Úgy tűnik végre befordultunk a célegyenesbe, tegnap elhagytam a nyákdugómat, és a méhszájam is szépen készülődik. Keményebb része a dolognak hogy rettenetesen görcsöl a hasam alja, és nem tudom Emmát megemelni... Szegénykém, még szerencse hogy már tud járni. Viszont ideje lenne legalább a kórházi csomagot bepakolni...

Házaséletünk újabb fordulópontjához érkezett. Szegény Jurám tegnap bevallotta hogy nem mer már hozzám közeledni, mert fél hogy valami bajt csinál. Kicsit meg van ijedve az orbitális méretű pocakomtól. Azt hiszem tegnap esett le neki, hogy nekünk lesz még egy gyerekünk. Eddig volt pocakom, állapotom, nyűgöm, vizsgálatok, még ultrahang is (mindegyiken ott volt), de az mind én voltam.
Meg is értem, nekem is nagyon nehezen esik le a dolog, pedig bennem növekszik, és nemsokára meg is születik...