2007/11/26

Anyu második hete kórházban van. Középfül gyulladással kezdődött, szinte teljesen megsüketült (csak a telefonon mondott beszédet értette). Nemsokra rá elferdült az arca, a szája széle legörbült, a szemét nem tudta becsukni. Ekkor került a kórházba.
Volt minden, CT, agyvízvétel, majd a fülész doki közölte, a gyulladás megszűnt, összeforrt a dobhártya, hallania kéne.
Ő nem hallott továbbra sem, viszont szédült, hányt.
Végül kiderült mi okozta a bajt. Herpesz vírus támadta meg a halló és arcmozgató idegeit.
Infúzióban kapja a vírusölőket, már meghall ezt-azt, az arca is javult, de valószínű, hogy maradandó halláskárosodása lesz, és az arcával is rehabra kell járnia.
Mondhatjuk, hogy szerencsés volt, most derült ki, hogy az egyik ismerősünknek pont ez volt a baja, csak neki fél évig nem jöttek rá mi okozza a bajt. Akkor meg már késő volt, hiába kezelték ki, a fél arca béna maradt.

Nincsenek megjegyzések: