Hát megjöttünk Szilvágyról. Nagyon tanulságos volt ez a pár nap.
Jó érzés végre szabadnak lenni, megszabadulni a nyomasztó családi kötelezettségektől.
Péntek délelőtt mentünk le, vittünk egy csomó tisztítószert, és szombaton délelőtt kisikáltuk a ház egy részét (amennyi időnkből telt). A mamáék szobáját, a konyhát, a fürdőszobát és az előszobát.
Ajtót-ablakot mostunk, porszívóztunk, felmostunk. Anyu persze kijelentette, hogy tudom jól, hogy ő utál takarítani, nem is fog, ne számítsak rá. Így Jurával ketten láttunk neki. Két hetvensok éves ember már nem nagyon figyel oda a rendre és a tisztaságra, nem is bírnák a sikálást, létrára mászást. Így aztán a házat egyetemes mocsok borítja jó ideje. Mindenki csak sopánkodik, hogy jaj szegény mamáék, így élnek, de senki sem emeli fel a seggét évek óta, hogy legalább felporszívózzon.
Nem bírtam tovább nézni.
Kevesebbet csináltunk, mint amit terveztünk, de még így is látványos lett a végeredmény.
Vasárnap aztán jött a nagy családi reggeli, aminek kicsit megkopott már a fénye. Vagy talán csak én nem vagyok már gyerek.
Számomra egyre idegenebb emberek beszéltek egetverő baromságokat nagy hangon, röhögve.
Nem tehetek róla, nem tartom viccesnek a "buziverést", főleg már csak azért sem, mert az egyik legkedvesebb barátunk homoszexuális, és ilyenkor értem őt meg igazán. Amikor azt mondja, higgyem el, nem mindenki gondolkodik úgy a magafajtákról, mint én, olyankor csak hitetlenkedem. Pedig hát látnom kell, hogy mégis, tanult, diplomás emberek, mitöbb, a családom tagjai is ilyenek. Ég az arcom miattuk is a szégyentől, és a barátomra gondolva belesajdul a szívem igazságtalan magányába.
Szólnom nincs miért, úgysem értenék miről beszélek, így hát inkább eljöttem onnan, legalább ne kelljen hallanom az ostoba, korlátolt, primitív, cinikus ömlengésüket.
Szemernyi kétségem sem volt affelől, hogy jól cselekszem, mikor inkább bementem a házba a gyerekekkel, és leültem a mamával beszélgetni.
Megfogta a kezem, megsimogatta, és azt mondta, még meg sem köszönte, hogy annyit takarítottam. Nem is a köszönetért csináltam - válaszoltam én -, hanem hogy jobban érezd magad.
Jobban is érzem magam - válaszolta mama, és újra megsímogatta a kezem.
Lám mégiscsak jól van ez így.