Bréking nyúz
Kibújt a bal felső négyes csücske. Juppííí!
2010/05/16
Levonva az elmúlt egy hét tapasztalatát megint csak az jött ki, mint tavaly nyáron. A szünet első pár napja valami borzalmas, senki sem találja a helyét, kizökken a megszokott rutinból. Aztán szépen összerázódunk, az új, itthoni rendszerben, a gyerekek is lenyugszanak.
Mindezek ellenére cseppet sem bánom, hogy holnap ovi, a házimunkával végzetesen elúsztam...
Mindezek ellenére cseppet sem bánom, hogy holnap ovi, a házimunkával végzetesen elúsztam...
A nagy sportágválasztó
Hát elmentünk. Én valami furcsa okból kifolyólag azt hittem, ez nem szabadtéri rendezvény.
De az volt.
Rommá áztunk, és fagytunk konkrétan, és a zord időjárás ellenére is olyan iszonyú sokan voltak, hogy szinte sehova nem fértünk oda.
Sportágat nem választottunk, de legalább nem fáztunk meg, ez is valami.
Hát elmentünk. Én valami furcsa okból kifolyólag azt hittem, ez nem szabadtéri rendezvény.
De az volt.
Rommá áztunk, és fagytunk konkrétan, és a zord időjárás ellenére is olyan iszonyú sokan voltak, hogy szinte sehova nem fértünk oda.
Sportágat nem választottunk, de legalább nem fáztunk meg, ez is valami.
2010/05/14
Ma először voltunk az új lovastanyán. Sokkal szebb, kulturáltabb, jobban megközelíthető és gyönyörű a fekvése.
Lajos pedig itt is Lajos marad.
Emma most először lovagolt angol-nyeregben, eleinte volt kis bizonytalankodás, de óra végére szépen belejött. Egy csinos fehér lovat kapott, Betyárt, aki igazán rendesen viselkedett végig.
Lajos szeretné Emmát elindítani egy kis házi ügyességi versenyen pár hét múlva.
Lajos pedig itt is Lajos marad.
Emma most először lovagolt angol-nyeregben, eleinte volt kis bizonytalankodás, de óra végére szépen belejött. Egy csinos fehér lovat kapott, Betyárt, aki igazán rendesen viselkedett végig.
Lajos szeretné Emmát elindítani egy kis házi ügyességi versenyen pár hét múlva.
2010/05/13
Uff, hazaértünk...
Mindenki nagyon boldog, hogy végre a saját kis területén játszhat, Milos is hosszasan tologatja az autóit.
No hát egy biztos, a Hotel és Apartman MenDan-t jó messzire elkerüljük a közeljövőben. És az üzletkötők nagy bánatára üdülési jogot sem vettünk. Oda? Ha fizetnének se mennénk vissza...
Mindenesetre a gyerekek végső konklúziója az volt, hogy szuper volt, és tényleg, az egész napos uszikálást nagyon élvezték. Mondjuk nekünk a második nap után szabályos irtózatunk támadt a víznek még az említésétől is (persze más lett volna, ha hosszasan ücsöröghetünk a termálmedencében és szaunákban). Milos utálta a fürdőzést, a következő ilyen kalandunk inkább a "szomszédban" lévő aqualand vagy mifene lesz, Milos nélkül. Mindenki jól fog járni.
Hazafelé azt is elhatároztuk, hogy elmegyünk végre kettesben, ha csak egy rövid napra is, hiszen hosszabb időre a kis szopósborjamtól még nem szakadhatok el.
A klasszikus nyaralást is inkább csak jövőre próbáljuk meg, vagy inkább az azután jövő évben.
Mindenki nagyon boldog, hogy végre a saját kis területén játszhat, Milos is hosszasan tologatja az autóit.
No hát egy biztos, a Hotel és Apartman MenDan-t jó messzire elkerüljük a közeljövőben. És az üzletkötők nagy bánatára üdülési jogot sem vettünk. Oda? Ha fizetnének se mennénk vissza...
Mindenesetre a gyerekek végső konklúziója az volt, hogy szuper volt, és tényleg, az egész napos uszikálást nagyon élvezték. Mondjuk nekünk a második nap után szabályos irtózatunk támadt a víznek még az említésétől is (persze más lett volna, ha hosszasan ücsöröghetünk a termálmedencében és szaunákban). Milos utálta a fürdőzést, a következő ilyen kalandunk inkább a "szomszédban" lévő aqualand vagy mifene lesz, Milos nélkül. Mindenki jól fog járni.
Hazafelé azt is elhatároztuk, hogy elmegyünk végre kettesben, ha csak egy rövid napra is, hiszen hosszabb időre a kis szopósborjamtól még nem szakadhatok el.
A klasszikus nyaralást is inkább csak jövőre próbáljuk meg, vagy inkább az azután jövő évben.
2010/05/12
Club MenDan - a liftek szállodája
(hosszú és keserű poszt, elolvasása kizárólag saját felelősségre)
Az egész nagyon jól kezdődött. Lefelé menet megálltunk az Elevencenternél, és vagy két órát játszottunk az Elevenparkban. Nagyon szuper, próbáljátok ki!
Leérkezve ért az első kellemetlen meglepetés, akkor még azt gondolotam, ez egyedi probléma, ez legyen a legnagyobb bosszúság. Pedig nem a legnagyobb, de a legelhanyagolhatóbb volt, és csak egy hosszú sort nyitott meg.
Kiderült, hogy a harmadik gyerek felár nem egyszer kétezer, hanem éjszakánként négyezer. Nem mindegy, ugye, hogy kétezer, vagy tizenkétezer... A recepciós szerint "jééé, ide tegnap még tényleg kétezer volt írva, most meg már négyezer, de örüljenek neki, hogy egyáltalán szóltak hogy van harmadik gyerek felár" Kurvanyátok! - gondoltam, de nem nagyon vitatkoztunk, fáradtak voltunk, és a recepciós nyilván nem tehet róla, hogy milyen a szálloda vezetése...
Ezzel rögtön rá is térhetünk a legbosszantóbb dologra itt. Ez egy négycsillagos szálloda és egy másodvonalbeli apartmanház kettőse (mi ez utóbbiban lakunk). Állítólag egy a tulajdonosuk, de az teljesen nyilvánvaló, hogy zsugori és/vagy betegesen retteg tőle, hogy meglopják (alkalmazottak, vendégek).
Ebből fakadóan folyamatosan, megállás nélkül fizetünk, mindig, mindenért, irracionálisan magas kauciókat fizetünk törölközőkért, fürdőköpenyekért, kísérgetnek minket, hogy biztosan azt fizetjük-e, számlákkal szaladgálunk, bemutatni, hogy igen, valóban kifizettük a játszószoba háromszáz forintját (amit a szerencsétlen játszóházas hölgyek két helyre el is könyvelnek gyorsan).
Az biztos, hogy rajzolópapírt nem kellett volna hoznunk a gyerekeknek, hiszen most két nap után már térdig járunk a számlákban.
Az alkalmazottakon savanyú rosszkedv ül, messziről szaglik, hogy gyűlölnek itt dolgozni, de hát ugye itt ez a fránya válság, legalább nekik van munkájuk. Próbálnak kedvesek lenni, de folyamatosan rajtuk csattan az ostor a vezetés seggfejsége miatt. (Egy fürdőzés, és köntös bérlése miatt háromszor fizettünk, jártunk el kaucióval három emeleten, le-föl, ötszöri liftezéssel).
A szarrágás a másik, amivel ki tudnak üldözni a világból. Az apartbanban van pár edény és evőeszköz, de mosogatószer és szivacs már nincs (kb. 200 ft lenne két-három heti adag). Törölközőt ugyan kapunk, de csak kéztörlő méretet, abból hármat is. Ezek csak a legbosszantóbbak, de akad bőven.
A liftek... Azok legalább csak viccesek. Úgy tűnik a szálloda építésekor szereztek "okosba" vagy negyven liftet, igaz kilenc emeletre kalibrálva (itt csak négy van), sebaj, beépítették.
Persze ostobán, hiszen hiába van tényleg vagy harminc lift, azért a babakocsit bőven cipelni kell mindenféle lépcsőkön. Az alaksorból (étterem) az emeletre (fürdő) két lift és két lépcső megjárásával lehet eljutni. Vigyáznak az egészségünkre, teli gyomorral ne ússzon senki, mire eljutsz a fürdőig (pláne három gyerekkel), ledolgozod a kalóriákat.
Erősen gondolkodom, hogy tudok-e jót írni, de mivel nem vagyok német nyugdíjas (egyértelműen rájuk van kalibrálva a hely), nem nagyon jut eszembe semmi. Talán csak első nap a takarító néni, aki átcuccolt nekünk az eredetileg lefoglalt szobából a végülis kibéreltbe, talán ő. Ő jófej volt. Meg a játszóházas lány. Azt hiszem ennyi.
A többi csak inkább röhejes.
A vacsora arcpirítóan drága volt (büfévacsi, fejenként 5 ropi), és nem volt egy kulináris kaland. Ha csak az nem, hogy a felszólgáló srác elszólta magát, mikor arról faggattam, hogy a szószban vajon van-e tejtermék, kiderült, hogy nem tudni, hiszen ezeket még délelőtt készítették, a szakácsok már nincsenek itt, hogy megkérdezze.
Őrülten hangos szintis klimpírban üvöltenek múlt századbeli táncdalok, és vagy fizetett előtáncosok, vagy nagyon lelkes nyugdíjasok társastáncolnak, miközben a német mamik és papik tolják befelé a vínersniclit, és néha udvariasan tapsolnak.
A gyerekek másnap mondták is, hogy ha megyünk vacsorázni ne a zenés helyre menjünk.
Biztosítottuk őket róla, hogy nem áll szándékunkban. Inkább vettünk egy pizzát a büfésoron, az fincsi volt.
És hát a gyerekek. Kitesszük a lelkünket is, de nekik semmi sem jó, semmi sem elég. Az akarokmég-üvöltés pillanatok alatt fordul át a túlfáradtvagyok-üvöltésbe. Rádásul a kicsi és a nagyok között szakadéknyi különbség van. A fürdőt Milos nem élvezi, de a nagyok igen, ő a szobában szeret molyolni, azt meg a nagyok unják.
Így Jurával ketten ötfelé szaladunk mindig, megfeszült agytornával szervezünk, hogy minden klappoljon.
Teljesen őszinte leszek. Azt hittem ez a pár nap közelebb hoz minket egymáshoz. A gyerekek is rájönnek talán, hogy szeretjük őket, és a kedvükben akarunk járni. Olyanok leszünk, mint egy normális család, papa-mama-gyerekek, csupaszív-szeretet.
De pár nap alatt nem lehet megváltani a világot, bármennyire is igyekszünk, nagyon kevés az, amikor látjuk az örömtől ragyogó kis képüket, és sokkal több a folyamatos bosszúság, és a fegyelmezés kínja.
Iván sem tud kibújni a bőréből, ugyanaz a bosszantó kis bajkeverő, mint otthon. Milos szívja a legnagyobbat, ő kiszakítva a kis mindennapjaiból, elég nyűgös, bár még így is vele van a legkevesebb baj.
Mi már alig állunk a lábunkon, hiszen fél hatkor kelünk (hála Milosnak), és egész nap animálunk, vitát simítunk el, rohangászunk. Számolom a napokat az oviig, és tudom, hogy Jura is nagy, megkönnyebbült sóhajjal fog pénteken reggel dolgozni menni (a mocsok mázlista, nekem aznap még nevelés nélküli munkanap lesz).
Egy biztos, idén nem megyünk nyaralni, ez a pár nap tömény szívás tulajdonképpen tanulópénz, megóv minket attól, hogy sokszázezret kifizetve, valahol külföldön történjen mindez egy hétig.
Brrr, még belegondolni is szörnyű.
Így hát itthon maradunk a nyáron, ez már biztos, Jura néha kivesz majd egy napot, és csillagtúra-szerűen eljárogatunk strandra, játszóházba, állatkertbe, kirándulni, stb...
Milost pedig otthon hagyjuk mamának a rázós programokkor, így mindenki jól jár.
Nemsokára kezdődik a szállodabemutatónak álcázott másfélórás üdülésijog-tukmálás, ami feltétele annak, hogy "ilyen olcsón" megkaptuk ezt a szállást... Azt hiszem bármennyire is igyekezni fogok, pár pikírt megjegyzés ki fog csúszni...
Holnap pedig végre megyünk haza...
(hosszú és keserű poszt, elolvasása kizárólag saját felelősségre)
Az egész nagyon jól kezdődött. Lefelé menet megálltunk az Elevencenternél, és vagy két órát játszottunk az Elevenparkban. Nagyon szuper, próbáljátok ki!
Leérkezve ért az első kellemetlen meglepetés, akkor még azt gondolotam, ez egyedi probléma, ez legyen a legnagyobb bosszúság. Pedig nem a legnagyobb, de a legelhanyagolhatóbb volt, és csak egy hosszú sort nyitott meg.
Kiderült, hogy a harmadik gyerek felár nem egyszer kétezer, hanem éjszakánként négyezer. Nem mindegy, ugye, hogy kétezer, vagy tizenkétezer... A recepciós szerint "jééé, ide tegnap még tényleg kétezer volt írva, most meg már négyezer, de örüljenek neki, hogy egyáltalán szóltak hogy van harmadik gyerek felár" Kurvanyátok! - gondoltam, de nem nagyon vitatkoztunk, fáradtak voltunk, és a recepciós nyilván nem tehet róla, hogy milyen a szálloda vezetése...
Ezzel rögtön rá is térhetünk a legbosszantóbb dologra itt. Ez egy négycsillagos szálloda és egy másodvonalbeli apartmanház kettőse (mi ez utóbbiban lakunk). Állítólag egy a tulajdonosuk, de az teljesen nyilvánvaló, hogy zsugori és/vagy betegesen retteg tőle, hogy meglopják (alkalmazottak, vendégek).
Ebből fakadóan folyamatosan, megállás nélkül fizetünk, mindig, mindenért, irracionálisan magas kauciókat fizetünk törölközőkért, fürdőköpenyekért, kísérgetnek minket, hogy biztosan azt fizetjük-e, számlákkal szaladgálunk, bemutatni, hogy igen, valóban kifizettük a játszószoba háromszáz forintját (amit a szerencsétlen játszóházas hölgyek két helyre el is könyvelnek gyorsan).
Az biztos, hogy rajzolópapírt nem kellett volna hoznunk a gyerekeknek, hiszen most két nap után már térdig járunk a számlákban.
Az alkalmazottakon savanyú rosszkedv ül, messziről szaglik, hogy gyűlölnek itt dolgozni, de hát ugye itt ez a fránya válság, legalább nekik van munkájuk. Próbálnak kedvesek lenni, de folyamatosan rajtuk csattan az ostor a vezetés seggfejsége miatt. (Egy fürdőzés, és köntös bérlése miatt háromszor fizettünk, jártunk el kaucióval három emeleten, le-föl, ötszöri liftezéssel).
A szarrágás a másik, amivel ki tudnak üldözni a világból. Az apartbanban van pár edény és evőeszköz, de mosogatószer és szivacs már nincs (kb. 200 ft lenne két-három heti adag). Törölközőt ugyan kapunk, de csak kéztörlő méretet, abból hármat is. Ezek csak a legbosszantóbbak, de akad bőven.
A liftek... Azok legalább csak viccesek. Úgy tűnik a szálloda építésekor szereztek "okosba" vagy negyven liftet, igaz kilenc emeletre kalibrálva (itt csak négy van), sebaj, beépítették.
Persze ostobán, hiszen hiába van tényleg vagy harminc lift, azért a babakocsit bőven cipelni kell mindenféle lépcsőkön. Az alaksorból (étterem) az emeletre (fürdő) két lift és két lépcső megjárásával lehet eljutni. Vigyáznak az egészségünkre, teli gyomorral ne ússzon senki, mire eljutsz a fürdőig (pláne három gyerekkel), ledolgozod a kalóriákat.
Erősen gondolkodom, hogy tudok-e jót írni, de mivel nem vagyok német nyugdíjas (egyértelműen rájuk van kalibrálva a hely), nem nagyon jut eszembe semmi. Talán csak első nap a takarító néni, aki átcuccolt nekünk az eredetileg lefoglalt szobából a végülis kibéreltbe, talán ő. Ő jófej volt. Meg a játszóházas lány. Azt hiszem ennyi.
A többi csak inkább röhejes.
A vacsora arcpirítóan drága volt (büfévacsi, fejenként 5 ropi), és nem volt egy kulináris kaland. Ha csak az nem, hogy a felszólgáló srác elszólta magát, mikor arról faggattam, hogy a szószban vajon van-e tejtermék, kiderült, hogy nem tudni, hiszen ezeket még délelőtt készítették, a szakácsok már nincsenek itt, hogy megkérdezze.
Őrülten hangos szintis klimpírban üvöltenek múlt századbeli táncdalok, és vagy fizetett előtáncosok, vagy nagyon lelkes nyugdíjasok társastáncolnak, miközben a német mamik és papik tolják befelé a vínersniclit, és néha udvariasan tapsolnak.
A gyerekek másnap mondták is, hogy ha megyünk vacsorázni ne a zenés helyre menjünk.
Biztosítottuk őket róla, hogy nem áll szándékunkban. Inkább vettünk egy pizzát a büfésoron, az fincsi volt.
És hát a gyerekek. Kitesszük a lelkünket is, de nekik semmi sem jó, semmi sem elég. Az akarokmég-üvöltés pillanatok alatt fordul át a túlfáradtvagyok-üvöltésbe. Rádásul a kicsi és a nagyok között szakadéknyi különbség van. A fürdőt Milos nem élvezi, de a nagyok igen, ő a szobában szeret molyolni, azt meg a nagyok unják.
Így Jurával ketten ötfelé szaladunk mindig, megfeszült agytornával szervezünk, hogy minden klappoljon.
Teljesen őszinte leszek. Azt hittem ez a pár nap közelebb hoz minket egymáshoz. A gyerekek is rájönnek talán, hogy szeretjük őket, és a kedvükben akarunk járni. Olyanok leszünk, mint egy normális család, papa-mama-gyerekek, csupaszív-szeretet.
De pár nap alatt nem lehet megváltani a világot, bármennyire is igyekszünk, nagyon kevés az, amikor látjuk az örömtől ragyogó kis képüket, és sokkal több a folyamatos bosszúság, és a fegyelmezés kínja.
Iván sem tud kibújni a bőréből, ugyanaz a bosszantó kis bajkeverő, mint otthon. Milos szívja a legnagyobbat, ő kiszakítva a kis mindennapjaiból, elég nyűgös, bár még így is vele van a legkevesebb baj.
Mi már alig állunk a lábunkon, hiszen fél hatkor kelünk (hála Milosnak), és egész nap animálunk, vitát simítunk el, rohangászunk. Számolom a napokat az oviig, és tudom, hogy Jura is nagy, megkönnyebbült sóhajjal fog pénteken reggel dolgozni menni (a mocsok mázlista, nekem aznap még nevelés nélküli munkanap lesz).
Egy biztos, idén nem megyünk nyaralni, ez a pár nap tömény szívás tulajdonképpen tanulópénz, megóv minket attól, hogy sokszázezret kifizetve, valahol külföldön történjen mindez egy hétig.
Brrr, még belegondolni is szörnyű.
Így hát itthon maradunk a nyáron, ez már biztos, Jura néha kivesz majd egy napot, és csillagtúra-szerűen eljárogatunk strandra, játszóházba, állatkertbe, kirándulni, stb...
Milost pedig otthon hagyjuk mamának a rázós programokkor, így mindenki jól jár.
Nemsokára kezdődik a szállodabemutatónak álcázott másfélórás üdülésijog-tukmálás, ami feltétele annak, hogy "ilyen olcsón" megkaptuk ezt a szállást... Azt hiszem bármennyire is igyekezni fogok, pár pikírt megjegyzés ki fog csúszni...
Holnap pedig végre megyünk haza...
2010/05/07
Totálisan letartolt ez a betegség. Éjjel két órát aludam, mert a felváltva szedett algopirin és panadol csak annyi időre húzta lejjebb a lázamat. Hol a hideg rázott, hol a víz vert.
Reggel elvonszoltam magam a dokihoz, hörghurut és gégegyulladás. A nyakamban lévő nyirokcsomóim akkorák, hogy úgy nézek ki, mint akinek nyelés közben megakadt két pingponglabda. Mondjuk úgy is érzem magam...
Kaptam antibigyót, meg szopogatós izét, meg köptetős micsodát, meg lázcsillapító akármit. Megint otthagytam a gyógyszertárban egy tizest.
A doki kedvesen azzal bíztatott, hogy ha eddig még nem köhögtem, akkor majd fogok, amilyen szörcsögést ő a hátamból hall... Hát köszi!
Szerencsére délelőtt itt volt Judit, most meg megérkezett anyu, ugyanis egy pisijárattól is úgy kimerülök, mintha a Himaláját másztam volna meg. Milost meg sem tudom emelni, magától mászik hozzám szopizni, hangos "ada sziszi, ada sziszi" felkiáltásokkal.
Hétfőre meg kell gyógyuljak, mert utazunk Zalakarosra.
Reggel elvonszoltam magam a dokihoz, hörghurut és gégegyulladás. A nyakamban lévő nyirokcsomóim akkorák, hogy úgy nézek ki, mint akinek nyelés közben megakadt két pingponglabda. Mondjuk úgy is érzem magam...
Kaptam antibigyót, meg szopogatós izét, meg köptetős micsodát, meg lázcsillapító akármit. Megint otthagytam a gyógyszertárban egy tizest.
A doki kedvesen azzal bíztatott, hogy ha eddig még nem köhögtem, akkor majd fogok, amilyen szörcsögést ő a hátamból hall... Hát köszi!
Szerencsére délelőtt itt volt Judit, most meg megérkezett anyu, ugyanis egy pisijárattól is úgy kimerülök, mintha a Himaláját másztam volna meg. Milost meg sem tudom emelni, magától mászik hozzám szopizni, hangos "ada sziszi, ada sziszi" felkiáltásokkal.
Hétfőre meg kell gyógyuljak, mert utazunk Zalakarosra.
2010/05/06
Basszus, hogy megszívtam, elkapott valami vírus. Tegnap is fájt a fejem, de ma már szét akart esni, pár óra altt belázasodtam, jártányi erőm sem maradt, fáj minden porcikám, mintha késekkel döfködnének. H1N1 ellen be vagyok oltva, de sima influenza ellen nem.
Azért voltunk fogorvosnál Ivánnal, már csak egy körünk maradt, de alig éltem túl három gyerekkel.
Könyörögtem Jurának, hogy siessen haza, de mivel jövő héten nem lesz 4 napig, kizárt, hogy emberi időben hazaérne. Megpróbálom a kanapéról lemenedzselni az estét, Milos úgyis cicire tapad, vele nem lesz gond.
Remélem a panadol legalább azt megakadályozza, hogy kifollyon a szemem a fájdalomtól.
Azért voltunk fogorvosnál Ivánnal, már csak egy körünk maradt, de alig éltem túl három gyerekkel.
Könyörögtem Jurának, hogy siessen haza, de mivel jövő héten nem lesz 4 napig, kizárt, hogy emberi időben hazaérne. Megpróbálom a kanapéról lemenedzselni az estét, Milos úgyis cicire tapad, vele nem lesz gond.
Remélem a panadol legalább azt megakadályozza, hogy kifollyon a szemem a fájdalomtól.
2010/05/05
A fekete fos esete Milossal...
Végy egy kis fogzást, küldj rá némi antibiotikumot, rottyants rá egy-két napot, máris kész az étvágytalanság, és az abból fakadó kizárólagos anyatej-evés. Ezt bolondítsd meg némi vaskészítmény hosszantartó szedésével.
Máris kész a híg fekete fos napi több alkalommal tálalva...
Talán mondanom sem kell, visszaálltunk erre az időszakra az eldobható pelusra...
Végy egy kis fogzást, küldj rá némi antibiotikumot, rottyants rá egy-két napot, máris kész az étvágytalanság, és az abból fakadó kizárólagos anyatej-evés. Ezt bolondítsd meg némi vaskészítmény hosszantartó szedésével.
Máris kész a híg fekete fos napi több alkalommal tálalva...
Talán mondanom sem kell, visszaálltunk erre az időszakra az eldobható pelusra...
2010/05/04
Az anyák napi ünnepség szuper volt, egészen különleges előadás volt.
Milos gyönyörűen elvolt a bölcsiben, szinte végig homokozott. A műsor után a szokásos őrjöngés ment a gyerekek részéről, lehullott róluk az izgulás miatti stressz, és betoltak egy csomó cukrot süti és rostos lé formájában.
A hőmérséklet is a tetőfokára hágott, újra bebizonyosodott, hogy jól tettem, hogy a leglengébb ruhánkba öltöztünk mindannyian.
Emma kis kártyáján ez állt:
Anya! Szeretlek, mert jársz velünk lovagolni. Szeretem, ha ültetsz velem százszorszépet! Ha félek a sötétben, te megvédessz a sötéttől. Minden kérdésemre válaszolsz. Emlékszem, kiskoromban vettél nekem egy krumpli orrú manót, aminek imádtam az orrát!
Ivánén pedig ez:
Azért szeretem Anyát, mert ő kedves...
mert Anya a BARÁTOM!
Milos gyönyörűen elvolt a bölcsiben, szinte végig homokozott. A műsor után a szokásos őrjöngés ment a gyerekek részéről, lehullott róluk az izgulás miatti stressz, és betoltak egy csomó cukrot süti és rostos lé formájában.
A hőmérséklet is a tetőfokára hágott, újra bebizonyosodott, hogy jól tettem, hogy a leglengébb ruhánkba öltöztünk mindannyian.
Emma kis kártyáján ez állt:
Anya! Szeretlek, mert jársz velünk lovagolni. Szeretem, ha ültetsz velem százszorszépet! Ha félek a sötétben, te megvédessz a sötéttől. Minden kérdésemre válaszolsz. Emlékszem, kiskoromban vettél nekem egy krumpli orrú manót, aminek imádtam az orrát!
Ivánén pedig ez:
Azért szeretem Anyát, mert ő kedves...
mert Anya a BARÁTOM!
Anyák napja - az oviban
Ma lesz, természetesen ma volt suli is, egész délelőtt rohantam, mint a töketlen szamár. Suli után gyorsan eldobtam Emmát az oviba, hazafelé pedig megálltunk a boltnál. Hiszen a lányos anyák "sütnek valami finomat a bulira". Süt ám a jófranc, örülök, ha csak annyira lóg ki a nyelvem, hogy nem húzom magam után a földön. Jó lesz a spar gazdaságos parány, meg a piskótatallér is, a gyerekek úgyis ezeket szeretik, a házi cuccokat mindig a szülők falják fel (a legnagyobb király úgyis az az anyuka, aki a takarítónője lányával sütteti meg a "finom házi sütit", szerintem ez zseniális, kb. mint az egyszeri leány a mesében, aki hozott is ajándékot, meg nem is).
Arról nem is beszélve, hogy tej- és tojás diéta okán jóformán nincs sütemény (de sós se nagyon), amit megehetnék. Ez pedig nem a legjobb hajtóereje a konyhatündérkedésnek.
Természetesen Jurának ma este ismét Nagyon Fontos és Halaszthatatlan Tárgyalnivalója van, a soron lévő Rendkívül Fontos Emberrel, szóval nem tud Milosra vigyázni, éppen úgy, ahogy se anyu, se Judit, se a lánya.
Így leszerveztem, hogy vigyázzanak rá a bölcsiben arra a fél órára, amíg a műsor tart, szerencsére jó idő van, Milos vidáman ellesz a homokozóban, szerintem fel sem fog tűnni neki, hogy nem vagyok ott, főleg ha tartózkodnak a "cici" szó hangos kimondásától.
Mivel jövő héten elutazunk (remélem nincs térerő abban a panzióban), Iván is Emma csoportjával fog anyáknapjázni. Apróbetűkben jegyezném meg (ha nem lennék lusta átállítani a betűméretet), hogy nem is annyira bánom, hogy csak egyszer kell ezt az egész kört letudni (Milos-felvigyázót keríteni, sütit vásárolni, bevinni, puccban izzadni a teremben, csörtető nagymamák, apukák(anyáknakpja!), és nagypapák(!) között előrefurakodni, hogy láthassam a saját gyerekemet szerepelni).
Milos szerencsére sokkal jobban van, az antibigyó elkezdett hatni. Igaz, hogy ettől meg étvágytalan lesz, és fáj a gyomra, jóformán csak szopni hajlandó, azt viszont nonstop.
Ma lesz, természetesen ma volt suli is, egész délelőtt rohantam, mint a töketlen szamár. Suli után gyorsan eldobtam Emmát az oviba, hazafelé pedig megálltunk a boltnál. Hiszen a lányos anyák "sütnek valami finomat a bulira". Süt ám a jófranc, örülök, ha csak annyira lóg ki a nyelvem, hogy nem húzom magam után a földön. Jó lesz a spar gazdaságos parány, meg a piskótatallér is, a gyerekek úgyis ezeket szeretik, a házi cuccokat mindig a szülők falják fel (a legnagyobb király úgyis az az anyuka, aki a takarítónője lányával sütteti meg a "finom házi sütit", szerintem ez zseniális, kb. mint az egyszeri leány a mesében, aki hozott is ajándékot, meg nem is).
Arról nem is beszélve, hogy tej- és tojás diéta okán jóformán nincs sütemény (de sós se nagyon), amit megehetnék. Ez pedig nem a legjobb hajtóereje a konyhatündérkedésnek.
Természetesen Jurának ma este ismét Nagyon Fontos és Halaszthatatlan Tárgyalnivalója van, a soron lévő Rendkívül Fontos Emberrel, szóval nem tud Milosra vigyázni, éppen úgy, ahogy se anyu, se Judit, se a lánya.
Így leszerveztem, hogy vigyázzanak rá a bölcsiben arra a fél órára, amíg a műsor tart, szerencsére jó idő van, Milos vidáman ellesz a homokozóban, szerintem fel sem fog tűnni neki, hogy nem vagyok ott, főleg ha tartózkodnak a "cici" szó hangos kimondásától.
Mivel jövő héten elutazunk (remélem nincs térerő abban a panzióban), Iván is Emma csoportjával fog anyáknapjázni. Apróbetűkben jegyezném meg (ha nem lennék lusta átállítani a betűméretet), hogy nem is annyira bánom, hogy csak egyszer kell ezt az egész kört letudni (Milos-felvigyázót keríteni, sütit vásárolni, bevinni, puccban izzadni a teremben, csörtető nagymamák, apukák(anyáknakpja!), és nagypapák(!) között előrefurakodni, hogy láthassam a saját gyerekemet szerepelni).
Milos szerencsére sokkal jobban van, az antibigyó elkezdett hatni. Igaz, hogy ettől meg étvágytalan lesz, és fáj a gyomra, jóformán csak szopni hajlandó, azt viszont nonstop.
2010/05/03
Anyák napja
Már napok óta titkolóztak. Aztán vasárnap arra ébredtem, hogy nincs itthon senki. Kényelmesen, csendben kikászálódtam az ágyból, fogat mostam, mosakodtam. Lejöttem a nappaliba, neteztem. Ahhh, az a csend. Senki sem visított rám, hogy annnnyyaaaaa...
Issteni volt.
Már szinte zavarni kezdett a nagy nyugalom, amikor megérkeztek. Jókedvűen felpakolva orgonával. Kiderült, hogy Jura elvitte őket kirándulni egy közeli rétre, és ott orgonát szedtek.
Szuper volt.
Már napok óta titkolóztak. Aztán vasárnap arra ébredtem, hogy nincs itthon senki. Kényelmesen, csendben kikászálódtam az ágyból, fogat mostam, mosakodtam. Lejöttem a nappaliba, neteztem. Ahhh, az a csend. Senki sem visított rám, hogy annnnyyaaaaa...
Issteni volt.
Már szinte zavarni kezdett a nagy nyugalom, amikor megérkeztek. Jókedvűen felpakolva orgonával. Kiderült, hogy Jura elvitte őket kirándulni egy közeli rétre, és ott orgonát szedtek.
Szuper volt.
2010/05/02
Tegnap megtört a jég, és a gyerekek életében először elvittük őket majálisozni. Na csak szőrmentén...
Az egész ott kezdődött, hogy Daninak baseball meccse volt Vácon, őt elvittük. Egy eldugott réten két hatalmas iskolakombinát között (persze ballagás volt az egyikben). Dani csapata sokáig nem érkezett meg, így dobáltuk a labdát, a kicsik a réten rohangásztak. Szóba elegyedtünk az ellenfél (váci csapat) vezetőjével, aki egy tündéri amerikai pasi. Meglepően jól beszél magyarul, de azért jóval beszédesebb lett, mikor angolra váltottunk...
Végül egy óra késéssel beestek Dani csapattársai is, mi pedig felpakoltuk az akkorra már erősen nyígó kicsiket (Milos otthon maradt mamával), és elmentünk a váci majálisra.
A dunaparton tartották, az idő remek volt, maga a majális erősen felejthető. Nagy élmény volt, hogy meg lehetett nézni egy-egy tűzoltó-, rendőr- és mentőautót.
Mentek egy kört valami körhintán, ettünk egy lángost, majd dodgem-eztünk egy nagyon jót. Emma és Iván is döbbenetesen jól vezetnek.
Visszamentünk Daniért, még tartott a meccs, ezért ott bóklásztunk még a réten. Őrületes egy sport ez, hosszú ideig nem történik semmi, majd hirtelen felgyorsulnak az események. Aztán megint semmi. De Daniék győztek, még a vesztes csapat is elégedetten vonult le a pályáról. Kivéve azt a lányt, akit orrbanyomott a labda (valószínüleg el is törte neki), és elfolyatott tekintélyes mennyiségű vért.
Kiderült, nem is igazi baseball játékos az, akinek nincs legalább egy véres sztorija...
Hazafelé betévedtünk egy gödi kúria éttermébe, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek, miénk volt az egész park, (zavarbaejtően kedves) pincérnő, és konyha. Nagyon jót ettünk.
Itthon hullaként hullott az ágyba a banda.
Az egész ott kezdődött, hogy Daninak baseball meccse volt Vácon, őt elvittük. Egy eldugott réten két hatalmas iskolakombinát között (persze ballagás volt az egyikben). Dani csapata sokáig nem érkezett meg, így dobáltuk a labdát, a kicsik a réten rohangásztak. Szóba elegyedtünk az ellenfél (váci csapat) vezetőjével, aki egy tündéri amerikai pasi. Meglepően jól beszél magyarul, de azért jóval beszédesebb lett, mikor angolra váltottunk...
Végül egy óra késéssel beestek Dani csapattársai is, mi pedig felpakoltuk az akkorra már erősen nyígó kicsiket (Milos otthon maradt mamával), és elmentünk a váci majálisra.
A dunaparton tartották, az idő remek volt, maga a majális erősen felejthető. Nagy élmény volt, hogy meg lehetett nézni egy-egy tűzoltó-, rendőr- és mentőautót.
Mentek egy kört valami körhintán, ettünk egy lángost, majd dodgem-eztünk egy nagyon jót. Emma és Iván is döbbenetesen jól vezetnek.
Visszamentünk Daniért, még tartott a meccs, ezért ott bóklásztunk még a réten. Őrületes egy sport ez, hosszú ideig nem történik semmi, majd hirtelen felgyorsulnak az események. Aztán megint semmi. De Daniék győztek, még a vesztes csapat is elégedetten vonult le a pályáról. Kivéve azt a lányt, akit orrbanyomott a labda (valószínüleg el is törte neki), és elfolyatott tekintélyes mennyiségű vért.
Kiderült, nem is igazi baseball játékos az, akinek nincs legalább egy véres sztorija...
Hazafelé betévedtünk egy gödi kúria éttermébe, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek, miénk volt az egész park, (zavarbaejtően kedves) pincérnő, és konyha. Nagyon jót ettünk.
Itthon hullaként hullott az ágyba a banda.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)