2004/08/31

csendelet
Ez a blog szerény emlékműve az én jellememnek. Belevetem magam valamibe, csinálom lelkesen, majd elterelődik a figyelmem, és annyi... Ó számtalan félbehagyott "remekmű" hever annak a szekérnyomnak a szélén amin én utazom...
Jura hűségesen velem lelkesedik minden egyes fellángolásnál, megveszi minden fellelhető kellékét a legújabb mániámnak (volt már üvegfestés, dekupács, himzés, stb...), majd ha meguntam szépen elcsomagolja őket jobb időkre.
Nem piszkál, nem hánytorgat, nem ugyemegmondtam-oz. Tudja hogy ilyen vagyok, ilyennek fogad el, talán ilyennek szeret. Néha pajkos vidám kedvünkben jókat kacagunk múlandó hóbortjaimon...

A gyereknevelést is megunom néha... Akkor jön anyu, etet, pelenkáz, játszik, főz, pakol, én meg csak lógok a levegőben. Csak a jót élvezem abból hogy van egy gyerekem. Aztán feltöltődöm újra, és megint régi a szerelem közöttünk Emmával.
Ő olyan okos és belátó, türelmes a széltoló anyjával. Boldogan veti magát a mama karjába, elfogadja egy másik szülőnek, jókat játszanak.
Ha jobban meggondolom szerencsés kis alak. Mindig van egy kipihent, figyelmes ember, aki tud figyelni rá, aki elhalmozza türelemmel. Cserébe ő is türelmes, belátó, kiegyensúlyozott gyerek. Sírni szinte sosem sír, rosszalkodni nem szokott (miért is tenné, hiszen figyelünk rá anélkül is), néha órákig eljátszik magában, jól alszik és jókat eszik.
Jó így élni.

Nincsenek megjegyzések: