2012/12/14

Karácsony

Az ajándékok komoly része beszerezve. Pár apróság hiányzik még, ma délelőtt csomagolást tervezek.
Szeretnék túllenni rajta. Sajnálom, hogy a gyerekeimnek nem tudok egy szép ünnep-mintát továbbadni, de képtelen vagyok kilépni a saját árnyékomból. Nem is tudom, hogy kellene csinálni. Pár éve még próbálkoztam, de a vége mindig heves frusztráció lett, így idén azt a technikát követem, hogy nem erőltetek semmit. A ház persze fel van díszítve, szeretek este úgy hazajönni, hogy égnek a fények.
De ami múlt hét szombaton a Nemtommilyen Center parkolójában volt, az nem embernek való.
A legtöbb ajándékot itt a környéken veszem meg, mivel hiszek abban, hogy a pénzemmel támogatom azt a boltot, ahol vásárolok, ezerszer szívesebben költök abban a játékboltban, akinek ismerem a tulajdonosát, mint egy multiban. Még akkor is, ha a multiban olcsóbban kapok meg dolgokat, és többmindent egyszerre.
Persze a multit én sem kerülhetem ki, amit itt nem kapok meg, azt muszáj ott megvenni.
Az ajándékokat minimálisra szorítottuk, nem ragyognak fényesebben attól a csillagok, ha egy tonna játékot öntünk a gyerekekre. Tavaly már jól működött, idén is ez a terv.
Próbálom a gyerekek figyelmét egyre inkább felhívni a jótékonyság fontosságára, idén készítettünk két cipősdobozt is, hosszasan válogattak a megunt, de jó állapotban lévő játékaik közül (szinte csak az van), és közben arról beszélgettünk, hogy vannak más körülmények között élő gyerekek is. Jó lenne, ha rá tudnám vezetni őket arra, hogy adni legalább akkora öröm lehet, mint kapni.
Tegnap el is vittük a cipősdobozokat (egy fiús, egy lányos) a gyűjtőpontra, Emmának hatalmas élmény volt, a konténerben ülő hölgyek végtelenül kedvesek voltak, megkínálták Emmát szaloncukorral is.

4 megjegyzés:

szlivkaszilvi írta...

Te hol adtad le a cipősdobozt?

presh írta...

A Nyugatinál a Skála előtt.

teide írta...

Köszönöm ezt a bejegyzést, tegnap reggel olvastam, észbe kaptam, és nálunk is készült két ilyen doboz.

szlivkaszilvi írta...

igen, én is köszi, már itt van két doboz ezáltal becsomagolva. Bár, nem volt egyszerű, kissé nehezen vált meg Manci a sosehasznált dolgaitól is:).