2006/05/06

Ma megint berohantuk tolnát-baranyát. Amig Jurát okították az egyetemen, addig én a két gyerekkel piacoztam a Lehelen.
Emma az ilyenkor szokásos jogyerek tabletta mellé bevette az elbűvölőgyerek tablettát is. Már a lift előtt leszólított egy idős nénit, szépen bemutatkozott, majd eldiskuráltak a földszintig. A néni majdhogynem zokogott a gyönyörüségtől.
A savanyúságos standnál szépen megköszönte az uborkát (az öcsi nevében is), amit a nő a kezükbe nyomott.
Végig fogta a babakocsit, vagy a kezemet, egyedül evett, nem ette le magát, nem volt hiszti a játékbolt és a kisállatbolt előtt sem, kicsit kacérkodott a hentes legénnyel.
Mondjuk annyira elfáradt, hogy a kocsiban egyből elaludt.
A Jysk-ben jutalmul kapott plüss állatot is.
Este Jura elment valami főiskolás évfolyamtalálkozóra, én meg a konyhában dolgoztam fel a mérhetetlen mennyiségű húst, amit vettem a piacon.
Hát arra mentem be, hogy Emma levette a pelusát (ami egyébként tök száraz volt), és egy kisbugyit próbál felvenni.
Hosszas viháncolás után végül bilire parancsoltam, és lőn csoda, belepisilt. Hát a fene se érti, ha szépen kérem csak kiröhög, és direkt nem pisil a bilibe. De ha rádörrenek egyből összejön a dolog.
Aztán persze nagy büszkén vitte a wc-re a produktumot.

Vegül 9-kor felvittem aludni. Nagyon fáradt volt, és félálomban valami olyasmit motyogott hogy Kriszti (baby sitter) van ott, és anya elment.
A szívem szakad meg.
Belesuttogtam az összes fogadalmamat a szoba sötétjébe, hogy tudja, soha nem hagyom el, nem megyek el szó nélkül, mindig visszajövök, és addig is olyanra hagyom, aki szereti, és vigyáz rá.
Csak motyogott valamit mégis, hogy anya elmegy.
Nekem meg az a hülye anyaszívem megszakad csendben...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Zokogott a gyönyörűségtől? :)))))))))

presh írta...

hat ez ilyen hatasvadasz kepzavar :-D