A Nagy Ovis Beszoktatás

Hétfőre virradóra rémálomtól csatakosan ébredtem. Elveszítettem Emmát az oviban, és csak kerestem, kerestem.
Azt hiszem ez mindent elárul. Meglehetősen féltem.
Szerencsére Emma átsegített a nehezén... :-)
Sokat beszélgettünk róla, sok-sok mesében mind ovodások lettek az állatgyerekek. Így aztán teljes biztonsággal lépett be első nap az óvoda kapuján. Rögtön ellepték a gyerekek, mindenki a barátja akart lenni. Ez valami különleges kisugárzás miatt van, ami belőle árad. Első nap még csak az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Másnap már otthagytam picit az udvaron. Nem is keresett.
Harmadnap apája vitte, ő nem volt ott sokat vele reggel, hiszen Emma rá sem nézett, rohant be a csoportszobába. Ebéd után jött csak vissza érte, semmi gond sem volt vele.
Csütörtökön már húsz perc után otthagytam, vidáman adott puszit, tisztáztuk hogy mikor jövök érte, és játszott tovább. Ebéd után értem vissza érte. Pont szemben ült az ajtóval, s mikor beléptem felpattanat.
- Ovónéni! Visszajött az anyáám! - kiáltotta, és szaladt az ölembe.
Pénteken ugyanez.

Nem szeretnék ebből hosszútávú következtetéseket levonni, de azért az eleje igen jól ment.
Öröm látni, hogy szinte lubickol az ovis rutinban, élvezi a sok gyereket, és egyből megkedvelte az ovónéniket és a dadust.
Holnap újabb felvonás kezdődik. Öcsi nem megy bölcsibe, mert beteg, Emma is gyengélkedik. Kíváncsi vagyok a következő hétre.