Málnaszörp

Virág receptje alapján készítettem idén a málnaszörpöt, jóféle püspökszilágyi málnából.
10 kg málnát összekevertem 5 kg cukorral, botmixerrel pépesítettem, és hagytam egy éjszakát pihenni.
Másnap szembesültem a ténnyel, hogy csak a babavarráshoz használt csőgéz van itthon. Sebaj! Én nem 4 l vízzel higítottam a pürét, hanem kb a felével, mert nem fért az edényembe (így is kettőben volt elég hely).
A csőgézből cuki kis hurkákat tömtem, a két végét IKEÁs csattal összecsatoltam egy fakanál felett, és úgy lógattam fel fazekak fölé. Első körben csak borkősavat tettem bele, a szörpöt üvegbe töltöttem, és szerencsémre a konyhapulton felejtettem. Van, amikor a lustaság kifizetődő, ugyanis reggelre az összes üvegből felhabzott, és kifutott a cucc.
Összeöntögettem az egész trutyit a legnagyobb, 20 l-es fazekamba, és egy zacskó nátrium-benzoátot feloldottam forró vízben, belekevertem a szörpbe, és úgy öntöttem vissza az üvegekbe. A biztonság kedvéért (természetesen csakis azért) még nem vittem le a pincébe.
De ezek már jól viselkedtek, szép csendesen pihentek a válogatott boros-, és sörös üvegeikben.
Így esett, hogy egy csomó üveg málnaszörp költözött a pincébe az akác-, és bodzaszörpök mellé.
Mindazonáltal nem ez lesz feltétlenül a kedvenc munkám, két napig úgy nézett ki a konyha, mint egy vágóhíd, szinte mindent ragacsos, piros cucc borított, és nagyjából egymilliárd muslica.
Képet nem készítettem, mert a végére már nagyon elegem volt az egészből :-)

Zölddió lekvár

Ettetek már? Én még soha, és őszintén szólva nem is vágytam rá. De idén nyár elején nagyon szembejött, és mivel sosem késő, belevágtam.
Van nekünk egy diófánk, ami ehetetlen diót terem. Vastag a héja, alig van belseje, pucolhatatlan. Évről évre a kutyák ropogtatják el a lehulló termést.
Gondoltam, hátha zölddió lekvárként jobban tudnám hasznosítani, és kiderült, igazam van.
Eszter receptje képezte az alapot. De mivel ő befőttnek készítette, én kicsit változtattam rajta, hogy lekvár lehessen.
Június közepén szedtem a diót, kb 2 kg-t. Levagdostam a két végét, és nyolcszor átszúrtam hústűvel. Durván spriccel, vigyázni kell vele. Ezután két hétig áztattam, naponta többször cseréltem rajta a vizet. A diók nagy része szép fekete lett az áztatás végére.
Ezután ecetes vízben feltettem főni (1 l vízhez 1 ek 10%-os ecet kell), és csak főztem, és főztem, és főztem. Amíg puha nem lett, egy óra biztos volt.
Elkészítettem a szirupot Eszter receptje alapján ( a cukormennyiségen módosítottam):

1 kg zölddióhoz:
0,5 l víz
0,5 kg cukor
12 szem szegfűszeg
fél citrom héja levágva, csíkozva
egy narancs héja levágva, csíkozva (nekem a 2 kg dióra csak 1 narancs jutott, így is jó volt)
kis darabka egész fahéj

Beleraktam a diót, felforraltam, 5 percig rotyogott, elképesztő fűszeres karácsony-illatot árasztva. Egy nap pihi. Aztán másnap, és harmadnap megcsináltam ugyanezt.

Így nézett ki:

Aztán a harmadik felfőzés után leszűrtem, a diót botmixerrel pürésítettem, visszaöntöttem rá a szirupot, egyet rottyantottam rajta, és üvegbe zártam (szárazdunsztban hűlt ki).

A végeredményt nem fotóztam, mert annyira nem vagyok jó, hogy ennyire ronda dolgot képes legyek gusztusosan tálalni (konkrétan úgy néz ki, mint amit az ember viszontlát a wc-ben egy közepesen komisz gyomorrontás után), de nekem elhihetitek, az íze elképesztő. Fűszeres karácsonyi íz, kellemes dióízzel, és egyáltalán nem keserű. Megéri belevágni, és türelemmel végicsinálni, mert az eredmény nagyon különleges. Jövőre több dióból fogom csinálni, és teszek el befőttnek is, nem csak lekvárnak.

No akkor közkívánatra, lekvárfőzés.

Egy csomó ideig meg voltam róla győződve, hogy a lekvárfőzés iszonyatos, embert próbáló középkori kínzásfajta, aminek az eredménye (eper és főleg szilva tekintetében) túlédes fekete ragacs, amitől az ember fosik, mint a lakodalmas kutya (vagy az hányni szokott?).
Aztán egy pár éve felnyílt a szemem, hogy az űrtechnológia már a lekvárfőzést is forradalmasította, kaphatók 2in1, 3in1 porok kis zacsikban, amivel sittysutty megvan az egész cécó. Az ember nem görnyed tizenórákat a forró katlan felett, és a gyümölcs is megőrzi természetes színét.
Pár év alatt arra is rájöttem, hogy nem szabad egyszerre tizen-huszon kilóknak nekiugrani, több körben öt-hat kilóval sokkal emberbaráttabb ez a móka.
Szabadon lehet kísérletezni, nekem a 2:1 arányú sárgabarack:szilva kompozícióm aratta messze a legnagyobb sikert a család körében.
Nem érdemes vízgőz fölött csírátlanítani a csavaros üvegeket, fóliával és fedővel vacakolni, az IKEÁban kapható csatos üveg alaposan elmosva is tökéletes, és évről évre újra felhasználható, csak a gumigyűrűt kell pótolni.

Két évig lemaradtam az eperről. Két éve olyan nagy hőség volt, hogy egy hét alatt letermett minden, mire észbe kaptam, már nem volt. A tavalyi eperszezont pedig elmosta az eső, minden szétrohadt, az a kevéske eper, ami kapható volt, nagyon drága és ízetlen volt.
Idén elhatároztam, hogy nem csúszhatok le az eperről. Amint megláttam kíírva az utak mentén, hogy "magyar eper", tudtam, eljött az én időm. Úgy döntöttem, 6-800 ft/kg nekem már megfelelő.
Szombaton be is csattogtam az egyik fóti zöldségeshez, aki jóformán ingyen rámtukmálta az összes nyomi epret, amije még maradt, mondván vigyem csak el, ez holnapig már szétrohad neki, ő csak kidobná.
Így jutottam kb. 7 kg eperhez 2400 ft-ért. Tényleg nyomi volt, meg apró, de nem penészes, ez pedig köztudottan a legjobb fajta befőzni. Pucolás, és áldozatos minőség ellenőrzés után maradt 6 kg, amit 3 kg cukorral befőzve jó néhány üveg gyönyörű és finom eperlekvárra tettem szert.
Eperből még legalább egy, de inkább két ilyen körre számítok, olcsóbban, vagy drágábban, pár száz ft belefér.

Szóval mikor van eperszezon? Tapasztalatom szerint az első komolyabb legalább 5-7 napig tartó napsütéses időszak után, amikor megjelenik a zöldségesek standján a "Magyar eper!" felirat. Akkor nyomás a boltba, beszerezni a megfelelő befőző cuccokat, porokat (Haas, Dr. Oetker, stb mind gyárt ilyet), cukrot, üveget, és lehet szimatolni a zöldségeseknél.
Aztán gyertek dicsekedni a remekművekkel! :-)

Eseménydús hétvége - főleg állatok és szórakozás...

Újra kismama a fedélzeten! Ezúttal szerencsére nem én, hanem Aranyfül, alias Hegylakó az, aki anyai örömök elé néz. A nyúlfi áldás az én szülinapom környékén várható. Pénteken hoztuk haza puha forgáccsal kibélelt kifutójába, azóta is kényezteti a család apraja-nagyja. Zsenge pitypangot és tyúkhúrt kap, aki arra jár, simít rajta kettőt-hármat. Mivel a bejáratnál van a ketrece, elég nagy jövés-menés van nála. Jura odáig merészkedett, hogy megemlítette, elvihetném az állatorvoshoz egy kontrollra, mondhatni terhesgondozásra...

Befőztem a szezon első lekvárját, ami igen jól sikerült. 9 kg eperlekvár dunsztolódik csendes magányában a konyhán. (A későbbi visszakereshetőség miatt jegyzeném meg, hogy 6 kg eper, 3 kg cukor, 2 citrom leve, 3 zacsi Haas quittin 2:1, és 1 zacsi 3:1 ugyanaz volt az arány).

Vasárnap megnéztük Emmával a Maci Lacit, hát jujjj deszar volt...