Iván beszél!
Az első szavait úgy egy évesen mondta ki, "anya" és "kaka". Teljes egy évig meg is elégedett ennyivel. Az ember nem is gondolná, hogy ez a két szó bőven elég, hogy az ember megértesse magát a környezetével.
Majd egyik napról a másikra elkezdett folyékonyan, kerek egész, jól ragozott(!) mondatokban beszélni. Persze még nagyon kis babanyelven, de már nem csak szakavatott fül érti meg.
Az első mondata ez volt: "Én vagyok a halacska" (ez a jele az oviban).
A második: "Apa adjál uborkát!"
És innentől megállíthatatlan. Persze produkáltatni nem hagyja magát, és nem is nagyon beszél mindenkinek, legfőképp inkább csak a szűkebb családnak. De nekem egész nap hadovál. "Hol van Emma?" kérdi századszor tőlem vasárnap óta. Mindannyiszor meg is felel rá: "Emma a mamánál van".
Egész egyszerűen bámulatos amit csinál. Rajongó örömködésemet fensőbbséges félmosollyal veszi tudomásul. "Ugyan, szóra sem érdemes! -üzeni huncutul csillogó két szép szeme - Zseni vagyok, ezt eddig is tudtad, nem?"
2006/10/30
Panaszblog!
Egy pillanat!
Azt nekem senki sem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Mármint dolgozó nőnek lenni.
Ha eddig azt hittem, hogy sok a dolgom, na akkor ahhoz képest kétszer annyi.
A gyerekek folyton itthon, betegek, közben melóm van ezerrel, a ház úszik, ha nem lenne Edina, már rég Aigiász istállója lennénk (így is néha...)
Reggel legkésőbb 7-kor kelek, összekészítek mindenkit, reggeliztetek, pakolok. Egész nap ápolom a gyerekeket, ellátom őket, közben próbálok valamit kezdeni a házzal (ami egyre inkább úszik el), főzök. Délben altatok, turbó fokozaton megpróbálok dolgozni (4 órás munkát besűríteni max. kettőbe). Délután gyerekezés, szívás a házzal, egészen estig. Akkor vacsoráztatok, fürdetek, fektetek, altatok. 9 körül legkésőbb alszanak, akkor visszaülök a gép elé, és nyomom úgy tizenegy-éjfélig. Közben Jura is beesik úgy 9 tájékán (+/- 1 óra, de inkább plussz), panaszkodik, hogy rettenetesen fáradt, megy és lefekszik. Éjfél körül, mikor már lefordulok a gép mellől még elpakolok a konyhán, kiteregetek, és beájulok az alvó családom mellé.
Jura javára váljék, éjjel mindig ő kel a gyerekekhez. Mostanában már alig morog miatta...
Ami a leges-legjobban hiányzik az életemből, az az olvasás. Jó ideje heti egy könyvet olvastam, most meg hetek óta a maximum az, hogy elalvás előtt discman-en hallgatok egy kis hangoskönyvet. Az Utas és holdvilágot nyúzom régóta, de a harmadik fejezetnél tovább képtelen vagyok eljutni, mert bealszom.
Egy pillanat!
Azt nekem senki sem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Mármint dolgozó nőnek lenni.
Ha eddig azt hittem, hogy sok a dolgom, na akkor ahhoz képest kétszer annyi.
A gyerekek folyton itthon, betegek, közben melóm van ezerrel, a ház úszik, ha nem lenne Edina, már rég Aigiász istállója lennénk (így is néha...)
Reggel legkésőbb 7-kor kelek, összekészítek mindenkit, reggeliztetek, pakolok. Egész nap ápolom a gyerekeket, ellátom őket, közben próbálok valamit kezdeni a házzal (ami egyre inkább úszik el), főzök. Délben altatok, turbó fokozaton megpróbálok dolgozni (4 órás munkát besűríteni max. kettőbe). Délután gyerekezés, szívás a házzal, egészen estig. Akkor vacsoráztatok, fürdetek, fektetek, altatok. 9 körül legkésőbb alszanak, akkor visszaülök a gép elé, és nyomom úgy tizenegy-éjfélig. Közben Jura is beesik úgy 9 tájékán (+/- 1 óra, de inkább plussz), panaszkodik, hogy rettenetesen fáradt, megy és lefekszik. Éjfél körül, mikor már lefordulok a gép mellől még elpakolok a konyhán, kiteregetek, és beájulok az alvó családom mellé.
Jura javára váljék, éjjel mindig ő kel a gyerekekhez. Mostanában már alig morog miatta...
Ami a leges-legjobban hiányzik az életemből, az az olvasás. Jó ideje heti egy könyvet olvastam, most meg hetek óta a maximum az, hogy elalvás előtt discman-en hallgatok egy kis hangoskönyvet. Az Utas és holdvilágot nyúzom régóta, de a harmadik fejezetnél tovább képtelen vagyok eljutni, mert bealszom.
2006/10/05
Temetés rulez... :-(
Anyu tegnap felhívott, hogy nem vihetek koszorút a temetésre, mert ők már rendeltek egyet "A család" nevében. És senki más nem vihet a családból koszorút, úgy döntöttek kettesben a hugával.
Eddig végtelenül türelmesen tűrtem, hogy anyám egyszemélyes monodrámává alakítsa Papa haldoklását (saját magával a főszerepben), de ez minden határon túl megy már.
Megmondtam, hogy ezt sürgősen felejtse el, nekem szükségem van arra, hogy tegyek valamit azért, hogy elbúcsúzhassam a nagyapámtól. Szükségem van rá, hogy magam válogassam ki a virágokat a koszorújára, amit a saját kezemmel akarok a sírra tenni. Ezt a megnyugvást nem veheti el tőlem sem ő, sem más.
Este visszahívott, hogy hozhatok koszorút, de ne legyen rajta szalag. Vagy ha mégis, akkor ne legyen rajta a nevünk...
Anyu tegnap felhívott, hogy nem vihetek koszorút a temetésre, mert ők már rendeltek egyet "A család" nevében. És senki más nem vihet a családból koszorút, úgy döntöttek kettesben a hugával.
Eddig végtelenül türelmesen tűrtem, hogy anyám egyszemélyes monodrámává alakítsa Papa haldoklását (saját magával a főszerepben), de ez minden határon túl megy már.
Megmondtam, hogy ezt sürgősen felejtse el, nekem szükségem van arra, hogy tegyek valamit azért, hogy elbúcsúzhassam a nagyapámtól. Szükségem van rá, hogy magam válogassam ki a virágokat a koszorújára, amit a saját kezemmel akarok a sírra tenni. Ezt a megnyugvást nem veheti el tőlem sem ő, sem más.
Este visszahívott, hogy hozhatok koszorút, de ne legyen rajta szalag. Vagy ha mégis, akkor ne legyen rajta a nevünk...
2006/10/03
Az éjjel meghalt a nagypapám.
Hosszú, emberhez nem méltó szenvedés után végre örökre álomra hajthatta a fejét.
Hetek óta vártuk már a megváltást, szörnyűség volt nézni, ahogy ez a mindig energikus, életerős férfi emberi ronccsá válik.
Legutóbb, mikor lementem a gyerekekkel hozzájuk, már kórházban volt. Bementünk hozzá, és olyan boldog volt, mint egy gyerek, aki megkapta a rég áhított játékot. Emma kezét símogatta, és mindig csak azt hajtogatta, "Jaj de örülök nektek gyerekek!"
Másnap haza is engedték egy kicsit, nagy sétát tett Emmával a kertben, szedret eszegettek. Talán Emmának marad emléke róla.
Nem tudok róla többet írni, mert annyi emlék tolul fel bennem, nem tudom mind leírni.
Én arra a Papára emlékszem, aki gyerekkorom biztos menedéke volt, aki mindenkit ismert a városban, mindenki megállt vele egy szóra. "Hogy van Rudi bácsi?" -kérdezték ilyenkor, és ő csak nevetett. "Ez itt a legnagyobb unokám, a Mártinak a lánya" -ölelte át a vállam. Nagy megtiszteltetés volt az ő legnagyobb unokájának lenni. Ilyenkor éreztem én is, fontos ember vagyok.
Este mindig úgy tettem, mint aki elaludt a kanapén. Ilyenkor nagyot sóhajtva felnyalábolt, és átvitt az ágyamba. Esténként, ha átviszem az alvó gyerekeimet az ágyukba, mindig ez jut eszembe. Arra gondolok, nem csoda, hogy a gyerekek olyan gyakram álmodják, hogy repülnek.
Mert ők angyalszárnyakon érkeznek ide, és most már tudom, az öreg emberek is újra gyerekek lesznek, és angyalszárnyakon repülnek a messzeségbe.
2006/09/29
Hát hogy mi sosem tudunk unatkozni...
Emmának hajnalban volt egy kruppos rohama, ami reggelre elmúlt. Majd délben olyan erővel tört rá, hogy befulladt. Sípolt, zihált, és beszélni is csak lihegve tudott, a mellkasát dörzsölte folyamatosan.
Így aztán hívtam Jurát, hogy jöjjön azonnal haza, viszem a gyereket a kórházba (azt most nem részletezném, hogy mennyire volt lelkes ennek hallatán).
Nagy nehezen hazajött, de akkor már tűkön ültem.
A kórházban kicsit várni kellett, aztán mikor sorra kerültünk, egyből elkomorult a doki arca. Kicsit meghallgatta, majd szaladtunk is át az osztályra, egyből kapott ballonban spray-t, és egy gép elé kellett ülni, amiből egy csövön keresztül gyógyszeres pára gőzölgött.
Közben nagyon aggodalmas fejet vágott, percenként hallgatta a gyereket, hogy javul-e. Nagyon drukkoltam, mert ha nem javult volna, esélyem sem lett volna hazakönyörögni magunkat. Aztán szerencsére mégiscsak változott valami, és a doki kis rábeszélésre hazaengedett minket, fejvesztés terhe mellett, hogy azonnal jövünk vissza, ha baj van.
Kaptunk egy halom receptet. Kúpot, folyadékot, inhaláló spray-t, ballont kellett venni.
Most kicsi jobb a helyzet, legalább alszik...
Emmának hajnalban volt egy kruppos rohama, ami reggelre elmúlt. Majd délben olyan erővel tört rá, hogy befulladt. Sípolt, zihált, és beszélni is csak lihegve tudott, a mellkasát dörzsölte folyamatosan.
Így aztán hívtam Jurát, hogy jöjjön azonnal haza, viszem a gyereket a kórházba (azt most nem részletezném, hogy mennyire volt lelkes ennek hallatán).
Nagy nehezen hazajött, de akkor már tűkön ültem.
A kórházban kicsit várni kellett, aztán mikor sorra kerültünk, egyből elkomorult a doki arca. Kicsit meghallgatta, majd szaladtunk is át az osztályra, egyből kapott ballonban spray-t, és egy gép elé kellett ülni, amiből egy csövön keresztül gyógyszeres pára gőzölgött.
Közben nagyon aggodalmas fejet vágott, percenként hallgatta a gyereket, hogy javul-e. Nagyon drukkoltam, mert ha nem javult volna, esélyem sem lett volna hazakönyörögni magunkat. Aztán szerencsére mégiscsak változott valami, és a doki kis rábeszélésre hazaengedett minket, fejvesztés terhe mellett, hogy azonnal jövünk vissza, ha baj van.
Kaptunk egy halom receptet. Kúpot, folyadékot, inhaláló spray-t, ballont kellett venni.
Most kicsi jobb a helyzet, legalább alszik...
2006/09/26
Asszem ma kicsit kiakadtam.
A gyengébb idegzetűek ne is olvassanak tovább!
Azt hittem, szeptembertől már milyen űberkúúl lesz az én kis életem, beszoktatok ide, oda, oszt lógatom a lábam. Egyszuszra elmosogatok, meg nyugiba pisilgetek, akkor, amikor a szükség úgy hozza.
Ehhez képest volt egy fél napom, azóta betegek, göthösek, itthon vannak, és nyúzzák az idegeimet. Ráadásul még igazolásért is rohangálhatok.
Mai napon módszeresen cincálták az idegeimet kora reggel óta. Kicsi Emmám hosszas wc-re és bilire rohangálás után mégiscsak inkább a bugyijába helyezte el a kis csomagot (a bili mellett állva).
Majd lerántotta a bugyiját, és minden kigurult az új szőnyegre, ami ott volt. Iván rögtön ráugrott a témára, és én nem voltam elég gyors. Elmorzsolt egy golyócskát.
Kihordtam lábon egy enyhébb agyvérzést, és kirohantam vele kezet mosni. A bilibe bepakoltam a cuccot, és azt is kivittem.
Nem mostam ki egyből, a matériát lehúztam a wc-n, a bilit meg beáztattam tisztítószerbe.
Kicsivel később Emma felordított, anya pisileeeek!
Loholtunk ki, Iván is kiszökött velünk. Amíg Emmát ráültettem a wc-re, Iván felmászott a csaphoz, és magára borította a beáztatott bili tartalmát. Mire őt lerántottam onnan, és lekaptam róla az átázott cuccot, Emmára tévedt a tekintetem, aki éppen a wc kefét markolászta nagy vidoran.
Rögtön beugrott Fábri...
Ott egy pillanatra meglegyintett a teljes skizoid beborulás. A vér elöntötte az agyamat. Bevallom, a maradék józan kis pisla észmaradékomnak köszönhetem, hogy kitessékeltem a gyerekeket a fürdőből, és a dühömet a bili erőteljes kézmosóhoz való csapkodásában vezettem le.
Így is megszeppentek. Még mindig vöröslő fejjel megmostam a kezüket, Ivánt komplett át is öltöztettem, majd felvittem őket a szobájukba. Rájuk csuktam a rácsot (így nem tehettek kárt magukban), és kimentem elszívni egy szál cigit.
Tudták, hogy most túlmentek minden határon. Hangjuk sem volt, mire visszamentem Emma ágyában feküdtek összebújva a takaró alatt.
Még mindig hasogat a fejem.
Nem akarok több ilyet, nagyon nem...
A gyengébb idegzetűek ne is olvassanak tovább!
Azt hittem, szeptembertől már milyen űberkúúl lesz az én kis életem, beszoktatok ide, oda, oszt lógatom a lábam. Egyszuszra elmosogatok, meg nyugiba pisilgetek, akkor, amikor a szükség úgy hozza.
Ehhez képest volt egy fél napom, azóta betegek, göthösek, itthon vannak, és nyúzzák az idegeimet. Ráadásul még igazolásért is rohangálhatok.
Mai napon módszeresen cincálták az idegeimet kora reggel óta. Kicsi Emmám hosszas wc-re és bilire rohangálás után mégiscsak inkább a bugyijába helyezte el a kis csomagot (a bili mellett állva).
Majd lerántotta a bugyiját, és minden kigurult az új szőnyegre, ami ott volt. Iván rögtön ráugrott a témára, és én nem voltam elég gyors. Elmorzsolt egy golyócskát.
Kihordtam lábon egy enyhébb agyvérzést, és kirohantam vele kezet mosni. A bilibe bepakoltam a cuccot, és azt is kivittem.
Nem mostam ki egyből, a matériát lehúztam a wc-n, a bilit meg beáztattam tisztítószerbe.
Kicsivel később Emma felordított, anya pisileeeek!
Loholtunk ki, Iván is kiszökött velünk. Amíg Emmát ráültettem a wc-re, Iván felmászott a csaphoz, és magára borította a beáztatott bili tartalmát. Mire őt lerántottam onnan, és lekaptam róla az átázott cuccot, Emmára tévedt a tekintetem, aki éppen a wc kefét markolászta nagy vidoran.
Rögtön beugrott Fábri...
Ott egy pillanatra meglegyintett a teljes skizoid beborulás. A vér elöntötte az agyamat. Bevallom, a maradék józan kis pisla észmaradékomnak köszönhetem, hogy kitessékeltem a gyerekeket a fürdőből, és a dühömet a bili erőteljes kézmosóhoz való csapkodásában vezettem le.
Így is megszeppentek. Még mindig vöröslő fejjel megmostam a kezüket, Ivánt komplett át is öltöztettem, majd felvittem őket a szobájukba. Rájuk csuktam a rácsot (így nem tehettek kárt magukban), és kimentem elszívni egy szál cigit.
Tudták, hogy most túlmentek minden határon. Hangjuk sem volt, mire visszamentem Emma ágyában feküdtek összebújva a takaró alatt.
Még mindig hasogat a fejem.
Nem akarok több ilyet, nagyon nem...
2006/09/22
Előrebocsátom, hogy imádom a férjem, és úgy gondolom, remek apja ő a mi gyermekeinknek.
De azért vannak hajmeresztő dolgai.
Ma reggel kikészítettem a gyerekek ruháját, lovagiasan magára is vállalta Emma öltöztetését. Remek, addig fogat is tudok mosni.
A kávé szürcsölgetése közben meséli, hogy Emma bizony alaposan telerakta a pelust.
Remek - csevegek én - legalább nem lesz baleset az oviban.
Indulás előtt üvölt a gyerek, hogy zoknit akar.
Hát hova lett a lábadról amit adtam, te ebugatta?
Vonogatják a vállukat apjával együtt, elveszett valahol, ki tudja azt már?!
Na jó, felbaktattam a gyerekszobába új fuszeklikért.
Ott hevert a földön a reggeli zokni, a bugyikával együtt.
Felserkent bennem a gyanú. Hát ha ez a bugyingó itt van, akkor vajh mi lehet a gyereken? Tán bugyi nélkül adta rá apja a nadrágot? (Fel sem merült bennem, hogy esetleg kikeresett egy másik tiszta bugyit emez földön hányódó helyett.)
Megyek le, kérdem a lyányt: "Te Emma? Van rajtad bugyi?" S már húzom is le a nadrágját. Lehet találgatni, mi volt rajta?
Igen, kedves barátaim, PELENKA! A hónapok óta szobatiszta, óvodás gyerekre pelenkát adott az ő apukája.
Mikor kérdőre vontam, fel volt háborodva, nemhogy örültem volna, hogy kiszedte a matériából a sarjat, ez már igazán részletkérdés.
Hogy mi van ha nem veszem észre, és pelenkában viszem el a gyereket oviba? beleborzongtam, nem inkább ebbe bele sem gondolok.
Kicsit elméláztam, most legyek nagyon pipa, vagy röhögjek egy jót.
Mindannyiunk (és a házasságunk) érdekében inkább az utóbbi mellett voksoltam.
Végülis utóbb úgyis vicces kis sztori lesz a családi legendáriumban, kezeljük a történteket a maga súlycsoportjában.
De azért vannak hajmeresztő dolgai.
Ma reggel kikészítettem a gyerekek ruháját, lovagiasan magára is vállalta Emma öltöztetését. Remek, addig fogat is tudok mosni.
A kávé szürcsölgetése közben meséli, hogy Emma bizony alaposan telerakta a pelust.
Remek - csevegek én - legalább nem lesz baleset az oviban.
Indulás előtt üvölt a gyerek, hogy zoknit akar.
Hát hova lett a lábadról amit adtam, te ebugatta?
Vonogatják a vállukat apjával együtt, elveszett valahol, ki tudja azt már?!
Na jó, felbaktattam a gyerekszobába új fuszeklikért.
Ott hevert a földön a reggeli zokni, a bugyikával együtt.
Felserkent bennem a gyanú. Hát ha ez a bugyingó itt van, akkor vajh mi lehet a gyereken? Tán bugyi nélkül adta rá apja a nadrágot? (Fel sem merült bennem, hogy esetleg kikeresett egy másik tiszta bugyit emez földön hányódó helyett.)
Megyek le, kérdem a lyányt: "Te Emma? Van rajtad bugyi?" S már húzom is le a nadrágját. Lehet találgatni, mi volt rajta?
Igen, kedves barátaim, PELENKA! A hónapok óta szobatiszta, óvodás gyerekre pelenkát adott az ő apukája.
Mikor kérdőre vontam, fel volt háborodva, nemhogy örültem volna, hogy kiszedte a matériából a sarjat, ez már igazán részletkérdés.
Hogy mi van ha nem veszem észre, és pelenkában viszem el a gyereket oviba? beleborzongtam, nem inkább ebbe bele sem gondolok.
Kicsit elméláztam, most legyek nagyon pipa, vagy röhögjek egy jót.
Mindannyiunk (és a házasságunk) érdekében inkább az utóbbi mellett voksoltam.
Végülis utóbb úgyis vicces kis sztori lesz a családi legendáriumban, kezeljük a történteket a maga súlycsoportjában.
Hát aztán mégis nagyon megbánta, hogy elküldött, sokáig sírdogált.
Tegnap sokáig maradtam, mondván ne sérüljön az én kicsi szemem fényének a kis lelke. Úgy negyed órácskát éreztem, hogy valóban jót tesz neki, hogy ott vagyok. Aztán elkezdte heccelni a többi gyereket, hogy bezzeg az ő anyukája ott van.
Azanyád te kutyafülű! Értem én, hát persze, de a többi gyerekkel való undokoskodást nem szeressem.
Így aztán mai napon (mondjuk valóban sietnem is kellett) csak egy negyed órácskát maradtam ott. Húzott be, ölembele, láttam rajta a feszült félelmet, mikor mondom ki a visszavonhatatlant, indulok.
Be is következett, sírt is nagyon.
Kicsit halgattam még kint az ordítást, anyaaaaa!, de aztán beláttam, ennek nincs értelme.
Hangjából különben sem a bánat hallatszott, hanem a sértődöttség. Anya, hogy tehetted ezt meg velem? Igaz, jól érzem itt magam, de akkoris! Anyarabszolgának mellettem a helye, lábhoz, jó kutya!
Eldöntöttem, nem fogok hosszasan ottmaradni eztán. Semmi értelme gerjeszteni benne a hisztit. Nem ismeretlen a hely, nem ismeretlenek az emberek. Óvónénik igen kedvesek, a gyerekek sem különbül.
Mikor mentem érte (mamával persze, ahogy megígértem), nagyot kacagott rám. Óvónéni szomorú arccal mondta, szinte egész délelőtt sírt. Néha elfoglalta magát, de mikor éppen megunta amit csinált, egyből eszébe jutott anya árulása.
Hát így. Nehéz ez. Ilyenkor nagyon örülök, hogy nemsokára dolgozom. Előbb-utóbb csak megbékél...
Tegnap sokáig maradtam, mondván ne sérüljön az én kicsi szemem fényének a kis lelke. Úgy negyed órácskát éreztem, hogy valóban jót tesz neki, hogy ott vagyok. Aztán elkezdte heccelni a többi gyereket, hogy bezzeg az ő anyukája ott van.
Azanyád te kutyafülű! Értem én, hát persze, de a többi gyerekkel való undokoskodást nem szeressem.
Így aztán mai napon (mondjuk valóban sietnem is kellett) csak egy negyed órácskát maradtam ott. Húzott be, ölembele, láttam rajta a feszült félelmet, mikor mondom ki a visszavonhatatlant, indulok.
Be is következett, sírt is nagyon.
Kicsit halgattam még kint az ordítást, anyaaaaa!, de aztán beláttam, ennek nincs értelme.
Hangjából különben sem a bánat hallatszott, hanem a sértődöttség. Anya, hogy tehetted ezt meg velem? Igaz, jól érzem itt magam, de akkoris! Anyarabszolgának mellettem a helye, lábhoz, jó kutya!
Eldöntöttem, nem fogok hosszasan ottmaradni eztán. Semmi értelme gerjeszteni benne a hisztit. Nem ismeretlen a hely, nem ismeretlenek az emberek. Óvónénik igen kedvesek, a gyerekek sem különbül.
Mikor mentem érte (mamával persze, ahogy megígértem), nagyot kacagott rám. Óvónéni szomorú arccal mondta, szinte egész délelőtt sírt. Néha elfoglalta magát, de mikor éppen megunta amit csinált, egyből eszébe jutott anya árulása.
Hát így. Nehéz ez. Ilyenkor nagyon örülök, hogy nemsokára dolgozom. Előbb-utóbb csak megbékél...
2006/09/20
Hát újra a munka frontján.
Legalábbis ami a gyerekeket illeti. Pár nap gyengélkedés után ma újra kebelére ölelhette őket ovi, bölcsi. Nevesítve Zsuzsó dadus néni öcsit, Julika óvónéni Emmát.
Iván kicsit meg volt szeppenve, de ugrott át Zsuzsó ölébe. Emma pedig egy kis tétovázás után szaladt venni a benti cipőjet, es kezet is mosott.
Mikor kipenderült a mosdóból, elém állt.
- Na szia anya! Majd gyere! - és puszira nyújtotta a száját.
Óvónéni diszkréten felkuncogott a hátunk mögött.
- Mehetek? - kérdeztem én megszeppenve. Egy pillanatig átfutott a fejemen, hogy itt talán fordítva fog elsülni a beszoktatós hiszti, én kapaszkodom a szoknyája szélébe, hogy hadd maradjak kicsit. De nem, sarjam kicsit türelmetlenül, egy kézlegyintéssel elbocsátott.
Nem volt apelláta, mehettem...
Most itt ténfergek, lébecolok...
Több mint három éve várom ezt, és valahogy mégsem olyan, ahogy azt elképzeltem...
Ki érti ezt?!
Legalábbis ami a gyerekeket illeti. Pár nap gyengélkedés után ma újra kebelére ölelhette őket ovi, bölcsi. Nevesítve Zsuzsó dadus néni öcsit, Julika óvónéni Emmát.
Iván kicsit meg volt szeppenve, de ugrott át Zsuzsó ölébe. Emma pedig egy kis tétovázás után szaladt venni a benti cipőjet, es kezet is mosott.
Mikor kipenderült a mosdóból, elém állt.
- Na szia anya! Majd gyere! - és puszira nyújtotta a száját.
Óvónéni diszkréten felkuncogott a hátunk mögött.
- Mehetek? - kérdeztem én megszeppenve. Egy pillanatig átfutott a fejemen, hogy itt talán fordítva fog elsülni a beszoktatós hiszti, én kapaszkodom a szoknyája szélébe, hogy hadd maradjak kicsit. De nem, sarjam kicsit türelmetlenül, egy kézlegyintéssel elbocsátott.
Nem volt apelláta, mehettem...
Most itt ténfergek, lébecolok...
Több mint három éve várom ezt, és valahogy mégsem olyan, ahogy azt elképzeltem...
Ki érti ezt?!
2006/09/17
A Nagy Ovis Beszoktatás
Hétfőre virradóra rémálomtól csatakosan ébredtem. Elveszítettem Emmát az oviban, és csak kerestem, kerestem.
Azt hiszem ez mindent elárul. Meglehetősen féltem.
Szerencsére Emma átsegített a nehezén... :-)
Sokat beszélgettünk róla, sok-sok mesében mind ovodások lettek az állatgyerekek. Így aztán teljes biztonsággal lépett be első nap az óvoda kapuján. Rögtön ellepték a gyerekek, mindenki a barátja akart lenni. Ez valami különleges kisugárzás miatt van, ami belőle árad. Első nap még csak az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Másnap már otthagytam picit az udvaron. Nem is keresett.
Harmadnap apája vitte, ő nem volt ott sokat vele reggel, hiszen Emma rá sem nézett, rohant be a csoportszobába. Ebéd után jött csak vissza érte, semmi gond sem volt vele.
Csütörtökön már húsz perc után otthagytam, vidáman adott puszit, tisztáztuk hogy mikor jövök érte, és játszott tovább. Ebéd után értem vissza érte. Pont szemben ült az ajtóval, s mikor beléptem felpattanat.
- Ovónéni! Visszajött az anyáám! - kiáltotta, és szaladt az ölembe.
Pénteken ugyanez.
Nem szeretnék ebből hosszútávú következtetéseket levonni, de azért az eleje igen jól ment.
Öröm látni, hogy szinte lubickol az ovis rutinban, élvezi a sok gyereket, és egyből megkedvelte az ovónéniket és a dadust.
Holnap újabb felvonás kezdődik. Öcsi nem megy bölcsibe, mert beteg, Emma is gyengélkedik. Kíváncsi vagyok a következő hétre.
Hétfőre virradóra rémálomtól csatakosan ébredtem. Elveszítettem Emmát az oviban, és csak kerestem, kerestem.
Azt hiszem ez mindent elárul. Meglehetősen féltem.
Szerencsére Emma átsegített a nehezén... :-)
Sokat beszélgettünk róla, sok-sok mesében mind ovodások lettek az állatgyerekek. Így aztán teljes biztonsággal lépett be első nap az óvoda kapuján. Rögtön ellepték a gyerekek, mindenki a barátja akart lenni. Ez valami különleges kisugárzás miatt van, ami belőle árad. Első nap még csak az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Másnap már otthagytam picit az udvaron. Nem is keresett.
Harmadnap apája vitte, ő nem volt ott sokat vele reggel, hiszen Emma rá sem nézett, rohant be a csoportszobába. Ebéd után jött csak vissza érte, semmi gond sem volt vele.
Csütörtökön már húsz perc után otthagytam, vidáman adott puszit, tisztáztuk hogy mikor jövök érte, és játszott tovább. Ebéd után értem vissza érte. Pont szemben ült az ajtóval, s mikor beléptem felpattanat.
- Ovónéni! Visszajött az anyáám! - kiáltotta, és szaladt az ölembe.
Pénteken ugyanez.
Nem szeretnék ebből hosszútávú következtetéseket levonni, de azért az eleje igen jól ment.
Öröm látni, hogy szinte lubickol az ovis rutinban, élvezi a sok gyereket, és egyből megkedvelte az ovónéniket és a dadust.
Holnap újabb felvonás kezdődik. Öcsi nem megy bölcsibe, mert beteg, Emma is gyengélkedik. Kíváncsi vagyok a következő hétre.
2006/09/08
A Nagy Bölcsi Beszoktatás
Hétfőn két órácskát játszottunk, Emma is jött velünk.
Kedden egy picit otthagytam, amikor játszótereztek. Észre sem vette, hogy nem voltam ott.
Szerdán kacagva rohant be a csoportszobába, már ott is aludt.
Csütörtökön szintén jókedvűen mentm bár egy picit bújt hozzám, de hamar ment inkább játszani.
Ma, pénteken már mondogatta hogy nem akar bemenni, bújt hozzám kicsit, de öt perc után győzött az építőjáték.
A gondozónők szerint nagyon klassz csávó, de ilyen eleven gyereket még nem láttak. Mindenre felmászik, még arra is, amire nem gondolták volna... egyébként semmi gond nincs vele, jókat játszik, eszik, alszik, vidáman ébred.
Büszkeségtől dagad anyai kebelem.
Bár ami azt illeti, nyugtával dicsérd a napot, előbb-utóbb eljön az az idő is, hogy nagy visítások közepette adom be.
Mindazonáltal látszik, hogy remekül érzi magát, lebarnult a pofikája, tanult pár új szót, és határozottabban szófogadóbb...
Hétfőn két órácskát játszottunk, Emma is jött velünk.
Kedden egy picit otthagytam, amikor játszótereztek. Észre sem vette, hogy nem voltam ott.
Szerdán kacagva rohant be a csoportszobába, már ott is aludt.
Csütörtökön szintén jókedvűen mentm bár egy picit bújt hozzám, de hamar ment inkább játszani.
Ma, pénteken már mondogatta hogy nem akar bemenni, bújt hozzám kicsit, de öt perc után győzött az építőjáték.
A gondozónők szerint nagyon klassz csávó, de ilyen eleven gyereket még nem láttak. Mindenre felmászik, még arra is, amire nem gondolták volna... egyébként semmi gond nincs vele, jókat játszik, eszik, alszik, vidáman ébred.
Büszkeségtől dagad anyai kebelem.
Bár ami azt illeti, nyugtával dicsérd a napot, előbb-utóbb eljön az az idő is, hogy nagy visítások közepette adom be.
Mindazonáltal látszik, hogy remekül érzi magát, lebarnult a pofikája, tanult pár új szót, és határozottabban szófogadóbb...
Na egy pici kis internetezés.
Jura Rómában.
Komolyan, az első nap még élveztem is. Nem feszült bennem a stressz, hogy várjam haza, hogy mikor jön, miért nem jön már, satöbbi, satöbbi...
Másnap még vitt a lendület, a beszoktatás izgalma Öcsikével.
Szerdára már nagyon kényelmetlen volt a dolog. Csütörtön már elég rohadtul éreztem magam, főleg hogy Emma sem volt otthon, mert mamázott. Szerencsére korán elaludtam, segített a négy órás kaszálás egy tizenöt kilós motoros kaszával.
Ma, pénteken szó szerint számolom az órákat. Még huszonnégy. Még szerencse, hogy nem vagyok Jack Bauer...
Jura Rómában.
Komolyan, az első nap még élveztem is. Nem feszült bennem a stressz, hogy várjam haza, hogy mikor jön, miért nem jön már, satöbbi, satöbbi...
Másnap még vitt a lendület, a beszoktatás izgalma Öcsikével.
Szerdára már nagyon kényelmetlen volt a dolog. Csütörtön már elég rohadtul éreztem magam, főleg hogy Emma sem volt otthon, mert mamázott. Szerencsére korán elaludtam, segített a négy órás kaszálás egy tizenöt kilós motoros kaszával.
Ma, pénteken szó szerint számolom az órákat. Még huszonnégy. Még szerencse, hogy nem vagyok Jack Bauer...
2006/09/03
Csütörtökön megvolt életem első szülőije. Mégpedig a bölcsiben. Mivel magánbölcsi, az embernek vannak afféle prekoncepciói arról, miféle népek is járatják oda a gyerekeiket.
No kiderült, hogy pontosan ugyanolyanok, amilyenek a sima kincstári bölcsibe. Szóval mindenfélék.
Mellettem egy pasi ült, olyan büdös volt, hogy hozzá képest a Fedél nélkült áruló hómlesz egy Chanelreklám. Az a tipikus alkesz szaga volt, kissé acetonos állot piaszag. Oldalrasandítottam, és hát kinézetre is olyan volt. Püffedt véreres arc, duzzadt, táskás szemek. Broáf...
Másik oldalon két tök átlagos, kedves, jófej csaj ült, kicsivel arrébb egy amolyan hippiforma. Ez utóbbiról előbb el tudnám képzelni, hogy inkább egy Waldorfba iratja a gyerekét.
Volt egy házaspár, azok már a családi napon is feltűntek, a csaj egy fiatal, vékony szép arcú nő, az arcán a világ minden fájdalmával, tiszta sugárzó depresszió. A szülőin is maga elé meredt, teljesen kifejezéstelen arccal, láthatólag nem is volt ott.
Volt egy másik csaj, amolyan minden lében kanál típus, harsány és közönséges, olyan fejjel, minta az arcába robbant volna a sminkes táska, a haján egy flakon lakk, a ruháját már ezek alapján pontosan el is lehet képzelni.
Holnap kezdődik a beszoktatás. Tele van barnamacival a gatyóm, bár Iván mintha a vesztét érezné, olyan elviselhetetlenül rossz péntek óta, hogy az idegeimet cafatokra nyúzta már. Kész felüdülés lesz kicsit megpihenni.
No kiderült, hogy pontosan ugyanolyanok, amilyenek a sima kincstári bölcsibe. Szóval mindenfélék.
Mellettem egy pasi ült, olyan büdös volt, hogy hozzá képest a Fedél nélkült áruló hómlesz egy Chanelreklám. Az a tipikus alkesz szaga volt, kissé acetonos állot piaszag. Oldalrasandítottam, és hát kinézetre is olyan volt. Püffedt véreres arc, duzzadt, táskás szemek. Broáf...
Másik oldalon két tök átlagos, kedves, jófej csaj ült, kicsivel arrébb egy amolyan hippiforma. Ez utóbbiról előbb el tudnám képzelni, hogy inkább egy Waldorfba iratja a gyerekét.
Volt egy házaspár, azok már a családi napon is feltűntek, a csaj egy fiatal, vékony szép arcú nő, az arcán a világ minden fájdalmával, tiszta sugárzó depresszió. A szülőin is maga elé meredt, teljesen kifejezéstelen arccal, láthatólag nem is volt ott.
Volt egy másik csaj, amolyan minden lében kanál típus, harsány és közönséges, olyan fejjel, minta az arcába robbant volna a sminkes táska, a haján egy flakon lakk, a ruháját már ezek alapján pontosan el is lehet képzelni.
Holnap kezdődik a beszoktatás. Tele van barnamacival a gatyóm, bár Iván mintha a vesztét érezné, olyan elviselhetetlenül rossz péntek óta, hogy az idegeimet cafatokra nyúzta már. Kész felüdülés lesz kicsit megpihenni.
2006/08/28
Emmadumák
Mama viszi Emmát este aludni. Befekszik mellé az ágyba, persze rajta még otthonka van. Mire egy rosszalló hang a takaró mélyéről:
-Mama kutya vagy! Ebben a pirosban akarsz aludni??
Homlokát fogva jön ki a konyháról:
-Jaj de megszédültem! Megyek, lepihenek picit.
Minap a nappaliban:
-Anya! Hol van apa?
-Hát hol lenne? Dolgozik.
Érzelmes sóhaj:
- Ahh! Szerelmem apaka!
Mama viszi Emmát este aludni. Befekszik mellé az ágyba, persze rajta még otthonka van. Mire egy rosszalló hang a takaró mélyéről:
-Mama kutya vagy! Ebben a pirosban akarsz aludni??
Homlokát fogva jön ki a konyháról:
-Jaj de megszédültem! Megyek, lepihenek picit.
Minap a nappaliban:
-Anya! Hol van apa?
-Hát hol lenne? Dolgozik.
Érzelmes sóhaj:
- Ahh! Szerelmem apaka!
Szombaton ismét ki kellett raknunk az eladó táblát a telkünkre. Sajnos a vevőink, akik tavasz óta hitegettek minket a vásárlással, elálltak a vételi szándékuktól.
Így aztán Jura előkotorta a táblát a sufni mélyéről (ugye milyen jó is az, ha az ember nem dob ki semmit?!), és útban egy babazsúr felé megálltunk a teleknél.
Ragyogó napsütés volt, Jura lába körül hajladozott a fű, ahogy az út mentén arra a helyre sétált, ahova régen is ki volt téve a tábla.
Elnéztem, ahogy nagy csapásokkal a földbe kalapálta a karót.
Agyonmosott póló volt rajta és farmer. Borostás volt, a haja kusza. Kis tokája is volt (borostás az is), ahogy lehajtotta a fejét, mikor a táblákat csavarozta a karóra.
Arra gondoltam, hogy ezzel a napfényben fürdő, borostás, őszülő, világító kék szemű emberrel fogom leélni életem hátralevő részét.
Nem egy Adonisz, de az én szívemnek kedves minden kis szarkalába, szőrszála, lábaujja. Megöregszik majd és én is. Ő egy ronda öregember lesz, én meg egy házsártos vénasszoy. De tudom, hogy a szerelmem iránta nem múlik el, egyre erősebb lesz, ahogy telnek az évek. Mert mélyebbről jön az, mint a szívem sekély kis öblöcskéi. A lelkem legmélyéről fakad, onnan, ahonnan az egész létem származik, azokból a titokzatos forrásokból, ami a világmindenség rejtett szeglete.
Minden szívdobbanásommal ő áramlik az ereimben, azzal az öntudatlan, magától értetődő természetességgel, ahogy a gyermekeink is életre hívódtak szerelmünk olvasztótégelyéből.
Néztem ezt az embert az árokparton, és tudtam, örökre boldog leszek mellette. Amikor a kocsi felé lépdelt, sután rámmosolygott, és intett. Hunyorgott a napsütésben. Nem tudhatta, miről elmélkedtem, és amikor beszállt a kocsiba, mondott valami banális kis tréfát. Rámosolyogtam, és közben arra gondoltam, milyen piszok egy mázlista is vagyok én.
Elindultunk, a kocsi kerekei alatt surrogott az aszfalt, mögöttünk szép csendben elszunnyadtak a gyerekek.
Így aztán Jura előkotorta a táblát a sufni mélyéről (ugye milyen jó is az, ha az ember nem dob ki semmit?!), és útban egy babazsúr felé megálltunk a teleknél.
Ragyogó napsütés volt, Jura lába körül hajladozott a fű, ahogy az út mentén arra a helyre sétált, ahova régen is ki volt téve a tábla.
Elnéztem, ahogy nagy csapásokkal a földbe kalapálta a karót.
Agyonmosott póló volt rajta és farmer. Borostás volt, a haja kusza. Kis tokája is volt (borostás az is), ahogy lehajtotta a fejét, mikor a táblákat csavarozta a karóra.
Arra gondoltam, hogy ezzel a napfényben fürdő, borostás, őszülő, világító kék szemű emberrel fogom leélni életem hátralevő részét.
Nem egy Adonisz, de az én szívemnek kedves minden kis szarkalába, szőrszála, lábaujja. Megöregszik majd és én is. Ő egy ronda öregember lesz, én meg egy házsártos vénasszoy. De tudom, hogy a szerelmem iránta nem múlik el, egyre erősebb lesz, ahogy telnek az évek. Mert mélyebbről jön az, mint a szívem sekély kis öblöcskéi. A lelkem legmélyéről fakad, onnan, ahonnan az egész létem származik, azokból a titokzatos forrásokból, ami a világmindenség rejtett szeglete.
Minden szívdobbanásommal ő áramlik az ereimben, azzal az öntudatlan, magától értetődő természetességgel, ahogy a gyermekeink is életre hívódtak szerelmünk olvasztótégelyéből.
Néztem ezt az embert az árokparton, és tudtam, örökre boldog leszek mellette. Amikor a kocsi felé lépdelt, sután rámmosolygott, és intett. Hunyorgott a napsütésben. Nem tudhatta, miről elmélkedtem, és amikor beszállt a kocsiba, mondott valami banális kis tréfát. Rámosolyogtam, és közben arra gondoltam, milyen piszok egy mázlista is vagyok én.
Elindultunk, a kocsi kerekei alatt surrogott az aszfalt, mögöttünk szép csendben elszunnyadtak a gyerekek.
2006/08/25
Tudom én, hogy rendetlen vagyok, és a hálószobánk nem éppen egy patika.
Az ágy mellett a földön letúrva a nagy párnám (merthogy párna nélkül alszom), mesekönyvek, mágneses rajzolótábla, kicsit odébb egy zsúfolt könyvespolc, előtte két nagy rekeszből folyik ki a sok könyv, aminek már nem jut hely a polcon.
Minden este az ágyba ájulás előtti percben eszembe villan, hogy tán rendet kéne rakni. Aztán mégsem.
Éjjel ha Emma nagyon rugdos, felverem Jurát, hogy tán vigye már át az ágyába a kisasszonyt (nem tehetek róla, hosszú fekvésből ha bemelegítés nélkül megemelek tizennégy kilót, napokig gyötör a hexensussz).
Tegnap éjjel is, pont valami baromságot álmodtam, mikoris arra riadtam fel, hogy Jura horkantott egy nagyot, Emma pedig ezzel egyidőben egy méretes rúgást helyezett el a gyomorszájamon.
Nosza felráztam apjukat. Morgolódva kelt fel, ilyenkor nagyon csúnyákat mond, de szerencsére én csak töredékét értem a valódi szövegnek.
Támolyogva megkerülte az ágyát, majd többszöri sikertelen próbálkozás után felnyalábolta Emmát. Kicsit megdőlt vele, mint egy részeg tengerész, majd megcélozta az ajtót.
Igen ám, de menet közben rálápett a rajztáblára, ami természete szerint csúszós, és billenős. Rövid ideig szteppelt rajta, majd nagy robajjal bedőlt az ágy és a könyvespolc közé. Ölében a gyerekkel.
Felugrottam, persze a kukksötétben semmit sem láttam. Közben Jura többször is bokán rúgott abbéli igyekezetében, hogy feltápászkodjon.
Közben lelki szemeim előtt már megjelentek a kapu előtt tülekedő hálósipkás falusiak, kezükben sóspuskával, hogy megnézzék, miféle extrémsportot űznek ezek a városi gyüttmentek már megint.
Mindeközben Jura feltápászkodott, és enyhén dülöngélve átvitte a még mindig édesdeden alvó Emmát az ágyába.
Még sokáig vinnyogtunk a röhögéstől...
Reggel, napviágnál megtekintettük a romokat. Kő kövön (könyv könyv hátán) nem maradt...
Nem tudom, hogy a házbiztosításunk kiterjed-e éjszakai ölben-alvó-gyerekkel írótáblán való sztepptáncolásból fakadó katasztrófára. Félek nem...
Az ágy mellett a földön letúrva a nagy párnám (merthogy párna nélkül alszom), mesekönyvek, mágneses rajzolótábla, kicsit odébb egy zsúfolt könyvespolc, előtte két nagy rekeszből folyik ki a sok könyv, aminek már nem jut hely a polcon.
Minden este az ágyba ájulás előtti percben eszembe villan, hogy tán rendet kéne rakni. Aztán mégsem.
Éjjel ha Emma nagyon rugdos, felverem Jurát, hogy tán vigye már át az ágyába a kisasszonyt (nem tehetek róla, hosszú fekvésből ha bemelegítés nélkül megemelek tizennégy kilót, napokig gyötör a hexensussz).
Tegnap éjjel is, pont valami baromságot álmodtam, mikoris arra riadtam fel, hogy Jura horkantott egy nagyot, Emma pedig ezzel egyidőben egy méretes rúgást helyezett el a gyomorszájamon.
Nosza felráztam apjukat. Morgolódva kelt fel, ilyenkor nagyon csúnyákat mond, de szerencsére én csak töredékét értem a valódi szövegnek.
Támolyogva megkerülte az ágyát, majd többszöri sikertelen próbálkozás után felnyalábolta Emmát. Kicsit megdőlt vele, mint egy részeg tengerész, majd megcélozta az ajtót.
Igen ám, de menet közben rálápett a rajztáblára, ami természete szerint csúszós, és billenős. Rövid ideig szteppelt rajta, majd nagy robajjal bedőlt az ágy és a könyvespolc közé. Ölében a gyerekkel.
Felugrottam, persze a kukksötétben semmit sem láttam. Közben Jura többször is bokán rúgott abbéli igyekezetében, hogy feltápászkodjon.
Közben lelki szemeim előtt már megjelentek a kapu előtt tülekedő hálósipkás falusiak, kezükben sóspuskával, hogy megnézzék, miféle extrémsportot űznek ezek a városi gyüttmentek már megint.
Mindeközben Jura feltápászkodott, és enyhén dülöngélve átvitte a még mindig édesdeden alvó Emmát az ágyába.
Még sokáig vinnyogtunk a röhögéstől...
Reggel, napviágnál megtekintettük a romokat. Kő kövön (könyv könyv hátán) nem maradt...
Nem tudom, hogy a házbiztosításunk kiterjed-e éjszakai ölben-alvó-gyerekkel írótáblán való sztepptáncolásból fakadó katasztrófára. Félek nem...
2006/08/21
Újra a fedélzeten!
Egy váratlan svédcsavarral mesmeg rámzuhant a net. Igaz, hogy csak esténként, Jura gépén (ha még emberi időben hazakerül, és a gépet is hozza), de háromgével hasítok a világhálón.
Hát drágáim, nem is hittem volna, hogy így hozzánő az emberhez a blogolás.
Most annyi minden van a fejemben, hogy hűdehajde, asse (sic! - a kekeckedők kedvéért) tudom mit is írjak így nagy hirtelen.
Szóval tessék készíteni a pézsét, vászonkeszkenőket, hogy lehessen csordultig zokogni azokat mindenféle testnedvekkel (nana, kis huncutok, nem feltétlenül arra gondoltam).
Jöjjék hát kezdetnek Emma minap költött kis dalocskája, ami frissiben örökbefogadott tengerimalacunknak íródott.
Malacdal
Hejhó,
dörög az ég
a malackának
esik az eső
és ha sötét van,
alszik a malacka
Hejhó
Egy váratlan svédcsavarral mesmeg rámzuhant a net. Igaz, hogy csak esténként, Jura gépén (ha még emberi időben hazakerül, és a gépet is hozza), de háromgével hasítok a világhálón.
Hát drágáim, nem is hittem volna, hogy így hozzánő az emberhez a blogolás.
Most annyi minden van a fejemben, hogy hűdehajde, asse (sic! - a kekeckedők kedvéért) tudom mit is írjak így nagy hirtelen.
Szóval tessék készíteni a pézsét, vászonkeszkenőket, hogy lehessen csordultig zokogni azokat mindenféle testnedvekkel (nana, kis huncutok, nem feltétlenül arra gondoltam).
Jöjjék hát kezdetnek Emma minap költött kis dalocskája, ami frissiben örökbefogadott tengerimalacunknak íródott.
Malacdal
Hejhó,
dörög az ég
a malackának
esik az eső
és ha sötét van,
alszik a malacka
Hejhó
2006/07/28
Aztán meg az van, merthát szómenésem van, merugye itt ez a net, hát valami erő késztet, hogy lökjem a rizsát.
Szóval minap elhatároztuk, hogy na akkor játsszunk kicsit, csináljunk úgy, mintha nem ismernénk egymást, ismerkedjünk meg.
Az tuti izgi lesz.
Hosszú idő óta az első szabad esténk volt, kisebb parázs vita után végül a mozi mellett döntöttünk (megjegyzem igen jó filmet láttunk), és az este betetőzéséül mégiscsak elkocogtunk az Alexandrába megismerkedni egymással.
Hát azért oda, mert hosszú hetek egyeztető tárgyalásának ez lett a végeredménye, hiszen én kerek-perec kijelentettem, hogy szórakozóhelyen nem ismerkedem - még vele sem.
Plázában meg olyan... ciki... Naszóval hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, kizárásos alapon maradt a könyvesbolt, mert az olyan intelektuális-szerű.
Naszóval izzadó tenyérrel besétáltam tök egyedül, éjnek évadján abba a nagy könyvpalotába. Idiótának éreztem magam, meg rettenetesen izgultam, mint szűzlány a nászéjszaka előtt.
Későb utánam jött, láttam, aztán eltűnt.
Éjfélkor bemondták, hogy legyünk szivesek kedves édesanyánkba elfáradni, mert ez a hely itten bezár, lesz ami lesz.
Kétségbeestem. Dehát velem mi lesz? Nekem ittem a jövendőbelimmel kell megismerkednem, ha a fene fenét étkezik is.
Na nem szaporítom tovább a szót, kifelé menet futottunk össze, nagyon röhögtünk.
Még szerencse, hogy nem most kellett tényleg megismerkednünk, életek boldogsága veszett volna kárba emiatt. A Sors is mennyit izzadhatott, mire összejöttünk, két ilyen balfék mint mi...
Szóval minap elhatároztuk, hogy na akkor játsszunk kicsit, csináljunk úgy, mintha nem ismernénk egymást, ismerkedjünk meg.
Az tuti izgi lesz.
Hosszú idő óta az első szabad esténk volt, kisebb parázs vita után végül a mozi mellett döntöttünk (megjegyzem igen jó filmet láttunk), és az este betetőzéséül mégiscsak elkocogtunk az Alexandrába megismerkedni egymással.
Hát azért oda, mert hosszú hetek egyeztető tárgyalásának ez lett a végeredménye, hiszen én kerek-perec kijelentettem, hogy szórakozóhelyen nem ismerkedem - még vele sem.
Plázában meg olyan... ciki... Naszóval hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, kizárásos alapon maradt a könyvesbolt, mert az olyan intelektuális-szerű.
Naszóval izzadó tenyérrel besétáltam tök egyedül, éjnek évadján abba a nagy könyvpalotába. Idiótának éreztem magam, meg rettenetesen izgultam, mint szűzlány a nászéjszaka előtt.
Későb utánam jött, láttam, aztán eltűnt.
Éjfélkor bemondták, hogy legyünk szivesek kedves édesanyánkba elfáradni, mert ez a hely itten bezár, lesz ami lesz.
Kétségbeestem. Dehát velem mi lesz? Nekem ittem a jövendőbelimmel kell megismerkednem, ha a fene fenét étkezik is.
Na nem szaporítom tovább a szót, kifelé menet futottunk össze, nagyon röhögtünk.
Még szerencse, hogy nem most kellett tényleg megismerkednünk, életek boldogsága veszett volna kárba emiatt. A Sors is mennyit izzadhatott, mire összejöttünk, két ilyen balfék mint mi...
A fene sem érti ezt az egészet.
Amikor régebben mág Fablét olvastam, cöcögve akadtam meg azoknál a részeknél, amikor az évek óta együtt élő, együtt gályázó főszereplők elsőrandis hévvel és szenvedéllyel estek egymásnak szinte naponta.
Már akkor sejtettem, hogy ilyen márpedig csak a mesében létezik. Évek múltán nem perzselhet úgy a szenvedély, mint a mézeshetekben. Későbbi kapcsolataim aztán ezt bőségesen alá is támasztották.
Aztán tessék...
Kapok egy olyan pasit, akinek hét év szex, és ebből négy év együttélés, két gyerek után is bugyinedvesítő a csókja.
Csak morfondírozom én ezen a kegyelmi állapoton, körülöttem majd' mindenki panaszkodik.
Hol él bennünk a zsigeri vágy, az egymásravágyás, az a perzselő szenvedély, amitől az ember zokogva élvez a másik örvénylő ölelésében, ki tudja hányadjára...
Na persze hogy nem minden együttlétünk ilyen, mielőtt a hitetlenek felmordulnak. Egy örökös körforgásban élünk, néha valami elindítja, és akkor megállíthatatlanul hömpölyög, elsodorva minket magával...
Honnan jön ez? Miért pont itt, mi, egymásnak?
Amikor régebben mág Fablét olvastam, cöcögve akadtam meg azoknál a részeknél, amikor az évek óta együtt élő, együtt gályázó főszereplők elsőrandis hévvel és szenvedéllyel estek egymásnak szinte naponta.
Már akkor sejtettem, hogy ilyen márpedig csak a mesében létezik. Évek múltán nem perzselhet úgy a szenvedély, mint a mézeshetekben. Későbbi kapcsolataim aztán ezt bőségesen alá is támasztották.
Aztán tessék...
Kapok egy olyan pasit, akinek hét év szex, és ebből négy év együttélés, két gyerek után is bugyinedvesítő a csókja.
Csak morfondírozom én ezen a kegyelmi állapoton, körülöttem majd' mindenki panaszkodik.
Hol él bennünk a zsigeri vágy, az egymásravágyás, az a perzselő szenvedély, amitől az ember zokogva élvez a másik örvénylő ölelésében, ki tudja hányadjára...
Na persze hogy nem minden együttlétünk ilyen, mielőtt a hitetlenek felmordulnak. Egy örökös körforgásban élünk, néha valami elindítja, és akkor megállíthatatlanul hömpölyög, elsodorva minket magával...
Honnan jön ez? Miért pont itt, mi, egymásnak?
2006/06/28
Amikor az ember ül egy belvárosi kicsi lakásban, az utcára néző ablakon dől be a fojtogató nyári kánikula, és a hetek óta eszeveszetten zúgó légkalapács zaja, akkor egészen eszményinek találja a falusi élet gondolatát.
Madárcsicsergés, hűs szellő, távolban kutyaugatás.
Ehhez képest a mellettünk lévő házat felújítják, a kerítést, és a házat idétlen kővel burkolják (de alaptól tetőig). Most már hónapok óta kora hajnaltól késő estig, de leginkább alvásidőben visít a flex, és zuhog a légkalapács.
Egyszer biztosan befejezik, a teljes kertet csak nem burkolják le kővel?!
Madárcsicsergés, hűs szellő, távolban kutyaugatás.
Ehhez képest a mellettünk lévő házat felújítják, a kerítést, és a házat idétlen kővel burkolják (de alaptól tetőig). Most már hónapok óta kora hajnaltól késő estig, de leginkább alvásidőben visít a flex, és zuhog a légkalapács.
Egyszer biztosan befejezik, a teljes kertet csak nem burkolják le kővel?!
2006/06/27
Már megint értékbecslok jártak nálunk. Lassan lesz már egy betanult szövegem, mint a múzeumi tárlatvezetoknek.
Na persze így jár az, aki egyik hitelbol a másikba ugrál, meg ingatlanokat ad-vesz.
Kora hajnalban már talpon voltam, fél hétkor felzúgott a funyíró, és délre ripszropsz le is nyírtam azt a csekélyke majd' ezer négyzetmétert.
Rövid jeges zuhany után kis megpihenés következett, majd nekivágtam Aigiász istállójának. Több tonna ruhát hordtam el és pakoltam a helyére, hogy az egyebeket ne is említsem.
Ötkor hívott az értékbecslo, hogy nem is hétre, hanem hatra jönne.
Jöjjön. Turbó fokozat.
Fél hatkor leájultam egy székre, isteni csoda, késze lettem. Pont annyi idom volt, hogy a rólam patakzó verejték rámhüljön.
Mire megjöttek kipihent voltam és mosolygós. Két tündéri kedves embe jött Jóindulatukhoz, és segítokészségükhöz kétség sem férhetett, ezúton is csókoltatom oket, és kívánom a legjobbakat.
Mindezek után bátram állíthatom, hogy a nap kimenetele szerencsésnek mondható. Persze valamivel jobban jártam volna, ha nem ez a nyár legmelegebb napja, dehát mindent nem lehet ugyebár...
Na persze így jár az, aki egyik hitelbol a másikba ugrál, meg ingatlanokat ad-vesz.
Kora hajnalban már talpon voltam, fél hétkor felzúgott a funyíró, és délre ripszropsz le is nyírtam azt a csekélyke majd' ezer négyzetmétert.
Rövid jeges zuhany után kis megpihenés következett, majd nekivágtam Aigiász istállójának. Több tonna ruhát hordtam el és pakoltam a helyére, hogy az egyebeket ne is említsem.
Ötkor hívott az értékbecslo, hogy nem is hétre, hanem hatra jönne.
Jöjjön. Turbó fokozat.
Fél hatkor leájultam egy székre, isteni csoda, késze lettem. Pont annyi idom volt, hogy a rólam patakzó verejték rámhüljön.
Mire megjöttek kipihent voltam és mosolygós. Két tündéri kedves embe jött Jóindulatukhoz, és segítokészségükhöz kétség sem férhetett, ezúton is csókoltatom oket, és kívánom a legjobbakat.
Mindezek után bátram állíthatom, hogy a nap kimenetele szerencsésnek mondható. Persze valamivel jobban jártam volna, ha nem ez a nyár legmelegebb napja, dehát mindent nem lehet ugyebár...
2006/06/26
T. barátnőm a fejébe vette, hogy minden áron belémlátja az anorexiát.
Ravaszul válogatott időközönként nekemszegezi a kérdést, folytott, bocsánatkérő hangszínnel: nem akarlak megbántani, de... nem vagy te... anorexiás?
Szinte szégyenkezve kell minduntalan válaszolnom, hogy nem. Pedig tudom, ő úgy megmentene, hogy csak na...
Hát ilyen barát vagyok én, még csak egy nyavajás kis anorexiával sem szolgálhatok a szeretteimnek...
Mindazonáltal megkövetem mindazokat, akiknek az utóbbi hetekben azt hazudtam, hogy nem fogytam. Bevallom, blöfföltem, kimerült az elem hónapok óta a mérlegemben.
Ma tettem bele, és láss csodát, fogytam fél kilót.
Te jó ég! Lehet, hogy anorexiás vagyok?! :-DDD
Ravaszul válogatott időközönként nekemszegezi a kérdést, folytott, bocsánatkérő hangszínnel: nem akarlak megbántani, de... nem vagy te... anorexiás?
Szinte szégyenkezve kell minduntalan válaszolnom, hogy nem. Pedig tudom, ő úgy megmentene, hogy csak na...
Hát ilyen barát vagyok én, még csak egy nyavajás kis anorexiával sem szolgálhatok a szeretteimnek...
Mindazonáltal megkövetem mindazokat, akiknek az utóbbi hetekben azt hazudtam, hogy nem fogytam. Bevallom, blöfföltem, kimerült az elem hónapok óta a mérlegemben.
Ma tettem bele, és láss csodát, fogytam fél kilót.
Te jó ég! Lehet, hogy anorexiás vagyok?! :-DDD
Helyzetblog
1, Jurát, hozzánk képest rövid fejvesztett pakolás után útjára engedtem.
2, Nincs meg a jogsim, ami, tekintettel a négy nap múlva esedékes utazásra, nem annyira jópofa.
3, A gyerekeim agyilag tökéletesen elborultak, Iván belevágott egy tollat Emma hátába, mire Emma kilökte őt a dobozból.
Mertugyanis nincs az a csicsamicsa hiperszuper alagutas IKEÁs sátor, ami felülmúlhatná a porszívó szétszakadt, összepisilt, puhává tiport dobozát. Gyermeklélek...
1, Jurát, hozzánk képest rövid fejvesztett pakolás után útjára engedtem.
2, Nincs meg a jogsim, ami, tekintettel a négy nap múlva esedékes utazásra, nem annyira jópofa.
3, A gyerekeim agyilag tökéletesen elborultak, Iván belevágott egy tollat Emma hátába, mire Emma kilökte őt a dobozból.
Mertugyanis nincs az a csicsamicsa hiperszuper alagutas IKEÁs sátor, ami felülmúlhatná a porszívó szétszakadt, összepisilt, puhává tiport dobozát. Gyermeklélek...
2006/06/25
Nem is tudom hol is kezdhetném, a bennem kavargó gondolatok leírását.
Minden gyerek eltűnik legalább egyszer, de azt gondoltam, hogy én ezt meg fogom úszni. Hiszen mindig annyira figyelek rájuk, és bár az Öcsiről el tudom képzelni, hogy meglép, de Emmáról álmomban sem gondoltam volna.
Aztán tessék.
Egyszercsak nincs sehol.
Az ember először csak bosszankodva, majd egyre idegesebben keresgél. De akkor már keresgélnek a barátok is, végül belátjuk, hívni kell a rendőrséget, nincs mese. Ez az utolsó pont, be kell ismernünk, a gyerek elveszett.
Tellnek a percek, amik éveknek tűnnek, a barátok reménytelen arccal jönnek vissza, az egyre nagyobb körök után. Megjelennek a hiénák, az ismeretlenek, akik élvezettel tapicskolnak a hirtelenlett drámában.
Azt hittem, hogy ilyenkor az ember rögtön a legrosszabbra gondol, elrabolták a gyereket, vagy beleesett a Dunába... De nekem a legszörnyűbb elképzelésem az volt, hogy biztos nagyon meg van ijedve, hogy hol lehetünk. Valahol a lelkem mélyén biztos voltam benne, hogy nincs semmi baja, elő fog kerülni.
Vagy talán ez csak az agy önkéntelen önvédelmi mechanizmusa? Remélem most már sosem tudom meg. Azt hiszem ha baj lett volna, megéreztem volna...
Végül telefonált a rendőrség, hogy megvan a gyerek, hozzák.
Elindultak a találgatások, hol kerülhetett elő. Végül előgördült a járőrautó. Egy szőke rendőrnő szállt ki hátulról, kisegítve az álmosan pislogó Emmát. Nem is értette, miért kapom fel hisztérikusan zokogva.
A másik rendőr rámszólt, most már nem kell sírni, megvan a gyerek.
A könnyeimet nyeldekelve kérdeztem, hol találtak rá. Kiderült, hogy a Palatinus strand előtti büfénél talált rá a járőr, ott csevegett az emberekkel. Izgatott morajlás futott végig a barátok csoportján. Az legalább 2-3 kilométer - susogják egymásnak hitetlenkedve...
Az én agyam elzsibbadt, nem tudtam két értelmes szót sem szólni.
Este elmentünk Jurával a Múzeumok Éjszakájára, és ahogy a Petőfi Múzeum udvarán néztem a hatalmas gesztenyefák alatt zsibongó embereket néhány szörnyűséges percig úgy gondoltam, nem is akarok családot, nem akarok férjet, gyerekeket. Túl nagy teher ez. Négy év óta először éreztem, hogy megroggyan a vállam a rárakott súly alatt.
Kicsivel éjfél után értünk haza, ájult fáradtan, egyből elaludtam. Álmomban változatos módokon rabolták el Emmát, és én lélekszakadva rohantam mindig utána. Amint meglett, megint elrabolták, különféle szörnyűséges emberek...
Nem tudom mi a tanulság, félek nincs is...
Minden gyerek eltűnik legalább egyszer, de azt gondoltam, hogy én ezt meg fogom úszni. Hiszen mindig annyira figyelek rájuk, és bár az Öcsiről el tudom képzelni, hogy meglép, de Emmáról álmomban sem gondoltam volna.
Aztán tessék.
Egyszercsak nincs sehol.
Az ember először csak bosszankodva, majd egyre idegesebben keresgél. De akkor már keresgélnek a barátok is, végül belátjuk, hívni kell a rendőrséget, nincs mese. Ez az utolsó pont, be kell ismernünk, a gyerek elveszett.
Tellnek a percek, amik éveknek tűnnek, a barátok reménytelen arccal jönnek vissza, az egyre nagyobb körök után. Megjelennek a hiénák, az ismeretlenek, akik élvezettel tapicskolnak a hirtelenlett drámában.
Azt hittem, hogy ilyenkor az ember rögtön a legrosszabbra gondol, elrabolták a gyereket, vagy beleesett a Dunába... De nekem a legszörnyűbb elképzelésem az volt, hogy biztos nagyon meg van ijedve, hogy hol lehetünk. Valahol a lelkem mélyén biztos voltam benne, hogy nincs semmi baja, elő fog kerülni.
Vagy talán ez csak az agy önkéntelen önvédelmi mechanizmusa? Remélem most már sosem tudom meg. Azt hiszem ha baj lett volna, megéreztem volna...
Végül telefonált a rendőrség, hogy megvan a gyerek, hozzák.
Elindultak a találgatások, hol kerülhetett elő. Végül előgördült a járőrautó. Egy szőke rendőrnő szállt ki hátulról, kisegítve az álmosan pislogó Emmát. Nem is értette, miért kapom fel hisztérikusan zokogva.
A másik rendőr rámszólt, most már nem kell sírni, megvan a gyerek.
A könnyeimet nyeldekelve kérdeztem, hol találtak rá. Kiderült, hogy a Palatinus strand előtti büfénél talált rá a járőr, ott csevegett az emberekkel. Izgatott morajlás futott végig a barátok csoportján. Az legalább 2-3 kilométer - susogják egymásnak hitetlenkedve...
Az én agyam elzsibbadt, nem tudtam két értelmes szót sem szólni.
Este elmentünk Jurával a Múzeumok Éjszakájára, és ahogy a Petőfi Múzeum udvarán néztem a hatalmas gesztenyefák alatt zsibongó embereket néhány szörnyűséges percig úgy gondoltam, nem is akarok családot, nem akarok férjet, gyerekeket. Túl nagy teher ez. Négy év óta először éreztem, hogy megroggyan a vállam a rárakott súly alatt.
Kicsivel éjfél után értünk haza, ájult fáradtan, egyből elaludtam. Álmomban változatos módokon rabolták el Emmát, és én lélekszakadva rohantam mindig utána. Amint meglett, megint elrabolták, különféle szörnyűséges emberek...
Nem tudom mi a tanulság, félek nincs is...
2006/06/24
Aztán persze eltörött a mécses, vígasztalhatatlanul üvöltött végig, de azért hagyta magát megvizsgálni, szurit beadni...
Kiderült, hogy nem képzelődtem úgy egy hónapja, mikor láttam egy puklit a lágyékán. Sérve van, a doki néni szerint műteni kell.
Tudom mivel jár ez, nagyon jól emlékszem Iván műtétje körüli hercehurca minden percére.
azt gondolom örökre beleégett az agyamba.
De Iván akkor 13 hetes pici bébi volt, szopizott, aludt, egyáltalán nem viselte meg a dolog, nekem rosszabb volt.
De Emma már nagy, nagyon jól tudja mi történik vele, ráadásul totális fóbiája van.
Olyannyira, hogy másnap már nem emlékezett rá, hogy előző nap nálunk járt a doki néni. Teljesen elfelejtette.
Este nagyon rossz volt, nagyon egyedül voltam. Jura egy üzleti vacsorán volt, én meg csak feküdtem a sötétben, néztem Emmát ahogy alszik, és egyre-másra Iván műtétjének a képei tolakodtak a fejemben. Emmát láttam azokban a helyzetekben, ahogy vért vesznek, kanült szúrnak, vizsgálgatják, ahogy beviszik a műtőbe, ahogy kihozzák. Sápadtan alszik, a kis teste hófehér és hideg, a nagy zöld műtőslepedőben.
Nem tudok sírni, pedig nagyon jólesne...
Talán túlparázom ezt az egészet, kis rutinműtét, nem lesz semmi. Bemegyünk, megműtik, hazajövünk gyógyultan. Hiszen az agyam tudja ezt. A szívem pedig vergődik, mert tudom hogy mekkora trauma lesz ez Emmának. Nem maga a műtét, hanem az egész hercehurca...
Kiderült, hogy nem képzelődtem úgy egy hónapja, mikor láttam egy puklit a lágyékán. Sérve van, a doki néni szerint műteni kell.
Tudom mivel jár ez, nagyon jól emlékszem Iván műtétje körüli hercehurca minden percére.
azt gondolom örökre beleégett az agyamba.
De Iván akkor 13 hetes pici bébi volt, szopizott, aludt, egyáltalán nem viselte meg a dolog, nekem rosszabb volt.
De Emma már nagy, nagyon jól tudja mi történik vele, ráadásul totális fóbiája van.
Olyannyira, hogy másnap már nem emlékezett rá, hogy előző nap nálunk járt a doki néni. Teljesen elfelejtette.
Este nagyon rossz volt, nagyon egyedül voltam. Jura egy üzleti vacsorán volt, én meg csak feküdtem a sötétben, néztem Emmát ahogy alszik, és egyre-másra Iván műtétjének a képei tolakodtak a fejemben. Emmát láttam azokban a helyzetekben, ahogy vért vesznek, kanült szúrnak, vizsgálgatják, ahogy beviszik a műtőbe, ahogy kihozzák. Sápadtan alszik, a kis teste hófehér és hideg, a nagy zöld műtőslepedőben.
Nem tudok sírni, pedig nagyon jólesne...
Talán túlparázom ezt az egészet, kis rutinműtét, nem lesz semmi. Bemegyünk, megműtik, hazajövünk gyógyultan. Hiszen az agyam tudja ezt. A szívem pedig vergődik, mert tudom hogy mekkora trauma lesz ez Emmának. Nem maga a műtét, hanem az egész hercehurca...
Szerdán itt volt a doktor néni, oltást adni Emmának és Ivánnak. Emmanak őrületes orvos-fóbiája van, teljesen kikeszül, az orvosoknak csak az említésétől is.
Éppen a kerti pancsolóban játszottak, mikor megjött a doki. (Aki egyébként egy kifejezetten kedves jelenség, egyáltalán nem ijesztő, mint ember.)
Emma totálisan kikészült. Először Iván volt soron, megvizsgálták, pocaknyomogatás, toroknézés, a szokásos...
Emma végig nézte, az arcára egyre inkább kiült a rettegés (pedig Iván jókedvűen tűrte a macerát). Pucéran, dideregve állt a törölközőjén, és félelemtől nagyra nyílt szemmel rámnézett, és ezt cincogta:
- Anya! Én nagyon bátor leszek!
Éppen a kerti pancsolóban játszottak, mikor megjött a doki. (Aki egyébként egy kifejezetten kedves jelenség, egyáltalán nem ijesztő, mint ember.)
Emma totálisan kikészült. Először Iván volt soron, megvizsgálták, pocaknyomogatás, toroknézés, a szokásos...
Emma végig nézte, az arcára egyre inkább kiült a rettegés (pedig Iván jókedvűen tűrte a macerát). Pucéran, dideregve állt a törölközőjén, és félelemtől nagyra nyílt szemmel rámnézett, és ezt cincogta:
- Anya! Én nagyon bátor leszek!
2006/06/10
A Nagy Farmervadászat
Vannak nadrágok és vannak A Farmerok. Kislánykoromban volt egy osztálytársnőm, aki kövér volt, és jómódú. Következésképpen az ismeretségi körömben közel s távol ő volt az egyetlen, akinek farmerja volt. Ocsmány, minden szabást nélkülöző, sötét indigókék farmer feszült a kövér fenekén. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen menő is ő, én csendben csóváltam a fejem. Hát az nem igaz, hogy nem látja magát a tükörben, hogy az hogy "előnytelen" a legenyhébb szó arra, mennyire nem áll jól neki ez a farmer.
El is határoztam, nekem sosem lesz farmerem, mert ilyen ocsmányul nem nézhetek ki.
Jó pár évig tartottam is magam ehhez a fogadalomhoz, míg végül beadtam a derekam egy Casuccinak. Fekete volt és szűk. Sokba került, és nagyon menő voltam benne.
Aztán sokévi szünet következett, mert újra feltört bennem a farmerundor.
De mint tudjuk, a farmer olyan, mint a lélegzetvétel, mindenkinek kell.
A farmervásárlások nálam mindig egy módosult tudatállapotban következnek be. Több hónapi vajúdás után lázas boltjárás, és nehéz eredmény. Mert a farmerben tökéletesnek kell lennem. Úgy kell érezzem, ezt a darabot nekem alkotta a világmindenség. Máskülönben előjön a régi parám.
A farmerjeim mérföldkövek, hűséges társak, életem bizonyos korszakainak néma tanúi.
A második farmeremet úgy hét-nyolc éve vettem, már nem tudom hol. Ezt hívom én a "lánykori farmeremnek". Sokmindent megéltünk mi ketten, de most elhagyott. Bevégeztetett, elszakadt. Itt is, ott is.
Harmadik farmerem mostohagyerek, a kényszerűség szülöttje, egy elkeseredett éjjel vettem a TESCO-ban, Emma születése után nemsokkal.
Pár hete (föleg mióta ketteske nyugdíjazta magát) tudom, közeleg a nap, mikor új farmert kell vennem. A feszültség nőttön nőtt.
Tudtam milyen kell. Háromnegyedes, nem csípő fazonú.
A múlt héten tettem egy elkeseredett kísérletet egy ilyen beszerzésére az outletben.
Nevetséges, gyenge kis kísérlet volt ez. Több szót nem is érdemel.
Hanem ma este elmentünk az Árkádba. Legyen már meg az a farmer, nem bírom tovább a feszkót.
Keresztülrángattuk a gyerekeket tizensok üzleten, üres tekintetű, buta arcú kislányok hadaival birkóztunk meg. Eleinte még nézelődtünk, később már csak berohantunk és kérdeztünk.
"Jónapot, olyan háromnegyedes farmert keresek, ami nem csípőfazonú."
Úgy néztek rám, mintha két fejem nőtt volna.
Olyan nincs, ne is keressek. Épp csak hogy hozzá nem tették, épeszű ember nem hord rendes derekú farmert. Ha kell, hát göndörödjék ki a hájhurka, de mostan csípőfazont KELL hordani.
Londonba ahhakaaahaaaroohoook menníííí... - szűköltem csendben a százezredik bolt után. Ködös vágyemlékeimben felrémlett a Regent Street, ahol háztömbnyi Next és Esprit boltok kellették magukat.
Végső elkeseredettségemben beszédültünk a Zarába. Csak ebben bízhattam.
Sehol semmi.
Kész, én befejeztem - nyögtem elkeseredetten fáradt családom arcába. - Igazán megérdemlem, hogy legalább megnézzem a gyerekruhákat. Én megtettem mindent, nincs ilyen farmer.
Azzal becsörtettem a gyerekosztályra.
Aholis jobbnál jobb farmerek kellették magukat, a kamasz részlegen.
Odasompolyogtam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a felhozatalt. Ó, milyen klasszak.
Hiszen én régen is a gyerekosztályról öltözködtem, miért is ne próbálkoznék be most is.
Más azonban tizenhét évesen, és más így harminc felé.
Szégyenkezve, mint egy pedofil a tornaöltöző ablakában kutakodtam a farmerek között.
Ki is választottam négy-öt 12-13 évesre való farmert, majd besunnyogtam a próbafülkékbe.
Bakker. Nagyon voltak rám. És csípőfazonúak.
Kivéve egyet. Tudtam én, hogy ő lesz az, a többi pusztán előjátek volt, izgalom-fokozó.
Felvettem, és igeeeen!
Ő volt az. Kamaszos, suta, de úgy állt rajtam, mint Katiban a gyerek. Mindösszesen hétezer jó magyar forintért.
Köszönöm Istenem!
Megdicsőülve hurcoltam haza a zsákmányt.
Végre! Farmerhiszti megint évekre letudva...
Vannak nadrágok és vannak A Farmerok. Kislánykoromban volt egy osztálytársnőm, aki kövér volt, és jómódú. Következésképpen az ismeretségi körömben közel s távol ő volt az egyetlen, akinek farmerja volt. Ocsmány, minden szabást nélkülöző, sötét indigókék farmer feszült a kövér fenekén. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen menő is ő, én csendben csóváltam a fejem. Hát az nem igaz, hogy nem látja magát a tükörben, hogy az hogy "előnytelen" a legenyhébb szó arra, mennyire nem áll jól neki ez a farmer.
El is határoztam, nekem sosem lesz farmerem, mert ilyen ocsmányul nem nézhetek ki.
Jó pár évig tartottam is magam ehhez a fogadalomhoz, míg végül beadtam a derekam egy Casuccinak. Fekete volt és szűk. Sokba került, és nagyon menő voltam benne.
Aztán sokévi szünet következett, mert újra feltört bennem a farmerundor.
De mint tudjuk, a farmer olyan, mint a lélegzetvétel, mindenkinek kell.
A farmervásárlások nálam mindig egy módosult tudatállapotban következnek be. Több hónapi vajúdás után lázas boltjárás, és nehéz eredmény. Mert a farmerben tökéletesnek kell lennem. Úgy kell érezzem, ezt a darabot nekem alkotta a világmindenség. Máskülönben előjön a régi parám.
A farmerjeim mérföldkövek, hűséges társak, életem bizonyos korszakainak néma tanúi.
A második farmeremet úgy hét-nyolc éve vettem, már nem tudom hol. Ezt hívom én a "lánykori farmeremnek". Sokmindent megéltünk mi ketten, de most elhagyott. Bevégeztetett, elszakadt. Itt is, ott is.
Harmadik farmerem mostohagyerek, a kényszerűség szülöttje, egy elkeseredett éjjel vettem a TESCO-ban, Emma születése után nemsokkal.
Pár hete (föleg mióta ketteske nyugdíjazta magát) tudom, közeleg a nap, mikor új farmert kell vennem. A feszültség nőttön nőtt.
Tudtam milyen kell. Háromnegyedes, nem csípő fazonú.
A múlt héten tettem egy elkeseredett kísérletet egy ilyen beszerzésére az outletben.
Nevetséges, gyenge kis kísérlet volt ez. Több szót nem is érdemel.
Hanem ma este elmentünk az Árkádba. Legyen már meg az a farmer, nem bírom tovább a feszkót.
Keresztülrángattuk a gyerekeket tizensok üzleten, üres tekintetű, buta arcú kislányok hadaival birkóztunk meg. Eleinte még nézelődtünk, később már csak berohantunk és kérdeztünk.
"Jónapot, olyan háromnegyedes farmert keresek, ami nem csípőfazonú."
Úgy néztek rám, mintha két fejem nőtt volna.
Olyan nincs, ne is keressek. Épp csak hogy hozzá nem tették, épeszű ember nem hord rendes derekú farmert. Ha kell, hát göndörödjék ki a hájhurka, de mostan csípőfazont KELL hordani.
Londonba ahhakaaahaaaroohoook menníííí... - szűköltem csendben a százezredik bolt után. Ködös vágyemlékeimben felrémlett a Regent Street, ahol háztömbnyi Next és Esprit boltok kellették magukat.
Végső elkeseredettségemben beszédültünk a Zarába. Csak ebben bízhattam.
Sehol semmi.
Kész, én befejeztem - nyögtem elkeseredetten fáradt családom arcába. - Igazán megérdemlem, hogy legalább megnézzem a gyerekruhákat. Én megtettem mindent, nincs ilyen farmer.
Azzal becsörtettem a gyerekosztályra.
Aholis jobbnál jobb farmerek kellették magukat, a kamasz részlegen.
Odasompolyogtam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a felhozatalt. Ó, milyen klasszak.
Hiszen én régen is a gyerekosztályról öltözködtem, miért is ne próbálkoznék be most is.
Más azonban tizenhét évesen, és más így harminc felé.
Szégyenkezve, mint egy pedofil a tornaöltöző ablakában kutakodtam a farmerek között.
Ki is választottam négy-öt 12-13 évesre való farmert, majd besunnyogtam a próbafülkékbe.
Bakker. Nagyon voltak rám. És csípőfazonúak.
Kivéve egyet. Tudtam én, hogy ő lesz az, a többi pusztán előjátek volt, izgalom-fokozó.
Felvettem, és igeeeen!
Ő volt az. Kamaszos, suta, de úgy állt rajtam, mint Katiban a gyerek. Mindösszesen hétezer jó magyar forintért.
Köszönöm Istenem!
Megdicsőülve hurcoltam haza a zsákmányt.
Végre! Farmerhiszti megint évekre letudva...
Változnak az idők, változnak.
Tegnap este csajos bulira voltam hivatalos T. barátnőmhöz. Úgy, mint régen. Gimis korunkban nagyon össze voltunk nőve, mindig ott punnyadtunk a lakásán, a Szigetre is együtt mentünk.
Hosszú idő óta először sikerült ezt a nosztalgiabulit összehozni. A férje, külföldön, gyerekek a nagymamánál, és én is itthon hagytam a csatolt részeimet. (Bár alattomos lelkifurkától átitatva, hiszen súlyos kórság rabigájába hajották ártatlan fejüket.)
Hónom alá csaptam a megrendelt guriga wc papírt, és bevágódtam a kocsiba. Nem mentem túl gyorsan, mivel minap beszereztem a Bridget Jones naplóját hangoskönyvben, és azt hallgattam menet közben. Hangosan vinnyogtam a röhögéstől, úgy érkeztem meg T. háza elé. Röpke szemle a kocsi fölött, vajon érdemesnek tartja-e bárki is feltörni, hogy kilopjon belőle valamit.
A kocsi teljes belterét egyenletesen borították a gyerekruhák, pelenkák (csak remélhettem, hogy használt nincs közöttük), játékok, kekszmorzsa és egy bili. Reményeim szerint gyerek nem volt a halom szajré közé rejtve, bár csak szólt volna, ha véletlenül ott marad valamelyik. Szóval teljesen átlagos családos autó kinézete volt a verdának.
Fent szomorú sóhajjal legyintettem a felkínált alkoholnak, elvégre kocsival vagyok, és van aki hazavárjon.
T. barátnőm nagyon pörgött, előszedett egy halom régi cuccot, leveleket, novellákat, mindenféle hülyeséget, amivel csak két 17 éves lány foglalkozni szokott. Remekül szórakoztunk. Nagyon sajnáltam, hogy a pelenkázótáskában hagytam azokat a régi képeket, amiket minap túrtam elő. Mi vagyunk rajta az egyik első Szigeten (akkor még Diáksziget), én dauerolt hajjal (ehhe), mindkettőnknek feketével rúzsozva a szája, vastag feketén kihúzva a szeme, és próbálunk nagyon ádázul nézni a világba.
Szalonnás kenyeret ettünk hagymával, ő tequilázott, én meggyléztem, röhögtünk a régi hülyeségeinken, és remekül szórakoztunk.
De már alig vártam, hogy beülhessek a kocsiba, és felhívjam Jurát. Hiányzott, na. Tudom, hülye vagyok. Hiányzott a nyavajgós, hisztis, beteg feje, és már nagyon vágytam hozzábújni. Pedig ennyi erővel már rég únhatnám is, de mégsem. A fene sem érti ezt...
Tegnap este csajos bulira voltam hivatalos T. barátnőmhöz. Úgy, mint régen. Gimis korunkban nagyon össze voltunk nőve, mindig ott punnyadtunk a lakásán, a Szigetre is együtt mentünk.
Hosszú idő óta először sikerült ezt a nosztalgiabulit összehozni. A férje, külföldön, gyerekek a nagymamánál, és én is itthon hagytam a csatolt részeimet. (Bár alattomos lelkifurkától átitatva, hiszen súlyos kórság rabigájába hajották ártatlan fejüket.)
Hónom alá csaptam a megrendelt guriga wc papírt, és bevágódtam a kocsiba. Nem mentem túl gyorsan, mivel minap beszereztem a Bridget Jones naplóját hangoskönyvben, és azt hallgattam menet közben. Hangosan vinnyogtam a röhögéstől, úgy érkeztem meg T. háza elé. Röpke szemle a kocsi fölött, vajon érdemesnek tartja-e bárki is feltörni, hogy kilopjon belőle valamit.
A kocsi teljes belterét egyenletesen borították a gyerekruhák, pelenkák (csak remélhettem, hogy használt nincs közöttük), játékok, kekszmorzsa és egy bili. Reményeim szerint gyerek nem volt a halom szajré közé rejtve, bár csak szólt volna, ha véletlenül ott marad valamelyik. Szóval teljesen átlagos családos autó kinézete volt a verdának.
Fent szomorú sóhajjal legyintettem a felkínált alkoholnak, elvégre kocsival vagyok, és van aki hazavárjon.
T. barátnőm nagyon pörgött, előszedett egy halom régi cuccot, leveleket, novellákat, mindenféle hülyeséget, amivel csak két 17 éves lány foglalkozni szokott. Remekül szórakoztunk. Nagyon sajnáltam, hogy a pelenkázótáskában hagytam azokat a régi képeket, amiket minap túrtam elő. Mi vagyunk rajta az egyik első Szigeten (akkor még Diáksziget), én dauerolt hajjal (ehhe), mindkettőnknek feketével rúzsozva a szája, vastag feketén kihúzva a szeme, és próbálunk nagyon ádázul nézni a világba.
Szalonnás kenyeret ettünk hagymával, ő tequilázott, én meggyléztem, röhögtünk a régi hülyeségeinken, és remekül szórakoztunk.
De már alig vártam, hogy beülhessek a kocsiba, és felhívjam Jurát. Hiányzott, na. Tudom, hülye vagyok. Hiányzott a nyavajgós, hisztis, beteg feje, és már nagyon vágytam hozzábújni. Pedig ennyi erővel már rég únhatnám is, de mégsem. A fene sem érti ezt...
2006/06/02
"...és reggel az utca, a puszta, a néger
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja: esik a hó!"
Ez a kis versrészlet jut minduntalan az eszembe, mert bármerre járok, mindenki arról beszél, milyen pocsék nyarunk lesz. Legalábbis ami az időjárást illeti. Ha nem félnék attól, hogy ez igaz, még viccesnek is találnám...
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja: esik a hó!"
Ez a kis versrészlet jut minduntalan az eszembe, mert bármerre járok, mindenki arról beszél, milyen pocsék nyarunk lesz. Legalábbis ami az időjárást illeti. Ha nem félnék attól, hogy ez igaz, még viccesnek is találnám...
2006/05/31
Három éve pont ilyenkor sírt fel.
Én már alig éltem, szinte nem is emlékszem mi is történt pontosan. Csak az érzésre, ami felváltotta a rettegést, hogy nem tudom majd szeretni a lányomat. Szerelem volt első látásra.
A három évvel ezelőtti nyivákoló kis rongybabából egy cserfes, vidám, okos kislány lett, akivel már beszélgetni lehet, akinek véleménye van, izlése, akarata.
Az a három évvel ezelőtti pillanat úgy változtatta meg az életemet, mint addig semmi sem. Itt van ő, akitől a világ szebb, színesebb, értékesebb. Pusztán attól, hogy létezik.
2006/05/28
Ma van az újratalálkozásunk negyedik évfordulója.
Van nekünk mindenféle évfordulónk egy évben, mert az olyan jó dolog ünnepelni magunkat, a szerelmünket. Szeretem az életünket, olyan gömbölyű.
Vannak nehézségek, aggódások, álmatlan éjszakák, de végül mégiscsak minden megoldódik, és a legfontosabb, hogy mi mindig itt vagyunk egymásnak. A gyerekeink lubickolnak a szeretetünkben.
Nem is szoktunk egymásnak ajándékot venni ilyenkor, legfeljebb egy képeslapot, amire pár kedves sort írunk, de pénteken megláttam egy olyan ajándékot Jurának, ami igazán alkalomhoz illő.
A Belleville randevu-t vettem meg neki. Láttuk annakidején moziban, és igen megszerettük. Jura most árulta el, hogy neki sokáig a háttérképe is abból volt.
Annyira szeretem látni, ahogy kibontja az ajándékot, és elönti az arcát a meghatódott öröm.
És... áhhh, nem is írom, képtelen vagyok leírni, amit igazán érzek, ezek csak olyan nagyon halovány képek a bennem lévő dolgokról.
Van nekünk mindenféle évfordulónk egy évben, mert az olyan jó dolog ünnepelni magunkat, a szerelmünket. Szeretem az életünket, olyan gömbölyű.
Vannak nehézségek, aggódások, álmatlan éjszakák, de végül mégiscsak minden megoldódik, és a legfontosabb, hogy mi mindig itt vagyunk egymásnak. A gyerekeink lubickolnak a szeretetünkben.
Nem is szoktunk egymásnak ajándékot venni ilyenkor, legfeljebb egy képeslapot, amire pár kedves sort írunk, de pénteken megláttam egy olyan ajándékot Jurának, ami igazán alkalomhoz illő.
A Belleville randevu-t vettem meg neki. Láttuk annakidején moziban, és igen megszerettük. Jura most árulta el, hogy neki sokáig a háttérképe is abból volt.
Annyira szeretem látni, ahogy kibontja az ajándékot, és elönti az arcát a meghatódott öröm.
És... áhhh, nem is írom, képtelen vagyok leírni, amit igazán érzek, ezek csak olyan nagyon halovány képek a bennem lévő dolgokról.
2006/05/27
Fejlemények fog-ügyben.
Az imádnivaló fogorvosunk visszahívott. Szabadkozott, hogy sajnos ő most egy továbbképzésen van egész hétvégén, de hétfő reggel hívjam fel, és még aznap mindenféleképpen sort kerít arra, hogy megnézze Emmát.
Mondjuk sajnos Jura vette fel a telefont, és semmi érdemi információ nem jutott el hozzám.
Nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Na és mit mondott a doki az Emma fogáról?
- Ja, hát semmit. Viszont egy tovabbképzésen van, nagyon érdekes, arrol szól, hogy...
- A fenét sem érdekli a továbbképzés! Emma fogáról mit mondott? Mondtad neki hogy mi történt?
- Persze, de csak annyit mondott, hogy hétfőn reggel hívd fel. Viszont a továbbképzésrol sokat meselt...
- Hagyd mar ezt a hülye továbbképzést, mondtad neki, hogy nagyon visszacsúszott a foga az inyébe? Adott valami tanácsot, hogy hétfőig is mit kell csinalni?
- Ja, ilyesmire nem emelékszem, tudod a továbbképzésről beszélgettünk...
És Így tovabb, és így tovabb... Pasik! Ehh...
Az imádnivaló fogorvosunk visszahívott. Szabadkozott, hogy sajnos ő most egy továbbképzésen van egész hétvégén, de hétfő reggel hívjam fel, és még aznap mindenféleképpen sort kerít arra, hogy megnézze Emmát.
Mondjuk sajnos Jura vette fel a telefont, és semmi érdemi információ nem jutott el hozzám.
Nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Na és mit mondott a doki az Emma fogáról?
- Ja, hát semmit. Viszont egy tovabbképzésen van, nagyon érdekes, arrol szól, hogy...
- A fenét sem érdekli a továbbképzés! Emma fogáról mit mondott? Mondtad neki hogy mi történt?
- Persze, de csak annyit mondott, hogy hétfőn reggel hívd fel. Viszont a továbbképzésrol sokat meselt...
- Hagyd mar ezt a hülye továbbképzést, mondtad neki, hogy nagyon visszacsúszott a foga az inyébe? Adott valami tanácsot, hogy hétfőig is mit kell csinalni?
- Ja, ilyesmire nem emelékszem, tudod a továbbképzésről beszélgettünk...
És Így tovabb, és így tovabb... Pasik! Ehh...
Emma pénteken már a nagydolgát is a bilibe végezte. Király kiscsaj.
Ellenberger Ecsike megint alkotott. Őrületesen irigy az Emma szobatisztasága körüli hajcihőre, így minden alkalmat megragad, hogy bemutassa, ő is szobatiszta. De legalábbis le tudja már operálni magáról a pelust.
A hét közepén (mialatt én kiszaladtam Emma bilijével, és lekaptam pár tiszta ruhát a szárítóról - sacc/kb másfél perc) levette a pizsamáját, es a kakás pelusát, amit szép akkurátusan leterített a földre. Majd a kakiban nyúlkálva alaposan összekente magát a fent említett végtermékkel. Mire visszaértem, olyan volt mint egy kis hadiövényre lépett indián, tele barna harci csíkokkal.
Én meg megsemmisítettem a nagy munkát egy alapos suvickolással. Ellenvetését hangos sivalkodással juttatta tudomásomra.
Tegnap pediglen csak a pelust operálta ki a pizsamájából (amolyan lábfejes, hátulgombolós egybepizsi), ami akkor még csak pisis volt.
Jura vitte le a gyermeket, és akarta felöltöztetni. Én a hangosan szentségelésre figyeltem fel.
Kiderült, hogy beletrottyantott a pizsibe, pelus nélkül, ami lecsúszott a pizsi lábfejébe.
Jura Ecsikét, én a pizsamát mosdattam ki...
Jura rezignáltan csak ennyit fűzött az esethez: így már érti, miért lépkedett olyan óvatosan a gyerek...
Ellenberger Ecsike megint alkotott. Őrületesen irigy az Emma szobatisztasága körüli hajcihőre, így minden alkalmat megragad, hogy bemutassa, ő is szobatiszta. De legalábbis le tudja már operálni magáról a pelust.
A hét közepén (mialatt én kiszaladtam Emma bilijével, és lekaptam pár tiszta ruhát a szárítóról - sacc/kb másfél perc) levette a pizsamáját, es a kakás pelusát, amit szép akkurátusan leterített a földre. Majd a kakiban nyúlkálva alaposan összekente magát a fent említett végtermékkel. Mire visszaértem, olyan volt mint egy kis hadiövényre lépett indián, tele barna harci csíkokkal.
Én meg megsemmisítettem a nagy munkát egy alapos suvickolással. Ellenvetését hangos sivalkodással juttatta tudomásomra.
Tegnap pediglen csak a pelust operálta ki a pizsamájából (amolyan lábfejes, hátulgombolós egybepizsi), ami akkor még csak pisis volt.
Jura vitte le a gyermeket, és akarta felöltöztetni. Én a hangosan szentségelésre figyeltem fel.
Kiderült, hogy beletrottyantott a pizsibe, pelus nélkül, ami lecsúszott a pizsi lábfejébe.
Jura Ecsikét, én a pizsamát mosdattam ki...
Jura rezignáltan csak ennyit fűzött az esethez: így már érti, miért lépkedett olyan óvatosan a gyerek...
2006/05/23
Voltunk ma Állatkertben. Istenien éreztük magunkat, igen kedves társaságunk volt Niácska és fiai személyében. A dolog különlegessége az volt, hogy Emma kisbugyiban jött, és nagyon klasszul ment minden, egyszer pisilt az állatkertben a bilibe. Egy pici baleset sem volt. Mérhetetlenül büszke vagyok rá.
2006/05/21
Emmaduma
Egy kartondobozban hancúroznak Ivánnak, mikor felrikkantott, lábánál húzva ki az öccsét.
- Megállj sünike! Kis gatyás!
A szülinapi zsúrom igen jól sikerült, bográcsgulyásoztunk, nagyon klassz lett. Jurától pedig megkaptam a Harry Potter hatot angolul hangoskönyvben (meg egy discmant, amin hallgathatom is). Egy angol szinész olvassa fel, annyira britisinglis, úgy ízlelgeti a szavakat, hogy az embernek könnybelábad a szeme a gyönyörűségtől.
Egy kartondobozban hancúroznak Ivánnak, mikor felrikkantott, lábánál húzva ki az öccsét.
- Megállj sünike! Kis gatyás!
A szülinapi zsúrom igen jól sikerült, bográcsgulyásoztunk, nagyon klassz lett. Jurától pedig megkaptam a Harry Potter hatot angolul hangoskönyvben (meg egy discmant, amin hallgathatom is). Egy angol szinész olvassa fel, annyira britisinglis, úgy ízlelgeti a szavakat, hogy az embernek könnybelábad a szeme a gyönyörűségtől.
2006/05/20
Voltunk ma az IKEJÁ-ban, minden terhes asszony Mekkájában. Szerintem Budapesten az IKEJÁ-ban a legnagyobb az egy főre eső terhes nők száma. Ahová néz az ember pocakok kacsintanak vissza. Picik, nagyok, gömbölyűek, hegyesek, hegykék.
A nők szemében ott ég az a tűz, amit minden várandós nő érzett már lobogni magában. Elszántan csörtet ilyenkor az ember lánya, hogy megszerezze az utolsó Burkent, vagy Blaxmo-t, és egészen elkeseredik, ha az orra előtt fogy el a Gunntorp.
Emelje fel a kezét, akinek nincs otthon egykét Plastis, nem szunnyad a sarokban valamelyik Klippan, és a kamrában, vagy a garázsban nem Gorm-on sorakoznak a nagyi befőttjei. Ugye, ugye?
Nyomja magába az ember az olcsó és finom svéd húsgolyókat, és közben eltöpreng azon, hogy ezek mindenre gondolnak. Micsoda zseniális találmányaik vannak. Az Antilop ugyebár a világ legjobb etetőszéke, akárki megmondhassa. Mondjuk egy olyan országban, ahol olyan rohadt az időjárás mint náluk, nem is csoda, hogy sok idejük jut eltöprengni bizonyos kérdéseken.
Egy biztos, a gyerekekhez, a tároláshoz és a húsgolyóhoz ők értenek a legjobban. Ráadásul még jófejek is. Az egyetlen cég, aki csinál imádnivalóan puha plüsspatkányt, az az IKEJA.
A nők szemében ott ég az a tűz, amit minden várandós nő érzett már lobogni magában. Elszántan csörtet ilyenkor az ember lánya, hogy megszerezze az utolsó Burkent, vagy Blaxmo-t, és egészen elkeseredik, ha az orra előtt fogy el a Gunntorp.
Emelje fel a kezét, akinek nincs otthon egykét Plastis, nem szunnyad a sarokban valamelyik Klippan, és a kamrában, vagy a garázsban nem Gorm-on sorakoznak a nagyi befőttjei. Ugye, ugye?
Nyomja magába az ember az olcsó és finom svéd húsgolyókat, és közben eltöpreng azon, hogy ezek mindenre gondolnak. Micsoda zseniális találmányaik vannak. Az Antilop ugyebár a világ legjobb etetőszéke, akárki megmondhassa. Mondjuk egy olyan országban, ahol olyan rohadt az időjárás mint náluk, nem is csoda, hogy sok idejük jut eltöprengni bizonyos kérdéseken.
Egy biztos, a gyerekekhez, a tároláshoz és a húsgolyóhoz ők értenek a legjobban. Ráadásul még jófejek is. Az egyetlen cég, aki csinál imádnivalóan puha plüsspatkányt, az az IKEJA.
2006/05/19
Megfigyeltem, hogy úgy nagyjból félévente-évente lehetnek valami fényszögek az égen, mert egyszerre jutok eszébe az exeimnek.
A héten egymás után ketten hívtak fel. Nagyon örültem, mert néha jó hallani róluk, ráadásul örömmel tölt el, hogy mindkettejüknek rendeződött az élete, és tök jól vannak.
Nagyon érdekes, mert jó negyedórás beszélgetés után (ebbe pont belefér dióhéjban, hogy kivel mi történt amióta nem beszéltünk) mindig abban maradunk, hogy de jó lenne egyszer személyesen, leülnénk, dumálnánk egy jót. Tartanánk egy kis fényképbörzét a gyerekeinkről, meg ilyenek. Például ebédeljünk együtt. Ó remek ötlet. Aztán mindig ebben maradunk, sosem ebédelünk együtt, fél-egy év múlva megint rámcsörögnek.
Szeretem ezt nagyon.
A héten egymás után ketten hívtak fel. Nagyon örültem, mert néha jó hallani róluk, ráadásul örömmel tölt el, hogy mindkettejüknek rendeződött az élete, és tök jól vannak.
Nagyon érdekes, mert jó negyedórás beszélgetés után (ebbe pont belefér dióhéjban, hogy kivel mi történt amióta nem beszéltünk) mindig abban maradunk, hogy de jó lenne egyszer személyesen, leülnénk, dumálnánk egy jót. Tartanánk egy kis fényképbörzét a gyerekeinkről, meg ilyenek. Például ebédeljünk együtt. Ó remek ötlet. Aztán mindig ebben maradunk, sosem ebédelünk együtt, fél-egy év múlva megint rámcsörögnek.
Szeretem ezt nagyon.
2006/05/18
Úgy tűnik szobatisztaság ügyben teljes a siker. Szinte nem is történik baleset.
Azért vannak ennek az életszakasznak is feledhetetlen pillanatai.
A nagy játék hevében bizony előfordul, hogy becsurog, sokan vagyunk ezzel így...
Természetesen stratégiai szempontból kiválasztva a számomra lehető legkellemetlenebb helyszínt.
Egy picit felmorran az ember lánya, hogy mégse a teraszajtó elé, a kanapé mögé kéne tán pisilni. De sebaj, nyugtatom magam, az elején vagyunk még. Öcsike számára a világ egyik legviccesebb dolga, ha felfedez egy lassan terülő pisitócsát a földön. Ekkor angyali vigyor terül el a képén, és kacagva veti bele magát az élvekbe.
Mire beértem a szobába a felmosóvödörrel, addigra mindkét gyerek négykézláb kúszott a tócsában, és kacagva tapicskoltak.
Fröcsögött a pisi szana és szerte, kanapéra, falra, függönyre, de a ruhájukra és az arcukra is.
Ezek azok a pillanatok, mikor az ember agyán átfut, hogy talán a könnyebbik megoldás inkább egy enyhe agyvérzés, kisebb szívattak lenne. Aztán megfogtam a dolog nehezebbik végét, és némi üvöltözéssel tarkítva kimosdattam a dedeket.
Minél eltorzultabb fejjel üvöltöttem, ők annál vidámabban kacagtak. Így utólag belegondolva tényleg vicces látvány lehettem, de ezt akkor valahogy nem bírtam így gondolni. Azzal próbálom magamat nyugtatgatni, hogy drága megboldogult Szeleczky Zita néninek messze földön híres szép arcbőrének titka az volt, hogy minden reggel a saját (hát igen) vizeletével mosdott...
Zárójelben jegyezném meg, hogy ennek fényében nekem sosem lesz legendásan szép arcbőröm. Na nem, sem pisi, sem botox.
Ezen az estén mélyreható önvizsgálatot tartottam, és elhatároztam, sokkal türelmesebbnek kell lennem velük.
És lőn, csak úgy, mint az alkoholisták, minden reggel elhatározom, hogy csak ma türelmes leszek velük.
A jó hír az, hogy a dolog működik. Tessék kipróbálni!
Azért vannak ennek az életszakasznak is feledhetetlen pillanatai.
A nagy játék hevében bizony előfordul, hogy becsurog, sokan vagyunk ezzel így...
Természetesen stratégiai szempontból kiválasztva a számomra lehető legkellemetlenebb helyszínt.
Egy picit felmorran az ember lánya, hogy mégse a teraszajtó elé, a kanapé mögé kéne tán pisilni. De sebaj, nyugtatom magam, az elején vagyunk még. Öcsike számára a világ egyik legviccesebb dolga, ha felfedez egy lassan terülő pisitócsát a földön. Ekkor angyali vigyor terül el a képén, és kacagva veti bele magát az élvekbe.
Mire beértem a szobába a felmosóvödörrel, addigra mindkét gyerek négykézláb kúszott a tócsában, és kacagva tapicskoltak.
Fröcsögött a pisi szana és szerte, kanapéra, falra, függönyre, de a ruhájukra és az arcukra is.
Ezek azok a pillanatok, mikor az ember agyán átfut, hogy talán a könnyebbik megoldás inkább egy enyhe agyvérzés, kisebb szívattak lenne. Aztán megfogtam a dolog nehezebbik végét, és némi üvöltözéssel tarkítva kimosdattam a dedeket.
Minél eltorzultabb fejjel üvöltöttem, ők annál vidámabban kacagtak. Így utólag belegondolva tényleg vicces látvány lehettem, de ezt akkor valahogy nem bírtam így gondolni. Azzal próbálom magamat nyugtatgatni, hogy drága megboldogult Szeleczky Zita néninek messze földön híres szép arcbőrének titka az volt, hogy minden reggel a saját (hát igen) vizeletével mosdott...
Zárójelben jegyezném meg, hogy ennek fényében nekem sosem lesz legendásan szép arcbőröm. Na nem, sem pisi, sem botox.
Ezen az estén mélyreható önvizsgálatot tartottam, és elhatároztam, sokkal türelmesebbnek kell lennem velük.
És lőn, csak úgy, mint az alkoholisták, minden reggel elhatározom, hogy csak ma türelmes leszek velük.
A jó hír az, hogy a dolog működik. Tessék kipróbálni!
2006/05/14
Árpiéknál töltöttük ma a napot, és nagyon klassz volt. A gyerekek a kertben hancúroztak, mi flekkeneztünk mindeközben. Szóval igen remek kis nap volt.
Messzi távolba ringott ez a zavaros, hosszú, fárasztó hét.
Csökken a riadalom Emma kruppja miatt.
Eredetileg le akartam írni egy post-ban itt, hogy mi történt, de már túl vagyunk rajta, remélem nem lesz többet ilyen...
Megkérdeztük Orsit és Árpit, hogy lesznek-e Iván keresztszülei. Annyira meghatódtak, hogy Árpi majdnem elsírta magát. Torokköszörülve dörzsölte a szemeit, mintha csak belement volna valami. Biztos vagyok benne, hogy igen jól választottunk...
Messzi távolba ringott ez a zavaros, hosszú, fárasztó hét.
Csökken a riadalom Emma kruppja miatt.
Eredetileg le akartam írni egy post-ban itt, hogy mi történt, de már túl vagyunk rajta, remélem nem lesz többet ilyen...
Megkérdeztük Orsit és Árpit, hogy lesznek-e Iván keresztszülei. Annyira meghatódtak, hogy Árpi majdnem elsírta magát. Torokköszörülve dörzsölte a szemeit, mintha csak belement volna valami. Biztos vagyok benne, hogy igen jól választottunk...
2006/05/10
Nem is írtam, tegnap leestem a lépcsőn... (ehhe, tényleg leestem, nem a zuram vert meg :-D ). Rohantam lefelé, telefonáltam, és az utolsó előtti lépcsőfokon megcsúsztam. Mint a rajzfilmeken, két lábam az égnek, telefon elrepült, én pedig a legalsó (járólappal kirakott) fok élére estem. Nagy szerencsémre a keresztcsontomra érkeztem (azt hiszem így hívják a farokcsontom és a derekam közötti részt).
Be van dagadva, és meglehetősen fáj is. Azt hiszem egy hét múlva lesz egy nagyon csúnya véraláfutás ott. Jajj...
Reggel beszéltem anyuval, Emma istenien érzi magát. Egy gyanútól átitatva rákérdeztem, hogy fürdött-e tegnap (mégis: ezer fok, bejárták az állatkertet, a ligetet, bkv-ztak). Ja, hát azt nem...
Öööö... Na nem azt mondom hogy itthon nem marad el néha egy-egy fürdés este, nade ilyen nap után mindig fürdik. Az én drága anyám közölte, hogy most mit vagyok úgy oda, amikor mi ennyi idősek voltunk, jó ha háromnaponta fürdetett minket, aztán mégsem lett bajunk. Öööö...
De ezért elkezdte engedni a vizett Emmának, aki sikongott örömében, hogy pancsi lesz.
Na mindegy, ma hazajön, és végülis istenien érzi magát, a fürdés és a pelus huszadrangú ebben az esetben...
Be van dagadva, és meglehetősen fáj is. Azt hiszem egy hét múlva lesz egy nagyon csúnya véraláfutás ott. Jajj...
Reggel beszéltem anyuval, Emma istenien érzi magát. Egy gyanútól átitatva rákérdeztem, hogy fürdött-e tegnap (mégis: ezer fok, bejárták az állatkertet, a ligetet, bkv-ztak). Ja, hát azt nem...
Öööö... Na nem azt mondom hogy itthon nem marad el néha egy-egy fürdés este, nade ilyen nap után mindig fürdik. Az én drága anyám közölte, hogy most mit vagyok úgy oda, amikor mi ennyi idősek voltunk, jó ha háromnaponta fürdetett minket, aztán mégsem lett bajunk. Öööö...
De ezért elkezdte engedni a vizett Emmának, aki sikongott örömében, hogy pancsi lesz.
Na mindegy, ma hazajön, és végülis istenien érzi magát, a fürdés és a pelus huszadrangú ebben az esetben...
2006/05/09
Haladunk, méghozzá öles léptekkel. Tegnap délután Emma levette a pelust, és kisbugyit követelt. Ezek után négyszer kapta elő a bilit, ült rá, és pisilt bele. Baleset nélkül. Igaz bugyiban ült a bilire, de sebaj, ez már így is hatalmas lépés.
Ma reggel ment nagymamához, már reggel is alig akart pelust felvenni. Csomagoltam kisbugyit, bilit.
Nagymama nagy erővel elérte, hogy egész nap megint pelusban legyen, egyszer telefonban voltam épp, mikor hallottam hogy Emma szól, hogy jön a pisi, de anyu lebeszélte a bilizésről.
Na. Most erre mit mondjak?
Ma éjszaka ott alszik, és végülis mit tudok tenni, legfeljebb előről kezdjük az egészet. Talán olyan ez, mint a biciklizés, nem fogja elfelejteni.
Viszont nagyon élvezi, és végülis ez a lényeg. Legközelebb szobatisztán adom csak oda, akkor már csak nem ad rá pelust...
Édes Ivánom meg csak úgy dúskál a teljes figyelemben, áldott jó gyerek volt egész nap, csuoa kacagás és szerelem volt. Sokszor összebújtunk, kacagtunk nagyokat.
Egész nap füvet nyírtam, és igen jól viselte. Molyolt, bogarászott, rengeteg dolga volt neki is. Nem rosszalkodott cseppet sem.
Imádnivaló volt. Este együtt fürödtünk, utána kicsit pucéran az ölembe kéredzkedett, és szerelmesen hozzámbújt. Kicsi fiam. Többe figyelmet érdemelne...
Ma reggel ment nagymamához, már reggel is alig akart pelust felvenni. Csomagoltam kisbugyit, bilit.
Nagymama nagy erővel elérte, hogy egész nap megint pelusban legyen, egyszer telefonban voltam épp, mikor hallottam hogy Emma szól, hogy jön a pisi, de anyu lebeszélte a bilizésről.
Na. Most erre mit mondjak?
Ma éjszaka ott alszik, és végülis mit tudok tenni, legfeljebb előről kezdjük az egészet. Talán olyan ez, mint a biciklizés, nem fogja elfelejteni.
Viszont nagyon élvezi, és végülis ez a lényeg. Legközelebb szobatisztán adom csak oda, akkor már csak nem ad rá pelust...
Édes Ivánom meg csak úgy dúskál a teljes figyelemben, áldott jó gyerek volt egész nap, csuoa kacagás és szerelem volt. Sokszor összebújtunk, kacagtunk nagyokat.
Egész nap füvet nyírtam, és igen jól viselte. Molyolt, bogarászott, rengeteg dolga volt neki is. Nem rosszalkodott cseppet sem.
Imádnivaló volt. Este együtt fürödtünk, utána kicsit pucéran az ölembe kéredzkedett, és szerelmesen hozzámbújt. Kicsi fiam. Többe figyelmet érdemelne...
2006/05/07
Délután mentünk anyáknapjázni anyuhoz, és kis autónkkal (ami történetesen előről úgy néz ki, mint egy cápa) a nyóckerben robogtunk. A Diószeghy Sámuel utcában kocogtunk szép csendben (laktam is ott egy kis ideig), az élet folyt a maga kis diszkrét medrében, stricinek kinéző fazonok támasztották a koszlott házfalakat és csacsogtak kurvának kinéző csajokkal.
Az utca közepén egy galamb ácsorgott. Látszott rajta, hogy sokat próbált nyóckeres veterán, nem igazán ijed meg a saját árnyékától. De azért egy mazda hatos csak nem egy kóbor macska, vártuk, hogy ha nem is reppen fel, legalább arrébbtotyog. De nem! Szembefordult velünk, szemében vad tűz lobbant. Lassítottunk. Nem mozdult. Szinte vártuk, hogy a háta mögül elővesz egy parabellumot, és ránktüzel.
Levegő sem rezzent, hallani véltem, ahogy sír a távoli harmonikaszó, egy ördögszekeret hajtott a hirtelen feltámadó kukaszagú huzat.
Tudtuk már akkor, hogy ekkora lelki nagyság előtt meg kell hajtani a fejünket. Szégyen, nem szégyen, győzött. Kikerültük.
Az utca közepén egy galamb ácsorgott. Látszott rajta, hogy sokat próbált nyóckeres veterán, nem igazán ijed meg a saját árnyékától. De azért egy mazda hatos csak nem egy kóbor macska, vártuk, hogy ha nem is reppen fel, legalább arrébbtotyog. De nem! Szembefordult velünk, szemében vad tűz lobbant. Lassítottunk. Nem mozdult. Szinte vártuk, hogy a háta mögül elővesz egy parabellumot, és ránktüzel.
Levegő sem rezzent, hallani véltem, ahogy sír a távoli harmonikaszó, egy ördögszekeret hajtott a hirtelen feltámadó kukaszagú huzat.
Tudtuk már akkor, hogy ekkora lelki nagyság előtt meg kell hajtani a fejünket. Szégyen, nem szégyen, győzött. Kikerültük.
Vannak helyzetek, mikor az ember pont úgy néz ki, mint egy felkapaszkodott pösti, aki nagy úrhatnámságában vesz egy házat vidéken, oszt azt se tuggya, eszik-e avagy isszák a falusi létet.
És kérem én ma pont így néztem ki, ahogy a kis sárga esernyőmmel álltam a flekkensütő mellett a zuhogó esőben. Merkérem egy tökös franczstadti csaj mint én, az ha flekkenezni akar, akkor az flekkenezik akkor is, ha a fene fenét étkezik is, meg ha zuhog is az az aranyat érő májusi eső.
Igaz kicsit könnyeztem, mert a felszálló füst beszorult az esernyő alá, és történetesen az én fejem is ott tartózkodott.
Mondjuk a hús jó lett...
És kérem én ma pont így néztem ki, ahogy a kis sárga esernyőmmel álltam a flekkensütő mellett a zuhogó esőben. Merkérem egy tökös franczstadti csaj mint én, az ha flekkenezni akar, akkor az flekkenezik akkor is, ha a fene fenét étkezik is, meg ha zuhog is az az aranyat érő májusi eső.
Igaz kicsit könnyeztem, mert a felszálló füst beszorult az esernyő alá, és történetesen az én fejem is ott tartózkodott.
Mondjuk a hús jó lett...
2006/05/06
Ma megint berohantuk tolnát-baranyát. Amig Jurát okították az egyetemen, addig én a két gyerekkel piacoztam a Lehelen.
Emma az ilyenkor szokásos jogyerek tabletta mellé bevette az elbűvölőgyerek tablettát is. Már a lift előtt leszólított egy idős nénit, szépen bemutatkozott, majd eldiskuráltak a földszintig. A néni majdhogynem zokogott a gyönyörüségtől.
A savanyúságos standnál szépen megköszönte az uborkát (az öcsi nevében is), amit a nő a kezükbe nyomott.
Végig fogta a babakocsit, vagy a kezemet, egyedül evett, nem ette le magát, nem volt hiszti a játékbolt és a kisállatbolt előtt sem, kicsit kacérkodott a hentes legénnyel.
Mondjuk annyira elfáradt, hogy a kocsiban egyből elaludt.
A Jysk-ben jutalmul kapott plüss állatot is.
Este Jura elment valami főiskolás évfolyamtalálkozóra, én meg a konyhában dolgoztam fel a mérhetetlen mennyiségű húst, amit vettem a piacon.
Hát arra mentem be, hogy Emma levette a pelusát (ami egyébként tök száraz volt), és egy kisbugyit próbál felvenni.
Hosszas viháncolás után végül bilire parancsoltam, és lőn csoda, belepisilt. Hát a fene se érti, ha szépen kérem csak kiröhög, és direkt nem pisil a bilibe. De ha rádörrenek egyből összejön a dolog.
Aztán persze nagy büszkén vitte a wc-re a produktumot.
Vegül 9-kor felvittem aludni. Nagyon fáradt volt, és félálomban valami olyasmit motyogott hogy Kriszti (baby sitter) van ott, és anya elment.
A szívem szakad meg.
Belesuttogtam az összes fogadalmamat a szoba sötétjébe, hogy tudja, soha nem hagyom el, nem megyek el szó nélkül, mindig visszajövök, és addig is olyanra hagyom, aki szereti, és vigyáz rá.
Csak motyogott valamit mégis, hogy anya elmegy.
Nekem meg az a hülye anyaszívem megszakad csendben...
Emma az ilyenkor szokásos jogyerek tabletta mellé bevette az elbűvölőgyerek tablettát is. Már a lift előtt leszólított egy idős nénit, szépen bemutatkozott, majd eldiskuráltak a földszintig. A néni majdhogynem zokogott a gyönyörüségtől.
A savanyúságos standnál szépen megköszönte az uborkát (az öcsi nevében is), amit a nő a kezükbe nyomott.
Végig fogta a babakocsit, vagy a kezemet, egyedül evett, nem ette le magát, nem volt hiszti a játékbolt és a kisállatbolt előtt sem, kicsit kacérkodott a hentes legénnyel.
Mondjuk annyira elfáradt, hogy a kocsiban egyből elaludt.
A Jysk-ben jutalmul kapott plüss állatot is.
Este Jura elment valami főiskolás évfolyamtalálkozóra, én meg a konyhában dolgoztam fel a mérhetetlen mennyiségű húst, amit vettem a piacon.
Hát arra mentem be, hogy Emma levette a pelusát (ami egyébként tök száraz volt), és egy kisbugyit próbál felvenni.
Hosszas viháncolás után végül bilire parancsoltam, és lőn csoda, belepisilt. Hát a fene se érti, ha szépen kérem csak kiröhög, és direkt nem pisil a bilibe. De ha rádörrenek egyből összejön a dolog.
Aztán persze nagy büszkén vitte a wc-re a produktumot.
Vegül 9-kor felvittem aludni. Nagyon fáradt volt, és félálomban valami olyasmit motyogott hogy Kriszti (baby sitter) van ott, és anya elment.
A szívem szakad meg.
Belesuttogtam az összes fogadalmamat a szoba sötétjébe, hogy tudja, soha nem hagyom el, nem megyek el szó nélkül, mindig visszajövök, és addig is olyanra hagyom, aki szereti, és vigyáz rá.
Csak motyogott valamit mégis, hogy anya elmegy.
Nekem meg az a hülye anyaszívem megszakad csendben...
2006/05/05
A mai napom, azaz kis ideje már a tegnapi napom a pisilés jegyében tellt.
Na semmi komoly, csak nekiláttunk a szobatisztaság projektnek Emmával. Jó ideje komoly hisztik zajlanak a pelenkázás körül, és eddig is csak a jó időre vártunk, hát az most megadatott.
Délután egy furmányos csellel rábeszéltem Emmát, vegyük fel valamelyik cuki kis bugyit, sokkal klasszabb mint a pelus.
Na kis idő múltán az első adag meg is érkezett a játszószőnyegre. Átgázolva a mocsáron egyik kezemmel lehámoztam Emmáról a csatakká ázott kisbugyit, nadrágot, zoknit, egyebeket, másik kezemmel papirtörlővel itattam fel a foltot a szőnyegről, a harmadik kezemmel Öcsit próbáltam megfékezni, aki valami új mókát vélt felfedezni a pisiben való tapicskolásban. Mentségére legyen mondva mindketten azt tettük, miközben fennen dícsértem Emmát, milyen ügyes, hogy szólt. Igaz kicsit későn, de a szándék a lényeg. Hát ebből a hülye is csak azt venné le, hogy ez itten banzáj, és ebből egy magára valamit is adó vagány másfél éves kiscsávó semmiféleképpen nem maradhat ki.
Másogik alkalommal már rafkós voltam, kezdődött az estimese, bilire ülve néztük. Egyszercsak félreismerhetetlen zajok hallatszottak a bili felől.
-Hallod anya? - néz rám elkerekedő szemmel az én okos nagy lányom - Hallod? - és már vigyorog is.
Tapsvihar, pezsgőpukkanások, tüzijáték és konfetti, ünnepélyes keretek között átnyújtottam a wc-papirt, amiről ten kezével téphette le a maga kis darabkáját, majd közrefogva a bilit, kivittük azt a fürdőbe, és ünnepélyes keretek között átadtuk a tartalmát a nagy fajansz vízesésnek.
Két kis becsuri után megint bili, újabb produktum (hogy fér ennyi pisi egy ilyen pici pocakba?)
Majd botor módon azt hittem csak nem pisil már be míg felviszem Öcsit lefektetni.
Alig ért a lábam az utolsó lépcsőfokra, mikoris Emma felvisított a nappaliban.
- Anyaaaa! Póóóóók! - komoly hisztérikus felhangja volt, ennek a fele sem tréfa, nem hagyhatom, hogy a gyerek fóbiás legyen, Öcsit behajíottam a kiságyba (nem vette túl jónéven), és letrappoltam.
Emma lábán egy hangya mászott, de ekkor már szegénykém teljesen hisztérikus volt, ijedtében összepisilte magát (és a fotelt) csurig.
Lepöcköltük a hangyát, dióhéjjban megbeszéltük a dolgokat, majd visszarohantam Öcsihez a gyerekszobába.
Addigra már úgy éreztem, órák óta pisiben tapicskolok, ne tovább.
Még egy kis szagos meglepetés várt Öcsike pelusában, majd mikor abból kivakartam, a kis angyalbögyörője égnek emelkedett, és szabályos kört leírva mindent lepisilt maga körül. Gondolta talán, ha már ez akkora szenzáció a mai napon, akkor ő is hozzáteszi a magáét.
Már bőven aludt mindkét gyerek, mikor Jura hazaért, én vert hadként álltam a nappali közepén. Körben a radiátorokon piciny bugyik, nadrágok, zoknik, miegyebek száradtak, a szönyeg mocsárrá vált, és a házat belengte a pisiszag.
Hát elkezdődött. Showtime!
Na semmi komoly, csak nekiláttunk a szobatisztaság projektnek Emmával. Jó ideje komoly hisztik zajlanak a pelenkázás körül, és eddig is csak a jó időre vártunk, hát az most megadatott.
Délután egy furmányos csellel rábeszéltem Emmát, vegyük fel valamelyik cuki kis bugyit, sokkal klasszabb mint a pelus.
Na kis idő múltán az első adag meg is érkezett a játszószőnyegre. Átgázolva a mocsáron egyik kezemmel lehámoztam Emmáról a csatakká ázott kisbugyit, nadrágot, zoknit, egyebeket, másik kezemmel papirtörlővel itattam fel a foltot a szőnyegről, a harmadik kezemmel Öcsit próbáltam megfékezni, aki valami új mókát vélt felfedezni a pisiben való tapicskolásban. Mentségére legyen mondva mindketten azt tettük, miközben fennen dícsértem Emmát, milyen ügyes, hogy szólt. Igaz kicsit későn, de a szándék a lényeg. Hát ebből a hülye is csak azt venné le, hogy ez itten banzáj, és ebből egy magára valamit is adó vagány másfél éves kiscsávó semmiféleképpen nem maradhat ki.
Másogik alkalommal már rafkós voltam, kezdődött az estimese, bilire ülve néztük. Egyszercsak félreismerhetetlen zajok hallatszottak a bili felől.
-Hallod anya? - néz rám elkerekedő szemmel az én okos nagy lányom - Hallod? - és már vigyorog is.
Tapsvihar, pezsgőpukkanások, tüzijáték és konfetti, ünnepélyes keretek között átnyújtottam a wc-papirt, amiről ten kezével téphette le a maga kis darabkáját, majd közrefogva a bilit, kivittük azt a fürdőbe, és ünnepélyes keretek között átadtuk a tartalmát a nagy fajansz vízesésnek.
Két kis becsuri után megint bili, újabb produktum (hogy fér ennyi pisi egy ilyen pici pocakba?)
Majd botor módon azt hittem csak nem pisil már be míg felviszem Öcsit lefektetni.
Alig ért a lábam az utolsó lépcsőfokra, mikoris Emma felvisított a nappaliban.
- Anyaaaa! Póóóóók! - komoly hisztérikus felhangja volt, ennek a fele sem tréfa, nem hagyhatom, hogy a gyerek fóbiás legyen, Öcsit behajíottam a kiságyba (nem vette túl jónéven), és letrappoltam.
Emma lábán egy hangya mászott, de ekkor már szegénykém teljesen hisztérikus volt, ijedtében összepisilte magát (és a fotelt) csurig.
Lepöcköltük a hangyát, dióhéjjban megbeszéltük a dolgokat, majd visszarohantam Öcsihez a gyerekszobába.
Addigra már úgy éreztem, órák óta pisiben tapicskolok, ne tovább.
Még egy kis szagos meglepetés várt Öcsike pelusában, majd mikor abból kivakartam, a kis angyalbögyörője égnek emelkedett, és szabályos kört leírva mindent lepisilt maga körül. Gondolta talán, ha már ez akkora szenzáció a mai napon, akkor ő is hozzáteszi a magáét.
Már bőven aludt mindkét gyerek, mikor Jura hazaért, én vert hadként álltam a nappali közepén. Körben a radiátorokon piciny bugyik, nadrágok, zoknik, miegyebek száradtak, a szönyeg mocsárrá vált, és a házat belengte a pisiszag.
Hát elkezdődött. Showtime!
2006/05/03
Az igazán megható, mikor egy olyan ember jelöl be az iwiw-en, akire én nem feltétlenül emlékeznék. Legalábbis annyira nem, hogy elkezdjem keresgélni.
Aztán egyszercsak látom, hogy bejelölt egy srác, akinek a neve feldereng a múlt homályából.
Megnézem a közös ismerősöket, és egyszercsak rájövök. Régi emlékek jönnek elő, tizensok év messzeségéből, és ez nagyon jó. Olyan jó, mint belépni egy rég elfeledett szobába, kinyitni a spalettákat, és szétnézni a fénypászmában táncoló porszemek közt megbújó régi, kedves tárgyak közt.
Aztán egyszercsak látom, hogy bejelölt egy srác, akinek a neve feldereng a múlt homályából.
Megnézem a közös ismerősöket, és egyszercsak rájövök. Régi emlékek jönnek elő, tizensok év messzeségéből, és ez nagyon jó. Olyan jó, mint belépni egy rég elfeledett szobába, kinyitni a spalettákat, és szétnézni a fénypászmában táncoló porszemek közt megbújó régi, kedves tárgyak közt.
2006/05/01
Ma nagyon tuti napunk volt. Mindkét gyerek imádnivaló volt. Szinte kinyújtóztak a kettőnk közötti megelégedett szeretetben. Rajcsúroztak, hol hozzám szaladtak egy kis bújásra, szeretgetésre, hol az apjukhoz.
Bár esett az eső, és hát valljuk be: cudar idő volt, azért ez mégiscsak egy nagyon klassz nap volt.
Imádom ölelni-csókolni a babaillatú kis testüket, ahogy hozzámsímulnak, vagy gyöngyözően kacagva kapálóznak.
Szeretem ahogy Emma elalszik mellettem. Érzem mikor csillapodik le, nehezül el a kis teste, csukódik le a szeme, két kis karja még szorosabban fonódik körém, majd apró kis rángások futnak végig a testén. Jura szerint ez nála a system shutdown process. Aztán már pár perc, és mélyen alszik. Akkor már ki lehet kelni mellőle, vagy arrébb lehet gurítani, nem ébred fel.
Bár esett az eső, és hát valljuk be: cudar idő volt, azért ez mégiscsak egy nagyon klassz nap volt.
Imádom ölelni-csókolni a babaillatú kis testüket, ahogy hozzámsímulnak, vagy gyöngyözően kacagva kapálóznak.
Szeretem ahogy Emma elalszik mellettem. Érzem mikor csillapodik le, nehezül el a kis teste, csukódik le a szeme, két kis karja még szorosabban fonódik körém, majd apró kis rángások futnak végig a testén. Jura szerint ez nála a system shutdown process. Aztán már pár perc, és mélyen alszik. Akkor már ki lehet kelni mellőle, vagy arrébb lehet gurítani, nem ébred fel.
Vannak olyan egészen hülye napok. Mikor valahogy minden balul sül el.
Persze balul elsülni sokféleképpen lehet. Lehet viccesen, sztoikus nyugalommal, morgolódva, vagy tajtékozva fogadni ezeket. Na tegnap mindenféle volt.
A gyerekek konkrétan elviselhetetlenek voltak, nekünk meg rohanni kellett egész nap. Brico, Cora, tervben volt még a falunap is, de az már sajnos kimaradt a mindenfélet programcsúszás miatt.
Végül még átöltözni sem tudtunk hazamenni a bábszínház előtt. Csak egy gyors kajálás a Cora büféjében, de ekkor a gyerekek már a végső őrjöngésben voltak, Öcsi konrtétan már enni sem akart, jobbára a földön fetrengett. Nagy nehezen ölbe vettem, hogy legalább pár falatot belediktáljak, de ő ekkor már se hall se lát Dömötör volt, és végigöntött mindkettőnket baracklével.
Anya még olyan cifrát nem káromkodott nyilvános helyen, vérben forgó szemekkel, mint én ott akkor.
A baracklében az a tuti, hogy nagyon csúnya foltot hagy a ruhában, és szagra pont olyan mint a hányás.
Mivel már így is késésben voltunk, én berohantam a Corába mesmeg, és lekaptam az első nadrágot a polcról, Öcsinek meg villámtempóban összeválogattam egy bábszinházas kollekciót. Közben Jura akárha az elemekkel viaskodna kivitte a két gyereket és a teli bevásárlókocsit a parkolóba, és mire kiértem, bepakolt.
Indulás után három másodperccel mindkét csimota mélyen aludt. Szerencsére időben érkeztünk a Bábszinházhoz, Árpiék már vártak minket. Jura kint maradt a kocsiban Ivánnal, neki úgyis sok lett volna az egész előadás.
Emmát ölben vittem be. Aludt. Nyüzsgés, büfézés az előtérben, Emma aludt. Helyet foglaltunk a nézőtéren (teltház), Emma aludt. Kialudtak a fények, nagy hangon elkezdődött az előadás, gyerekek sikoltoztak, tapsoltak, Emma aludt. Fokozódott a hangulat, Emma még mélyebben elaludt, a csendesebb részeknél hallatszott, hogy hangosan horkol.
Az első felvonás vége előtt kicsivel elkezdtem ébresztgetni. Az utolsó pár percre ébredt fel.
Na azt hiszem minden kisgyerek álma a délutáni alvásból a bábszinházban ébredni. Imádta.
Születben Jura és Iván is csatlakoztak hozzánk.
Mindketten imádták a második felvonást, és utána már nagyon jófejek voltak. Árpiék este tízig itt voltak, közben Emma elaludt a nappaliban a földön.
Végülis egész jó vége lett a napnak...
Persze balul elsülni sokféleképpen lehet. Lehet viccesen, sztoikus nyugalommal, morgolódva, vagy tajtékozva fogadni ezeket. Na tegnap mindenféle volt.
A gyerekek konkrétan elviselhetetlenek voltak, nekünk meg rohanni kellett egész nap. Brico, Cora, tervben volt még a falunap is, de az már sajnos kimaradt a mindenfélet programcsúszás miatt.
Végül még átöltözni sem tudtunk hazamenni a bábszínház előtt. Csak egy gyors kajálás a Cora büféjében, de ekkor a gyerekek már a végső őrjöngésben voltak, Öcsi konrtétan már enni sem akart, jobbára a földön fetrengett. Nagy nehezen ölbe vettem, hogy legalább pár falatot belediktáljak, de ő ekkor már se hall se lát Dömötör volt, és végigöntött mindkettőnket baracklével.
Anya még olyan cifrát nem káromkodott nyilvános helyen, vérben forgó szemekkel, mint én ott akkor.
A baracklében az a tuti, hogy nagyon csúnya foltot hagy a ruhában, és szagra pont olyan mint a hányás.
Mivel már így is késésben voltunk, én berohantam a Corába mesmeg, és lekaptam az első nadrágot a polcról, Öcsinek meg villámtempóban összeválogattam egy bábszinházas kollekciót. Közben Jura akárha az elemekkel viaskodna kivitte a két gyereket és a teli bevásárlókocsit a parkolóba, és mire kiértem, bepakolt.
Indulás után három másodperccel mindkét csimota mélyen aludt. Szerencsére időben érkeztünk a Bábszinházhoz, Árpiék már vártak minket. Jura kint maradt a kocsiban Ivánnal, neki úgyis sok lett volna az egész előadás.
Emmát ölben vittem be. Aludt. Nyüzsgés, büfézés az előtérben, Emma aludt. Helyet foglaltunk a nézőtéren (teltház), Emma aludt. Kialudtak a fények, nagy hangon elkezdődött az előadás, gyerekek sikoltoztak, tapsoltak, Emma aludt. Fokozódott a hangulat, Emma még mélyebben elaludt, a csendesebb részeknél hallatszott, hogy hangosan horkol.
Az első felvonás vége előtt kicsivel elkezdtem ébresztgetni. Az utolsó pár percre ébredt fel.
Na azt hiszem minden kisgyerek álma a délutáni alvásból a bábszinházban ébredni. Imádta.
Születben Jura és Iván is csatlakoztak hozzánk.
Mindketten imádták a második felvonást, és utána már nagyon jófejek voltak. Árpiék este tízig itt voltak, közben Emma elaludt a nappaliban a földön.
Végülis egész jó vége lett a napnak...
2006/04/30
2006/04/29
Drága Barátim!
Nagy öröm nekem tudni, hogy a világ egy kicsiny szegletében (úgyismint világháló) igazán hiányzom. Ezennel tudatom az értem aggódókkal: megvagyok, élek, pusztán netközelbe nem bírtam kerülni az elmúlt héten.
De szűzies pirulások közepette bevallhatom: ti is hiányoztatok nekem. Minket már csak így idegenít el ez a csúf, globalizált, technokrata világ.
Isten hozott engem újra a fedélzeten!
Itt íródtak a fejemben a remekbeszabott post-ok, de klaviatúra híjján immár sosem érhetik meg a monitorra kerülést.
Az elmúlt hét egészen bámulatos hullámzásokat produkált mind anyagi, mint lelki téren.
A lelki részére nem is feltétlenül térnék ki, úgyiscsak anyázásba és rút káromkodásba fúlna ez az amúgy felemelőnek induló post. Megpróbálok önmérsékletet tanusítani, és a legalitás határán belül maradva leszámolok a családommal. Potyognak rendesen a csontvázak a szekrényekből, csak győzzön az ember elugrálni előlük.
De ne tovább, erről többet most nem írok.
Egzisztenciális problémáink néhány svédcsavarral megfejelve (képzavar rulez) megoldódni látszanak, bár még most nem kiabálnék el semmit. Amúgy sem kenyerem a medve bőrére előrealkoholizálás (vagy a medve előbőrére alkoholizálás? - na, jujj, csitt!)
És mivel több soron keresztül sikerült semmit sem írnom, most elteszem magam holnapra (ami már néhány pere amúgy is "ma"). Arról nem is szólván, hogy Emma épp az imént trappolt be hüppögve mellénk a nászi ágyba, és a pelenkája felől gyanús illatok szállnak felém...
Nagy öröm nekem tudni, hogy a világ egy kicsiny szegletében (úgyismint világháló) igazán hiányzom. Ezennel tudatom az értem aggódókkal: megvagyok, élek, pusztán netközelbe nem bírtam kerülni az elmúlt héten.
De szűzies pirulások közepette bevallhatom: ti is hiányoztatok nekem. Minket már csak így idegenít el ez a csúf, globalizált, technokrata világ.
Isten hozott engem újra a fedélzeten!
Itt íródtak a fejemben a remekbeszabott post-ok, de klaviatúra híjján immár sosem érhetik meg a monitorra kerülést.
Az elmúlt hét egészen bámulatos hullámzásokat produkált mind anyagi, mint lelki téren.
A lelki részére nem is feltétlenül térnék ki, úgyiscsak anyázásba és rút káromkodásba fúlna ez az amúgy felemelőnek induló post. Megpróbálok önmérsékletet tanusítani, és a legalitás határán belül maradva leszámolok a családommal. Potyognak rendesen a csontvázak a szekrényekből, csak győzzön az ember elugrálni előlük.
De ne tovább, erről többet most nem írok.
Egzisztenciális problémáink néhány svédcsavarral megfejelve (képzavar rulez) megoldódni látszanak, bár még most nem kiabálnék el semmit. Amúgy sem kenyerem a medve bőrére előrealkoholizálás (vagy a medve előbőrére alkoholizálás? - na, jujj, csitt!)
És mivel több soron keresztül sikerült semmit sem írnom, most elteszem magam holnapra (ami már néhány pere amúgy is "ma"). Arról nem is szólván, hogy Emma épp az imént trappolt be hüppögve mellénk a nászi ágyba, és a pelenkája felől gyanús illatok szállnak felém...
2006/04/22
Most megy a Szombat esti láz a tévében. Sajnos az elejét lekéstük, de így is maradandó élmény lesz. Elkuncorásztunk Medveczkyn, aki szerintem teljesen mimikátlanná van botoxozva, meg azon a pasin, aki "élménydizájner", de valójában úgy néz ki mint egy öregedő strigó, és kínosan rossz poénjai vannak.
Dehát hogy ez a Kulka mennyire ott van a topon, az valami elképesztő. Sajnos nem bírok szabadulni a Mágenheim doki fílingtől. Pedig láttuk őt a III. Richárd-ban is, és ott nagyon nagyot alakított. Jura szerint pedig remek Ványa bácsi volt.
De visszatérve a Szombat esti láz-ra azt kell mondjam, hogy gagyiságban simán viszi a pálmát. Nagyjából a királyi egyes szilveszteri műsora beoltva a sztori magazin uborkaszezonos számaival.
Dehát hogy ez a Kulka mennyire ott van a topon, az valami elképesztő. Sajnos nem bírok szabadulni a Mágenheim doki fílingtől. Pedig láttuk őt a III. Richárd-ban is, és ott nagyon nagyot alakított. Jura szerint pedig remek Ványa bácsi volt.
De visszatérve a Szombat esti láz-ra azt kell mondjam, hogy gagyiságban simán viszi a pálmát. Nagyjából a királyi egyes szilveszteri műsora beoltva a sztori magazin uborkaszezonos számaival.
2006/04/21
Őrületes gruppenszex volt éjjel az ágyunkban. Szerelmesen összefonódó végtagjaink közé minduntalan plüssállatok testrészei és hideg gomborrai keveredtek.
Végül Jura megelégelte a potyázókat, és kihajította őket a nyoszolyából.
Ilyen élmények után nem csodálkozom, hogy többen elmorfondíroznak azon, hová tűnhetett a régi vad szenvedély a kapcsolatukból...
Végül Jura megelégelte a potyázókat, és kihajította őket a nyoszolyából.
Ilyen élmények után nem csodálkozom, hogy többen elmorfondíroznak azon, hová tűnhetett a régi vad szenvedély a kapcsolatukból...
2006/04/20
Elanyátlanodva
Nagyon hiányzik egy anya. Egy olyan anya, akit felhívhatok, ha el vagyok keseredve, akinek panaszkodhatom, aki megértő és megsimogat. Egy olyan anya, akinek az unokái nem a mártírságának újabb eszközei, hanem szeretnivaló kis emberek.
Aki jön, segít, nem szól bele, és ha már nincs rá szükség, elmegy.
Úgy hiányzik, és már az illúzió sincs meg. Olyan ez, mint a mesékben, a halott édesanya helyett ott a gonosz mostoha, akit viselni, tűrni kell, mert a zászlajára vérrel van felírva minden, amit értem tett.
Van egy halottam, aki sosem élt, nincs sírhelye, ahova elzarándokolhatnék, és nincsenek még csak emlékeim sem. Csak vágyak, elhalt remények.
Nem tudok gyászolni, a lelkem fájdalommal, szorongással teli. A szemem száraz, és bárha sírhatnék, nem megy.
Felemészt a nemlétezőt gyászolni.
Nagyon hiányzik egy anya. Egy olyan anya, akit felhívhatok, ha el vagyok keseredve, akinek panaszkodhatom, aki megértő és megsimogat. Egy olyan anya, akinek az unokái nem a mártírságának újabb eszközei, hanem szeretnivaló kis emberek.
Aki jön, segít, nem szól bele, és ha már nincs rá szükség, elmegy.
Úgy hiányzik, és már az illúzió sincs meg. Olyan ez, mint a mesékben, a halott édesanya helyett ott a gonosz mostoha, akit viselni, tűrni kell, mert a zászlajára vérrel van felírva minden, amit értem tett.
Van egy halottam, aki sosem élt, nincs sírhelye, ahova elzarándokolhatnék, és nincsenek még csak emlékeim sem. Csak vágyak, elhalt remények.
Nem tudok gyászolni, a lelkem fájdalommal, szorongással teli. A szemem száraz, és bárha sírhatnék, nem megy.
Felemészt a nemlétezőt gyászolni.
2006/04/19
Kifejezetten háborús a helyzet a kertben. Lecsapott ránk a Cserebogár Air Force válogatott rajokban. Úgy tízezer szám dongnak odakint a nyárfák körül, olyan dongás van, mintha egy repülőgép-hajtóműben ülne az ember.
Néha nekicsapódik egy egy az ablaknak, nagyot koppan, azután elhallgat.
Teljes pánikban hívtuk a kertészt, aki igen megnyugtatóan közölte hogy semmi aggodalom, a kifejlett cserebogarak nem tesznek nagy kárt, ha lezajlott a rajzás, akkor egy alapos permetezés, és a pajoroknak maxikampeca.
Néha nekicsapódik egy egy az ablaknak, nagyot koppan, azután elhallgat.
Teljes pánikban hívtuk a kertészt, aki igen megnyugtatóan közölte hogy semmi aggodalom, a kifejlett cserebogarak nem tesznek nagy kárt, ha lezajlott a rajzás, akkor egy alapos permetezés, és a pajoroknak maxikampeca.
2006/04/17
Itt és most szentté avatom a férjemet!
(Boldoggá csak este, amikor a gyerekek már alszanak :o) ).
A teljes agybeborulásom előtt csinált nekem egy Cuba Librét, a nettel együtt rámcsukta a konyhaajtót, és bement játszani a gyerekekkel a nappaliba.
Vonatozott velük, meg minden. De legfőképp elviselte őket helyettem is. Azt mondta, holnap úgysem tudok megszökni előlük, pihenjek hát...
Rózsaszín, baldachinos leányszobám rejtekén kölyökállat-puha plüssmacimat magamhoz szorítva íly férjről álmodoztam egykoron. Valami nagy-nagy jót tehettem előző életemben, hogy őt kaptam jutalmul társnak erre az életre.
(Boldoggá csak este, amikor a gyerekek már alszanak :o) ).
A teljes agybeborulásom előtt csinált nekem egy Cuba Librét, a nettel együtt rámcsukta a konyhaajtót, és bement játszani a gyerekekkel a nappaliba.
Vonatozott velük, meg minden. De legfőképp elviselte őket helyettem is. Azt mondta, holnap úgysem tudok megszökni előlük, pihenjek hát...
Rózsaszín, baldachinos leányszobám rejtekén kölyökállat-puha plüssmacimat magamhoz szorítva íly férjről álmodoztam egykoron. Valami nagy-nagy jót tehettem előző életemben, hogy őt kaptam jutalmul társnak erre az életre.
Hát megjöttünk Szilvágyról. Nagyon tanulságos volt ez a pár nap.
Jó érzés végre szabadnak lenni, megszabadulni a nyomasztó családi kötelezettségektől.
Péntek délelőtt mentünk le, vittünk egy csomó tisztítószert, és szombaton délelőtt kisikáltuk a ház egy részét (amennyi időnkből telt). A mamáék szobáját, a konyhát, a fürdőszobát és az előszobát.
Ajtót-ablakot mostunk, porszívóztunk, felmostunk. Anyu persze kijelentette, hogy tudom jól, hogy ő utál takarítani, nem is fog, ne számítsak rá. Így Jurával ketten láttunk neki. Két hetvensok éves ember már nem nagyon figyel oda a rendre és a tisztaságra, nem is bírnák a sikálást, létrára mászást. Így aztán a házat egyetemes mocsok borítja jó ideje. Mindenki csak sopánkodik, hogy jaj szegény mamáék, így élnek, de senki sem emeli fel a seggét évek óta, hogy legalább felporszívózzon.
Nem bírtam tovább nézni.
Kevesebbet csináltunk, mint amit terveztünk, de még így is látványos lett a végeredmény.
Vasárnap aztán jött a nagy családi reggeli, aminek kicsit megkopott már a fénye. Vagy talán csak én nem vagyok már gyerek.
Számomra egyre idegenebb emberek beszéltek egetverő baromságokat nagy hangon, röhögve.
Nem tehetek róla, nem tartom viccesnek a "buziverést", főleg már csak azért sem, mert az egyik legkedvesebb barátunk homoszexuális, és ilyenkor értem őt meg igazán. Amikor azt mondja, higgyem el, nem mindenki gondolkodik úgy a magafajtákról, mint én, olyankor csak hitetlenkedem. Pedig hát látnom kell, hogy mégis, tanult, diplomás emberek, mitöbb, a családom tagjai is ilyenek. Ég az arcom miattuk is a szégyentől, és a barátomra gondolva belesajdul a szívem igazságtalan magányába.
Szólnom nincs miért, úgysem értenék miről beszélek, így hát inkább eljöttem onnan, legalább ne kelljen hallanom az ostoba, korlátolt, primitív, cinikus ömlengésüket.
Szemernyi kétségem sem volt affelől, hogy jól cselekszem, mikor inkább bementem a házba a gyerekekkel, és leültem a mamával beszélgetni.
Megfogta a kezem, megsimogatta, és azt mondta, még meg sem köszönte, hogy annyit takarítottam. Nem is a köszönetért csináltam - válaszoltam én -, hanem hogy jobban érezd magad.
Jobban is érzem magam - válaszolta mama, és újra megsímogatta a kezem.
Lám mégiscsak jól van ez így.
Jó érzés végre szabadnak lenni, megszabadulni a nyomasztó családi kötelezettségektől.
Péntek délelőtt mentünk le, vittünk egy csomó tisztítószert, és szombaton délelőtt kisikáltuk a ház egy részét (amennyi időnkből telt). A mamáék szobáját, a konyhát, a fürdőszobát és az előszobát.
Ajtót-ablakot mostunk, porszívóztunk, felmostunk. Anyu persze kijelentette, hogy tudom jól, hogy ő utál takarítani, nem is fog, ne számítsak rá. Így Jurával ketten láttunk neki. Két hetvensok éves ember már nem nagyon figyel oda a rendre és a tisztaságra, nem is bírnák a sikálást, létrára mászást. Így aztán a házat egyetemes mocsok borítja jó ideje. Mindenki csak sopánkodik, hogy jaj szegény mamáék, így élnek, de senki sem emeli fel a seggét évek óta, hogy legalább felporszívózzon.
Nem bírtam tovább nézni.
Kevesebbet csináltunk, mint amit terveztünk, de még így is látványos lett a végeredmény.
Vasárnap aztán jött a nagy családi reggeli, aminek kicsit megkopott már a fénye. Vagy talán csak én nem vagyok már gyerek.
Számomra egyre idegenebb emberek beszéltek egetverő baromságokat nagy hangon, röhögve.
Nem tehetek róla, nem tartom viccesnek a "buziverést", főleg már csak azért sem, mert az egyik legkedvesebb barátunk homoszexuális, és ilyenkor értem őt meg igazán. Amikor azt mondja, higgyem el, nem mindenki gondolkodik úgy a magafajtákról, mint én, olyankor csak hitetlenkedem. Pedig hát látnom kell, hogy mégis, tanult, diplomás emberek, mitöbb, a családom tagjai is ilyenek. Ég az arcom miattuk is a szégyentől, és a barátomra gondolva belesajdul a szívem igazságtalan magányába.
Szólnom nincs miért, úgysem értenék miről beszélek, így hát inkább eljöttem onnan, legalább ne kelljen hallanom az ostoba, korlátolt, primitív, cinikus ömlengésüket.
Szemernyi kétségem sem volt affelől, hogy jól cselekszem, mikor inkább bementem a házba a gyerekekkel, és leültem a mamával beszélgetni.
Megfogta a kezem, megsimogatta, és azt mondta, még meg sem köszönte, hogy annyit takarítottam. Nem is a köszönetért csináltam - válaszoltam én -, hanem hogy jobban érezd magad.
Jobban is érzem magam - válaszolta mama, és újra megsímogatta a kezem.
Lám mégiscsak jól van ez így.
2006/04/13
2006/04/11
Ma ismét volt őrbottyáni babamama klub. K-nál voltunk, és nagyon tanulságos volt az ottlétünk. Kifaggattam az anyukákat bottyáni oviról, és a veresi bölcsiről.
A veresi bölcsi nagyon tetszik nekem, bar nem olcsó, de talán valahogy kiköhögjük. A két gyerekre már nem tudjuk kifizetni sajnos, de végülis az itteni állami ovi nagyon klassznak tűnik, sznobság lenne csakazértis magánoviba adni Emmát.
Ovis korba lépve pedig Iván is megy az állami oviba.
Úgy tűnik kezd körvonalazóni a jövőképem. Ősszel Emma oviba megy, Ivánt pedig bölcsibe szeretném adni. Négy éve leszek már akkor itthon, ez pont annyi idő amennyi alatt egy normál idegrendszerű ember becsavarodik. Érzem, nem lennék már épülésére a gyerekeimnek.
Szeretnék itthon maradni, és mindeközben angolt tanulni, tanév végére pedig letenni a középfokút, felkészülni az egyetemre.
Most úgy gondolom, hogy valami kertészeti suli lenne jó, dísznövénykertész, vagy ilyesmi. Utána is néztem, a gödöllői egyetemen van kertészmérnöki szak, 6+1 féléves képzés. Sajnos igazi csemegék csak a KEK-en vannak, pl a Kertművészeti, vagy Tájkertészeti tanszék. Mondjuk nem szívesen járnék át a Villányi útra, főleg hogy Gödöllő itt van a szomszédban. Ezt azért alaposabban át kell nyálazni, de egyenlőre igen jól hangzik, szerintem erre indulok.
A veresi bölcsi nagyon tetszik nekem, bar nem olcsó, de talán valahogy kiköhögjük. A két gyerekre már nem tudjuk kifizetni sajnos, de végülis az itteni állami ovi nagyon klassznak tűnik, sznobság lenne csakazértis magánoviba adni Emmát.
Ovis korba lépve pedig Iván is megy az állami oviba.
Úgy tűnik kezd körvonalazóni a jövőképem. Ősszel Emma oviba megy, Ivánt pedig bölcsibe szeretném adni. Négy éve leszek már akkor itthon, ez pont annyi idő amennyi alatt egy normál idegrendszerű ember becsavarodik. Érzem, nem lennék már épülésére a gyerekeimnek.
Szeretnék itthon maradni, és mindeközben angolt tanulni, tanév végére pedig letenni a középfokút, felkészülni az egyetemre.
Most úgy gondolom, hogy valami kertészeti suli lenne jó, dísznövénykertész, vagy ilyesmi. Utána is néztem, a gödöllői egyetemen van kertészmérnöki szak, 6+1 féléves képzés. Sajnos igazi csemegék csak a KEK-en vannak, pl a Kertművészeti, vagy Tájkertészeti tanszék. Mondjuk nem szívesen járnék át a Villányi útra, főleg hogy Gödöllő itt van a szomszédban. Ezt azért alaposabban át kell nyálazni, de egyenlőre igen jól hangzik, szerintem erre indulok.
2006/04/10
Tegnap hosszasan, és jóízűen válogattam a Cora hajápoló szekciójában. Nagy lendületemben vettem három sampont, hajbalzsamot, hajvégápolót, hajkisimítót, hajszínmegőrzőt, porított póklépet, sárkányfogőrleményt gyöngyházproteinnel dúsítva ésatöbbi ésatöbbi. A kasszás a nyolcadik flakonnál már megemelintette a szemöldökét, végigstírölt, majd blazírt képpel tovább csipogtatta a cuccokat.
A kocsiba ülve gyorsan magam elé vettem az egész zacskót, és a sampon kivételével mindegyikből kentem, fújtam a hajamra. Pont olyan lett mint a reklámokban.
Na de mindig csak a hiúság, ráadásul az mint tudjuk a hét főbűn egyike (a többivel is jóban vagyok).
Hát a hazafiság?
Este kilenckor már nem bírtam tovább a feszkót. Akkor már fél órája szív-attak közeli állapotban ötpercenként jelentették be drámai hangon, hogy ismét két tized százalákkal változott a szavazás jelenlegi állása.
Elaludtam. Bár úgy is fogalmazhatunk, hogy mélyrelaxációban drukkoltam szeretett kormányomnak.
A végére riadtam fel.
Hát gyerekek én nem igazán foglalkozom politikával, de ide a rozsdás bökőt, hogy az mdf most egy nagy menetelésre készül. Hacsak nagyon el nem cseszik (pl egy fidesz koalicióval), akkor ha nem is négy, de nyolc év múlva tuti esélyesek lesznek a győzelemre.
Na. Kis politikai színesemet olvashattátok.
A kocsiba ülve gyorsan magam elé vettem az egész zacskót, és a sampon kivételével mindegyikből kentem, fújtam a hajamra. Pont olyan lett mint a reklámokban.
Na de mindig csak a hiúság, ráadásul az mint tudjuk a hét főbűn egyike (a többivel is jóban vagyok).
Hát a hazafiság?
Este kilenckor már nem bírtam tovább a feszkót. Akkor már fél órája szív-attak közeli állapotban ötpercenként jelentették be drámai hangon, hogy ismét két tized százalákkal változott a szavazás jelenlegi állása.
Elaludtam. Bár úgy is fogalmazhatunk, hogy mélyrelaxációban drukkoltam szeretett kormányomnak.
A végére riadtam fel.
Hát gyerekek én nem igazán foglalkozom politikával, de ide a rozsdás bökőt, hogy az mdf most egy nagy menetelésre készül. Hacsak nagyon el nem cseszik (pl egy fidesz koalicióval), akkor ha nem is négy, de nyolc év múlva tuti esélyesek lesznek a győzelemre.
Na. Kis politikai színesemet olvashattátok.
2006/04/09
Öntudatos magyar állampolgárnak érzem magam, most voltam szavazni. Nem mondom kire, tiszteletben tartom a kampánycsendet - mellesleg úgyis tudjátok.
De ami a legérdekesebb volt, rengetegen voltak, a helyi iskola környéke nyüzsgött az emberektől, alig találtunk parkolóhelyet. A szavazóhelységben sorba kellett állni, hogy megkapjam a két, ívnyi nagyságú szavazólapot, amit aztán beikszelt állapotban megpróbáltam egy normál méretű borítékba tuszkolni. Komoly kihívás volt.
Megnyugodva tértem haza, megcselekedtem amit megkövetelt a haza!
De ami a legérdekesebb volt, rengetegen voltak, a helyi iskola környéke nyüzsgött az emberektől, alig találtunk parkolóhelyet. A szavazóhelységben sorba kellett állni, hogy megkapjam a két, ívnyi nagyságú szavazólapot, amit aztán beikszelt állapotban megpróbáltam egy normál méretű borítékba tuszkolni. Komoly kihívás volt.
Megnyugodva tértem haza, megcselekedtem amit megkövetelt a haza!
2006/04/07
Szavazás
Drága szeretteim!
Ha csak tehetitek, menjetek el szavazni. Olyan kevés beleszólásunk van a minket leginkább érintő döntésekbe, legalább ezzel a jogunkkal éljünk.
Ismeritek a viccet, féligmeddig erre a helyzetre is ráillik:
Kohn minden nap rimánkodik Istennek:
- Ó uram! Add hogy nyerjek a lottón. Igazán nem kérek sokat, csak ezt az egyet, kérlek, hadd nyerjek a kottón!
Egy nap az Úr végül megunja, és leszól a mennyekből:
- Vazze Kohn, legalább egy szelvényt vegyél!
Drága szeretteim!
Ha csak tehetitek, menjetek el szavazni. Olyan kevés beleszólásunk van a minket leginkább érintő döntésekbe, legalább ezzel a jogunkkal éljünk.
Ismeritek a viccet, féligmeddig erre a helyzetre is ráillik:
Kohn minden nap rimánkodik Istennek:
- Ó uram! Add hogy nyerjek a lottón. Igazán nem kérek sokat, csak ezt az egyet, kérlek, hadd nyerjek a kottón!
Egy nap az Úr végül megunja, és leszól a mennyekből:
- Vazze Kohn, legalább egy szelvényt vegyél!
2006/04/06
Ma lett hosszú hajam.
Eredetileg hátközépig érőt akartam, de aztán lett derékig érő...
Közben kiderült, hogy egy vad fideszes gócba csöppentem be, és mikor azt mondtam hogy én a szocikra szavazok (hát kérdezték, én meg válaszoltam), csak azért nem lincseltek meg, mert én voltam a fizető vendég. Ijesztő volt ahogy átgondolatlanul, agyatlanul böfögték vissza papagáj módjára a fideszes frázisokat.
Ezt már nem mondtam nekik, csak úgy elmélkedem: nem tehetek róla, az Orbánt ha csak meglátom gyomorrontást kapok, a Mikola meg állandóan egy albínó vámpírt juttat eszembe.
De végülis a hajam nagyon klassz lett, és hát ugye ezért mentem, nem politizálni.
Itthon Öcsike nem akart megismerni. Azán csak meggyőztem valahogy hogy én vagyok az anyja, de még sokáig gyanakodva méregetett.
Végképp akkor nyugodott meg, mikor csúnyán összevesztem vele. Akkor láttam a szemében, hogy "igen, ez az én anyám, csak ő tud velem így pörölni".
Azt azért mégsem hagyhatom, hogy a konyhaasztal tetején rohangáljon... (Igen, jól olvassátok, a kis ördögfióka még nincs másfél éves, de felmászik a konyhaasztalra, és rohangál rajta.)
Emma mikor meglátott elvigyorodott, és közölte velem, hogy "anya! kislány lettél?"
Aztán mondta azt is, hogy ő is be akarja festeni a haját. Kész nő ez a gyerek.
Eredetileg hátközépig érőt akartam, de aztán lett derékig érő...
Közben kiderült, hogy egy vad fideszes gócba csöppentem be, és mikor azt mondtam hogy én a szocikra szavazok (hát kérdezték, én meg válaszoltam), csak azért nem lincseltek meg, mert én voltam a fizető vendég. Ijesztő volt ahogy átgondolatlanul, agyatlanul böfögték vissza papagáj módjára a fideszes frázisokat.
Ezt már nem mondtam nekik, csak úgy elmélkedem: nem tehetek róla, az Orbánt ha csak meglátom gyomorrontást kapok, a Mikola meg állandóan egy albínó vámpírt juttat eszembe.
De végülis a hajam nagyon klassz lett, és hát ugye ezért mentem, nem politizálni.
Itthon Öcsike nem akart megismerni. Azán csak meggyőztem valahogy hogy én vagyok az anyja, de még sokáig gyanakodva méregetett.
Végképp akkor nyugodott meg, mikor csúnyán összevesztem vele. Akkor láttam a szemében, hogy "igen, ez az én anyám, csak ő tud velem így pörölni".
Azt azért mégsem hagyhatom, hogy a konyhaasztal tetején rohangáljon... (Igen, jól olvassátok, a kis ördögfióka még nincs másfél éves, de felmászik a konyhaasztalra, és rohangál rajta.)
Emma mikor meglátott elvigyorodott, és közölte velem, hogy "anya! kislány lettél?"
Aztán mondta azt is, hogy ő is be akarja festeni a haját. Kész nő ez a gyerek.
2006/04/04
2006/04/03
Nekem nem volt gyerekkoromban sosem hosszas rákészülés az ünnepekre. Lehet hogy ez akkoriban nem is volt divat. Jött az ünnep, főztek, kajáltak, ittak, oszt viszonlátás.
Nekem viszont nagyon tetszik az ünnepre való hosszas rákészülés. Mindenhonnan lesem az ötleteket.
Találtam egy könyvben egy remek dolgot. Gyerekeknek való Húsvéti készülődés. Egy cserepet le kell festeni, és búzát vetni bele, két héttel Húsvét előtt, és akkor az ünnepre szép kis búzafű nő ki, amibe lehet tojást rakni, szép asztaldísz.
Így hát megfestett Emma öt cserepet (klassz ikeás festékkel), és tegnap elvetettük a búzát. Nagyon ügyesen kertészkedett. (Én összetörtem egy cserepet - ügyetlen anya.)
És amire nem is számítottam, az az, hogy ahogy meglocsotuk a füldet, átnedvesedett a cserép, és a száradástól kicsit kifakult színek újra fényesek, és világítóak lettek. Állati jól néz ki. Drukkolok hogy tényleg kinőjön, és akkor az nagyon klassz lesz.
Nekem viszont nagyon tetszik az ünnepre való hosszas rákészülés. Mindenhonnan lesem az ötleteket.
Találtam egy könyvben egy remek dolgot. Gyerekeknek való Húsvéti készülődés. Egy cserepet le kell festeni, és búzát vetni bele, két héttel Húsvét előtt, és akkor az ünnepre szép kis búzafű nő ki, amibe lehet tojást rakni, szép asztaldísz.
Így hát megfestett Emma öt cserepet (klassz ikeás festékkel), és tegnap elvetettük a búzát. Nagyon ügyesen kertészkedett. (Én összetörtem egy cserepet - ügyetlen anya.)
És amire nem is számítottam, az az, hogy ahogy meglocsotuk a füldet, átnedvesedett a cserép, és a száradástól kicsit kifakult színek újra fényesek, és világítóak lettek. Állati jól néz ki. Drukkolok hogy tényleg kinőjön, és akkor az nagyon klassz lesz.
2006/04/02
Nagyon furcsa eset történt velünk tegnap az Árkádban.
A gyorséttermes részen kerestünk asztalt, két gyerek az ölünkben, fáradtak, nyűgösek, éhesek. Persze sehol egy szabad asztal, mindenhol félrenéznek, ha azt lessük végeznek-e már, érdemes-e várni az asztalra.
Ekkor egy pasi fogta meg a könyökömet, és odahívott az ő asztalukhoz.
Mondta, ők most fejezték be, üljünk csak le oda. Ja, és hát ők happy meal menüt vettek a lányuknak (olyan 10-12 év körüli kislány), de a játékhoz, amit adtak, ő már túl nagy (lepkés csattok, ceruza), ezért szivesen odaadnák Emmának, hiszen neki való.
Teljesen elképedtem.
Úgy értem én például ilyen vagyok, én ilyet simán meg szoktam csinálni, de mástól nem tapasztaltam még ilyen szintű figyelmességet. Általában kedvesek és segítőkészek velem az emberek, kifejezetten jó tapasztalataim vannak, de valahogy ez mégis olyan más volt. Nem tudom leírni, az ott, abban a szituációban volt érezhető.
Szóval ezúton is köszönöm annak a kedves családnak, és legfőképp nem azt, hogy átadták az asztalt és a happy meal-es ajándékokat. Hanem azt, hogy megerősítettek abban a hitemben, hogy igenis vannak még ilyen emberek, és igenis lehet hinni az önzetlen segítőkészségben...
A gyorséttermes részen kerestünk asztalt, két gyerek az ölünkben, fáradtak, nyűgösek, éhesek. Persze sehol egy szabad asztal, mindenhol félrenéznek, ha azt lessük végeznek-e már, érdemes-e várni az asztalra.
Ekkor egy pasi fogta meg a könyökömet, és odahívott az ő asztalukhoz.
Mondta, ők most fejezték be, üljünk csak le oda. Ja, és hát ők happy meal menüt vettek a lányuknak (olyan 10-12 év körüli kislány), de a játékhoz, amit adtak, ő már túl nagy (lepkés csattok, ceruza), ezért szivesen odaadnák Emmának, hiszen neki való.
Teljesen elképedtem.
Úgy értem én például ilyen vagyok, én ilyet simán meg szoktam csinálni, de mástól nem tapasztaltam még ilyen szintű figyelmességet. Általában kedvesek és segítőkészek velem az emberek, kifejezetten jó tapasztalataim vannak, de valahogy ez mégis olyan más volt. Nem tudom leírni, az ott, abban a szituációban volt érezhető.
Szóval ezúton is köszönöm annak a kedves családnak, és legfőképp nem azt, hogy átadták az asztalt és a happy meal-es ajándékokat. Hanem azt, hogy megerősítettek abban a hitemben, hogy igenis vannak még ilyen emberek, és igenis lehet hinni az önzetlen segítőkészségben...
2006/03/29
Az alábbi levél érkezett a bébicsőszös hirdetésünkre (X. Y. egy férfi nevét rejti, mert én adok a személyiségi jogokra):
" X. Y. vagyok.
Én is őrbottyánba lakok és nagyon nagyon szeretem a gyerekeket.
Sajnos magát névről nem ismerem de szerintem ön se engem.
Az árról meg tudunk egyezni mert mivel nem kell utazgatnom és
általában ráérek ezért nem kérnék sokat.Számomra öröm hogyha
gyerekekkel lehetek ez a másik ok amiért olcsón elválalnám.
várom válaszát ha még áll az ajánlata."
Szimpatikus fiatalember, igaz?
" X. Y. vagyok.
Én is őrbottyánba lakok és nagyon nagyon szeretem a gyerekeket.
Sajnos magát névről nem ismerem de szerintem ön se engem.
Az árról meg tudunk egyezni mert mivel nem kell utazgatnom és
általában ráérek ezért nem kérnék sokat.Számomra öröm hogyha
gyerekekkel lehetek ez a másik ok amiért olcsón elválalnám.
várom válaszát ha még áll az ajánlata."
Szimpatikus fiatalember, igaz?
Most zabáltam magam gyomorrontásig tejszínes-cadburry-s palacsintával. Azt hiszem az eddig jóízűen elfogyasztott két Cuba Libre után befigyel egy Jager is (nemtom hol az umlautos a, ha valaki talál egy feleslegeset küldje el nekem postafordultával).
Így aztán végképp komoly esélyekkel indulhatok a "család alkesze" titulusra, amely oly méltatlanul hever parlagon apám halála óta.
Ma ismét négy gyerekesek vagyunk, és én gyáván megléptem a felelősség elől, és léhán elautóztam egy fodrászhoz. Klassz lett a hajam, szép színes, jövő héten még hosszú is lesz. Igaz a szalonban kicsit feszengtem, különösebben nem tudtam hozzászólni a menő ékszerek fellelhetőségét taglaló témához, és lopva megtöröltem a cipőm orrát a nadrágom vádli részén. Hiába no, sáros utcában lakunk. Önvédelemből belemerültem egy pletykamagazinba, ahol teljességgel érdektelen dolgokat tudtam meg számomra ismeretlen emberekről. Felvilágosítottak, hogy ez azért van, mert nem nézem a menő sorozatokat. Hát ez tény.
Nem vagyok trendi, na... Szerencsére nem is zavar ez az állapot. Itthon mind a négy gyereket és apjukat életben, mitöbb jókedvben találtam, így levonhatom a nap mérlegét: remek volt!
Így aztán végképp komoly esélyekkel indulhatok a "család alkesze" titulusra, amely oly méltatlanul hever parlagon apám halála óta.
Ma ismét négy gyerekesek vagyunk, és én gyáván megléptem a felelősség elől, és léhán elautóztam egy fodrászhoz. Klassz lett a hajam, szép színes, jövő héten még hosszú is lesz. Igaz a szalonban kicsit feszengtem, különösebben nem tudtam hozzászólni a menő ékszerek fellelhetőségét taglaló témához, és lopva megtöröltem a cipőm orrát a nadrágom vádli részén. Hiába no, sáros utcában lakunk. Önvédelemből belemerültem egy pletykamagazinba, ahol teljességgel érdektelen dolgokat tudtam meg számomra ismeretlen emberekről. Felvilágosítottak, hogy ez azért van, mert nem nézem a menő sorozatokat. Hát ez tény.
Nem vagyok trendi, na... Szerencsére nem is zavar ez az állapot. Itthon mind a négy gyereket és apjukat életben, mitöbb jókedvben találtam, így levonhatom a nap mérlegét: remek volt!
2006/03/27
Jöttünk este nyolckor hazafelé, falvakon keresztül.
A levegő balzsamos, a kocsi hőmérője 16 fokot mutatott, az emberek kint zsezsegnek az utcán. Szomszédok jönnek össze a kapuk előtt egy kis trécselésre, fiatal srácok bütykölik a ladákat susogós naciban.
Ez már a tavasz, kérem szépen, és ez nagyon jó.
Szeretek vidéken lakni. A turis csaj vácon megismert, pedig életemben kétszer voltam nála, utoljára több hónapja.
A levegő balzsamos, a kocsi hőmérője 16 fokot mutatott, az emberek kint zsezsegnek az utcán. Szomszédok jönnek össze a kapuk előtt egy kis trécselésre, fiatal srácok bütykölik a ladákat susogós naciban.
Ez már a tavasz, kérem szépen, és ez nagyon jó.
Szeretek vidéken lakni. A turis csaj vácon megismert, pedig életemben kétszer voltam nála, utoljára több hónapja.
Van nekünk három rigónk. Két fiú, meg egy tojó.
Az öregebbik hímé a kert ház vonalától hátrafelé lévő része, a fiatalé pedig az előkerti rész. Kétségtelenül az öreg jár jól, mert ott vannak a virágágyások, , ahol több kaját talál.
Ha a konyhaablakon nézek ki, akkor őt látom, amint fontoskodva ugrándozik, ha a nappali ablakán, akkor a fiatalt.
A tojó pedig, aki úgy néz ki mint egy kisebb, kopott hím (a tolla szürke, a csőre is fakó sárga), a madárvilág nagy ribanca.
Hol az öreg hímnek illegeti magát nagy kacéran, hol pedig a fiatalnak.
Azok meg majd összetörik magukat a nagy udvarlásban.
Tiszta Balázs só az egész...
Az öregebbik hímé a kert ház vonalától hátrafelé lévő része, a fiatalé pedig az előkerti rész. Kétségtelenül az öreg jár jól, mert ott vannak a virágágyások, , ahol több kaját talál.
Ha a konyhaablakon nézek ki, akkor őt látom, amint fontoskodva ugrándozik, ha a nappali ablakán, akkor a fiatalt.
A tojó pedig, aki úgy néz ki mint egy kisebb, kopott hím (a tolla szürke, a csőre is fakó sárga), a madárvilág nagy ribanca.
Hol az öreg hímnek illegeti magát nagy kacéran, hol pedig a fiatalnak.
Azok meg majd összetörik magukat a nagy udvarlásban.
Tiszta Balázs só az egész...
2006/03/26
Ma tartottuk Jura szülinapját, ami holnap lesz.
A legkellemesebb körben, amit csak remélhet az ember. Csak Árpiék voltak itt, és nagyon klasszul éreztük magunkat. A torta egész jól sikerült (mitöbb: isteni lett, csak szerénységem tiltja, hogy zárójelen kívül írjam ezt), és a lámpa is klassz lett. Szóval egész jó lett.
Na nem lett tökéletes, még csak olyan sem, amilyet elképzeltem, de azért Jura nagyon örült neki.
A legkellemesebb körben, amit csak remélhet az ember. Csak Árpiék voltak itt, és nagyon klasszul éreztük magunkat. A torta egész jól sikerült (mitöbb: isteni lett, csak szerénységem tiltja, hogy zárójelen kívül írjam ezt), és a lámpa is klassz lett. Szóval egész jó lett.
Na nem lett tökéletes, még csak olyan sem, amilyet elképzeltem, de azért Jura nagyon örült neki.
2006/03/25
Jura azt mondta tegnap, hogy érezhető volt, ahogy a savanyú rosszkedv megülte a házat, mikor itt volt anyu.
Azon morfondíroztam, hogy hogy jutottunk idáig. Ránézek erre az összeaszott, gyűlöltettől eltorzult arcú emberre, és nem értem, hogy hogy lehet ő az anyám.
Aztán rögtön a következő gondolatom az volt, hogy hogyan kerülhetem el, hogy a gyerekem ezt gondolja rólam huszonpár év múlva. Egy hajszálon múlt csak, hogy egy másik irányba indultam el. Egy egészségesebb lelkű, boldogabb irányba.
Én sem vagyok tökéletes anya, és soha nem is leszek. De ha csak annyit tudok adni a gyerekeimnek, hogy egészséges lelkű felnőttek válnak belőlük, akkor már megtettem mindent, amit megtehettem.
Érezhető volt, ahogy egész héten vidámak és kiegyensúlyozottak voltunk, a gyerekek jókedvűek, alig volt vita, rosszalkodás. Pedig Jurát alig láttuk, rengeteget dolgozik, jóformán végig én csináltam mindent, fürdettem, fektettem, stb...
És mégis olyan jó volt.
Aztán tegnap megjelent a felhő az égen, egyre közeledett, én szorongtam, és a gyerekek persze lecsekkolták, tiszta zizik voltak.
Jurával is összevitatkoztunk. Aztán meg is állapítottuk, hogy egész héten mégcsak össze sem zördültünk, megjött anyu, erre tessék, máris marjuk egymást.
Egy gyerekfelvigyázó nénivel is beszéltem, elsőre nagyon szimpinek tűnt. Óvónő, gyermekvédelmis vagy mi a szösz, de nem is ez fogott meg benne, hanem az, hogy azt mondta, hogy addig nem is nagyon érdemes beszélnia dologról, amíg nem találkozott a gyerekekkel, mert úgyis az számít, hogy ők elfogadják-e. Jövő hétvégén eljön hozzánk. Izgi...
Azon morfondíroztam, hogy hogy jutottunk idáig. Ránézek erre az összeaszott, gyűlöltettől eltorzult arcú emberre, és nem értem, hogy hogy lehet ő az anyám.
Aztán rögtön a következő gondolatom az volt, hogy hogyan kerülhetem el, hogy a gyerekem ezt gondolja rólam huszonpár év múlva. Egy hajszálon múlt csak, hogy egy másik irányba indultam el. Egy egészségesebb lelkű, boldogabb irányba.
Én sem vagyok tökéletes anya, és soha nem is leszek. De ha csak annyit tudok adni a gyerekeimnek, hogy egészséges lelkű felnőttek válnak belőlük, akkor már megtettem mindent, amit megtehettem.
Érezhető volt, ahogy egész héten vidámak és kiegyensúlyozottak voltunk, a gyerekek jókedvűek, alig volt vita, rosszalkodás. Pedig Jurát alig láttuk, rengeteget dolgozik, jóformán végig én csináltam mindent, fürdettem, fektettem, stb...
És mégis olyan jó volt.
Aztán tegnap megjelent a felhő az égen, egyre közeledett, én szorongtam, és a gyerekek persze lecsekkolták, tiszta zizik voltak.
Jurával is összevitatkoztunk. Aztán meg is állapítottuk, hogy egész héten mégcsak össze sem zördültünk, megjött anyu, erre tessék, máris marjuk egymást.
Egy gyerekfelvigyázó nénivel is beszéltem, elsőre nagyon szimpinek tűnt. Óvónő, gyermekvédelmis vagy mi a szösz, de nem is ez fogott meg benne, hanem az, hogy azt mondta, hogy addig nem is nagyon érdemes beszélnia dologról, amíg nem találkozott a gyerekekkel, mert úgyis az számít, hogy ők elfogadják-e. Jövő hétvégén eljön hozzánk. Izgi...
2006/03/24
Most nagyon belül zajlanak a dolgok, szinte nem is vágyom netezni.
De azért kiderül, hogy mennyi barátom is van nekem. Rengeteg.
Az a sok kedves szó, bíztatás. Talán nem tudom kifejezésre juttatni annyira, amennyire szeretném, de nagyon sokat jelent ez nekem.
Na mi is a legjobb szó erre? El vagyok anyátlanodva.
Világos, nem? Csak azt nem értem, hogy miért pont most, hiszen sosem volt anyám igazán. Inkább csak keresztem ő nekem, nem anyám.
De aztán egy nagyon elkámpicsorodott állapotomban néha kiválasztok egy nevet a telefonomból, és bárki kerül is a vonal másik végére, mind olyan kedvesek, megértőek és támogatóak, amennyire az ember csak kívánhatja a barátaitól. Mint a felém nyújtott kezek.
A batáraim kezébe kapaszkodva mászom egyre csak feljebb, és már érzem a friss levegő illatát.
Mert olyan ez most, mintha egy nagy, sőtét felhő vonult volna el a fejünk felől.
Aztán meg van a mai nap, amikor eljött, és hozta a teljes arzenálját. Ha esetleg nem telefonálták volna meg a barátok, akiket felhívott, hogy nekik is elmesélje, hogy milyen szemét voltam, akkor is láthattam saját szememmel, hogy mennyire össze van zuhanva.
És ha a saját szememnek sem hittem volna ne adj isten, akkor azért néhány jól megkomponált szóból kiderült.
Hogy mennyire sanyarú is most az ő sorsa. Még hűtője sincs, meg a mosógép is tönkrement, meg áldatlan állapotok uralkodnak a lakásban, jóformán lakhatatlan. A gyomra is kikészült, és a maradék pénzét most hagyta ott a gyógyszertárban, annyi gyógyszert írt fel neki az orvos.
De szerencsére azért mégiscsak elment haza, és nem aludt itt. Na persze, miután közöltem vele, hogy a vendégszobában ágyazok meg neki, és az Emma nem alhat vele. Hiszen szépen alakulnak a dolgok vele, már második éjszakája alszik szépen a saját ágyában, egy heti szoktatásunk menne füstbe, ha most megint anyuval aludna.
Azt is mondta, hogy nem biztos hogy eljön Jura szülinapjára vasárnap. Nagyon remélem hogy tényleg nem jön el, és csaphatunk egy vidám murit a barátainkkal.
Milyen igaz a mondás: az élet a barátainkkal kárpótol a rokonaink miatt.
De azért kiderül, hogy mennyi barátom is van nekem. Rengeteg.
Az a sok kedves szó, bíztatás. Talán nem tudom kifejezésre juttatni annyira, amennyire szeretném, de nagyon sokat jelent ez nekem.
Na mi is a legjobb szó erre? El vagyok anyátlanodva.
Világos, nem? Csak azt nem értem, hogy miért pont most, hiszen sosem volt anyám igazán. Inkább csak keresztem ő nekem, nem anyám.
De aztán egy nagyon elkámpicsorodott állapotomban néha kiválasztok egy nevet a telefonomból, és bárki kerül is a vonal másik végére, mind olyan kedvesek, megértőek és támogatóak, amennyire az ember csak kívánhatja a barátaitól. Mint a felém nyújtott kezek.
A batáraim kezébe kapaszkodva mászom egyre csak feljebb, és már érzem a friss levegő illatát.
Mert olyan ez most, mintha egy nagy, sőtét felhő vonult volna el a fejünk felől.
Aztán meg van a mai nap, amikor eljött, és hozta a teljes arzenálját. Ha esetleg nem telefonálták volna meg a barátok, akiket felhívott, hogy nekik is elmesélje, hogy milyen szemét voltam, akkor is láthattam saját szememmel, hogy mennyire össze van zuhanva.
És ha a saját szememnek sem hittem volna ne adj isten, akkor azért néhány jól megkomponált szóból kiderült.
Hogy mennyire sanyarú is most az ő sorsa. Még hűtője sincs, meg a mosógép is tönkrement, meg áldatlan állapotok uralkodnak a lakásban, jóformán lakhatatlan. A gyomra is kikészült, és a maradék pénzét most hagyta ott a gyógyszertárban, annyi gyógyszert írt fel neki az orvos.
De szerencsére azért mégiscsak elment haza, és nem aludt itt. Na persze, miután közöltem vele, hogy a vendégszobában ágyazok meg neki, és az Emma nem alhat vele. Hiszen szépen alakulnak a dolgok vele, már második éjszakája alszik szépen a saját ágyában, egy heti szoktatásunk menne füstbe, ha most megint anyuval aludna.
Azt is mondta, hogy nem biztos hogy eljön Jura szülinapjára vasárnap. Nagyon remélem hogy tényleg nem jön el, és csaphatunk egy vidám murit a barátainkkal.
Milyen igaz a mondás: az élet a barátainkkal kárpótol a rokonaink miatt.
2006/03/20
Még soha ennyire nem élveztem a tavaszt.
Élvezettel figyelem, ahogy egyre nagyobbak a föld alól előbújó virágok hajtásai. A gyerekekkel hosszasan bogarászunk a kertben, megtisztítjuk a virágágyásokat, tervezgetjük a hátsó részt (ezt tervezzük az első -idei- ütemben megcsinálni), fát (ki)vágunk.
Délelőtt, mikor kiléptünk az ajtón, Emma legalább tíz percig csak rohangált. Visítozott és rohangált.
Jó ez a tavasz.
Élvezettel figyelem, ahogy egyre nagyobbak a föld alól előbújó virágok hajtásai. A gyerekekkel hosszasan bogarászunk a kertben, megtisztítjuk a virágágyásokat, tervezgetjük a hátsó részt (ezt tervezzük az első -idei- ütemben megcsinálni), fát (ki)vágunk.
Délelőtt, mikor kiléptünk az ajtón, Emma legalább tíz percig csak rohangált. Visítozott és rohangált.
Jó ez a tavasz.
2006/03/19
Hát megtettem.
Péntek este megmondtam anyunak, hogy költözzön el. Igyekeztem kíméletes lenni, de ebben az esetben ilyen nem létezik. Azt gondolom mindannyiunknak jobb lesz így. Idővel.
Reggel arra ébredtünk, hogy Emma zokog az ágyukban: mama! mama! hol vagy mama?!
Mama elment, azóta sem áll velem szóba. Öcsémmel beszéltem tegnap, közölte, hogy anyu náluk van, és azóta zokog, már kisírta mindkét szemét.
Hát nem tudok mit tenni, rohadt egy dolog, még akkor is, ha tudom, így lesz jó végül.
Péntek este megmondtam anyunak, hogy költözzön el. Igyekeztem kíméletes lenni, de ebben az esetben ilyen nem létezik. Azt gondolom mindannyiunknak jobb lesz így. Idővel.
Reggel arra ébredtünk, hogy Emma zokog az ágyukban: mama! mama! hol vagy mama?!
Mama elment, azóta sem áll velem szóba. Öcsémmel beszéltem tegnap, közölte, hogy anyu náluk van, és azóta zokog, már kisírta mindkét szemét.
Hát nem tudok mit tenni, rohadt egy dolog, még akkor is, ha tudom, így lesz jó végül.
2006/03/16
Visszavonhatatlanul itt a tavasz. A levegő balzsamos, a napsütésnek ereje van, mindent sár borít.
Mi más kellemesebb időtöltést találhatna ilyenkor az ember, mint egy kis kertészkedés? Ősszel csúnyán elhanyagolva "tettük el" télire a kertet, még nem is igazán éreztük a miénknek, nagy volt ez a ránk szakadt ezer négyzetméter.
De most már hozzánk nőtt, több mint fél éve lakunk itt, ez az év már egészen a miénk lesz.
Tegnap összegereblyéztük az őszi avart egy kis helyen, megmetszettük a kerítésre futó növényt, kipucoltuk az utca kerítés előtti részét.
Ma hátul tevékenykedtünk, lebontottunk egy sátrat, amit széttépett a szél és hó, avart gereblyéztünk, és kitakarítottam a hátsó virágágyást. Ott pedig nagy meglepetés ért. Az elszáradt növények és avar alól friss hajtások bukkantak elő. Valaminő hagymás növények hajtottak ki titokban, talán tulipánok, nem tudom megállapítani.
Csupa titok még nekünk ez a kert, vajon melyik részén mi hajt ki, borul virágba...
Most kezdem megszeretni a tavaszt.
Mi más kellemesebb időtöltést találhatna ilyenkor az ember, mint egy kis kertészkedés? Ősszel csúnyán elhanyagolva "tettük el" télire a kertet, még nem is igazán éreztük a miénknek, nagy volt ez a ránk szakadt ezer négyzetméter.
De most már hozzánk nőtt, több mint fél éve lakunk itt, ez az év már egészen a miénk lesz.
Tegnap összegereblyéztük az őszi avart egy kis helyen, megmetszettük a kerítésre futó növényt, kipucoltuk az utca kerítés előtti részét.
Ma hátul tevékenykedtünk, lebontottunk egy sátrat, amit széttépett a szél és hó, avart gereblyéztünk, és kitakarítottam a hátsó virágágyást. Ott pedig nagy meglepetés ért. Az elszáradt növények és avar alól friss hajtások bukkantak elő. Valaminő hagymás növények hajtottak ki titokban, talán tulipánok, nem tudom megállapítani.
Csupa titok még nekünk ez a kert, vajon melyik részén mi hajt ki, borul virágba...
Most kezdem megszeretni a tavaszt.
2006/03/13
Számtalanszor kérem Jurát, hogy ne kapcsoljon be reggel olyan tévé-, vagy rádióadót, ahol esetleg politikusok nyilatkozhatnak, mert reggel különösen alacsony a baromságtűrő ingerküszöböm.
Ma regggel különösen érzékeny voltam, lévén hajnali kettőkor értünk haza, és az odakint tomboló orkántól rettenetes migrén gyötört, erre mit hallok a tévéből?
Valamelyik agyament, eszement vadbarom közli, hogy az újszülött azért sír fel mikor megszületik, mert ő pontosan tisztában van vele, hogy megszületése pillanatában neki mittomén-hánymillió forint államadóssága van.
Nem szoktam ennyire felpaprikázni magam ezeken, és még csak nem is vagyok célcsoportban a választási kampányhoz (hiszen pontosan tudom kire fogok szavazni), és lehet hogy egy nagyon rossz pillanatban jutott be az agyamba ez a mondat, de ezen nagyon kiakadtam.
Azt már régóta gyanítom hogy a politikusi pályához elengedhetetlen a spontán elhalt homloklebeny (vagy orvosi igazolás a lobotómiáról), de már az is kezd világossá válni, hogy egy sikeres karrierhez minimum élmezőnyben kell lenni az egy percre eső legtöbb baromságot mondó versenyben is.
Ma regggel különösen érzékeny voltam, lévén hajnali kettőkor értünk haza, és az odakint tomboló orkántól rettenetes migrén gyötört, erre mit hallok a tévéből?
Valamelyik agyament, eszement vadbarom közli, hogy az újszülött azért sír fel mikor megszületik, mert ő pontosan tisztában van vele, hogy megszületése pillanatában neki mittomén-hánymillió forint államadóssága van.
Nem szoktam ennyire felpaprikázni magam ezeken, és még csak nem is vagyok célcsoportban a választási kampányhoz (hiszen pontosan tudom kire fogok szavazni), és lehet hogy egy nagyon rossz pillanatban jutott be az agyamba ez a mondat, de ezen nagyon kiakadtam.
Azt már régóta gyanítom hogy a politikusi pályához elengedhetetlen a spontán elhalt homloklebeny (vagy orvosi igazolás a lobotómiáról), de már az is kezd világossá válni, hogy egy sikeres karrierhez minimum élmezőnyben kell lenni az egy percre eső legtöbb baromságot mondó versenyben is.
A vasárnap méltó befejezése volt ennek a remek hétvégének, napközben Árpiéknál voltunk vendégségben (Árpi szülinapja volt), gyerekestül.
Kicsit elfáradtam, részint az elfogyasztott Jager és bacardi hatása volt ez, részint meg az, hogy a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak, jóformán egész nap rajtam lógtak. De a buli isteni, volt, remekül éreztük magunkat.
Utána pedig egy gyerek nélküli, spontán szerveződő társasparty következett a városban. Szuper volt, mert nem csak jó társasokat játszottunk, de nagyon jót beszélgettünk is, semmi kínos csend, kényszercsevegés, csak a kellemes, poénkodós, néha komolyabb témákba forduló beszélgetés (miközben a társasban gyilkoltuk egymást).
Arról nem is beszélve, hogy sokkal szórakoztatóbb egy olyan párral eltölteni az estét, akiknek szemmel láthatóan remek a házassága, és semmi kínos nyílt, vagy kevésbé nyílt öldöklés, mint olyasvalakikkel, akiknél érezhető a feszkó a levegőben.
Kicsit elfáradtam, részint az elfogyasztott Jager és bacardi hatása volt ez, részint meg az, hogy a gyerekek is nagyon nyűgösek voltak, jóformán egész nap rajtam lógtak. De a buli isteni, volt, remekül éreztük magunkat.
Utána pedig egy gyerek nélküli, spontán szerveződő társasparty következett a városban. Szuper volt, mert nem csak jó társasokat játszottunk, de nagyon jót beszélgettünk is, semmi kínos csend, kényszercsevegés, csak a kellemes, poénkodós, néha komolyabb témákba forduló beszélgetés (miközben a társasban gyilkoltuk egymást).
Arról nem is beszélve, hogy sokkal szórakoztatóbb egy olyan párral eltölteni az estét, akiknek szemmel láthatóan remek a házassága, és semmi kínos nyílt, vagy kevésbé nyílt öldöklés, mint olyasvalakikkel, akiknél érezhető a feszkó a levegőben.
2006/03/11
Egy remek nap, mert megérdemlem!
Nagyon régóta volt ilyen klassz napom, azt hiszem ránk fért már.
Emma jól van, az arca sem néz ki már olyan rémesen, semmi jel sem utal arra, hogy pl. agyrázkódása lenne.
De mivel kicsit köhög, és taknyos, Iván meg még mindig kicsit betegeskedik az oltástól, itthon hagytuk őket mamával, és kettesben Jurával nekiindultunk a világnak. Gyönyörűen sütött a nap!
Délelőtt eladtuk a telket, bár kicsit olcsóbban mint először gondoltuk, de sebaj.
A városba menet kiváltottuk a dzsekimet a tisztítóból, ami jobb lett mint új korában volt.
Jártunk a Kreatív Hobby boltban, ahol Jura szülinapi ajándékához vásároltam hozzávalókat (bővebbet nem írok, mert Jura is olvassa a blogomat).
Aztán átmentünk a Foltvarázs boltba, ahol vettem fonalat a kismackócsaládhoz, amit a gyerekeknek szeretnék kötni. (Az a bolt, isssstenííí, komoly küzdelemmel visszatartottam magam a vásárlástól.)
Aztán kimentünk az M5 melletti Tescoba, ahol van egy nagy kisállatfelszerelés szaküzlet. Kinéztük, hogy milyen ketrecet fogunk venni a tengerimalacnak, akit húsvéti ajándékul szánunk a gyerekeknek.
Bementünk a Tescoba is, ahol telekeladást megünneplendő habzsidőzsi alapon vettünk egy csomó 1000 ft-os dvd-t a gyerekeknek, és gumicsizmákat.
Aztán átmentünk az Arénába a lakáskutúra kiállításra, ahol láttunk gyönyörű konyhát, olyat, amilyet mi szeretnénk pont.
Össze is futottunk Cs-vel, aki meghívott minket egy kis borozgatásra a vip páholyokhoz. Nagyon szeretem Cs-t, igazán megkapó jellem. És a borai is finomak, de nagyon.
Végül hazajöttünk, ahol két vidám kis alakot találtunk, akik már nagyon vártak minket.
Szép, kerek, klassz nap volt!
Még, ilyet, sokat!
Nagyon régóta volt ilyen klassz napom, azt hiszem ránk fért már.
Emma jól van, az arca sem néz ki már olyan rémesen, semmi jel sem utal arra, hogy pl. agyrázkódása lenne.
De mivel kicsit köhög, és taknyos, Iván meg még mindig kicsit betegeskedik az oltástól, itthon hagytuk őket mamával, és kettesben Jurával nekiindultunk a világnak. Gyönyörűen sütött a nap!
Délelőtt eladtuk a telket, bár kicsit olcsóbban mint először gondoltuk, de sebaj.
A városba menet kiváltottuk a dzsekimet a tisztítóból, ami jobb lett mint új korában volt.
Jártunk a Kreatív Hobby boltban, ahol Jura szülinapi ajándékához vásároltam hozzávalókat (bővebbet nem írok, mert Jura is olvassa a blogomat).
Aztán átmentünk a Foltvarázs boltba, ahol vettem fonalat a kismackócsaládhoz, amit a gyerekeknek szeretnék kötni. (Az a bolt, isssstenííí, komoly küzdelemmel visszatartottam magam a vásárlástól.)
Aztán kimentünk az M5 melletti Tescoba, ahol van egy nagy kisállatfelszerelés szaküzlet. Kinéztük, hogy milyen ketrecet fogunk venni a tengerimalacnak, akit húsvéti ajándékul szánunk a gyerekeknek.
Bementünk a Tescoba is, ahol telekeladást megünneplendő habzsidőzsi alapon vettünk egy csomó 1000 ft-os dvd-t a gyerekeknek, és gumicsizmákat.
Aztán átmentünk az Arénába a lakáskutúra kiállításra, ahol láttunk gyönyörű konyhát, olyat, amilyet mi szeretnénk pont.
Össze is futottunk Cs-vel, aki meghívott minket egy kis borozgatásra a vip páholyokhoz. Nagyon szeretem Cs-t, igazán megkapó jellem. És a borai is finomak, de nagyon.
Végül hazajöttünk, ahol két vidám kis alakot találtunk, akik már nagyon vártak minket.
Szép, kerek, klassz nap volt!
Még, ilyet, sokat!
2006/03/10
Rémséges nap áll mögöttünk. Vagyis csak a második fele volt rémséges, de az nagyon.
A nagyszerű része az, hogy Emma délelőtt festegetett, és úgy tűnik egészen zseniális a gyerek. Még nincs 3 éves, és teljesen felismerhető emberkét fest. Címeket is ad a kéepknek. Úgyismint "repül a kislány", "mérges kislány popopóó", "néni haja", "szegény festék fázik" és ilyenek. Zseni. Na. Ez van.
Viszont a délután nagyon rosszul kezdődött, már nincs is kedvem újra részletesen leírni, még mindig a hatása alatt állok.
Emma leesett a székről, fejjel előre (közben beverte a fejét a másik szék sarkába), úgy hogy a kezét sem tette ki.
A szemem láttára kezdett nőni egy hatalmas diónyi vérömleny a homlokán. Kaptam a nagykést, és leszorítottam neki. Na persze ettől mégjobban üvöltött.
Aztán hívtam Jurát, hogy most azonnal induljon haza, nincs mese, vinni kell a kórházba a gyereket.
Közben Emma egy pillanat alatt elaludt az ölemben (nyilván az egész esés azért történt, mert nagyon fáradt volt).
Egy szó mint száz, elvittük a váci kórházba, ahol megvizsgálták, megröntgenezték, de szerencsére kutya baja.
Jura ahogy hazahozott minket, rohant is vissza dolgozni.
A dolog egyetlen igazán nagy tanulsága: kell venni nekem sürgősen egy kocsit.
Rám már a kocsiban hazafelé rámtört egy iszonyatos fejfájás (nyilván akkor kezdett kijönni a stressz), ami estére olyan szintre fokozódott, hogy duplán láttam, és beszélni is csak kásásan tudtam.
Szerencsére Árpi beugrott hazafelé, és hozott nekem gyógyszert, mert akkor már a falat kapartam kínomban.
Nem akarok több ilyet!
A nagyszerű része az, hogy Emma délelőtt festegetett, és úgy tűnik egészen zseniális a gyerek. Még nincs 3 éves, és teljesen felismerhető emberkét fest. Címeket is ad a kéepknek. Úgyismint "repül a kislány", "mérges kislány popopóó", "néni haja", "szegény festék fázik" és ilyenek. Zseni. Na. Ez van.
Viszont a délután nagyon rosszul kezdődött, már nincs is kedvem újra részletesen leírni, még mindig a hatása alatt állok.
Emma leesett a székről, fejjel előre (közben beverte a fejét a másik szék sarkába), úgy hogy a kezét sem tette ki.
A szemem láttára kezdett nőni egy hatalmas diónyi vérömleny a homlokán. Kaptam a nagykést, és leszorítottam neki. Na persze ettől mégjobban üvöltött.
Aztán hívtam Jurát, hogy most azonnal induljon haza, nincs mese, vinni kell a kórházba a gyereket.
Közben Emma egy pillanat alatt elaludt az ölemben (nyilván az egész esés azért történt, mert nagyon fáradt volt).
Egy szó mint száz, elvittük a váci kórházba, ahol megvizsgálták, megröntgenezték, de szerencsére kutya baja.
Jura ahogy hazahozott minket, rohant is vissza dolgozni.
A dolog egyetlen igazán nagy tanulsága: kell venni nekem sürgősen egy kocsit.
Rám már a kocsiban hazafelé rámtört egy iszonyatos fejfájás (nyilván akkor kezdett kijönni a stressz), ami estére olyan szintre fokozódott, hogy duplán láttam, és beszélni is csak kásásan tudtam.
Szerencsére Árpi beugrott hazafelé, és hozott nekem gyógyszert, mert akkor már a falat kapartam kínomban.
Nem akarok több ilyet!
2006/03/09
Kezd a részemmé válni a ház, úgy igazából. Ma reggel vettem észre, hogy már egy ideje van egy kialakult rendje annak, hogy hogy csekkolom az időjárást reggelente (főleg hogy esett-e a hó éjjel).
Mikor félálomban caplatok a fürdőszoba felé reggel, akkor a lépcső mellett lelátok a bejárati ajtó melletti ablakon az udvar egy kis részére, ahol már nem védi a követ az előtető. Kilesek erre a kis fél négyzetméterre, és onnan mindig meglátom, hogy mi történt az éjjel. Esett-e a hó, eső, köd van, ilyes.
Nagyon megörültem annak, hogy ezt észrevettem, úgy látszik kezd szervülni bennem a ház.
Mikor félálomban caplatok a fürdőszoba felé reggel, akkor a lépcső mellett lelátok a bejárati ajtó melletti ablakon az udvar egy kis részére, ahol már nem védi a követ az előtető. Kilesek erre a kis fél négyzetméterre, és onnan mindig meglátom, hogy mi történt az éjjel. Esett-e a hó, eső, köd van, ilyes.
Nagyon megörültem annak, hogy ezt észrevettem, úgy látszik kezd szervülni bennem a ház.
2006/03/05
Nézzünk szembe a tényekkel: már megint zuhog a hó. Reggel óta kb. 20 centi esett, és nem hagyja abba. Mire leástuk magunkat Jurával a kapuig, addigra a bejárat előtt már megint vastag hóprém subállott (sic!). A tuják, fák roskadoznak a nagy súly alatt, és mire leveregettem róluk a vizes havat, addigra az én kabátom is csurig elázott.
Emma nem is akart kijönni velünk, láttam a szemében, hogy szép-szép ez a nagy hóesés, de azért mégiscsak jobb dolog a száraz, meleg lakásban Kisvakondot nézni a fotel ölében.
Nagymamám mesélte, hogy pont tegnap volt az évfordulója Szombathely bombázásának a Világháború alatt. Azt mondta gyönyörű verőfényes tavaszi nap volt, éjjel is csak úgy világítottak a csillagok. Aztán éjjel akkor is eleredt a hó, mintha a természet komorodott volna el látván a rettenetes pusztítást.
Hatvan éve az emberek egy porig lerombolt városra ébredtek, a romokat, halottakat és rügyező fákat vékony hóréteg borította, mint egy fehér halotti lepel.
Mi, hatvan évvel később, sűrű hóesésre ébredtünk, mindent betemetett a puha, csendes hó, kicsit szitkozódunk, de azért elvarázsol minket újra és újra a természet, megragadjuk a hólapátot, s eldózeroljuk a bokáig érő fehérséget. Aztán pirosra csípett arccal bemegyünk a meleg házba, és megebédelünk. Húst, terített asztalnál.
Hát egy biztos, jobban élünk mint hatvan éve...
Emma nem is akart kijönni velünk, láttam a szemében, hogy szép-szép ez a nagy hóesés, de azért mégiscsak jobb dolog a száraz, meleg lakásban Kisvakondot nézni a fotel ölében.
Nagymamám mesélte, hogy pont tegnap volt az évfordulója Szombathely bombázásának a Világháború alatt. Azt mondta gyönyörű verőfényes tavaszi nap volt, éjjel is csak úgy világítottak a csillagok. Aztán éjjel akkor is eleredt a hó, mintha a természet komorodott volna el látván a rettenetes pusztítást.
Hatvan éve az emberek egy porig lerombolt városra ébredtek, a romokat, halottakat és rügyező fákat vékony hóréteg borította, mint egy fehér halotti lepel.
Mi, hatvan évvel később, sűrű hóesésre ébredtünk, mindent betemetett a puha, csendes hó, kicsit szitkozódunk, de azért elvarázsol minket újra és újra a természet, megragadjuk a hólapátot, s eldózeroljuk a bokáig érő fehérséget. Aztán pirosra csípett arccal bemegyünk a meleg házba, és megebédelünk. Húst, terített asztalnál.
Hát egy biztos, jobban élünk mint hatvan éve...
2006/03/04
Néha azért engem is elhagy a humorérzékem.
Tegnap éppen ebédet főztem, mikor feltűnt a nagy csend. Betrappoltam a szobába, és hajhullasztó látvány tárult a szemem elé. A két kis ördögfióka kiszedte a fahasábokat a kályha mellől, szépen párhuzamosan elrendezték őket a kanapén, és egymás mellett állva ráhajolva egy-egy fadarabra rágcsálták azt.
A szájukból csorgott a fadarabkás, földes, koszos nyál, mindent (de legfőképp a kanapét), fadarabok és kosz borított.
Az ebéd természetesen odaéget.
Három napja cincálják az idegeimet, nem tudom meddig bírom még anélkül hogy ön- és közveszélyessé ne váljak. Minden front monnyon le!
Tegnap éppen ebédet főztem, mikor feltűnt a nagy csend. Betrappoltam a szobába, és hajhullasztó látvány tárult a szemem elé. A két kis ördögfióka kiszedte a fahasábokat a kályha mellől, szépen párhuzamosan elrendezték őket a kanapén, és egymás mellett állva ráhajolva egy-egy fadarabra rágcsálták azt.
A szájukból csorgott a fadarabkás, földes, koszos nyál, mindent (de legfőképp a kanapét), fadarabok és kosz borított.
Az ebéd természetesen odaéget.
Három napja cincálják az idegeimet, nem tudom meddig bírom még anélkül hogy ön- és közveszélyessé ne váljak. Minden front monnyon le!
2006/03/01
Jaj Lappa! De jó hogy felhoztad ezt az egész esküvős témát!
Olyan jó visszagondolni az egészre!
Mivel nem tudtuk pontosan a dátumot, hogy Jura mikor lesz szabad, nem is tervezhettunk nagy esküvőt. És milyen jó lett ez így, milyen bensőséges.
Aznap taxival mentem az anyakönyvezetőhöz, még előző nap megrendeltem a kocsit, és percre pontosan meg is érkeztek. Egy idős bácsi volt a sofőr, aki teljesen meg volt hatva, hogy egy menyasszonyt fuvaroz, mondta hogy reggel elvitte kocsimosóba a járgányt, hogy makulátlan tiszta legyen, mire jön értem.
A polgármesteri hivatalnál kisegített a kocsiból (egész pontosan előásott a sok alsószoknya és abroncs közül). Még meg is fordult a fejemben, hogy de jó, hogy életem párja nem ilyen vígjátékba illő pózban pillantja meg az arát.
Hűvös, borult november volt (november 7 ehhe).
Elrendeztem a ruhámat, és amikor felpillantottam már ott állt ő, a lépcső tetején.
Ott, és akkor egy pillanatra kisütött a nap, és egy sugara rávetült az én kedvesemre. A mai napig nem tudom hogy tényleg kisütött-e akkor a nap egy pillanatra, vagy csak az én szerelmem ragyogott fel a szívemben.
Az anyakönyvezető nő munkaidő utánra tette az esküvőnket, ő és a kolleganője ott maradtak szivességből hogy összeadjanak minket. Amikor megérkeztünk bezárták mögöttünk az épületet, mert csak mi voltunk ott.
Az anyakönyvzető nő ismert minket régről, emlékezett ránk, fél évvel korábban nála tettük az apasági nyilatkozatot Emma születése előtt.
Nagyon bensőséges volt a szertartás, egészen személyes szöveget is mondott, beleszőtte hogy hogy ismert meg minket, beszélt Emmához is kicsit, nagyon kedves volt, nem csak a sablon ásó-kapa-nagyharang.
Mi végig csókolóztunk, és mindig ránk szólt hogy ez még nem az a rész, de végül belátta hogy "bolondok" vagyunk, már csak legyintett, mikor újból és újból megcsókoltuk egymást.
Amikor végül házastárssá nyilvánított minket, a nagy megilletődött csendbe Emma kurjantott bele vidám hangon. Hát ezen már mindenki nevetett.
Aztán egy kellemes ebéd következett, végül hazamentünk kettecskén a kis lakásunkba.
Hirtelen nem is tudtunk mit kezdeni a nagy szabadsággal.
Jura tévét nézett, égett az összes lámpa, én meg neteztem. Csupa olyan dolog, amire már régóta nem volt lehetőségünk.
Mindösszesen igen jól sikerült nap volt, és persze főleg egy igen jó döntés...
Olyan jó visszagondolni az egészre!
Mivel nem tudtuk pontosan a dátumot, hogy Jura mikor lesz szabad, nem is tervezhettunk nagy esküvőt. És milyen jó lett ez így, milyen bensőséges.
Aznap taxival mentem az anyakönyvezetőhöz, még előző nap megrendeltem a kocsit, és percre pontosan meg is érkeztek. Egy idős bácsi volt a sofőr, aki teljesen meg volt hatva, hogy egy menyasszonyt fuvaroz, mondta hogy reggel elvitte kocsimosóba a járgányt, hogy makulátlan tiszta legyen, mire jön értem.
A polgármesteri hivatalnál kisegített a kocsiból (egész pontosan előásott a sok alsószoknya és abroncs közül). Még meg is fordult a fejemben, hogy de jó, hogy életem párja nem ilyen vígjátékba illő pózban pillantja meg az arát.
Hűvös, borult november volt (november 7 ehhe).
Elrendeztem a ruhámat, és amikor felpillantottam már ott állt ő, a lépcső tetején.
Ott, és akkor egy pillanatra kisütött a nap, és egy sugara rávetült az én kedvesemre. A mai napig nem tudom hogy tényleg kisütött-e akkor a nap egy pillanatra, vagy csak az én szerelmem ragyogott fel a szívemben.
Az anyakönyvezető nő munkaidő utánra tette az esküvőnket, ő és a kolleganője ott maradtak szivességből hogy összeadjanak minket. Amikor megérkeztünk bezárták mögöttünk az épületet, mert csak mi voltunk ott.
Az anyakönyvzető nő ismert minket régről, emlékezett ránk, fél évvel korábban nála tettük az apasági nyilatkozatot Emma születése előtt.
Nagyon bensőséges volt a szertartás, egészen személyes szöveget is mondott, beleszőtte hogy hogy ismert meg minket, beszélt Emmához is kicsit, nagyon kedves volt, nem csak a sablon ásó-kapa-nagyharang.
Mi végig csókolóztunk, és mindig ránk szólt hogy ez még nem az a rész, de végül belátta hogy "bolondok" vagyunk, már csak legyintett, mikor újból és újból megcsókoltuk egymást.
Amikor végül házastárssá nyilvánított minket, a nagy megilletődött csendbe Emma kurjantott bele vidám hangon. Hát ezen már mindenki nevetett.
Aztán egy kellemes ebéd következett, végül hazamentünk kettecskén a kis lakásunkba.
Hirtelen nem is tudtunk mit kezdeni a nagy szabadsággal.
Jura tévét nézett, égett az összes lámpa, én meg neteztem. Csupa olyan dolog, amire már régóta nem volt lehetőségünk.
Mindösszesen igen jól sikerült nap volt, és persze főleg egy igen jó döntés...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)