Az milyen már, hogy kocsiba beszállás közben áztam rommá?!
A fél lábam már bent volt, amikor hirtelen ömleni kezdett az égi áldás. Mire a másik lábamat is beraktam, ronggyá áztam.
Szegény Emma is, mert nála meg le volt húzva az ablak...

Minden betegségben eljő a legbosszantóbb állapot, mikor a gyerekek a gyógyulás biztos útjára lépnek, és energiáik felbuzognak, de még nem ovikompatibilisek.
Ilyenkor jön a nyüglődés, nyavajgás, unatkozás (=rendbontás, egymásba-veszés, verekedés, rohangászás, üvöltözés... stb.)
Na ez ma tört a nagyokra, miközben az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy Milos viszont most a legnyűgösebb, leganyásabb szakaszában van a betegségnek, és az eddigi húsz fok, szikrázó napsütés után egész napos zuhogó esőre váltott az időjárás.
Úgy három marék haj kihullása/kitépése után úgy döntöttem, hogy ennél minden jobb, kihasználtam a pillanatnyi esőszünetet, és kihajtottam a bandát a kertbe. Gumicsizma, kabát. Kitoltam Milost is, aki csendben ücsörgött a babakocsiban, nem nagyon vágyott mászkálni.
Szedtünk egy vödör csigát, majd elmentünk sétálni, hogy keressünk egy az én kertemtől, és a csigalakoma növényeimtől igen távoli sokkal jobb helyet a csiguszoknak.
Pár házzal lejjebb van egy gazos bekerítetlen telek, arra esett a választásom. Emma szélnek eresztette a csigákat, eközben Iván vallásos áhitattal tapicsolt egy pocsolyában.
Én szedtem egy csokor ibolyát (amivel egyébként a mi kertünk is tele van, csak itt sajnálom leszedni), és hazasiettünk, mivel közben Ivánnak még az alsógatyájából is sáros lé folyt.

Nyertem fél óra nyugit, természetesen azóta újra őrültekháza van. Jura most már nagyon jól tenné, ha két nap csavargás után időben előkerülne, mert kezdek fáradni...

Tegnapi nappal a gyerekek nekiláttak az óvodai homokozó módszeres hazahordásának. Mire az oviba értem, már nem látszott a ruhájuk színe, ugyanis nevdes homokréteg fedte be őket mindenhol.
Indulás előtt még elzavartam őket kezet mosni. De jól is tettem, ugyanis kinyitott a fagyizó a pék mellett, és a szezonnyitást két nagy adag fagyival ünnepelték. Ájult örömmámorban.
Hazaérve Iván végigfolyatta magán a (csoki)fagyit, majd beejtette maga mellé az ülésbe a maradékot. Amikor megláttam, azt sem tudtam, sírjak, vagy nevessek.
Homokkal kevert csokifagyi borította a gyereket térdig, itt-ott megtűzdelve némi tölcsérszilánkkal.
Röhögtünk egy jót, és megállapítottuk, a tavasz végérvényesen és visszavonhatatlanul bekövetkezett, annak pedig szerves része a napi több kiló homok és fagyifolt.
Az előszobában pucérra vetkőztek, és egyből a kádba rontottak, ahogy az nyáron bevett szokás nálunk.

Történelmi pillanat.
Odakint 16 fok, Milos nyitott ablaknál aludt. Az ablak előtt álló juharfa vörösen virágzik, körülötte ezer méh döngicsél, halk zsongással...

Két napi megfeszített munkával gatyába ráztuk a kertet.Tonnányi levelet söpörtünk kupacba, metszettünk, permeteztünk (ez volt az első, és valószínűleg utolsó alkalmas hétvégre rá), ágyásokat tisztítottunk meg, virágokat ültettünk, homokozót pucoltunk ki, mászókát szedtünk ráncba.
1600 nm a kert, volt dolog. Tegnap úgy ájultunk ágyba, és ma sem kell minket ringatni.
A kert szép lett, a gyerekek jókat játszottak a friss levegőn.
Ez egy tízpontos hétvége volt, az időjárás köszönjük szépen, maradhat ilyen úgy két hónapig (persze néha egy kis esővel).

Tegnap este Jura egy nagy csokor tulipánnal állított be. Meglátta, megvette, hazahozta nekem, ez a kedvenc virágom.
Itt a tavasz - mondta, mikor átnyújtotta...