Az utolsó nap

Ez volt Jura utolsó napja a munkahelyén. Azon a munkahelyen, ahol lehúzott tíz évet. Heten indultak, mostanra száznál is többen vannak. Egész nap sokat gondoltam rá, hogy milyen nehéz lehet neki. Mennyivel nehezebb úgy, hogy nincs új munkahelye.
És nem tagadom, nekem is nehéz a szívem, mert bármennyire is utáltam már az utóbbi időkben, ahogy kis darabkákban vette el a férjemet, azért mégis az életünk része volt. Csütörtökönként, amikor bent voltam a gyerekekkel Csereperedőben, ott táboroztunk "apa irodájában". Ismerem a kollegái egy részét, családi barátokká váltak az elmúlt években.
Kicsit olyan, mint goromba, utálatos, gazdag nagybácsi halálos ágyánál, aki nélkül azért mégsem olyan lenne az élet, amilyen volt. Végülis Sanyi bácsinak köszönhetem, hogy annyiszor eljutottam Londonba, és egyszer Amerikába is. Sanyi bácsi bőkezűen fizette meg az árát a végeláthatatlan rabszolgamunkának (tudom, ez képzavar), amit Jura végzett nála.
Most Sanyi bácsi meghalt, és mi itt vagyunk, szabadon, árván. Egészen új utak nyílnak, olyan helyekre vezetnek, ahol tudom, jó lesz nekünk. Minden változás jó. Van, amin azonnal látszik, de a trükk mégiscsak az, hogy akkor se veszítsük el a hitünket, ha ez adott pillanatban cseppet sem tűnik úgy, hogy a dolgok jó irányba tartanak.
Rengeteg tanulnivaló, tapasztalnivaló vár ránk, ideje belevágnunk...

Munkaügyek

Na erről a témáról szívesen írtam volna azon melegiben, és menet közben, de sajnos jó ideig hírzárlat volt Jura részéről. Néhány nagyon közeli barátunkkal osztottuk csak meg.
Februárban felmondott Jurának a Sanyi.
A sokk leírhatatlan volt, részemről legalábbis. Nem titok, egykeresős család vagyunk, és mindenki ismeri a mostani munkaerő piaci horrort.
Éppenséggel Jura is váltani akart már, iszonyatos volt már a stressz, teljesen le volt már amortizálódva. De három gyerekkel, ház-, és kocsihitellel az ember bizony nem tud ugrálni.
Igazán jó feltételekkel küldik el, szeptember végéig még dolgozhat ott, kap végkielégítést is.
Ahogy az első dermedtségen túljutott, ezerrel belevágott a munkakeresésbe. Külföld is bekerült a pakliba, elég jók a kapcsolatai.
Most augusztus jön, eltelt hat hónap, és nincs semmi. Holnap kezd az új ember Sanyinál, egy hónap betanulás, és szeptemberben bár még állományban lesz, nem kell bejárnia.
Én nagyon erősen hiszek abban, hogy valami sokkal jobb vár ránk. Talán nem anyagilag, de az nem is baj. De most már nem bánnám, ha lenne valami kézzelfogható dolog. Valami alakul, lehet, hogy saját vállalkozást indít, illetve ha tényleg nem kerül állásba, akkor muszáj lesz. Ez persze anyagilag erős nadrágszíj-meghúzás, de itthonról dolgozhatna, aminek én nagyon örülnék.
Az elmúlt hat hónap egy nagy utazás volt. Az addigi óriásinak tűnő problémák eltörpültek, szinte nevetségessé váltak, és a kapcsolatunk megerősödött. Persze ha tehetném, akkor inkább egy Karib-tengeri házasságterápiát választottam volna, nem ezt, de nincs mit tenni, ezt dobta a gép.
Talán hülyeség ezt mondani a legnagyobb bizonytalanságban, de soha nem álltunk ennyire stabilan, én olyan asszonyi erőket fedeztem fel magamban, amiről csak hallottam, erre kiderült, bennem is megvan.
Kősziklaként tartani egy család lelkierejét nem kis feladat, de szívből jön. Könnyű egy ennyire nagyszerű emberben hinni, mint Jura.

Én is leráztam magamról a pelenkaszagot, tizenegy éve vagyok itthon, nevelem a gyerekeket. Első lendületemben jelentkeztem a gyógypedagógiai főiskolára. A pontok miatt tavasszal újraérettségiztem, és különös döbbenetemre igen jól sikerült, 94%-os lett, és az érettségi elnök dícséretben részesített. Hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek (és mint tudjuk, imádok dicsekedni), íme:

És  hogy ne csak a magam érdemeit soroljam:

Számomra mindig is az egyik legvonzóbb tulajdonsága az elképesztő esze volt, na tessék, most már papírja is van róla :-)

Tehát, ha egészen véletlenül belebotlotok egy gazdasági vezető álláslehetőségbe (nemzetközi pénzügyi tapasztalat, felsőfokú angol, orosz, spanyol nyelvtudás), ne habozzatok felkeresni :-))

Egy nem annyira kellemes emlék

Jura vitte pénteken Miloskát bölcsibe, mikor egy mellékútról egy kocsi hirtelen elé kanyarodott. Ő nem akarta elcsapni az anyósülésen ülő nőt, ezért jobbra rántotta a kormányt. Azért így is összecsattantak, Jura kocsiját egy kerítés állította meg, az valószínűleg totálkáros lett.

Szerencsére nem lett semmi bajuk, csak a sokk, és másnap fájt a nyakuk, és Miloska azért azóta is karamboloztatja az autóit (mondjuk azt előtte is csinálta, azóta mélyebb átéléssel).
Kint volt azt RTL klub is, na nem azért, mert olyan nagy volt a sztori, hanem mert felhívták őket, és nem volt jobb dolguk.
Szeretném mihamarabb elfelejteni az egészet.

Szerdán,

azaz tegnap sajnos szomorúan indult a napunk. Az egyik kiscica sajnos elpusztult. Egész pontosan elhagyta az élet, nem szopott, nem hízott, a tápszer sem kellett neki, mire elvittük az állatorvoshoz, már csak egy szurit kaphatott. Szép csendesen elaludt.
A többi négy szerencsére igen jó bőrben van, dagadtak, hangosak, erőszakosak, szétrágták már szegény anyukájukat.
Nem sokat szomorkodtunk otthon, inkább felkerekedtünk, és elindultunk, Bécsbe kirándulni.
Azaz nem is Bécsbe, hanem Shopping City Südbe, ahol van egy kész-ház bemutatópark, a Blaue Lagune. Tíz éve akarunk oda elmenni, és most végre eljutottunk. Több mint száz felépített házba lehet bemenni, körbenézni. Volt ott tiroli fakunyhó, elegáns polgári otthon, és ultramodern kockaház. Elképesztő terek, lakberendezési megoldások.

Két órát kódorogtunk ott, a végén már teljesen elzsibbadt az agyunk. Átruccantunk SCS-be, ahol sikerült megszerezni a Rock of Ages zenéjét CD-n, és újra úton voltunk. Kicsit beszimatoltunk Eisenstadtba, de az este Rust-ban ért minket, ebben a csodás kis ékszerdobozban, ahol a hagyomány szerint minden háztetőn gólya lakik. És tényleg:

Leültünk egy kellemes kis étterem teraszára, ahol igazán romantikus környezetben költöttünk el gasztro-szempontból felejthető vacsorát.

Éjfélre értünk haza, fáradtan, jókedvűen. A szomorú kezdet után igazán nagyszerűen sikerült ez nap is.

5-6. hét

Az ötödik hét csendes érdektelensége után a meleggel együtt odalett a testem ellenállása is, újra beindultak a dolgok.
Ma reggel nagy öröm ért a mérlegen, a súlyom újra ötössel kezdődik (ilyen kb. 4 éve nem volt). Tornázni továbbra sem járok, de a múlt héten intenzív úszásra jártunk a gyerekekkel, megtette a hatását.
Sajnos utolért a nők szokásos baja a fogyókúrában, a mellemből is fogytam kicsit. Mondjuk nem igazán bánom, az eddigi 90/95D-ről már csak 85D, esetleg 85C a melltartó méretem. A mellemet jövőre úgyis megcsináltatom, de maradok a C kosárnál, semmi kedvem csöcsmanci lenni, akinek a férfiak soha nem néznek a szemébe.
Apropó férfiak. A súlyvesztés kedvező hatása, hogy sokkal merészebb ruhákban járok (azért ciciben bőven van mit villantanom), és igencsak élvezem, hogy újra megbámulnak a pasik.
Ezen a héten már nem rendelek kaját, vettem norbis cuccokat, azt esszük Jurával, és odafigyelünk, hogy mit eszünk és mennyit. Segít a dologban, hogy a héten a gyerekek nincsenek itthon (péntekig), és csak diétás étel teszi be a lábát a házba.
Továbbra is a legnagyobb fegyver a hat óra utáni nem evés.
Súly: 59,5 kg
Jura -7 kg-nál tart, lógnak rajta a ruhái, szuperül néz ki!
(Szintén fogyizók meséljetek, ki hol tart?)

Sztresszoldás és házassági teambuilding

Jurának igazán stresszesek mostanában a mindennapjai. Éjjel-nappal dolgozik, szinte nem is találkoztunk hetek óta. Így esett, hogy gondoltam egyet, és őt is beírattam a MadeByYou tanfolyamára szombaton.
Gaudi volt a téma, kis inspirációs előadás, és technikai tájékoztatás után elkezdődött az alkotás.
A tervezett három helyett ÖT órát töltöttünk ott, annyira belemerültünk az alkotásba.
Jura teljesen lelazult, hosszú idő óta az első öt óra volt, mikor nem gondolt munkahelyi problémákra. Íme:

Az őt inspiráló képet nem tudom megmutatni, de a kiégetés előtti kész alkotását igen (szabadkézzel rajzolva):

Az én tálam ennek a mintának az alapján készült:

Menet közben a tál alja:

Végül a kiégetés előtti kész mű:

Harmadik-negyedik hét

Azért nem írok, mert nincsen semmi változás.
Megrekedtem 61-61,4 kg között, se le, de szerencsére fel sem. A hétvégék nagyon húzósak, és úgy általában a gyerekek étkezései, nagyon nehéz megállni, hogy ne egyek belőle. Többször is kilengtem már, nincs mentségem.
Mint ahogy arra sem, hogy két hete a konditerem felé sem szagoltam, eszem ágában sincs ebben a pokoli kánikulában egy légkondicionálatlan helységben szenvedni. Lekvár vagyok, túlélésre játszom...
A melegnek van egy másik hozadéka is, ez a harmadik terhességem maradandó emléke (egy olyan nemesfémből készült alkatrészem mellett, amit nem lehet zaciba csapni), hogy rettenetesen fel vagyok vizesedve. A napi 2 liter folyadékot megiszom, de kifelé már jóval kevesebb távozik, be vannak dagadva a végtagjaim, a gyűrűmet le is kellett vennem.
Mindezek mellett sokkal jobban érzem magam már így is a bőrömben, jobban állnak a ruhák, de ahogy izmosodik a hasam, úgy lóg egyre jobban a bőröm rajta, félek, ezen már csak a kés fog segíteni...
A legjobb hír viszont az, hogy Jura már fogyott 6 (HAT!) kilót, az ingei lógnak rajta, ma egy olyan nadrágot vett fel, amit már évek óta nem tudott, és egyre másra kapja a pozitív visszajelzéseket.
Mitagadás, nekem is nagyon bejön a dolog, imádom legeltetni rajta a szemem :-)

Első hét

Letelt. Zárásképpen tegnap délután volt Emma szülinapi zsúrja és kissé elhajlottam. Hétvégén nem is tornáztam.
Súly: 61,8 kg
Ezen a héten még G. menü, de jövő héttől kipróbálom a Norbi update-et. Semmi stratégiai megfontolás, egyszerűen reménykedem, hogy az ehetőbb, mint ez. Árban nem nagyon van különbség.
Derékbőséget ma tuti nem mérek, mert tegnap lecsúszott pár pohár bor is, és a szokásos másnapos püffedés van rajtam.
Látványra egyébként lényegesen jobb a helyzet.
(Jura is elkezdett velem fogyózni, ő az Angyalkonyhát választotta. Állítólag a kaja finom. Sajnos mozogni nem mozog. Az induló súlya 99,6 kg volt, ma reggel 97,4 kg.)

Még egy szó

A tegnapi nap abszolút pillanata az volt, mikor kijöttünk az UH-ról, reszkető kézzel, párás szemekkel, és Jura hirtelen elkapott, nagyon erősen megölelt, szorított, és azt suttogta a fülembe, hogy azért ő is izgult ám nagyon...

Egy grál-lovag az én férjem...

...majdnem...
Tegnap felhív(!) napközben(!), hogy rettenetes hóvihar dúl, majd megnézi a délutáni napirendjét, hogy el tudna-e ő menni a gyerekekért, ha én behavazódnék. Most nem látja a délutánját, mert éppen kint kajál valahol, na de majd ha visszament az irodába.
Itt már kicsit derültem, hogy hátperszedrágám, biztosan így teszel majd, de azért addig nem állok fél lábon, ha nem baj. Erősen értékeltem már az akaratot is, és visszanyeltem a feltörő emléket, mikor még nem volt kocsim, de már itt laktunk Sárfalván, Emma fejreesett valahonnan, és mikor hívtam, hogy jöjjön haza, vigyen kórházba, felháborodva közölte, hogy de hát neki még meg kell írnia egy csomó nagggyon fontos e-mailt (a volt szomszédunk jött át, és vitt minket be).
Na de mondom, nem szólok be, már idáig legalább eljutottunk, az akaratig...

Délután beszéltünk is, már régen elfelejtette az egész ígéretet, és egyébként is, ott már vakítóan süt a nap, mondá ő. Bizonyára itt is kisüt majd - válaszoltam, és elkönyveltem, hogy nem fog hazajönni. Amúgy tényleg miért is jönne, valószínűleg akkor sem jött volna haza, ha tényleg behavaz a hófúvás (fontos e-mailek, lásd fent).

Az igazán vicces fordulat akkor következett be, mikor négykor felhív, hogy hát ő mégsem tud elmenni a gyerekekért. Felkacagtam, hogy jókor jut eszébe, mostanra már itt kéne lennie bőven.
- Na de miért? -kérdi ő.
- Mert négyre ide kell érni a suliba bazmeg. -válaszolom kissé már ingerülten, mert éppen a fülemen is táskák, vizes nadrágok, kesztyűk lógnak.
- Ja tényleg, valamiért azt hittem, még ovisok... - válaszolja ő.

Bearanyozta a napomat, most komolyan, ennyire jót már régen röhögtem, és azóta is ha csak eszembe jut, felvidulok. Mekkora sztori lesz ez a legközelebbi ÖTYÉ-n :-))

Végül tegnap este nem ment el a Nagyon Fontos Mindenki Ott Lesz partira, és ez jófejség. Valamint a Roger Waters koncertre sem ment el, igaz, hogy oda én sem, pedig legalább annyira vágytam rá, mint ő.
És az is hozzátartozik, hogy Iván évzárójára is eljött, igaz a műsor után visszarohant dolgozni, de legalább ott volt, és ezzel nagyon nagy örömet szerzett nekem is és Ivánnak is.
Emma évzárójára nem jött el, a mázlista, bár én is megúszhattam volna, borzalmas volt. Emmának nagyon szép lett a bizonyítványa, dicséretet kapott technikából. Persze sikerült úgy intézniük, hogy teljesen letörjék szegényt, hiszen a sztár-tanulók kaptak egy csomó könyvet, akinek meg "csak" jó lett a bizonyítványa (értem ezalatt, hogy a szöveges értékelésben szinte csak jókat írnak), nem kapott semmit. Mivel az egész iskolába 24 gyerek jár, lehet, hogy nem haltak volna bele egy pár oldalas színezőbe, így viszont pont azoknak a gyerekeknek vették el a kedvét a szorgalomtól, akikre főleg ráfér a biztatás.
Emma órákig bömbölt a csalódottságtól, főleg mert év végén nagyon belehúzott, és most (teljesen jogosan) úgy érzi, hogy a semmiért dolgozott annyit. A tanárok, és az ő skatulyáik...
Ilyenkor érzem azt, hogy lehet, hogy a waldorf mégiscsak jó választás lett volna.

Hogy ne csak mindig madárcsicsergés legyen...

Kétségkívül minden június súlyosan megviseli a házasságunkat. Jura lassan már haza sem jár, valószínűleg jobban járna, ha bent aludna a munkahelyén. Minden héten elutazik, és amikor nem dolgozik hajnali egyig (hétvégén is), akkor üzleti vacsorákra jár.

Pár hétig még lehet is jópofát vágni ehhez, de elérkezik az a pont, amikor rólam is lehull a bájos feleség álarca, és egy gorgófő tekint ki a fejemből.

És nem azért, mert oly nagyon kéne a segítség a gyerekek körül, hiszen azt kirázom a kisujjamból, jobbára eddig is egyedül csináltam, hanem mert úgy érzem, jogom van a férjemhez.

Egy sötét szörnyeteg okádja a tüzet bennem, forog, és ki akar bújni. Én pedig kínomban inkább azt kívánom, bár ne várnám haza mindig, bár mindegy lenne, jön-e, vagy sem, vagy hova fújja a szél. Látom, hogy ő is fáradt, nyúzott, segítenem kéne neki, nem piszkálni, de bennem meg üvölt egy önző hang, hogy 33 évesen jogom lenne a választott társammal élni.

Az előbb hívott Bukarestből, hogy hurrá, elérte a délutáni gépet, megy Emmáért rajzra (persze előtte még sok dolga lesz, de hétkor ott lesz). Én pedig hiszem is meg nem is, de azért vicceskedve felvetettem, hogy haha, de ha hazajött akkor már kötelező ám velünk is maradnia, nem visszarohanni (este nyolcról beszélünk), ahogy szokott volt mostanában. Hát izé - kezdte -, igazából jó is, hogy felhozom, mert a Sanyi üzletfelének ma lesz Az Éves Legnagyobb Nagyszabású Színes Szélesvásznú partija, és hát mindenki ott lesz, kérdezgetik őt is, hogy ugye biztosan megy...

Ez mondjuk önmagában semmi különös, mert persze előfordul az ilyesmi, csak történetesen ez volt a leges-legutolsó csepp abban a bizonyos pohárban, amibe hetek óta csordogál.

Nyilván kis idő múlva lehiggadok, csak megvonom a vállam, hogy hát evvan. De most úgy érzem, a fülemen gőz tör ki sivítva, vagy én szaladok világgá sikítva.

Faszkivanmá...

A kertet elárasztották a kertészek, a házat a redőnyösök. Emma itthon van, unatkozik, következésképpen engem cseszeget. Nekem ránőtt a fülemre a telefon, mert nagyjából hárommillió elintéznivalóm van, délelőtt ingért és lufiért szaladgáltam, próbálom fejben tartani, hogy a ballagásra mi mindent kell vinni, semmi se maradjon itthon, de közben konténerest keresni, eligazítani félóránként az embereket.

Valamikor kéne szakítanom egy fél órácskát zuhanyzásra, de itt mászkál mindenki a fejemen.

Jura személyes elmondása szerit a Halálcsillag fővezérével tárgyal ma délelőtt, olyan izgulásban volt, hogy épp csak nem kellett őt is bepelusoznom. Mondjuk szerintem ez csak Ede bácsi, a Sanyi embere, akivel tavaly itt grilleztünk a kertünkben, de ő nyilván jobban tudja.

Ja, és a nyuszik hat hetesek, aki kér belőlük, most tegye fel a kezét.

Jura most már tényleg kihúzza a gyufát. Megunta az olcsó kifogásokat, hogy miért is jön későn haza.
Bakker, lejárt a vacak "túlóráznom kellett", "tengerentúli hívásom volt" megette a kutya a házimat típusú kifogások ideje.
Most azt állítja, hogy Jerry O'Connell-lel vacsizik.
Nevetséges!
Azt hiszem előkeresem a szebbik sodrófámat, és megkenem a képes felét, ha előkerül...

Igazán jót tett az önbecsülésemnek, hogy a repülőtéren hosszú utazás után, hajnali fél egykor két srác szolídan udvarolgatni kezdett nekem.
Ennek hozadékaként Jura féltékenységtől fűtve azóta is fokozott tempóban csapja nekem a szelet. (Na azért odáig nem fajult a helyzet, hogy szerelemtől lobogva időben hazaérjen a munkából...)

És a hó csak zuhog, csak zuhog (tegnap reggeli kép a hálószobánk ablakából, és holnap reggel még ilyenebb lesz).

Túl gyorsan telik az idő, még emlékszem, milyen borzalmas volt a múlt tél vége, mikor már annnnnyira vártam a tavaszt, arra ébredni, hogy fehér megint minden. Nem volt azóta annyi meleg, és jóidő, hogy ezt igazán feledni tudjam, és szívből örüljek az első hónak.

Nem örülök, utálom.

Holnap Jura hajnalban utazik Varsóba, ki tudja, mi lesz a helyzet a repülőtéren, nekem meg egyedül kell elvergődnöm az összes gyerekkel mindenhova.

A mi iskolakezdős napunk viszont remekül sikerült.
Jura szabit vett ki, és miután minden gyermekünket leadtuk a megfelelő intézményekbe, nekivágtunk a városnak. Beültünk reggelizni egy kávéházba, csináltattunk szemüveget Jurának, és egyébként meg összevissza csatangultunk a városban.
Ebédelni a MÁK bisztróba ültünk be, ami számomra fájdalmasan trendi hely, és drága is, de basszus, a kaja valami nagyon durván finom.
Végül sikerült levadásznunk a Vámpírakadémia negyedig részét is, mert az még nem jelent meg magyarul, de nekem lassan perforál az oldalam, hogy mi lesz még. Így kénytelen vagyok angolul elfogyasztani...
Az egész nap egyszerűen szuper volt, jó volt kézenfogva röhincsélve sétálni az őszi városban, évek óta most először tetszett Pest.

Mélypont

Milos már megint beteg, lázas, köhög, nem alszik, de azt már több mint egy hete. A kialvatlanságtól jóformán ki sem tudom nyitni a szememet. Lassan bármit bevallok, csak hadd aludjak már végre egyben három órát.
Ezen a héten még egy csomó intéznivalóm lenne (függönyvásárlás pl.)
Közben persze teljes erőből zajlik a felújítás az emeleten. Nagyon szeretnék már végre a saját ágyamban aludni, kezd elegem lenni a barkács- és festékboltokból.
Jura tegnap hajnalban utazott el Londonba, holnap hajnalban megy át Lengyelországba, pénteken este jön haza.
Emma és Iván tegnap reggel elutazott táborba, értük pénteken megyek le. Még nem tudom, hogy Milost viszem-e, remélem azért addig meggyógyul.
Nagyobb baj, hogy holnap-holnapután parketta lakkozás lesz, ami állítólag iszonyat büdös, de beteg gyereket nem viszek bölcsibe, itthon kell átvészelnünk valahogy...
Hát nagyjából ennyi...

Fél éve csinálom a tejmentes diétát, és még most is párnaponta belefutok ilyen kérdésekbe:
- Édesem! A tejbegrízt akkor margarinnal csináljam?
- Öhhhh... Úgy érted a TEJbegrízt? Azt hiszem nekem mindegy...

De legalább próbálkozik...

Természetesen estére Milos is belázasodott...
De tegnap még farokfekvágva elvágtáztunk egy adag pisivel a doki nénihez, mert nagyon büdi volt a pelusa. A gyorsteszt semmit sem mutatott, csütörtök reggel visszük a következő adagot tenyésztésre.
Jura nem tudom mikor került elő este, de alkoholból nem lehetett hiány a bulin, mert olyan cefreszagot áraszt, mint nagyapám bor- és páleszfőző kiskonyhája. Nagy szerencsém, hogy évente egyszer rúg csak ki a hámból. Ilyen egy visszafogott pasi, legalább is, ami a bulizást illeti...