Igazán büszke vagyok Emmára. Nagyon ügyesen és türelmesen hordja a szemüvegét. Ma csak néhányszor kapta le, de annak oka is volt. Nyomta az orrát, vagy olyan koszos volt, hogy alig birtam lerobbantani róla a sok rákent cuccot.
Most még olyan furcsa az arca szemüveggel, akárhányszor ránézek mindig úgy elszorul a szivem, és elönt a szeretet. De tudom hogy eljön majd az idő, mikor szemüveggel lesz természetes, és mikor leveszi az lesz furcsa.
Emlékszem mikor én 15 éves voltam már nagyon rossz volt a szemem. Addig sírtam anyuéknak, amíg beleegyeztek, hogy kontaktlencsét kaphatok. A vizsgálóban aztán belerakták a szemembe a lencséket és kiküldtek a váróba hogy szokjam. A félhomályból kiléptem a ragyogóan fényes csupa tükör és lámpa előtérbe. Belenéztem egy tükörbe, és megdermedtem.
Évek óta nem láttam az arcomat szemüveg nélkül, hiszen ha levettem, akkor már nem láttam rendesen. Elfelejtettem hogy milyen az arcom.
Azt a negyed órát a tükör előtt töltöttem, és ismerkedtem a saját arcommal.
Ez egy olyan pillanat, amire mindig is emlékezni fogok...