2012/07/01

Hosszúhétvége Tagyon

Mert voltunk ott is, nagy merészen három gyerekkel. Ez egy boros gasztro-hétvége volt, és bár én kifejeztem abbéli kételyemet, hogy ezt nem három gyerekkel kéne megugrani, Jura elhessegette az érveimet. A mi gyerekeink márpedig végig fognak ülni egy nyolc fogásos borvacsorát jólnevelten, jólfésülten, angolul társalogva. Elfojtottam egy hisztérikus kacagást, és megkérdeztem, hogy akkor biztos erre a családjára gondolt-e, vagy valamelyik általam nem ismertre, esetleg van három tartalék gyerekünk, aki tud viselkedni?!

A lefelé út természetesen maga volt a kénköves pokol előszobája, a három órás út alatt végig verekedtek, üvöltöztek, és türelmetlenkedtek. Ahogy megérkeztünk (este nyolckor) a gyerekeket belöktük a medencébe, mi pedig betoltunk egy páleszt.
Rajtunk kívül csak két család hozott egy-egy gyereket, egy tündéri hároméves kislányt, akit a három nap alatt egyszer sem láttam életveszélybe keveredni, visítani, hisztizni, ész nélkül rohangálni. Igen, vannak ilyen gyerekek. Egy perces néma csenddel adózom most lánykori álmaimnak a gyerekvállalásról.

A másik gyerek egy ötödikes kisfiú volt, akinek az egyik legkedvesebb szórakozása az volt, hogy a fent említett kislányt gardírozta... De most komolyan... Lehet, hogy robotok voltak... Legalábbis szeretném ezt gondolni.
A többi vendég huszon-harmincon-éves szingli, esetleg bimbózó kapcsolatban lévő ember volt. Elmorzsoltam  egy kósza könnycseppet, mikor a huszadik kör közben (anyaaaa, kérek törölközőt, úszószemüveget, másik fürdőruhát, almalét, stb...) megláttam, hogy ezek borozgatva heverésznek a medence mellett, a levendulabokrok tövében.
Akkor már Jura is kezdte pedzegetni, hogy nem feltétlenül vagyunk kompatibilisek a rendezvénnyel.
Este  Milos mellett aludtam el, ami azt eredményezte, hogy reggel úgy ébredtem, mint aki Rákosrendező legforgalmasabb sínpárján töltötte az éjszakát. Ráadásul másnapos is voltam.

Reggeli (és a reggeli medencézés) után pánikszerűen távoztunk beltéri program után nézve. Keszthelyre esett a választásunk, és mondhatom, szuper döntés volt. A Festetics kastély csodálatos volt, gyönyörűen berendezve, a parkban mentünk egy kört hintóval, megnéztük a hintó múzeumot Emmával, és amíg mi ámultunk és bámultunk a csodásan restaurált hintókban, a fiúk átmentek a modellvasút-kiállításra, majd mi benéztünk a vadászati múzeumba, addig ők kerti vasutaztak. Tízpontos volt, csak ajánlani tudom.
Hazafelé Milos nyakonöntötte magát úgy fél liter vízzel, ezen hisztériás rohamot kapott, szóval hazafelé beugrottunk egy pólóboltba, és a Tesoba, mert reggelit is kellett vennünk. Kicsit elmerengtünk, hogy milyen lehet az a hétvége, ahol a reggelit tízkor tálalják (és nem hajnali ötkor), de sokra nem jutottunk, és inkább vettünk egy doboz gabonapelyhet.

A borkóstoló nagyrészét le is késtük, a második felén meg nem tudtunk résztvenni, hiszen a kocsiból szabadult három gyerek visítva rótta a köröket, követelte, hogy medencézhessen. Mi egy darabig próbáltunk felváltva az aromákra, meg a tanninokra figyelni, de leginkább csak kutyafuttában hörpöltük a bort, míg én úgy döntöttem, hogy önként mondok le  a borkóstolóról, de Jura szolidarított velem.
Vacsorához nekünk kintre terítettek, így az ételek felvezetésének felét nem hallottam (pláne hogy az egész angolul volt), de nem is volt baj, mert kellemes volt ott kint, szemmel tudtuk tartani a srácokat, és enni is tudtunk.

Másnap hazafelé voltunk biopiacon, és kalandpályán (átkompoztunk Tihanynál), majd már majdnem hazaértünk, amikor kiderült, hogy tankolnunk kell. Igen, csak nem nyílt a tanksapka. Úgy ötven km-re voltunk otthontól, volt harminc km-re elegendő üzemanyagunk, három nyűgös gyerekünk, egy telepakolt kocsink, mindez este nyolckor.
Nem túl jó egyenlet.
Végül kocsit cseréltünk Kőbányán, és este tízre otthon is voltunk.

Legközelebb vagy gyerek nélkül megyünk, van nem gasztro-hétvégére...

2 megjegyzés:

egy anya írta...

Kifeküdtem. :)
Vannak kísértetiesen hasonló nyaralás-élményeink. :)

Zsu írta...

:) Én csak mosolyogtam végig...:) Igen a nagycsaládos lét...
Az érettségi találkozómon jöttem rá hogy mennyire más világban élek én, mint a volt közösségem java, főleg, hogy egyedül én voltam ott olyan, aki gyerekes (többiek maradtak otthon családdal:P)