2013/03/03

Új utakon...

Ez az év néhány drámai fordulattal indult, amiről most még nem beszélhetek, talán csak annyit, hogy a kezdeti szívattak után felépülve nekikezdtünk kihozni a helyzetből a legjobbat.
Ezért a nagy hallgatás, nem szeretek úgy beszélni valamiről, hogy nem mondhatom el, mi az (mert ez nem rajtam múlik), meg ezer felé kell most figyelnem.
Amiről mesélhetek, arról írok is, vicces lesz, jelentkeztem érettségire bioszból. Mégpedig azért, mert ugyanazzal a lendülettel jelentkeztem is a Bárczira, talán így 35 évesen csak el tudom már dönteni, mi leszek, ha nagy leszek. Reményeim szerint autizmus-specifikus gyógypedagógus.
Na ne igyunk előre a medve bőrére, elő a biosz könyvekkel.

Azon túl pedig kiképzett mentorszülő lettem, ami már nagyon régi vágyam volt. Egy 3 napos tréningen tanultunk kommunikációt, meg mindenféle klassz dolgot, és most már sokkal jobban fogok tudni segíteni a hozzám fordulóknak, mint eddig.

Dióhéjban ennyi, a napok amúgy teljesen egyformák, a gyerekek továbbra is imádnivaló gazfickók, Miloska négy éves lett, és jóformán csak percekig lehet elviselni, annyira hiperaktív, de közben meg oly mértékben übercuki, hogy arra nincsenek szavak. Komoly aggodalmam kezd lenni, hogy felnőve szégyent hoz a ősz fejemre, és politikus lesz.
Iván most egy viszonylag csendesebb korszakát éli, a suliban is nagyjából nyugi van, élvezem, amíg lehet, amíg el nem kezd kamaszodni, mert úgy hírlik, autikkal gatyafelkötős dolog (no persze, minden gyerekkel az).
Emma kiskamasz, annyira tankönyvi, hogy csak gyönyörködni tudok benne. Még a pimaszságai is halálosan szórakoztatnak, amin persze megsértődik. Nehéz lehet úgy pimasznak lenni, hogy a másik oldal dől a röhögéstöl... Jár tesócsoportra a Cseperedőbe, már látszik az eredmény, sokkal felszabadultabb, kevésbé szorongó.

4 megjegyzés:

sneci írta...

Hűűű, tök jó! Mármint a Bárczi. Én tavaly döntöttem épp így, és nem bántam meg. Nagyon jó a suli, irtó érdekes dolgokat lehet tanulni, nagyon jó tanárokkal találkoztam, és az egész évfolyam nagyon pozitív. Ha bármi érdekel az isivel kapcsolatban, nagyon szívesen megosztom!

Réka írta...

Én is oda jártam. :) Szerettem. :)

szlivkaszilvi írta...

Örülök, hogy írtál:). Remélem rendeződnek a dolgaitok!

presh írta...

No majd lehet, hogy kérdezek :-)
Vicces, mert az egyik tréner, aki a mentorszülő kézést vezette, a Bárczin is tanít :)
Írok majd, amint lehet...