2005/12/20

Múlt héten nem is írtam, de minek is tettem volna?
A családot csúnyán elkaszálta a most pusztító hányós-fosós vírus. Először Emma adta meg magát (pont aznap mikor mi Prágában voltunk Jurával, az egész gyönyörű városból csak a telefonomat láttam, amin aggódva hívtam anyut félóránként), aztán mire gyógyulni látszott Öcsikét kapta el a vész, végül anyut döntötte le.
Másfél heti ápolás után már álmomban is kakát takarítottam (esküszöm így volt, a gyengébb idegzetű kedves olvasóim kedvéért nem is írom le pontosan mi volt az álom, mert nem venném a lelkemre ha többen sikoltozva Dunának mennének).
Közben jeges, süvítő szélben, hóban, fagyban hasogattam a fát, mivel gázspórolásból nappal kályhában fűtünk. A télben kizárólag két dolgot szeretek csinálni. Fát vágni és havat lapátolni. Ezt nem tudom megunni. Mégis két mázsa felaprított fa után azért fáj az embernek itt-ott. Nesze neked velnesz, oda a derekam, a sípcsontom lila a nekirepülő fadaraboktól, és a kezem merő seb a széltől, baltától.
Falusi lyány vagyok csuhajla, mit nekem szkvas, meg sztep erobik (vagy mijaszösz), én baltával faragom le magamról a kilókat.
Naszóval sok beszédnek sok az alja, elő az eredményekkel:
Ma estével a családot gyógyultnak nyilvánítom.
Két gyerekkel kevesebb van (na őket nem felaprítottam a nagy lendületben, csak hazamentek anyukájukhoz)
Holnaptól egy kölcsön-tengerimalaccal kevesebb lesz, mivel ő is hazaköltözik időközben hazatért szeretteihez.
Jura szabin lesz (kész isteni csoda!)
Közelg a Karácsony (állítólag), ami a szeretet ünnepe (szintén állítólag)!
Tehát én most nagyon szeretem a családomat, akik végre gyógyultak.

Nincsenek megjegyzések: