T. barátnőm a fejébe vette, hogy minden áron belémlátja az anorexiát.
Ravaszul válogatott időközönként nekemszegezi a kérdést, folytott, bocsánatkérő hangszínnel: nem akarlak megbántani, de... nem vagy te... anorexiás?
Szinte szégyenkezve kell minduntalan válaszolnom, hogy nem. Pedig tudom, ő úgy megmentene, hogy csak na...
Hát ilyen barát vagyok én, még csak egy nyavajás kis anorexiával sem szolgálhatok a szeretteimnek...

Mindazonáltal megkövetem mindazokat, akiknek az utóbbi hetekben azt hazudtam, hogy nem fogytam. Bevallom, blöfföltem, kimerült az elem hónapok óta a mérlegemben.
Ma tettem bele, és láss csodát, fogytam fél kilót.
Te jó ég! Lehet, hogy anorexiás vagyok?! :-DDD