Morgósblog - nem kötelező

Nem kéne, hogy ennyire zavarjon, nem kéne...
De azért mégiscsak bassza meg, hogy anyu egész hétvégén fel sem emelte a telefont, hogy mi van az unokájával. Ha előtte nem hívom, akkor már egy hete nem telefonált volna magától. Közben persze nyomja a szent nagymama sódert. Nevetséges...
És közben gusztustalanul próbál beugratni mindenféle (általa kevert) családi perpatvarba, közli, hogy jaaaj, hát ne menjünk szüretelni Szilvágyra, mert úgyis csak munka lesz, nem lesz idő a gyerekekel foglalkozni, de közben azt hallom vissza dédikétől, hogy ott meg azt mondta, hogy saaajnos nem tudtunk lemenni?! Hogy a hátam mögött azt szervezi öcsémmel, hogy hát legyen nálam a családi Húsvét. Az öcsémmel, aki olyan rohadt elfoglalt, hogy másfél éve nem dugta ki a képét hozzánk, bárhogy hívom, invitálom?
És ott van a barátnőm, akit már tizensok éve ismerek, és ugyanúgy kétgyerekes családanya, mégis folyamatosan cseszeget, hogy mikor megyek már hozzájuk (mintha ő tudna ugyanúgy beülni a kocsiba, és idejönni). És tényleg százszor és ezerszer lemondom a találkozót, mert közbejön valami. Igen, tényleg le szoktak betegedni a gyerekek, és van olyan (mindig), hogy nincs kedvem menni bulizni. Igen, lehet hogy besavanyodott vénasszony lettem, de semmi kedvem bulizni menni, buliztam épp eleget, nekem már nem szórakozás seggpicsarészegen tángoválni valami szar szórakozóhelyen.
És nem és nem érti meg, hogy nem csak hozzá nem jutok el, hanem számtalan más barátomhoz sem, akik viszont nem sértődnek meg, hanem belátják, hogy evvan, majd összejön legközelebb. És amikor összejön, akkor nem lebasznak, hogy csakhogy odaevett a fene, hanem örülünk egymásnak.
És igen, szerettem volna elmenni a szülinapjára, dehát Emma lebetegedett, és basszameg nem fogom itthon hagyni a beteg gyerekemet még a saját szülinapi bulim kedvéért sem.
Felnőttek lennénk, vagy miaszar, túl lehet élni, ha valaki nem jön el a szülinapi bulinkra. És az ő szempontjából persze egész más ez a történet, és biztos neki is igaza van valahol, és nekem sincs igazam valahol, de valóban szükségem van nekem erre? Vagy neki rám?
Mindeközben ott van mzs, és Orsiék, akiket lehet hogy kicsit később ismertem meg, mint pattintott kőkorszak, de valahogy mégis mindig ott vannak és segítenek, ha kell, jönnek és örülnek az örömünknek és szomorkodnak a bánatunkon, és viszont.
Még folytathatnám, de nem teszem, mert semmi értelme ezzel teleírni az egész bloggert...
Uffff, Morgóssárkány beszléltem...