2012/04/12

ADHD

Ma voltunk a Finotában szülői megbeszélésen. Azzal kezdte a doktornő, hogy teljesen egyértelműen, minden tekintetben abszolute fimota. Hatalmas kilengések vannak a teljesítményében, nincs számfogalma, a színekhez szinte hozzá sem szagol, fogalma sincs a munkákról (orvos, eladó, stb, ilyenek).
Viszont nagyon fejlett a logikai képessége, erősen kommunikatív, jól irányítható. Hozzátette, hogy természetesen egy gyerek sem fejlődik egyenletesen, különösen igaz ez a fimotákra.
A hangképzése nagyon rossz, a figyelemzavar ezen a területen mutatkozik meg leginkább, a legfontosabb most a mielőbbi, logopédiai fejlesztés lenne. Hangképzés, szókincsbővítés, logopédus segítségével, és otthoni gyakorlatokkal.
A bhrg, amire elkezdett járni, teljesen elég neki a heti egy alkalom, felesleges mindenhová elvinni fejleszteni.
Nagyon fontos számára az odafigyelő, szeretetteljes közeg, hogy ne sérüljön az önképe. Ő úgy látja, hogy ez megvan, hiszen vidám, kiegyensúlyozott kisfiú, és a velünk való beszélgetés során úgy látja, hogy jól csináljuk eddig is, amit csinálunk. Igen, az ember tanul ezt azt menet közben...
A bölcsi is pont ilyen, és egészen biztos vagyok benne, hogy az ovi is az lesz. Jó helyen vagyunk, jó úton.
Ha menet közben nem merül fel kérdés, akkor 5 évesen érdemes őt visszavinni, egy teljes körű felmérésre, ahol az összes részképességet is nézik, és akkor elindítani egy komplex fejlesztést, úgy a részképesség-zavarokra, mint a viselkedésre (viselkedés-terápia, később kognitív viselkedés-terápia).
Így nagy hirtelenjében most ennyi, meg lett még említve a ritalin is, de azt hiszem még túlontúl korai lenne erről gondolkodni.
Amikor rákérdeztem, hogy mi a helyzet ezzel az ADHD dologgal, akkor elmondta, hogy igazából ez mindig együtt jár, csak eltolódhat egyik, vagy másik irányban. Milos esetében azt mondaná, hogy középsúlyos, kevert ADHD-ról van szó, tehát legalább annyi figyelemzavar van jelen, mint amekkora impulzivitás, de egyik sem extrém súlyos.
Egyébként meg egy imádnivaló, elbűvölő, szupercuki kiskölyök. Na ezt speciel eddig is tudtuk... :-)

1 megjegyzés:

moes írta...

egy ismerősöm kérdezi, hogy mennyibe kerül egy felmérés fimotáéknál. e-mailben is jöhet, köszi.