2005/12/19

Tulajdonképpen 4 gyerek már egész jól elnevelgeti egymást. Én beállítottam a háztartási robot üzemmódot reggel, etettem, itattam, pakoltam, takarítottam.
Este céges karácsony. Öcsikét itthon hagyjuk Mamával. De akkoris el kell készíteni 3 gyereket, magamat és Jura ruháját.
Délután kettőkor belémbújt a kisördög. Nincs egy rongyom amit felvegyek! Feltúrtam a szekrényt, előbányásztam a cuki koktélruhákat, kis feketéket, hosszú feketéket. Vágyakozva pillantottam a barna hosszú ruhámra, de aztán lebeszéltem magam róla, az előző két karácsonyi bulin is ez volt rajtam, s a nők nem felejtenek.
Kutattam, kerestem, de mindeközben egy kaján kis hang ezt suttogta: "Nézd csak meg a Kék Ruhát!"
A Kék Ruha tíz éves immár, 17 éves koromban varrta nekem egy szilveszteri bulira az akkori barátom anyukája. Ujjatlan, tulipándekoltázzsal, derékban szűk, szoknyarészen bő, és mini. És csillogó királykék lurex. Összesen fél órát volt rajtam egész életemben, de mindig költözött velem mindenhova.
Kisompolyogtam a garázsba, és visszatértem a zsákmánnyal.
Kicsit néztük egymást, a Kék Ruha és én. Régen álltunk már így szemtől szemben, sok víz lefolyt a Dunán azalatt a tíz eseménydús év alatt.
Gondoltam egy életem, egy halálom, felpróbálom.
Köszönöm neked ó sorsom! A Kék Ruha úgy símult rám mintha az a tíz év meg sem történt volna. Ott álltam én, a 17 éves bakfis önmagam a Kék Ruhámban.
Néhány percig eljátszottam a gondolattal, hogy bizony ebben megyek az esti bulira, de végül győzött a józan ész. A Kék Ruhát visszaraktam a szekrénybe, és felvettem egy sokkal szolídabb, és jóval kevésbé kihívó ruhát. Ahhoz jobban illett a jeges süvítő szélben való favágástól sebes kezem, sáradt, szoláriumot rég nem látott arcom, fodrász által elcseszett hajam.
Azért jusztis sminkeltem.
Időre készen voltak a gyerekek, felöltözve, megetetve, én felöltözve, sminkelve, Jurának ing kivasalva, ajándék becsomagolva. Csakazértis faszacsaj vagyok.
A Kék Ruha a szekrényben várja a megfelelő alkalmat, amikor végre felveszem, bár ez a jeles esemény késni látszik.
Lehet hogy ebben temetnek?

Nincsenek megjegyzések: