2013/03/15

Rettenet és borzalom

ami tegnap óta ebben az országban zajlik. Egy tragikomédia, csak valahogy nincs kedvem nevetni.
Van abban valami bájosan morbid, hogy pont március 15-én osztrák hókotrók armadája menti, ami menthető.
Példaértékű a civil összefogás, könnyekig meghat, ahogy olvasom az emberek felajánlásait a bajbajutottak számára.
Ennek hatására elmesélem nektek egy régi régi kalandomat egy hasonló nappal.
December volt, talán a téli szünet eleje, nem tudom, gyerek voltam még, olyan 12-14 éves. Egyedül indultam Pestről Szombathelyre vonattal (ahol imádott papám szokott várni kocsival, hogy hazavihessen Szilvágyra, a kb 15 km- re lévő kis faluba), ahogy mindig is szoktam 8 éves korom óta. Mivel az út csak három órás volt csak némi eleség volt nálam. Talán pár szem alma.
A reggeli vonattal indultam.
Az út felénél megállt a vonat, órákig álltunk. Senki nem tudott semmit, akkoriban nem voltak mobilok. A velem utazó néni adott egy kis ennivalót. Őrült havazás volt, és hófúvás.
Papikám nem tudott még a kertből sem kiállni a kocsival, ezért elsétált a két falu között lévő kis állomásra, és bement vonattal Szombathelyre.
Késő délután ért be a vonatom Szombathelyre (reggel indultam!). Az állomáson már fűtés sem volt, minden bezárt, hiszen vonatok nem indultak... Papikám szerzett nekem pogácsát egy ismerőstől (neki mindenki ismerőse volt, "Rudi bácsit" mindenki szerette). Életemben olyan finom pogácsát nem ettem, mint akkor. Úgy volt, ott éjszakázunk, tulajdonképpen úgy is lett.
Nagyon fáztam, arra emlékszem, de egy percig nem aggódtam, gyermeki hittel, hogy az én nagy, erős papám mindent megold.
Végül beülhettünk egy fűtött vonatba, mit bántam én már bármit is, csak meleg legyen. Emlékszem, hogy ömlött végig a végtagjaimon a meleg.
Késő éjjel csak elindult az a vonat, sokáig ment, megérkeztünk az állomásra. Leszálltunk a préri közepén. Mindenütt egységes szűz hó, szélvihar vágta az arcunkba a jeget, az út sem látszott, éppen hajnalodott. Elindultunk gyalog hát át a nagy semmin. A hó combközépig ért nekem, onnan tudtuk, hogy lejöttünk az útról, hogy az árokban derékig, mellkasig ért a hó.
Azt a gyaloglást sosem fogom elfelejteni. Nem emlékszem félelemre, vagy aggódásra, vakhittel mentem papikám után, aki viccelődött velem, hogy na tessék, már megint rossz időt hoztam nekik.
A szél az arcunka csapta a havat, de mi csak gázoltunk a hóban, hallgattam, hogy mama mi mindent főzött nekem, a Kedvenc Unokának. Egy idő után már tudtuk, hol az árok, mert ott álltak beborulva a kocsik. Papa mondta is, na ez a Janié, ez meg a Balogh kocsija, ott meg a szomszéd traktorja.
Végre beértünk a faluba, az emberek a hajnali derengésben söprögették a havat a portájuk elől. Arra gondoltam, milyen elképesztően hétköznapi kép ez, miközben mi most jövünk egy szibériai menetelésből, lassan huszonnégy óra utazás után. Emlékszem, ahogy a hó befújta a kaput, amikor kinyitottuk, mögött semmi sem volt, csak a száraz beton.
Megetettek, megszárítottak, betakargattak a fűtött szobában.
Még felnőtt koromban is emlegettük ezt a kalandot, ami, hiszitek, vagy sem, gyerekkorom egyik legszebb emléke. Így anyaként már el tudom képzelni, mennyire aggódhattak értem, el tudom képzelni azt a mindent lebíró erőt, ami elém vitte nagyapámat, hogy hazahozhasson. Utána mondtam is neki, hogy de jó, hogy be tudott elém jönni vonattal, de erre azt mondta, gyalog is eljött volna értem. Most már igazán tudom, miről is beszélt, és el is hiszem neki, pedig akkor csak nevettem.

6 megjegyzés:

Nils Holgersonné írta...

Nagyon jó történet volt :) Lázár Ervin Hóban című novellája jutott eszembe róla, ismered?

(csak zárójelben jegyzem meg, mert nem bírom ki, hogy bár külföldön lakom, és limitált magyar mediát figyelek, de még én is hallottam, hogy szerdán, csütörtökön is szóltak, hogy hóhelyzet lesz, ne induljanak el az emberek)

Zsu írta...

Olyan szép, megható történet volt:) Amúgy szhelyi vagyok:)))

Monettino írta...

Én ezt megkönnyeztem... voltam hasonló helyzetben, csak én voltam a felnőtt.

mamua írta...

Nils Holgersonné, tudod, hogy ezt hányszor mondták decemberben és januárban? sokszor. és biztonsággal lehetett közlekedni a hó és a szél ellenére.

van különbség az "akinek nem muszáj, ne induljon el", és a "katasztrófahelyzet van, az autópályákat lezártuk, senki ne induljon el!" között.

Be Jegyző írta...

Nagyon tetszett :)

Timszike írta...

:):)