2015/01/11

Aki még idetéved

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy miért is nem írok ide szinte soha.
Történések vannak, hát persze, kinél nem. De a gyerekek nőnek, és egyre inkább olyan dolgok merülnek fel velük kapcsolatban, ami az ő intim magánügyük, nincs jogom kiteregetni az internetre.
Pedig sokszor nagyon tanulságosak. Emma serdülése, Iván autizmusa, nagy gondolatok kis tettek - leginkább.

A jelszavam, igazat, vagy semmit, leginkább a semmiben merül ki mostanában, pedig fejben azóta is írom ezt a blogot rendületlenül :)

Nehéz éven vagyunk túl Jurával, márfél éves munkahelyváltási hercehurca most kezd normalizálódni, van végre új munkahelye, jól érzi magát, érdekes a munka is, ezért kezd ő is kissé magához térni. A házasságunk soha nem látott újradefiniálódáson van túl, nem mondom, hogy egyszerű menet volt, de a közös túlélésünk függött tőle. Túlontúl egyenlőtlen volt az életritmusunk, széttartó mindennapjaink, eltérő szociális közegünk.
Kevéssé szépen fogalmazva: nála a multis agyelborulás, nálam a gyeses befordulás.
Próbálnék erről vicceset írni, de nem volt vicces cseppet sem. Én úgy éreztem, hogy eltűnök, feloldódom a család nagy tudatában, megszűnök önálló személyiség lenni. Ez pedig csak boldogtalanságot hozhat magával.

A feminista blogok adták meg a választ a problémáimra, és feltámadt bennem a túlélés ösztöne. Az, hogy beiratkoztam az egyetemre, az utóbbi évek legjobb döntésének bizonyult. Tulajdonképpen több posztot (vagy legalább egy sajátot) megérne a téma.
Írtam már róla, számomra ez a suliba járás egy egybefüggő szellemi orgazmus. Olyan perverziókkal fűszerezve, hogy még a vizsgaidőszakot is imádom. Jó érzés napokig ülni a könyvtár csendjében, szép lassan bekebelezni a tudást, és aztán a vizsgán engedni kifolyni a tollamon keresztül a papírra. Imádom a Neptunon megjelenő üzeneteket, szinte csupa ötös.
Kissé zavar, hogy semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érzek, hogy napokig csak reggel találkozom a gyerekekkel, mert este már rendre alszanak, amikor hazaérek.
Imádok kilépni a könyvtár kapuján zárás után erre:

És imádom a suli súlytalan problémáit. Minden félévben van egy hülye tanár, nyilván van erre valami titkos, egységes iskolai szabályzat. Bárcsak egész életemben ilyen problémákkal kellene megküzdenem... Persze tudom én, hogy egy munkahely azért más, ott vannak valódi problémák, nyomasztó helyzetek, az egyetem viszont maga a súlytalan felnőtt-lét, a kint is vagyok - bent is vagyok kellemes állapota. Megkockáztatom, ha huszonévesen kerülök felsőoktatásba, egész máshogy gondolkodtam volna erről. Nagyon jókor jött ez, és nagyon jól választottam.
Hogy ez mennyivel, sokkal-sokkal könnyebb, mint gyereket nevelni, küzdeni a háztartás, családi logisztika agyrohasztó mocsarában, az kimondhatatlan...

Olyan ez, mint valami aggregátor, ami nyomja belém az energiát, amiből aztán lehet napokig eléldegélni. Most jöttem csak rá, mennyire energia-hiányos voltam az elmúlt években, szinte csakis adtam, feltöltődni pedig esélyem sem volt. Mitől lett volna? A "finom, nőies hobbiktól"? Pótcselekvés...
Jöjjön ide a nagy szent maszlag az anyaság csodáiról. A gyerekek sok örömet adnak, de tízszer annyi energiát és odafigyelést szívnak is le (különösen a nem tipikus fejlődésű (régebbi szóval: normális) gyerekek). És lássuk be, egyáltalán nem is dolguk nekik, hogy a szüleiket feltöltsék, az a dolguk, hogy kis ragadozóként magukba szívjanak mindent, amit csak lehet, hogy felnőhessenek. Jól is van ez így.
Lényegesen jobb és őszintén jobb anyának érzem magam, amióta nem áldozom fel a teljes lényemet a Nagy Szent Anyaság oltárán. Megint vicces vagyok és lendületes, laza és széles mosolyú...

8 megjegyzés:

Angyal Erika írta...

De jó, hogy írsz! Hiányoltam!

á írta...

én is :D

Ági írta...

Szia, én is vártalak, sokszor kattintottam Rád, légyszí szokj vissza!!
köszi, szia, Ági

Ági írta...

Tartottam attól, hogy a házasságodban vannak gondok, és azért nem írsz, nagyon jó most olvasni, hogy tévedtem.
Ági

elem29 írta...

Végre, végre!!Jó olvasni!

C írta...

Jéééé, nem néztem vagy egy hétig a blogot, és tessék!:)
Azt valahogy én is éreztem, hogy ez az egyetem baromi jó döntés volt, de iszonyú klassz, hogy ennyire. Főleg a vizsgaidőszak élvezése durva egy kicsit:D

Anyatünde (Bea) írta...

Hali,

Én a elmúlt években időnként olvasgattalak (a Pörgünk c. blogról találtam ide), és ami a gyerekek (meg nálam még a munka) melletti tanulást illeti, nekem nagyon durván mások a tapasztalataim, mint a tieid. Gyakorlatilag az ellenkezője. ;) Közig szakvizsgáztam tavaly tavasszal, gyógyszerész létemre (tehát 5 totál idegen, sose tanult témakörből) 4 gyerek és munka mellett, közel zéró külső segítséggel.
Nekem EZ volt a kikészítő, agyrohasztó és még sorolhatnám. Otthon is esett szét minden, bár emlékeim szerint nemigen veszekedtem a gyerekekkel, próbáltam odafigyelni rájuk, ilyenek. Szóval nekem ezek a tapasztalataim.
A tied meg az, ami a feminista nagykönyvben (nem pejoratív értelemben véve ;) ) meg van írva erről a témáról.

Ez az egész (tehát hogy mi okozhat ekkora eltérést) tök furcsa és érdekes.

ouitoujours írta...

Anyatünde, szerintem az a különbség, hogy őt érdekli az, amit tanul:).
Én is szakvizsgázom 3 gyerek mellett és belehalok, a mennyiségbe is.
És valahol azt érzem, hogy nagyon nagyon sokat tanultam már, és most miért kell még???:)
Magzatvíz, szuper, hogy így bejött a dolog, biztos, hogy a gyerekeknek is jobb így, főleg hosszú távon!