Tegnap megtört a jég, és a gyerekek életében először elvittük őket majálisozni. Na csak szőrmentén...

Az egész ott kezdődött, hogy Daninak baseball meccse volt Vácon, őt elvittük. Egy eldugott réten két hatalmas iskolakombinát között (persze ballagás volt az egyikben). Dani csapata sokáig nem érkezett meg, így dobáltuk a labdát, a kicsik a réten rohangásztak. Szóba elegyedtünk az ellenfél (váci csapat) vezetőjével, aki egy tündéri amerikai pasi. Meglepően jól beszél magyarul, de azért jóval beszédesebb lett, mikor angolra váltottunk...

Végül egy óra késéssel beestek Dani csapattársai is, mi pedig felpakoltuk az akkorra már erősen nyígó kicsiket (Milos otthon maradt mamával), és elmentünk a váci majálisra.
A dunaparton tartották, az idő remek volt, maga a majális erősen felejthető. Nagy élmény volt, hogy meg lehetett nézni egy-egy tűzoltó-, rendőr- és mentőautót.
Mentek egy kört valami körhintán, ettünk egy lángost, majd dodgem-eztünk egy nagyon jót. Emma és Iván is döbbenetesen jól vezetnek.
Visszamentünk Daniért, még tartott a meccs, ezért ott bóklásztunk még a réten. Őrületes egy sport ez, hosszú ideig nem történik semmi, majd hirtelen felgyorsulnak az események. Aztán megint semmi. De Daniék győztek, még a vesztes csapat is elégedetten vonult le a pályáról. Kivéve azt a lányt, akit orrbanyomott a labda (valószínüleg el is törte neki), és elfolyatott tekintélyes mennyiségű vért.
Kiderült, nem is igazi baseball játékos az, akinek nincs legalább egy véres sztorija...

Hazafelé betévedtünk egy gödi kúria éttermébe, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek, miénk volt az egész park, (zavarbaejtően kedves) pincérnő, és konyha. Nagyon jót ettünk.
Itthon hullaként hullott az ágyba a banda.