A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szórakozás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szórakozás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013/08/08

Sziget, Sziget, Sziget

Biztos írtam már, hogy gimis koromban kezdtem el kijárni a Szigetre a barátnőmmel. Akkoriban egész hétre mentünk, kölcsön sátorral, nyitás előtt órákig sorban állva a hídnál.
Egész évben gyűjtöttük a hetijegyre való pénzt, éppencsak összeszedtük, kajára és egyéb úri huncutságokra már nem jutott pénz, a krisnásoknál ettünk ingyen (azóta is, ha csak összefutok velük, mindig adok nekik pénzt), és feljártunk T. apukájához zuhanyozni (meg kajálni), aki ott lakott az óbudai lakótelepen.
Sokszor gondolok rá, mert maradéktalanul jól éreztük magunkat. Csórók voltunk, nagyon fiatalok, gondtalanok és szabadok. Miénk volt a világ, de a Sziget mindenféleképpen. Egynapos szerelmekbe estünk, melegünk volt, fáztunk és megáztunk, ha úgy hozta az időjárás.
Aztán amikor elkezdtek születni a gyerekek, évekig nem nagyon jártam ki, azóta is csak egy-egy napra.
Tegnap megint kint voltunk egy kisebb csapattal, a hőség pokoli volt, de a Sziget ugyanúgy elbűvölt, mint bármikor. Nagykorú lett a Sziget-látogatásom, 18 éve voltam kint először.
Mi értünk ki leghamarabb Jurával, órákig kettesben csatangoltunk, kézenfogva, és persze (újra) összeházasodtunk:

A Nick Cave koncert alatt elcsatangoltam a többiektől, betévedtem egy party sátorba, és tizenéves gyerekek között táncikáltam egy órán keresztül. Aztán újra összeállt a nagy csapat, és átmentünk valami másik koncetre, ahol még hajnalig táncoltunk, és ordibáltunk.

Berekedve, ultra mocskosan, és csúnyán berúgva kerültem ágyba háromkor.
Na ma nagyon csúnyán másnapos voltam, de azért nagyon elégedett, mert issssteni napom volt tegnap. Szeretem a Szigetet, simán nyomom majd fogatlan mámiként is, pörgök a kis járókeretemmel.

2012/02/19

Tegnap 3.

Ezután következett Anetta meglepetés bulija. Nagyon szuper volt, Isten éltesse ezúton is :-)
Az este legzavarbaejtőbb része mégis az volt, hogy találkoztam három olvasómmal, akik lelkesen dícsértek. Nem szoktam zavarba jönni, most mégis sikerült. Örülök, hogy szerezhetek másoknak is néhány vidám percet, hogy megláthassuk a a legnagyobb szívások napos oldalát is.
Amilyen mélypontról indult a nap, olyan nagy megnyugvás következett a végén. Hazafelé a kocsiban azt éreztem, hogy itt és most a legjobb helyen vagyok a világban. Pontosan itt és most akarok pont ilyen én lenni, amilyen vagyok.

2010/05/02

Tegnap megtört a jég, és a gyerekek életében először elvittük őket majálisozni. Na csak szőrmentén...

Az egész ott kezdődött, hogy Daninak baseball meccse volt Vácon, őt elvittük. Egy eldugott réten két hatalmas iskolakombinát között (persze ballagás volt az egyikben). Dani csapata sokáig nem érkezett meg, így dobáltuk a labdát, a kicsik a réten rohangásztak. Szóba elegyedtünk az ellenfél (váci csapat) vezetőjével, aki egy tündéri amerikai pasi. Meglepően jól beszél magyarul, de azért jóval beszédesebb lett, mikor angolra váltottunk...

Végül egy óra késéssel beestek Dani csapattársai is, mi pedig felpakoltuk az akkorra már erősen nyígó kicsiket (Milos otthon maradt mamával), és elmentünk a váci majálisra.
A dunaparton tartották, az idő remek volt, maga a majális erősen felejthető. Nagy élmény volt, hogy meg lehetett nézni egy-egy tűzoltó-, rendőr- és mentőautót.
Mentek egy kört valami körhintán, ettünk egy lángost, majd dodgem-eztünk egy nagyon jót. Emma és Iván is döbbenetesen jól vezetnek.
Visszamentünk Daniért, még tartott a meccs, ezért ott bóklásztunk még a réten. Őrületes egy sport ez, hosszú ideig nem történik semmi, majd hirtelen felgyorsulnak az események. Aztán megint semmi. De Daniék győztek, még a vesztes csapat is elégedetten vonult le a pályáról. Kivéve azt a lányt, akit orrbanyomott a labda (valószínüleg el is törte neki), és elfolyatott tekintélyes mennyiségű vért.
Kiderült, nem is igazi baseball játékos az, akinek nincs legalább egy véres sztorija...

Hazafelé betévedtünk egy gödi kúria éttermébe, ahol mi voltunk az egyetlen vendégek, miénk volt az egész park, (zavarbaejtően kedves) pincérnő, és konyha. Nagyon jót ettünk.
Itthon hullaként hullott az ágyba a banda.

2010/04/04

Séta a dinoszauruszokkal

Pont olyan szuper volt, mint amire számítottam. Hatalmas, élethű őshüllők sétáltam fel- s alá a színpadon, a történet (már amennyire volt történet) kerek egész, pont kellemes egyensúly az uncsi paleontológia óra és a színes-szagos show között.
Csak Emmát és Danit vittük, Iván kicsi még ehhez Zsófi pedig barátnőzött.
Amióta láttuk a werkfilmjét valamelyik csatornán, látni szerettem volna, és nem csalódtam.
Nagyon örülök, hogy elmentünk.