját dokinkhoz Emmával, egy vírusos gyereket mi a fenének vigyek, szombaton már látta az ügyeletes. De most mégiscsak elviszem, mondjon ő Á-t, vagy B-t. Szívem szerint adnám neki a köhögéscsillapítót, de orvosi megerősítés nélkül nem merem, a fenének se hiányzik egy tüdőgyula.

Muhhhahhahahaaaaa!
Kicsesztem Mörfivel!
Akkurátusan összeraktam a kórházi cuccot egy kis gurulós bőröndbe, még a szemüvegemet és a wc papírt sem felejtettem ki, bepakoltam a gyereket a kocsiba, és elhúztam Vácra.
Beálltam a kórház parkolójába (ehheheeehheee), és úgy mentünk át az ügyeletre.
Ahol egyrészt kiderült, hogy egy nyolc éves is lehet kruppos, valamint az is, hogy nem vagyok megbízható lázérzékelésben.
Mert hogy megkérdezte a doki néni, hogy lázas-e most a gyerek. Mondtam neki, hogy talán egy kicsit. Akkor mérjük meg. 39,8. Öhhhh...
Minden másban a szokásos, rectodelt, sok folyadék, lázcsillapítás, hidegpára, satöbbi...
Nem kell bent maradni a kórházban, persze ha rosszabbodik, vissza kell menni.
Bár kórházi parkolásért lehúztak rólam ötszáz jó magyar forintot, nem bánom. A kis beteg itthon lábadozik nagy békességben.

Krupp...
Na neeeee!
Sikerült majdnem 8 évesen egy frankó kruppot bekapnia. Másra sem vágyom ezen a szép esős szombat délelőttön, mint ügyeletre mászkálni. Most taktikát változtattam, és szépen összekészítve vár a csomagtartóban a kórházi cucc Hátha Mörfi törvényei alapján nem tartanak bent...

Ivánduma

Hajnalban egy kicsi álomszagú test bújik be a takaróm alá, szorosan rám tapad, és azt suttogja:
- Anyaaa! Azt álmodtam, hogy hozzád bújok, és rózsaszín szívek szálltak fel belőlünk.

Diadalmas jelentés az első napirendes hétvégéről.

Szombaton rögtön egy kimenős nappal indítottunk. Az eredeti ötlet az volt, hogy rendszerezzük a kimenős napokat, két hetente egy teljes napra, és akkor a maradék napokon ne tünedezzünk el néhány órákra.
Így is lett, szombat reggel felkerekedtünk Jurával, és nekivágtunk a tavaszi városnak. Egy gyors DM után következett egy lassú reggeli egy kávéházban.
Utána a Westend, mert furulyát akartunk venni Emmának, de sajnos az a hangszerbolt bezárt. Ültünk és punnyadtunk, mikor is kipattant a fejünkből, hogy menjünk el egy dayspa-ba valami kényeztetésre. Még szerencse, hogy az I-Style-ban van internet, gyorsan foglaltunk is egy helyet este 7-re a Sen Spa-ba.
Ittunk egy koktélt, betoltunk egy kis desszertet, és beültünk a moziba.
Az Elhajlási engedélyre esett a választásunk, és ez volt a legjobb, amire jegyet vehettünk. Kicsit becsípve, kettesben ez egy tökéletes film volt. Halálra röhögtük magunkat. Családosoknak kötelező, olyan poénokkal van telerakva, amit csak azok értenek meg igazán, akik maguk is ezt nyomják nap mint nap. Ráadásul ahhoz képest, hogy a Farelly fivérek rendezték, nagyon visszafogottan szerepelt benne a kakahumor.
Ezután még kicsit sétáltunk a belvárosban, majd belevetettük magunkat a kényeztető fürdőbe, és masszázsba. Késő este értünk haza.
Tökéletes nap volt, rég nem voltam ennyire kisimult.

Másnap délelőtt kreatív órát tartottunk.
Emma és Iván barátság-karkötőt fontak (maradék fonal és vasalógyöngy szükséges hozzá), Milos pedig újságot tépkedett.
11-re nyilvánvalóvá vált, hogy minden híresztelésekkel ellentétben még mindig ragyogó az idő, így amíg Jura a karnist szerelte, mama pedig főzött, én kimentem a gyerekekkel a kertbe. Hátul meleg napsütés volt, ami igazán kedvez egy alapos sarazásnak.





Ebéd után csendespihenő, aztán újabb kirándulás következett. Most a Püspökszilágy és az utána jövő falu között lévő horgásztó volt a célpont.




Felfedeztünk egy kis ösvényt, ami az erdőbe vezetett.


Találtunk egy magaslest is.


Ahová csak szegény Miloska nem mászhatott fel (én meg nem akartam).


Igazán jól sikerült kis túra volt, Milos is végiggyalogolta.
Hazafelé beugrottunk a cukiba, és mivel Milos semmit ilyesmit nem ehet, még egy tejmentes gofri is összejött vacsira.
Hajmosás, fekvés, elájulás.

Összegezve: lényegesen kevesebb volt a vinnyogás, veszekedés, az unatkozásból fakadó rosszalkodás. A sarazásban kiváló partnerek, vagy egy órán keresztül mélységes egyetértésben kotyvasztották a szmötyit. Napi kétszer voltak levegőn, ez pedig jó hatással volt az esti elalvásra is.
Felkerült a karnis a helyére.
Nem mondom, hogy mindig ilyen lesz, de a viszonylag szigorú napirend megakadályozza, hogy szétcsússzanak a dolgok, és végül semmi se történjen meg, amit elterveztünk. Lényegesen élvezhetőbb így az élet.

Rájöttünk, hogy a kiránduláshoz nem szükséges a budai hegyekbe menni (főleg mivel ott elég nagy a népsűrűség egy tavaszi hétvégén), maximum 20 percnyi kocsiútra remek felfedezésekre váró helyek vannak itt a környékünkön.

Ma kondizás után olyan dolgokat fedeztem fel a testemen, amikhez évek óta nem volt szerencsém. Izmok, gödröcskék. Csak ámultam, és bámultam.
Rögvest át is csattogtam a Müllerbe, és megjutalmaztam magam a régen áhított arckrémmel.

Egész jó kis hétvége lett volna, ha a gyerekek nincsenek össznépileg megkattanva. Ez az a megkattanás, amikor hajnali ötkor már olyan zsivajt csapnak mint egy fapados légitársaság beszállási oldala július elején.
Mindenki egyszerre beszél, visít, csépeli a másik fejét, rombol és követelőzik. Ez délelőttre kicsit jobban felpörög, majd következik úgy másfél óra csend, ha sikerül rávenni őket, hogy menjenek ki a kertbe játszani. Természetesen nem akarnak kimenni. A csend is csak viszonylagos, mert kint ugyanúgy visítanak és zajonganak, csak szerencsére jól hangszigetelt ablakokat vettünk legutóbb.
Aztán rimánkodni kell nekik, hogy jöjjenek be, mert ronggyá ázott minden réteg ruha rajtuk, a rájuk ragadt sártól öt kiló pluszt cipelnek, és egyébként is Kínáig lóg a takony az orrukból.
Kisebb közelharc árán bejönnek, levetkőznek, megmosdanak. Az előszoba láttán gyanítható, hogy az öt kiló sár fejenként volt értendő, és a kutyára is jutott.
Megpihennek egy kis időre, de csak hogy a konyhát elárasszák morzsával, és különféle ragacsos dolgokkal, esetleg üvegszilánkokkal.

Ezek után minden folytatódik ugyanúgy, az építőkockán/legón/társason/wii-n/számítógépen/bármilyen játékon visításig, egymás csépeléséig összevesznek. De ekkor már mi is ordítunk, mert az idegeink cafatokban lógnak, az agyunk rég kifolyt a fülünkön.
Néha elszökünk egy-egy percre, addig a másik tartja a frontot, Jura pedig álmodozva simogatja a telefonját, hátha felhívja a Sanyi, hogy mostazonnal el kell utaznia nagyonfontos céges ügyben mondjuk Zimbabwébe olyan tíz-tizenkét évre.
Anyu összeesett arccal azt hajtogatja, hogy ő ezt már nem bírja tovább, jövő héten nem jön (ezt mondogatja egy ideje, de az arckifejezéséből ítélve most komolyan is gondolja). Mélységesen megértem, és biztosítom róla, hogy ha tehetném, én se jönnék. De nekem muszáj, mert itt lakom, és én szültem ezt a szakajtónyi ördögfiókát.

Jura sajnálkozva közli, hogy a héten saaaajnos Lengyelországba kell utaznia, de legalább van benne annyi jóérzés, hogy próbálja elrejteni a megkönnyebbülését.
Én egy pillanatra lehunyom a szemem, felpörög előttem, hogy mit és hogyan kell átszerveznem, valamint azt hajtogatom magamnak, hogy nagyon szar dolog egy multinál dolgozni, a Sanyi pedig multi szemmel mérve is egy szemét rabszolgahajcsár, és nagyon egészségtelen dolog egy héten háromszor öt üzleti vacsorát lebonyolítani különféle nagyonjó éttermekben. Elhessegetem az elmémbe tóduló képeket a csendes szállodai szobákról, sushi bárokról, és felnőtt beszélgetésekről. Megszidom magam gondolatban, hiszen az irigység nagyon csúnya dolog, ez a drága ember értünk húzza az igát, csak hogy én itthon reszelgethessem a körmömet. És tényleg fárasztó a repülő út, szálegyedül hosszasan ücsörögni egy jó könyvvel, a légnyomás ingadozástól pedig rettenetesen felpuffad az ember.

Vasárnap persze elmegyünk kirándulni, a kicsi is jön velünk a hátihordozóban. Erdei ösvényeken, vízmosásokban talpalunk, megfigyelünk mindent, amit egy kiránduláson meg lehet figyelni, kicsit talán mégis jobb lenne a hangulat, ha a két gyerek nem kétfelé akarna menni, nem vesznének össze minden boton és kődarabon. A legtávolabbi ponton természetesen nagyon elfáradnak, éhesek, szomjasak lesznek, valamint pisilniük és kakilniuk kell, noha ettek, ittak, pisiltek, kakiltak indulás előtt.
Ráfaragnak, mert a kocsiban van szendvics és innivaló, valamint nyilvános wc, ahol parkolunk. Gatyaféken vissza, de persze a közeli játszótérnél kiderül, hogy annyira mégsem kínozza őket a szükség, mert rögtön elfelejtkeznek mindenről a hólés homokozó láttán.
Amikor már mindenki bugyiig átázott, és fejtetőig sáros, és egyébként is Kínáig lóg a takony az orrukból, hízelgéssel, fenyegetéssel és feszítővassal beorigamizzuk őket a kocsiba, a különféle botokat és köveket betárazzuk a csomagtartóba, el is indulunk haza.
Otthon vetkőzés, fürdés. További konyhamocskolás, visítás, rohangászás fekvésig.

A fekvés már gördülékenyen zajlik, hiszen szigorú menetrend szerint következnek a dolgok egymás után, erre már rászoktattam őket.
Miközben ezt az egészet kiírtam magamból, rá is jöttem a megoldásra, amit eddig nem akartam belátni. Csak akkor viselkednek ilyen elmebeteg módon, ha szervezetlen az idejük. Nem véletlen, hogy az esték mindig békések, hiszen tudják, hogy mi mi után következik, minden nap úgy van, nincs apelláta. Ellenben a hétvégékkel, amikor próbálnánk mi is lazítani, ezért szétcsúszik minden. Írok is egy szigorú napirendet a hétvégékre is, és bármennyire utálni fogom, be fogom tartatni mindenkivel (hát igen, Jurába is bele kell verni, hiszen ő még mindig nem érti, hogy miért is nem lehet este fekvéskor még egy kicsit számítógépezni a gyereknek, hiszen olyan jól belejöttek, és még van nitró bónuszuk is).
Talán pár év múlva hódolhatunk a spontán örömöknek, addig is katonás rend, hátha hoz valami kis hasznot.

Ivánduma

- Anyaaa! Hozd a krémet, nagyon mécses a szám!
- Milyen?
- Hát mécses! Nézd!
- Ja, cserepes...
- Nem kaptam el valami mécses-gyulladást, vagyis cserepes-gyulladást?

Ma kicsit lassabban őröltek a malmok a Bókay utcában, elég sokáig ott voltunk. Milos egy tündérfalat volt, kiválóan tűrte a hosszas várakozást (összesen 2,5 óra), az UH-on érdeklődően nézte a monitort, felhúzta a bodyját, amikor kellett, hason fekve pedig vígan könyökölt, és dumált.
A végső konklúzió az lett, hogy bár a bal vese (a rosszabbik) kicsit romlott, a kéregállomány azért teljesen jó, szóval végső soron sem jobb, sem rosszabb, mint eddig.
Ez pedig jó hír.
Egy év múlva kontroll.

Ma megyünk kontrollra a nefrológiára. Tudom, hogy nem lesz semmi, mégis olyan ideges vagyok, hogy a gyomrom borsónyi méretben görcsöl a hasam mélyén.
Jóformán egy vizsgálat sem tud ilyen stresszt kihozni belőlem, mint ez a nyavajás vesebalhé. Pedig már minden majdnem tökéletesen rendben van.
Olyan erővel tör fel belőlem az összes emlék, de különösen az első, mint ha tegnap történt volna...
Az a dermedt csend olyan éles ellentétben volt az addigi vidám babamozizással, mikor feltűnt a monitoron a két hatalmas folt, ahol a veséje kellett volna lennie.
Amikor kitámolyogtunk a vizsgálóból, és vártuk a számla kiállítását, úgy éreztem megfulladok, ki kellett szaladnom a rendelőből.
Az üvöltve zokogás a kocsiban, hogy az én gyerekemnek nem lehet baja.
Nem lett baja, minden a legtökéletesebben alakul, jobban, mint azt bárki remélte. Mégis bennem van a sokk a mai napig, és ilyenkor előhívódik...

Megérkezett végre a bevinás csomagom, amit már hetek óta vártam. Jahhhhjjjj csupa selyem és puha gyapjú, transzban ülök a doboz előtt, kipakolom, bepakolom, simogatom, nézegetem. Képzeletben megcsináltam már egy csomó babát, manót, angyalt belőle. Szép lassan pedig tett is követi a képzeletet.

Milos szülinapi bulija meglehetősen szerény volt, de annál vidámabb. A tortát együtt sütöttük, a tetejére gesztenyemasszából formáztuk a figurákat. Emma csigát, Jura és Iván egy vitorlás hajót (Milos jele a bölcsiben), én pedig két kisautót, mert imádja az autókat.
Emma készített egy csodálatos koronát az ünnepeltnek.
Az ajándék pedig telitalálat lett, egy nagyméretű építőkocka szett. Azóta is komoly építkezés folyik.

Megérkezett Gergőke!
Tegnap éjjel született kb. 400 grammal és 30 cm-rel:




Közös kép a boldog tulajdonossal:

Gergőke papa-baba tornán:

Miloska is szeretne egy ilyen babát, ha csak teheti, ellopja Ivántól.


Gergőkét én varrtam, minden része kézzel készült, apró láthatatlan öltésekkel. Igazi waldorf manó, belül gyapjúval, kívül biopamut baba-testanyaggal, bébiplüssel, mohair gyapjú fonal hajjal. Eredetileg Milos szülinapi ajándéka lett volna, de Iván beleszeretett, mikor Gergőke még csak egy kis fej volt, és kikönyörögte, hogy az övé lehessen.
Én névnek Petit javasoltam, de Iván szerint ő Gergőke. Ez azért érdekes, mert Anna, Peti, Gergő meséket teljesen magukra húzzák, hiszen tökéletesen behelyettesíthetők a szereplők, a születési sorrend, és a korkülönbségek is stimmelnek. Talán Gergőke azért született, hogy Iván kijátssza vele a Milos miatt érzett feszültségeket.
Mindenesetre ma boldogan vitte oviba, és kint az udvaron gondosan bebújtatta a kabátjába, nehogy megfázzon.

Két éves...
Számokban 12 kg, és 84 cm.
Egyre szebben beszél, igazi papagáj. Mindent megismétel, olyan ennivalóan édes kis pofával, hogy meg kell zabálni. Amióta jobban ért, és fejezi ki magát, a rémes kétéves dac is múlóban.
Egyre jobban lehet hatni a józan eszére, belátására, és ez már egy kegyelmi állapot.
Most tanuljuk, hogyan válassza le magát rólam tudati szinten. Tanulgatjuk, hogy ő Milos, én meg anya. Néha azért még összemosódik a kettő.
Na és persze cici, cici, cici. Most tanulgatjuk, hogy csak napi 3-4 cicizés legyen csak, ne folyamatos, ha együtt vagyunk. Folyamatosan gajdol, beszél, és 1-2-szer azért még ébred éjjel. Ahogy csökkentjük a cicizést, úgy növekszik az igazán átaludt éjszakák száma. Fél nyolckor fekszik (Lapka malacka után), és öt-hat között kel.
Akkor még szopizik egy fél órát az ágyunkban, aztán kérlelhetetlenül indul a reggel.
Összességében egy imádnivaló, rettenetesen fárasztó, csupa mosoly mókamiki. Rengeteget mókázik, viccelődik, egyből megszeretteti magát másokkal.

Mit főzzek ma?
Rászoktam, hogy naponta főzök. Több oka is van ennek. A költséghatékonysága mellett egyszerűen jobb a saját főztömet enni. Egy ideig rendeltem innen, aztán onnan, aztán amonnan, de minden kajarendelőnek meguntam az ízét egy idő után, otthon kell lenni, pénzt kell számolgatni, mikor jön a futár.
Aztán persze a végén mindig az lett, hogy nem ettem meleg ételt, vagy rendeltem egy pizzát. Ez se nem egészséges, se nem túl olcsó megoldás.
Végül vettem egy nagy levegőt, és nekiláttam. A naptáramba folyamatosan írok, ha valami eszembe jut, végül hétfő délelőtt összeállítom a menüsort, és be is vásárolok hozzá. Kész listával megyek, így nagyon sok ötletszerű vásárlástól kímélem meg magam.
Én azt eszem, amit aznap főzök, Jurának pedig másnapra csomagolom ugyanazt. Ő is imádja, végre rendes kaja kerül az asztalára, nem valami kifőzdés szutyok.
Amiket főzök egyszerűek, gyorsak, másnapra is jók.

Álljon itt ötletnek (magamnak és másnak), néhány menüsor:
zöldbabfőzelék sült virslivel, rakott kel, paprikás krumpli, paradicsomos káposzta, halgolyó
spenót főzelék, sertésszűz dubarry, borsófőzelék, rakott krumpli, vargabéles
lencse főzelék, rakott zöldbab, csirkeragu leves bögrés sütivel, gombapörkölt nokedlivel, túrós tészta

Allergia vizsgálat
Tegnap vittük Milost egy másik helyre tejallergia ügyben. Nagyon örülök, hogy váltottunk, egy laikus számára, mint én, szakmailag itt is teljesen rendjén volt a dolog, de a körítés sokkal-sokkal szimpatikusabb volt, mint a régi helyen.
Eleve ez egy gyerekrendelő, az egész hangulata is megfelelőbb egy kétéves számára, mint a BA.
Az asszisztens hölgy és a doktornő nagyon kedves volt, alapos, mindent elmagyarázott, és külön tetszett, hogy nem beszéltek rá azonnal a legdrágább vizsgálatra.
Nagyon gondosan kikérdeztek minket, partnerként kezeltek, nem a páciens bosszantó toldalékaként. Mivel nekem mogyoróallergiám van, ezért úgy döntött a doki néni, hogy teszteljük le erre is Milost. A szurkálós bőrpróba mellett tettük le a voksunkat első körben.
Nyolc karcolást kapott szegény mókuskám, sima tej, allergén tej, tojás, szója, kétféle mogyoró, egy kontroll negatív és egy kontroll pozitív. Egy hang nélkül tűrte a karcolást, inkább érdeklődve nézte az eseményeket. Szépen ült mozdulatlan kézzel nagyon sokáig. Szerintem fél óra biztos volt. A végén már kicsit huzigálta a kezét, de viszketett is neki rendesen.
Nagyon érdekes eredmény jött ki. A tej először bepirosodott, de az hamar el is múlt, így a végén a kétféle tejre, tojásra, szójára negatív jött ki, a kétféle mogyoróra pedig pozitív.
A doki néni szerint az arcán lévő pattanások is inkább az olajos magvakra való allergia miatt gyanúsak.
Hallelúja, ez az első doki, aki nem hajt el a vérbe, mikor felhozom Milos pattanásait. Születése óta ragyás a képe szegénykémnek, néha igazán csúnya. Ahány dokinak felhoztam eddig (incl. a főtótumfaktum gasztrós főorvosnőt is!), mindegyik azt mondta, hogy ó, az semmi.
Baszki a semmi az, mikor nem ragyás a gyerek feje... Kiderült, hogy csak oda kell figyelni, és rögtön kiderül, hogy mégis valami...
Mivel a tejre negatív jött ki, a következő napirendi pont a tejterhelés lesz, külön örömömre nem kétnapos kórházi bent fekvéssel, hanem ott a rendelőben egy erre kialakított szobában. Úgy beszéltük meg, hogy most egy teljes olajos magvak diéta, és 2-3 hét múlva tejterhelés, hogy az addig kiürült olajos magvak ne zavarjanak bele.
Kaptunk egy dietetikus hölgy e-mail-jét, ő segít abban, hogyan is legyen ez az egész. Beszélnem kell a bölcsisekkel is, hogy így is tudják-e vállalni a kaját, vagy főznöm kell Milosnak.
Hogy mennyit fizettünk? Sokat, de egy fillért sem bánok...