Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta, - ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke, - mesélte, - igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, - folytatta eltünődve, -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát!

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

A terhesség egy hullámvasút. Korábban azt gondoltam hogy elég jól beszívni ahhoz hogy ráérezzünk a Nagy Lényegre. Elég betolni a nyelvünk alá egy exet, hogy átéljük az egyetemes szeretetet, és rögtön utána lebukjunk a legsötétebb mélységekbe. Elég bedobni egy spurit ha pörögni akarunk mint a búgócsiga, elég felszippantani egy kis utcát hogy mi legyünk a világ királya.
Aztán rájöttem, hogy ez mind semmi a terhességhez, és a gyerekszüléshez képest...