2011/10/09

Egy kellemes szombat

Ahogy Lappa igen kiválóan meglátta, éhes is vagyok. Reggel a mérleg 60,0 kg-t mutatott, ennek igen megörültem, noha tudtam, a mai nap nem a diéta jegyében fog telni. Délelőtt kettesben felkerekedtünk, és elmentünk a Várba. Eredetileg a Markó kiállításra készültünk, de az útunkba akadt a Pálinkafsztivál. Iszonyat cudar idő volt, belénk fért pár kupica pálesz, aminek mindenféle zsíros kajával ágyaztunk meg. Sült kolbász, nem sült kolbász, krumplilángos, mangalica tepertő, és még számos update százas falat csúszott le. Ezt újabb kupica pálinkával és vodkával borogattuk le. Végul az időjárás is megenyhült, mi pedig elég vidám hangulatban látogattuk meg a Nemzeti Galériát. A képek tényleg csodásak voltak. Nekem a Tóbiás és az angyal című kép tetszett nagyon, főleg mert felidézte a Londoni képtárban tett látogatást, ahol ugyanezt a történetet dolgozták fel mindenféle módon iskolas gyerekek. Egy csomó helyre elcsavarogtunk egész nap. Átbeszéltük, hogy mit is akarunk majd csinálni Los Angelesben, de főleg New Yorkban, mit kell vinni, addig mennyi teendő van. Jó kis nap volt ez, sokat nevettünk, és élveztük, hogy több mondatot is tudunk úgy váltani, hogy senki sem visít közbe.

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Presh,

Regota allando olvasod vagyok, szeretem az irasaid, nem mezesmazas, hanem ugyanugy megosztod a 'kozzel', ha jo passzban vagy es ha rosszban, akkor is... Most megsem emiatt ragadtam klaviaturat, hanem egy szemelyesebb kerdes miatt, viszont - lehet, hogy csak en neztem rosszul? - nem talaltam sehol e-mail elerhetoseget (a lakhelyeddel - nem a Tietekkel - kapcsolatban lenne nehany kerdesem, mert keresesben vagyunk es tetszett a kornyek... de bovebben esetleg mailben... Koszonom elore is! Jo keszulodest! ;)

Unknown írta...

hmmm, vmiert nem irta ki a fiokom.... Sziszi

presh írta...

iricc78kukacgmail.com