Már megint értékbecslok jártak nálunk. Lassan lesz már egy betanult szövegem, mint a múzeumi tárlatvezetoknek.
Na persze így jár az, aki egyik hitelbol a másikba ugrál, meg ingatlanokat ad-vesz.
Kora hajnalban már talpon voltam, fél hétkor felzúgott a funyíró, és délre ripszropsz le is nyírtam azt a csekélyke majd' ezer négyzetmétert.
Rövid jeges zuhany után kis megpihenés következett, majd nekivágtam Aigiász istállójának. Több tonna ruhát hordtam el és pakoltam a helyére, hogy az egyebeket ne is említsem.
Ötkor hívott az értékbecslo, hogy nem is hétre, hanem hatra jönne.
Jöjjön. Turbó fokozat.
Fél hatkor leájultam egy székre, isteni csoda, késze lettem. Pont annyi idom volt, hogy a rólam patakzó verejték rámhüljön.
Mire megjöttek kipihent voltam és mosolygós. Két tündéri kedves embe jött Jóindulatukhoz, és segítokészségükhöz kétség sem férhetett, ezúton is csókoltatom oket, és kívánom a legjobbakat.
Mindezek után bátram állíthatom, hogy a nap kimenetele szerencsésnek mondható. Persze valamivel jobban jártam volna, ha nem ez a nyár legmelegebb napja, dehát mindent nem lehet ugyebár...