Patkánykalandok

Csütörtökön megműtötték szegény kis jószágot. Kapott icipici altatómaszkot, és háromnegyed órán át fejtették ki belőle a rákos burjánzást, aki addigra már majdnem akkora volt, mint maga az egész patkány. Hatalmas vágás van rajta, ezen a képen még csak ébredezik.

Ezután szereltünk szegényre gallért, amit petpalackból barkácsoltunk, mert ilyen kicsit nem gyártanak. Úúúúútálta.... Csipesszel etettük szegényt.

Mostanra leszedte a gallért, de nem bántja a varratokat, eszik-iszik, igen jókedvű. Várjuk a szövettan eredményét, bár a doki szerint jóformán nincs esély arra, hogy ez jóindulatú, annyit fogunk csak megtudni belőle, hogy valószínűsíthetőleg milyen gyorsan fog kiújulni.
Kontrollon az első adandó alkalommal felsprintelt a nyaramba, onnan leset bizalmatlan tekintettel a dokira, és közben a fülembe dünnyögött, mintha azt mondaná: "te, gyanús nekem ez a nő, szerintem lépjünk le innen".
Leléptünk. Hétfőn varratszedés.

Zajló hétköznapok

Ivánon és Emmán a végkimerülés jelei mutatkoztak már a múlt héten, így Ivánnak megszavaztunk egy pár napot itthon a héten, és Emma is bekruppolt, hogy teljes legyen a kép. Rendesek, mert nekem most holtidőszakom van, a vizsgákat kipihentem, de még nem indult be a második félév. Amióta ilyen nagyok, imádom, ha itthon vannak velem. Olyan kis békés a ház, motoszkálnak, elfoglalják magukat, leülünk egy-egy társasra, nincs rohanás, szenvedés, hajcsárkodás. Csak az a főzés ne lenne, jaj azt tudnám feledni...
Az állatok is alkottak, már éppen begyógyult Silky szeme fölött a seb (na ezt még nem is meséltem), már éppen elkezdtek tojni a tyúkok (beígértem nekik a nagykést, ha nem kapják össze magukat), mire észrevettük, hogy Ferb lábán egy óriási duzzanat van. De harmad akkora kb, mint az egész patkány. Jura el is vitte állatorvoshoz (váltott lovakkal szórakoztatjuk őket, szerintem egyszerűbb lenne általányt fizetnünk nekik), kiderült, hogy valami ronda daganat. Elbódították, leborotválták, megultrahangozták. El tudtok képzelni egy patkány méretű altatómaszkot? :)
Csütörtökön műtik. Mivel a patkányok nagyjából két évig élnek a fiúk meg másfél évesek, hát nem mai csirkék. De szeretnénk, ha az a hátralevő fél év betegségmentesen telne.
Nos ilyen kis unalmasan telnek a napok a Bárkán...

Eltűnés

Több oka is van ennek. Először is az infúzió-kúra, 5 alkalommal reggel 9-kor a Kútvölgyiben (laza 2x2 órás út). Íme az utolsó alkalomról a fényképes bizonyíték, ez szombaton készült, ezt a kórház intenzív osztályán kaptam, ami végtelenül nyomasztó hely, de a személyzet magyartalanul kedves.

Aztán elkezdődött az iskola, és az oviban, meg a különböző különfoglalkozásokon is beindult az élet, a három gyereknek közel heti 20 foglalkozás, amiből kb 5 pl ovin belül megoldott, de akkor is fejben kell tartani, hogy melyik nap kell úszócucc, tornacucc, mittoménmilyencucc.
A délelőttök nagy részét a nyárról elmaradt tüzek oltásával töltöm, és a két új kutyával foglalkozom, a délutánjaimat pedig olyan szintű logisztikai mátrix tölti ki, amin még a jó öreg Neo is csak a fejét vakarná (ha lenne időm, fotosoppolnék ide egy jó kis képet Neoról, amint felálló hajjal, sikításra tátott szájjal, képregény-gúvadt szemekkel nézi a hűtőmre kitett menetrendet - de mivel nincs időm, ezért csak képzeljétek ide lécci).

Rakok ide kutyás képet is, mert jófejek (aki követi a facebook-oldalamat, annak sajnos nem tudok újat mutatni):

A fogyókúrát nincs időm csinálni, de mivel tulajdonképpen életmódot váltottam,  azért lassacskán csepegnek le rólam a kilók, 57.9-58,5 kg között vagyok.
Megpróbálom visszatérni a bloggolás kebelére, mert szeretem, és jó nekem (de most megyek baglyot varrni az ovis Mihály-napi vásárra, meg sapkát kötni Emmának, meg felmosni a fürdőszobát, mert a kismacskák romba-döntötték. Megjegyzem a mai nappal megváltották a kinti életmódhoz a jegyet, még egyszer nem vagyok hajlandó görényesíteni a házat).
Na jó, azért még a macskákról is rakok képet, mert bármennyire is miniterroristák, azért nagyon cukik (az egyik cirmos még gazdira vár):

Harmadik látogatás

Újra vittük Chilikét is, aki nagy örömmel fogadta barátait, és igazán feloldódott a falkában.
Nagy élmény várt ránk, részt vehettünk az esti etetésben.
HÉT kutya várta a mennyei falatokat:

Amit meg is kaptak, és elképesztő tempóban behabzsoltak:

Nagy nap a mai, ma hozzák a két új családtagot, nagy az izgalom...

Újabb lakók érkezését várjuk a Bárkán

Az egész akkor kezdődött, mikor Zsuzsáék örökbefogadták Zippert. Zippi egész egyszerűen egy tündérbűbáj kutyafiú, és én akkor arra gondoltam, hogy de jó lenne nekünk is egy ilyen kutyus (Zsuzsáék egyébként Virágék Vacakjától kaptak kedvet, szóval mindenről ők tehetnek :-)
Zsuzsa folyamatosan linkelte a FB-on a fajtamentők képeit, én meg gondolatban ízlelgettem a dolgot, mit szólnának a gyerekek, Jura, Chili....
Aztán már a gazdikereső kutyusok képeit nézegettem, ki is néztem egyet-kettőt, mikor félve megemlítettem Jurának a dolgot. Mondhatni nyitott kapukat döngettem. Felvidult, és közölte, hogy ő gyerekkora óta vágyik egy goldenre, szóval régi vágya teljesülne ezzel.
A dolog eldőlt, Durellék újabb tagokkal szaporítják a bárkát.
Néhány kör után a fajtamentőknél kikötöttünk Suzy-nál, aki hogy, hogy nem Vácon lakik az ideiglenes gazdáknál. Fogadott testvére, Silky is vele van.
Suzy kiskora óta lakott a gazdiknál, ő az:

Silkynek hosszú, és hányattatott élete volt, 4 éve találtak rá egy sintértelepen, 11 kilóra lefogyva (35 kg a versenysúlyuk), rettegve egy ketrec sarkában.

 Kimentették, rendbehozták, kiszerették belőle a rettegést, így került Suzy mellé társnak három évre. De sajnos a gazdiknak "megváltoztak a lakhatási körülményeik", így visszakerültek a fajtamentőkhöz, most már egészen máshogy néz ki:

Itt találtunk rájuk. Először mi csak Suzyhoz mentünk, de akkor Silky beült Jura ölébe, nagy bociszemekkel ránézett, Jura ugyanilyen szemekkel rám, és akkor tudtam, kicsi bárkánk két új taggal fog bővülni. Második látogatáskor már így néztek egymásra:

Suzy mindeközben teljesen rákattant a gyerekekre, főleg Ivánra, kertszerte szaladgáltak, Iván sikoltozott a gyönyörűségtől.

A képeken látható egy aprócska, igen lelkes, de féltékeny kis állat, Chilike, aki hamar túltette magát az első rettegésen, és vidáman szaladgált a falkával (Suzyn és Silkyn kívűl van még 4 kutyájuk).
Folytatom a harmadik látogatással.

Újabb gyilok

Fogyatkoznak az állatok, szerencsére tervezett ütemben.
Az előző alomból maradt három kisnyúl, akit nem vett át a veresi árus, így anyukájukkal növekedtek tovább. De már nagyok is voltak, és kezdtek ivaréretté válni, szűkös volt nekik az egyszemélyes ketrec, lépni kellett.
Találtunk egy embert, aki vállalja a munka erőszakos részét. Egy reggel eljött egy kis kosárral, és elvitte a három nyuszit. Két óra múlva visszahozta a nyuszik egy részét:

Tejfölös nyúlpaprikás lett a hús egy részéből, a combok le lettek fagyasztva, várják a későbbi gasztrolelkesedésünket.

Szerencsére tyúkfronton változatlan az állomány, bár Etus nagyon megijesztett, hosszasan betegeskedett, valószínűleg összetört benne a tojás. Nem volt szívem levágni, és úgy néz ki megtérül a türelem, mert Etus szépen összeszedte magát. Még nem tojik, és kicsit lassabb, de már bent alszik a többiekkel.

Gyarapodott a család

Maszat cica várva-várt kicsinyei tegnap megszülettek! Nagyon kis rendes volt, mert bár reggel mindent összekakált, vajúdni a neki felkínált macskakuckóba húzódott a vendégszobában.
Megvárta, amíg mindent elintézek, és csak akkor kezdett szülni, mikor hazaértem, és tényleg ráértem segíteni neki.
Délben kezdtek el potyogni a babák. először egy kis fekete született, aztán egy cirmos. Az ő születése látható ezen a videón (VIGYÁZAT, CSAK AZ NÉZZE MEG, AKI BÍRJA AZ ILYET!):





Nagyon jól látszik, milyen kis ösztönlény a cica. Kinyomja a babát, felszakítja a magzatburkot, és nyalogatni kezdi. Ténylegesen csak akkor kezd el foglalkozni a babákkal, amikor azok elkezdenek mozogni, vagy hangot kiadni. Elrágja a köldökzsinórt, kihúzza magából a méhlepényt, és megeszi. Na az, tényleg gusztustalan volt (ez nem látszik már a videón).
Ha a baba nem mozog, nem foglalkozik vele. A második, és negyedik, ötödik babákat én dörzsölgettem tiszta törölközővel, amíg el nem kezdtek prüszkölni, és nyávogni. Akkor visszaadtam őket anyucinak, aki lelkes mosdatásba kezdett. A picik nagyon életrevalóak, kúsznak-másznak, vadul szopiznak.
Amikor egy született, a többieket áttettem egy kibélelt cipősdobozba, hogy anyuka csak a frissen születettel tudjon foglalkozni. Néha meghallotta a többiek nyavajgását (azért ott voltak a közelben), és kérdőn rám nézett.
Ilyenkor mondtam neki, hogy majd én vigyázok a babáira, ne aggódjon. Komolyan, mintha értette volna. Teljesen megbízott bennem, sokat simogattam, vigasztaltam közben, láthatóan jól esett neki, egészen besimult a tenyerem alá.
Az első három (fekete, cirmos, fekete) kiscica megszületése után egy hosszabb szünet következett, majdnem egy órás. Maszatka pihent, nyalogatta a kicsiket, magát, a picik pedig szopiztak.
Aztán újabb hullámok futottak végig rajta, és úgy húszperces eltéréssel megszületett még kettő (cirmos és fekete). Maszatka már olyan fáradt volt, hogy már csak feküdt, a kiscicákat én dörzsölgettem, tisztogattam, masszíroztam.
Ilyen egy pár perces cicababa:

Végül befejezte a szülést, pont egy fél órával azelőtt, hogy indulnom kellett a gyerekekért. Így aztán a kis családot átköltöztettem egy törölközővel kibélelt  rekeszbe, bedobtam a mosógépbe a "szülőszobát", és alaposan felmostam. Maszatka pedig kimerülten pihent le a friss ágyneműbe a kisbabáival:



Talán mondanom sem kell, hogy a gyerekek vad örömmámorban úsznak, ha itthon vannak, a rekesz előtt térdelnek, és abajgatják a kicsiket. Nagyon örülök, hogy a véres részekről lemaradtak.
Újabb lakók tehát a Bárkán :-)

Kánikula a tyúkudvarban

Bár északi tájolású az udvar, azért délelőtt rendesen odasüt a nap. Szegény csirkék földbe kapart lyukakban hasalnak a bokrok tövében. A nyuszik viszont nem tudnak sehova menekülni, csak fekszenek kiterülve, lihegve.
Így aztán ma felkerekedtem, és vettem jó sok méter rasel hálót a gazdaboltban, és kiterítettük a tyúkudvar fölé. Nem fogja el az összes napot, de több, mint a semmi. A nyusziknak támasztottam külön árnyékolót (egy régi radiátort), és szerintem fogok nekik venni napernyőt is. Elég idétlen látvány lesz, és remélem, hogy a nyulak helyi szakszervezete  nem követel papírnapernyős koktélokat is...
Elsöpörtem alóluk a ganyét, és alaposan felslagoltam a betont. Rájuk is ment bőven, az egyik kicsi beletartotta a kis pofáját a vízsugárba, és nyelte a vizet. Remélem így jobban bírják majd ezt a pokoli időjárást.
A házban is mindenféle régi függönyöket aggattunk az ablakok elé, hogy kirekesszük a napot.
Visszatérve még a tyúkokra, van egy kakaskám, aki próbál kukorékolni. De nem nagyon sikerül neki. Kb. olyan hangja van, mintha egy mutáló kamasz egy nagyon durva buli  után szétcsapva kisnyugdíjas Vazul néniként térne magához.
Íme a behálózott tyúkudvar (jobb fent a lihegő nyulakkal):

Hírek a tyúkudvarból

Nőnek, növögetnek, imádom őket nézni, olyan kis maflák. De közben elképesztően gyönyörűek is.
Úgy néz ki öt kakas lesz a húszból, ez szinte minden reményemet felülmúlja, már az szuper lett volna, ha tíz jérce lesz, ennél többet nem is reméltem.
Van egy igazi komisz kis kakaska, a legsötétebb kendermagos, az már piszkálja a többieket, kerülgeti a lábamat, ő már megváltotta az útját a levesbe, nem hagyhatom, hogy esetleg nekitámadjon a gyerekeknek.
Egyébként is megvan már a befutó a Nagy Ő versenyben, egy majdnem fehér színű, búbos kakaska. Ő elég kis félénk, nekünk pont meg is teszi, gyönyörű, és nem erőszakos.
Íme a képek (a teljesség igénye nélkül):
Hűsölés az árnyékban:

A Nagy Ő és a kendermagos levesbetét:

Gatyás fotómodell:

Az udvar primadonnája:

Mászkálás:

Új lakók a bárkán:

Phineas és Ferb a két patkánybébi (még hasonlítanak is a névadóikra :-)
Emma vette őket a monori állatbörzén. Nagy mázli, hogy sikerült lebeszélnünk a karolin récéről, amit eredetileg kinézett.
Az ügyes, és okos fiúk most Emma ágya mellett laknak összkomfortos kis kéglijükben:

Tyúkól

Tetemes mennyiségű pénzt hagytunk ott a barkácsáruházban, és napokig szereltük (kicsit lassította a dolgot, hogy mindhárom gyerek intenzíven segített), de már majdnem kész.
Ajtó kell csak rá, ülőrudak, és létra.
És akkor már csak a kertkapukat kell összeütni, és csiribí-csiribá, kész is a tyúkudvar.
Íme:

Kb. egy hónap múlva érkeznek a pipik, addig készen is leszünk.
Ma még a nyuszit is elvittük egy duplarandira, ami az ő esetében két fiúval való találkát jelenti. A fiatalemberek pont feleakkorák voltak, mint ő, de megoldották a dolgot. Aranyfül egy kicsit kérette magát, de aztán beadta a derekát.
Tehát remélhetőleg 31 nap múlva újabb anyai örömök elé néz őasszonysága.
Rengeteg kép készült a hétvégén, majd összerakok egy albumot, mert szuperül telt ez a négy nap.

Hobbi

Most látszik igazán, amikor nincs rá időm, mennyire fontosak a kis hobbijaim, hogy egyensúlyban legyek.

Hetek óta őrült tempóban szerveződik az életem, csak loholok magam után, egyszerűen nulla időm van a saját dolgaimra. Illetve ez nem igaz, egy új mániám van alakulóban, a baromfitartás, de erről majd később.

Vagyis nem is később, inkább most.

Tehát elhatároztam, hogy baromfit fogok tartani. Van hátul a garázs mögött egy kis elkerített, lebetonozott rész, valaha kutyakennel volt. Egy kutyaól csontváza még mindig ott van.

Íme:

Kell rá kaput szeretni, és tyúkólat eszkábálni. Beköltöztetni a pipiket, és kész. Alaposan utánaolvastam, minden  megvan fejben, de a dolog ténylegesen nem mozdul, türelem, türelem, csak belefutok ebbe mindig.

Kötni és szappanozni nem volt időm az elmúlt időszakban, így a tyúktervezésen kívül egyszerűen nem  tudtam fizikailag alkotni. Ez pedig nagyon frusztráló. Egyszerűen muszáj valami kézzelfogható dolgot produkálnom a saját örömömre, mert ez tart meg önmagam számára.

A háztartás, a gyereknevelés, a napi problémák megoldása nem kézzelfogható, termékeny tevékenység, még akkor sem, ha egyébként örömmel csinálom. Kell egy kis rész bennem, ahol önmagam lehetek, alkotó, tevékeny valómban, ami csak az én kis örömöm, függetlenül minden mástól. Ha ez nincs meg, néha nem vonulhatok el a saját kis lelki szobámba, akkor úgy érzem, kezdek elveszni, anyarobottá válni, ettől pedig nem érzem jól magam. És ha én nem érzem jól magam, akkor az bizony kihat az egész családra.

No még egy hetet adok magamnak, Miloska megint beteg, plusz jön a hosszú hétvége, indul Emmának a szinkronúszás, a rajz, iskolai ünnepség, stb, stb... 

Kis vegyes

A gyerekek egész múlt héten itthon voltak, betegeskedtek, pihentek. Én nem.
A nyúl füle rühös lett, naponta járok vele az állatorvoshoz injekciókra, cseppekre. Mondjuk vicces volt, mert aki látott már házinyulat, az tudja, hogy ezek méretben "kicsit" eltérnek a szokásos cukiságoktól. Konkrétan alig fér el  a macskahordozóban, akkora, mint egy kis termetű kutya, kb 5-6 kg. Elképesztően vicces volt az állatorvos reakciója, mikor először meglátta.
Mondtuk neki, hogy hoztunk egy nyuszit, gondolom egy törpe lógófülüre gondolt, amikor kibontottuk a hordozót, majdnem hanyatt esett, behátrált a falhoz, és azt mondta: "Te jó ég, ez óriási!"
Alig mert hozzányúlni, pedig mondtam neki, hogy ez a nyúl annyira szelíd, hogy éppen csak nem béget.
Idekívánkozik a megfelelő részlet a Gyalog galoppból:

Az új családtag

Maszat...

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szerezni egy kismacskát. Végül csak került egy, nem icipici cicababa, kb. 4 hónapos, de nagyon szép. Kicsit még fél, de Emma már kezelésbe vette, és szelidíti.

Az első pár napot kell túlélni, amíg megszokik nálunk, utána már könnyebb lesz, neki is, nekünk is.

Szóval újra macska van a háznál, megjegyzem ideje volt, a garázsban kezd egérszag lenni...

Kaptok még képet, mert mostanában ilyen képes kedvemben vagyok:

Az új lakótársak, Kakaó és Vanilia:

És az új lakótársak a régi lakótárs gazdáik kezében:

Ivánról egy kép csak úgy, mert imádom:

Milosról is egy igen jellemző:

Hatalmasat nőttek, selymes a szőrük, már nem csak kúsznak, hanem ugrálnak, sétálnak, rohannak néha, és kinyílt a szemük.

Gyönyörűek, édesek, és engem már egy csomószor le is pisiltek...

11 naposak...

Nőnek, szőrösödnek, erősödnek. 4 naposak.
Ha meghallják a hangomat, vagy megsimítom őket, vicces nyikkanásokkal pattognak. Vigyázva kell őket kivenni is, mert könnyen kiugranak az ember kezéből.

Bréking nyúz!
Tíz éhes szájjal gyarapodott a család:

A megkönnyebbült friss anyuka neki is látott a tejtermelést fokozó étrendnek:


Teljesen váratlanul, (elszámolás okán) jóval hamarabb megszülettek a kisnyulak.
Már nagyon nagy hasa volt, három napja őrült zabálással tetézve, tegnap már olyan kis ideges volt. Készítette a fészket, rengeteg szőrt kitépett. Még csodálkoztunk is, hogy ilyen hamar készülődik, hiszen csak május 21. utánra vártuk a kicsiket.
Ma olyan kis étvágytalan volt, csak a zöldet kívánta. Tizenegy után még semmi nem volt, mire egykor kiléptünk az ajtón, már ott gömbölyödött 4-5 dagi kis gombóc.
Mire visszaértünk Emmával a suliból, megduplázódott a számuk.
Tíz gyönyörűséges, dagadt kis hurka volt két kupacban. Sajnos egy kis halott is. Nyúlmama megkönnyebbülten, és farkas éhesen vetette magát a friss lóherére, amit szedtünk neki.
Míg ő falatozott, én rendberaktam a fészkét, egy újságpapírt tettem a kicsik alá, elkotortam a szennyes forgácsot, és szórtam neki frisset.
Szomorú kötelességemnek eleget téve eltemettem a halott kisnyuszit is, aki látványra egészségesnek tűnt. Ott alszik már a többi állatunk körében, Roticsek, a tengerimalac, számtalan süni, kismadár és vakond között, egy kis vadvirágot tettem a földkupacra.

Anyuci pihen, a kis gombócok pedig egy kupacban mocorognak.

Kismamánk az egészségtudatos táplálkozás híve, a zöld-ségek elfogyasztása közben fűnyírói funkciót is ellát.
Sajnos a télen elszokott az ölben hurcibálástól, vagy csak rossz tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban, menekül és kapálózik, ha fel akarom venni. No és a mérete sem az a kimondott kicsinység, bőven nagyobb a macskánál.

De hogy meséljek még. Főleg állatügyek, és húsvéti visszaemlékezések.

Mivel nálam a Húsvét a világ legjobb ünnepe, ezért mindig nagy lendülettel készülök rá. Mondjuk idén pont nem, mert ágyban fetrengtem egészen szombatig, amikor is félig szédelegve megejtettük a húsvéti bevásárlást.
Azazhogy ajándékokat. Milos kismotort, Iván jáva építőt, Emma pedig tengerimalacot kapott.
Minden tele van a húsvétra ne vegyünk élő állatot mizériával, de mit csináljak, ha egyszer pont úgy jön ki a lépés, hogy ilyenkor ideális megvenni.
Négy éve a Nyúl hozta Chilit is, aki azóta remek családtag lett, és azon ritka alkalmakkor bánom csak meg, amikor összeszarjakakálja, -hugyozzapisili az előszobát.
Három éve kórházban hédereltem, örültem, hogy luk van a fenekemen...
Két éve kis jóindulattal állíthatjuk, hogy a Nyúl hozta Milost, talán említenem sem kell, hogy ez is remek döntésnek bizonyult.
Tavaly na jó, tavaly tényleg impulzív vásárló voltam, ellágyultam a veresi piacon, és vettünk egy igazi élő nyuszit. Mentségemre szóljon, Aranyfül tényleg iszonyat jófej nyúl lett, és ha nem vesszük meg, pár héten belül nyúlpaprikásként szagolta volna alulról az ibolyát.
Nagyon mellékszál, hogy télire beköltözött az Árnyas Kertbe, ami az ovis állatsimogató, hogy ne fagyjon meg egymagában itthon. Most tudtam meg, hogy egy nálánál tíz mérettel kisebb lógó fülű törpenyúl végigverte az egész bandát, csak a mi nyulunk úszta meg ép bőrrel, lehet, hogy átkereszteljük Hegylakóvá. A gyerekek már nagyon nyígnak, hogy hozzuk haza, és én hajlok is rá, de előbb (amennyiben lány) elviszi Laci bácsi (az ovis gondnok) bepároztatni, és lesznek kisnyulak. Terveink szerint.

Rengeteg állatunk van, de végül is vidéken lakunk, van nagy házunk és kertünk, én itthon vagyok egész nap, simán belefér. Arról nem is beszélve, hogy szilárd meggyőződésem, hogy jót tesz a gyerekek lelkének, ha állatok között nő fel. Persze nem olyan állatok között, mint én, mert azok kocsmában laktak, büdösebbek és hangosabbak voltak, mint az igazi állatok.

Egy szó, mint száz, most van egy malackánk, aki rendkívül félénknek bizonyult eddig, remélem hamarosan beleszokik a családi miliőbe, és hangos visításba kezd, ha zacskózörgést hall. Mert egy igazi tengerimalac ilyen, buta, jóindulatú, visít és kurrog. Amióta az öröklött malac eltávozott az örök szénaföldekre, hiányzik egy kis házi bűzgenerátor. Bár mondjuk annak itt van Chili...
Ha a halakat nem számolom, van négy állatunk, ami teljesen rendjén van így falusi viszonylatban, és akkor erővel tartom magam vissza attól, hogy ne vegyek pár csirkét, házi tojás reményében...