Ezer éve nem írtam, de higyjétek el, jobb is. Nem vagyok valami egetverő hűde-űberfasza hangulatban... Fürgerókalábak nyomulnak ezerrel, már önnön zombi árnyékom vagyok. Olyan szinten gyenge, hogy egy ásványvizes palackot sem tudok kinyitni. Ráadásul jövő hét pénteken ha minden igaz költözünk Fótra. Nagyon várom már hogy ott legyünk, gyűlölöm már ezt a pici lakást, a kutyaszaros belvárost, és a folyamatosan lakodalmas-pop-ot, tévét üvöltve hallgató szomszédokat.
Mama agytrombózist kapott a hét elején, kórházban van, fél oldala lebénulva, mindenki be van szarva, anyu ki van borulva.
Tele van az összes hópicellőm (igen, direkt írtam így, én így is mondom: hópicellő) mindennel, legszivesebben elásnám magam egy csendes zugban, és vinnyogva várnám meg a jobb időket.
Hogy mit is jelent a jobb idők? Talán azt, hogy nem okádok folyamatosan (nem is émelygek), senki sem üvöltözik, sikoltozik a környezetemben, csend van, béke, nyugalom, madárcsicsergés, patakcsobogás, ilyes. Talán szimulálni kéne egy spontán lobotómiát (talán létezik ilyesmi), és kuncogva bevonulni egy szanatóriumba kedves elmebetegek közé.
De mondjuk az talán még kézenfekvőbb, hogy Emmát anyura bízva lelépni Jurával egy szállodába, ahol csend, béke, kényeztetés és szobaszervíz van. A következő hetek sajna nem ilyenek lesznek.

Egyébként isssteni ötletem támadt, ha lenne pénzem megcsinálnám. Lehet hogy le is kéne védetni az ötletet. Egy olyan szállodát csinálnék, ahová tilos gyerekkel menni. Mondjuk 16 év alatti ember nem léphet be a szálloda egy kilóméteres körzetébe. Istenem, tódulnának a népek, mekkorát kaszálnék...
Gondoljatok csak bele. Az ember nem azért passzolja le nagy nehezen (lelkiismeret-furdalástól terhesen) saját visító sarját, hogy aztán a szállodában a mások szintén visító, még neveletlenebb kölykét hallgassa...