2009/01/06

Milosügyek

Tegnap jártam a dokinál. Kivételesen volt is haszna a dolognak.
Megmutattam neki a legutóbbi UH leletet, amire felvetette, hogy ez bizony már akkora tágulat, hogy ő javasolná a császárt.
Hát így legyen ötösöm a lottón, mondtam neki, hogy ezt én is így gondolom, ha kihúzzuk addig működő vesével, én nem akarom azt egy indított szüléssel kockára tenni.
Megnéztük a naptárat, és megegyeztünk a február 12-ben (37+3 hetes leszek). Ez egy csütörtöki nap.

Csak a furcsa "véletlenek" olyan szembeötlőek.
Betöltött 37. heti szülésről beszélünk már nagyon régóta.
Az február 9. éppenséggel Abigél napja (ez lett volna a neve, ha lány).
Febrár 12-én megszületik
másnap péntek 13 - nekem ez a nap általában szerencsét hoz
harmadnap Valentin nap. Pont egy éve Valentin napkor dőlt el, hogy igen, legyen harmadik gyerek.
Egy évvel a döntésünk után ott lesz a kezünkben a kétnapos kisbabánk.
Igazán szerencsések vagyunk.

Nos tehát a menetrend:
jan. 12. Utolsó nagy UH az Istenhegyin
jan. 28. labor
jan. 30. ctg+vizsgálat
febr. 9. ctg+ utolsó UH + megbeszélés
febr. 12. Milos megszületik

Nem mondom, hogy nem vagyok betojva, mert de, be vagyok, de túl leszünk rajta Valentin napra, hát kell ennél szebb ajándék?

3 megjegyzés:

V. írta...

Nagyon drukkolok Nektek!
ecsv

Akecsk írta...

Szorítok, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen!

MaM írta...

Nagy-nagy drukk!!!