Vizsgaidőszak vége

Szerdán megírtam az utolsó vizsgámat, már épp ideje volt, teljesen ki voltam purcanva. Estére jól le is betegedtem, bár az élet nem állt meg, menni kellett Cseperedőre, másnap pedig Miloska meghívta három kis barátját az oviból. Olyan volt, mintha három visító aranycikeszt engedtem volna szabadjára a házban. Nagyon édesek voltak, és nagyon fárasztóak. Birkóztak, mint a kölyökmacskák, tigrisbukfenccel szelték át a nappali légterét. Fénykép nem készült, mert bizonyára mind elmosódott lett volna.
Éjjel aztán Miloska velünk aludt - még szerencse -, éjfél előtt nagyon elkezdett hánykolódni, rugdosódni. Amikor felült nyeldekelve, már tudtam, hogy ennek fele sem tréfa, felkaptam a gyereket, és mint a szélvész, kironahtam vele a fürdőbe.
Majdnem ki is értünk, a wc-deszkára, és elé a földre terítette a rókaprémet... Az anyaság maradandó pillanatai nem az ovis anyáknapi ünnepség fülledt, izzasztó, könnypárás melegében születnek a kisszéken gubbasztva, lopva az órára sandítva. Az igazi pillanatok akkor születnek, mikor tartod az okádó gyereket a wc fölé (próbálsz nem belelépni az addig keletkezett tócsába), látva az izzadt, értetlen, félig alvó kis fejét, amint hányás közben is magyaráz valami érthetetlen katyvaszt. Amikor lemosdatod, félreülteted, amíg a fürdőt sikálod, várva, hogy jön-e még újabb roham.
És aztán mikor magadhoz öleled az ágyban, ő bújik, és azonnal visszaalszik, tudván, hogy vigyázol rá.
Másnap persze úgy ébredt, hogy kutya baja, annyira emlékezett csak, hogy "olyan gyorsan szaladtam vele, mint a rakéta", és hogy megdícsértem, milyen ügyesen a wc-be hányt.

Patkánykalandok

Csütörtökön megműtötték szegény kis jószágot. Kapott icipici altatómaszkot, és háromnegyed órán át fejtették ki belőle a rákos burjánzást, aki addigra már majdnem akkora volt, mint maga az egész patkány. Hatalmas vágás van rajta, ezen a képen még csak ébredezik.

Ezután szereltünk szegényre gallért, amit petpalackból barkácsoltunk, mert ilyen kicsit nem gyártanak. Úúúúútálta.... Csipesszel etettük szegényt.

Mostanra leszedte a gallért, de nem bántja a varratokat, eszik-iszik, igen jókedvű. Várjuk a szövettan eredményét, bár a doki szerint jóformán nincs esély arra, hogy ez jóindulatú, annyit fogunk csak megtudni belőle, hogy valószínűsíthetőleg milyen gyorsan fog kiújulni.
Kontrollon az első adandó alkalommal felsprintelt a nyaramba, onnan leset bizalmatlan tekintettel a dokira, és közben a fülembe dünnyögött, mintha azt mondaná: "te, gyanús nekem ez a nő, szerintem lépjünk le innen".
Leléptünk. Hétfőn varratszedés.

Zajló hétköznapok

Ivánon és Emmán a végkimerülés jelei mutatkoztak már a múlt héten, így Ivánnak megszavaztunk egy pár napot itthon a héten, és Emma is bekruppolt, hogy teljes legyen a kép. Rendesek, mert nekem most holtidőszakom van, a vizsgákat kipihentem, de még nem indult be a második félév. Amióta ilyen nagyok, imádom, ha itthon vannak velem. Olyan kis békés a ház, motoszkálnak, elfoglalják magukat, leülünk egy-egy társasra, nincs rohanás, szenvedés, hajcsárkodás. Csak az a főzés ne lenne, jaj azt tudnám feledni...
Az állatok is alkottak, már éppen begyógyult Silky szeme fölött a seb (na ezt még nem is meséltem), már éppen elkezdtek tojni a tyúkok (beígértem nekik a nagykést, ha nem kapják össze magukat), mire észrevettük, hogy Ferb lábán egy óriási duzzanat van. De harmad akkora kb, mint az egész patkány. Jura el is vitte állatorvoshoz (váltott lovakkal szórakoztatjuk őket, szerintem egyszerűbb lenne általányt fizetnünk nekik), kiderült, hogy valami ronda daganat. Elbódították, leborotválták, megultrahangozták. El tudtok képzelni egy patkány méretű altatómaszkot? :)
Csütörtökön műtik. Mivel a patkányok nagyjából két évig élnek a fiúk meg másfél évesek, hát nem mai csirkék. De szeretnénk, ha az a hátralevő fél év betegségmentesen telne.
Nos ilyen kis unalmasan telnek a napok a Bárkán...

Már megint egyedül

Jura vitorlázik a szépséges Adrián, képeslapkék lágyan fodrozódó tenger a háttér a gyöngyöző söröskorsók mögött a Facebookon posztolt képeken.
Tulajdonképpen mostanra alig bosszantóbb, mintha Bukarestben nyomná a melót, mindegy is hol van, itt nincs, ismerős mindennapok, iskola, ovi, reggeli készülődés, délutáni rohanás, esti rutin.
Az első éjszakát komplett végighánytam valami vírus okán, szerencsére csak azután lettem rosszul, hogy elaludtak a gyerekek, és reggelre elmúlt, csak az szép zöld gyep a fél hetes kelés ne lett volna.
A főiskoláról már napi szinten kapom a leveleket, próbálok kapaszkodni, tárgyfelvétel, csoportbontás, várólista, kreditindex és még egy csomó számomra teljesen kínai dolog.
A nyári lazsálás után szinte felrobbant az élet, pörögnek az események, a szervezni-, intéznivalók.

A bárányok korántsem hallgatnak

Sőőőt, kifejezetten hangosak, ha azok Miloska kis testén legelésznek. Úgy három hete azzal fogadott az óvónéni, hogy bárányhimlő ütötte fel a fejét a csoportban. Jöhet- mondtam én, essünk túl rajta.
Miloska szófogadó gyerek, hajszál pontosan két hét múlva bepöttyösödött.
Természetesen  a következő két napon csupa halaszthatatlan tennivalóval volt tele a naptáram, így az együtt töltött első nap fele telefonálgatással telt.
Az első pár nap békésen telt, bár nem volt lázas, és csak pár pöttye volt, és kicsit vakarózott, ágyban heverészve töltöttük az idő java részét, mert elég kis bágyadt volt. Hanem amikor elmúlt a vakarózás, és leszáradtak a pöttyök. Jajjj lett nekem. Nehéz szívvel mondom, de legszívesebben világgá szaladnék. Mintha az elvesztegetett napokat is be akarná pótolni, az én pici fiam úgy pörög, mint már nagyon rég nem. Egész nap visít, anyaaaaa, anyaaaaa, anyaaaaa, reggel öttől este nyolcig, kizárólag fulltestkontaktban bír létezni.
Még egy hét... be fogok csavarodni...

Nyakas témák

Kb. 2 hete már jó ideje fájt a nyakam, mikor egy éjszaka, amikor Miloshoz keltem, valami banánlis mozdulattól bedurrant. Minden mozdulat, és mozdulatlanság iszonyatosan fájt, 2 Aleve csillapított rajta annyira,  hogy már nem sírtam a fájdalomtól. Akkor éjjel elhatároztam, hogy a végére járok ennek a dolognak. A fájdalom kisugárzott a jobb karomba, zsibbadtam egészen a kisujjamig. Kétféle bika erős fájdalomcsillapítót szedtem váltva éjjel-nappal, hogy valahogy kibírjam.
Másnap írtam a Dávid Gerincklinikának, akik egy órán belül visszahívtak, hogy a tüneteim alapján mindenféleképpen MR javasolt. Kaptam is időpontot keddre.
Az MR-ről annyit, hogy nem ez lesz a kedvenc vizsgálatom, noha maga a vizsgálat egyáltalán nem fájdalmas. Viszont 40 percet feküdni mozdulatlanul fájós nyakkal maga volt a kín. Ráadásul az lehet, hogy minden fémet  levettem, de a tetkóimat úgy rángatta a mágneses tér, mint valami tébolyult. Vitustáncot járt mindkét szemem, és szemöldököm.
No mindenesetre meglett az eredmény:

"Nyaki lordosis kiegyenesedett.
Enyhe balra convex scoliosis.
A dens fejében mind a T1, mind a T2 sequentiakon kis scleroticus pont környezetében jelintenzívebb gyűrűvel.
Ezen elváltozás további megfigyelés tárgyát képezi, azaz 3 hónap múlva kontroll javallt, illetve rtg. készítése.
A C.V./VI. résnek megfelelően a foramenbe beterjedő kifejezett gyöki compressiot okozó, hátsó hosszanti szalagot elemeló, canalist szűkítő acut discus hernia.
A középső szakaszon a porckorongok víztartalma csökkent.
A discus hernian kívüli porcok is ellapultak különböző mértékben.
Egyéb csontszerkezeti eltérés, vagy discus eltérés nem látható.
A beteg panaszai hátterében a már említett jobb oldali discus hernia áll."

Ez azt jelenti, hogy nagyon szarok mind a csigolyáim, mint a porckorongjaim, valamit porckorong sérvem van.
Kedden mentem a Gerincklinikára, ahol megállapították, hogy mindezeken felül hanyagtartásom van, és valószínűleg sok bajomat ez okozza, az ott elvégzett mozgásos tesztek is a sérvet támasztják alá. Látható sérülés is a csontokon, mintha autóbalesetem lett volna. Mondtam, hogy semmi ilyesmi nem történt velem. Valamint van valami világító folt az egyik csigolyámon, ami nagy valószínűséggel meszesedés, de inkább nézze meg a Fődoktortótumfaktum Professzor Úr (alázatosankeziccsókolom) is.
Hát itt tartunk, várjuk a fent említett istenség diagnózisát is, aztán ha ő zöld utat ad, akkor indul a heti 2 gyógytorna, 5-10 alkalommal, és a személyre szabott házi torna. (Budán baszki, Budán!)
Ha nem ad, akkor CT, rtg. Addig is mozgásos, emeléses tilalom (hahaha).

Miloskával az élet itthon

nagyszerű! Kicsit nyűgös, kicsit nyafis, kicsit kevésbé pörgős, de nem sokkal.

Egész nap csacsog, olyan dumája van, hogy meg kell zabálni, egyébként pedig kellő türelemmel kezelve tökéletesen szófogadó.

Napjában többször is cicire tapad, és olyan komoly arccal szopik, mintha legalábbis a relativitás elméleten gondolkodna.

Cukisági faktor újra maximálisan az egekben!

Beteg

Még pénteken:
Épp csak most gyógyult meg. Ma reggel vidáman aratta a babérokat az oviban. Komolyan, ez megér egy külön posztot...
Szavamat ne feledjem, ma reggel is úgy keltünk, hogy ő Ani nénihez akar menni. Hát menjünk. Úgy vonult be az oviba, mint a legkisebb királyfi. Mivel ő szinte oda született, mindenkit ismer, mindenki ismeri. Az óvónénik körülrajongták, az összes csoportot  végigrabolta, autókkal a hóna alatt sasszézott a folyosón. Én egy darabig követtem, próbáltam rávenni, hogy ne kapja szét az ovit, de az óvónénik megvédték, nagyjából mint tíz vajszívű nagymama, versengtek a szaváért, ájuldoztak, hogy milyen nagyot nőtt, milyen okos, de szépen beszél, tessék itt egy kiflicsücsök, nem baj az, ha morzsázik.
Persze közben én is szóba elegyedtem itt ott, mondanom sem kell, Miloska cseppet sem hiányolt. Az biztos, hogy nekem hiányzott az ovi, jó, hogy jövőre megint oda fogunk járni.
Nagy nehezen átrimánkodtam a bölcsibe.
Délután hosszas kavarodás után Emma barátnőjével többen mentünk érte. Etette a nyuszikat az Árnyas kertben, szaladgált. Felmentünk az ikrekhez, ott is jött-ment, csacsogott. Aztán egyszer csak kicsit nyűgös lett, ölbe kérte magát, kettő perc múlva pedig már 39 fokos láza volt.
Én gyereket ilyen gyorsan lebetegedni az életben nem láttam.
Azóta (hétfő):
Továbbra is beteg, hol lázas, hol nem...

Gyógyul

Egészen biztosan a gyógyulás útjára lépett. Nem csak azért, mert reggel láztalanul ébredt, hanem mert hozza a szokásos formáját. Üvöltözik, követelőzik, rohangál, ugrál, úgy, mintha be kellene hoznia az elmúlt napokat.
Add ide, nem kérem, te csináld, én akarom vég nélkül. Mondhatjuk, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Egyrészt persze örülök, hogy meggyógyult, másrészt olyan kegyelmi állapot volt ez a három nap, mintha a sors vásznán lévő kis hasadáson át bepillanthattam volna egy másik életbe. Egy olyan ideális világba, ahol élvezet minden együtt töltött perc, ahol a kedves kérés jókedvű válaszra talál, ahol az akciót megfelelő mértékű reakció  követ, és ahol rettegés nélkül lehet eltölteni három magányos percet a wc-n, (ahhh, olvasgatva!) anélkül, hogy azt lesnénk szorongva, milyen zajok szűrődnek ki a szobából.
Örülök, hogy volt három ilyen nap, segít elhinni, hogy az itt és most sokkal jobb, mint az egyszermajd, és a milettvolnaha, az ittésmost gonosz, alattomos testvérei.

Ezermilliószoros nap, vagy mi

Ahogy este megtudtam a facebookról, ez valami ezermilliószoros (valami nagy szám) nap. A mai. Akkor én ezt most kijelentem, hogy ilyen napból jöhet ezermillió. Miloskával úgy voltunk egész nap, mint a borsó, meg a a héjja. Olyan cuki tündibündi volt, mint egy igazi álomgyerek. Na jó, beteg volt, de nem pörgött egész nap, heverészett itt, meg ott, majdnem végigülte az étkezéseket, és nagyon vicceseket mondott. Elvittük a nyuszit állatorvoshoz, utolsó körre, aludt egy nagyot, és amikor ébresztettem, akkor annyira édes volt, mint amilyenre gyerekvállalás előtt gondol az ember, hogy pont ilyen cukinyúl lesz egy álmából ébredő hároméves. A nagyok is teljes nyugiban voltak, minimális összezördüléssel nyomtuk az esti rutint is. Este még heverésztem is kicsit a kanapén, és olvasgattam. Hahhh, te jó ég! Most így leírva számomra is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez csak egy álom lehet, ez a nap meg sem történt. Mindjárt felébredek, és szerda lesz...

Betegen, táviratilag

Milos újra beteg, most lázas is. Szerencsére a pisi negatív, a többi megoldható. Furcsa, hogy olyan kis bágyadt, nyugodt, szinte alig rosszalkodik.
Tegnap színházba mentek a sulival, egyre mentem Ivánért, aztán kettőre a gyerekorvoshoz Milossal, végül háromra Emmáért Vácra. Váltott lovakkal bébiszitterekkel.
Ma is még állatorvos a nyúllal, délután suli. Holnap délelőtt három éves státusz a védőnőnél, délután Cseperedő Ivánnal, pénteken pedig Varázsklub Emmával. Jura teljesen használhatatlan, éjjel jár haza (hogy ágyból folytassa a munkát), a héten ér véget az audit.
Ilyen kis unalmasan peregnek a napok, néha belegondolok, hogy mi lenne, ha emellett még dolgoznék is, hát frankón kiráz a hideg...

Kis vegyes

A gyerekek egész múlt héten itthon voltak, betegeskedtek, pihentek. Én nem.
A nyúl füle rühös lett, naponta járok vele az állatorvoshoz injekciókra, cseppekre. Mondjuk vicces volt, mert aki látott már házinyulat, az tudja, hogy ezek méretben "kicsit" eltérnek a szokásos cukiságoktól. Konkrétan alig fér el  a macskahordozóban, akkora, mint egy kis termetű kutya, kb 5-6 kg. Elképesztően vicces volt az állatorvos reakciója, mikor először meglátta.
Mondtuk neki, hogy hoztunk egy nyuszit, gondolom egy törpe lógófülüre gondolt, amikor kibontottuk a hordozót, majdnem hanyatt esett, behátrált a falhoz, és azt mondta: "Te jó ég, ez óriási!"
Alig mert hozzányúlni, pedig mondtam neki, hogy ez a nyúl annyira szelíd, hogy éppen csak nem béget.
Idekívánkozik a megfelelő részlet a Gyalog galoppból:

Már megint Mörfi

Sejthettem volna már tegnap, hogy ez bizony vihar előtti csend. Minden olyan jól alakult. Jura kivette a hétfő, keddet, hogy a maradék elintéznivalókat elintézzük.
Vasárnap kissé aggódtunk, mert nagyon nyavajgós volt a banda, de végül hétfőn senki sem ébredt betegen.
Napközben egy csomó dolognak a végére jártunk (végre megvettük a padlószőnyeget a hálónkba), estére pedig színházba mentünk.
Gyanúsan remekül ment minden.
Parkolóhely a színház előtt, időben odaértünk, még egy pezsgőt is meg tudtam inni. Felújított nézőtér kényelmes székekkel, habkönnyű, kellemes darab, utána pedig egy remek vacsora a Klasszban. Ismét pezsgőt, és bort ittam. No nem sokat, csak éppen nagyon kellemesen éreztem maga.Éjfélre értünk haza, emelkedett hangulatban, tervezgettük a mai programot.
A mennykő hajnali négykor csapódott be, alig három óra alvás után (ami alkoholos állapotban feleannyinak tűnik). Miloska felsírt. Ötig felváltva itattam, és őriztem. Akkor kiderült, hogy lázas. Lázmérő keresés, lázcsillapító adagolásának a neten való kikeresése, stb...
Sejthettem volna... Az egyenleg egy csak annyira beteg gyerek, hogy rendkívül nyűgös legyen, hosszas várakozás a gyerekorvosnál, Jura pedig ül a gép előtt, és dolgozik...
Fél óra múlva indulunk a többiekért. A sok eltervezett program dugába dőlt, és csak azért nem vagyok másnapos, mert igen jó pezsgőt és bort ittam.

A napfényes Kalifornia

nem is annyira napfényes. Hideg van, köd, és szél.
Mocskosul megfáztam valahol, valamikor, tegnapra a hangom is elment. Szomorúan nézegetem a nyári rucikat, szandikat a polcon, és áldom az eszemet, hogy Santa Monica-n vettem pár lazább, melegebb ruhát.
Részletes beszámoló, képekkel megtűzdelve majd csak otthonról lesz feltéve, mert otthon van csak olyan programom, ahol a képeket tudom rendezgetni.

Vágjuk a centit

Sz. természetesen igazad volt, nem kellett volna leírnom a tegnapi poszt címét.
Fél ötkor Emma jött át, ötkor Iván. Mire lapjával fekve elszunnyadtunk volna, Iván elkezdett hányni. Azóta már a fél házat körberókázta, szegény mocsok rosszul van.
Anyu lába szerencsére a lehetőségekhez képest nagyon jól van, bár fáj neki, és sántikál, de vitézül helyt áll.
Én az egyik kezemmel vasalok, a másikkal pakolok, a harmadikkal begyújtottam a kályhába, a negyedikkel mosok, az ötödikkel hányást takarítok, a hatodikkal... Ja, nem, nincs hatodik kezem...

Péntek foreva

A nap azzal indult, hogy Miloska ugrott egy tripla leszúrt rittbergert a kanapé karfájáról, természetesen fejre. Ahogy az lenni szokott, ott ültem mellette. Szerencsére vastag szőnyegre esett, de azért sírt nagyon, látszott, hogy fáj a feje.
Vaj szívem okán itthon tartottam, neki is kijár egy potyanap anyával, este úgysem leszek itthon, vasárnap meg elhúzok hosszú időre.
Így aztán a napom nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem, de Milos kivirult, be sem áll a szája, pörög, mókázik, fontoskodik álló nap. Egyszerűen meg kell zabálni. Hogy milyen könnyű egy gyerekkel?!
Talán mondanom sem, kell, hogy még egy lila folt sincs rajta, örökölte a kőkemény családi tulokfejet.

Hogy az élet mégsem legyen ekkora móka és kacagás, a napok óta erősödő megfázásom kezd kitörni rajtam, fáj a fejem, torkom, náthás vagyok. Basszus a repülőn vinnyogni fogok, ezt nagyon megszívtam. Azért a fűtésszerelő még ma jön egy körre, meglehetősen várom már azt a pillanatot, amikor végleg becsukhatom mögötte az ajtót.

Bahh, rettenetesen megfáztam én is, meg Emma is. Nem tudom hol és mikor, hiszen dögmeleg váltakozik a tikkasztó hőséggel.

Felváltva prüszkölünk és fújjuk az orrunkat.

Éppen lezajlott Emma szülinapi bulija, máris új szerveznivaló tartja gúsba kötve a napjaimat. Iván ballagása. Mivel a ballagók szervezik a büfét, és én csinálom a közös ajándékot az óvónéniknek, plusz Iván ajándéka után szaladgálok. Na semmi komoly, csak lufi, és egy kis plüssel díszített tornacsuka, amit Emma is kapott tavaly.

Mondjuk lufist egyszerűen nem találok, a végén még mászkálhatok Gödöllőig, vagy Fótig.

Közben persze zajlik a szokásos nyári felújítási projekt, a héten várom a redőnyösöket, a kertészeket, jövő héten pedig a festőket.

Jura egészen Londonig (júli 8.) használhatatlan lesz, amikor nem külföldön lesz, akkor válogatott vendégeket vacsoráztat, szórakoztat, és szolgál ki mindenféle számokkal, mérlegekkel és pénzügyi tervekkel.

Így történhet meg az is, hogy se Iván ballagásán, se Emma évzáróján nem lesz ott. Szarul esik? Nagyon. Tudok tenni valamit? Nem igazán. Lenyelhetem a békát, és megpróbálom nem cseszegetni (annyit), mert (tegyük fel) nem tehet róla.

Mivel anyu meg érettségiztet, egy, csak egy legény leszek talpon a vidéken. Míg a többieknek ott lesz a család apraja-nagyja, tántikák és keresztmamikák, én egyszál magamban fényképezek, videózom, lengetek lufit és csokrot. Persze értem én, hogy ez csak egy ovis ballagás, nem az érettségi, de akkor is szar, na. Evvan...

Itt vagyok, élek, majdnem virulok is.
Tudom, egy teljes hónapja nem írtam, de mentségemre szóljon, gép előtt sem nagyon ültem.
Egy brutál vírus rászabadult a gyerekekre, több mint három hétig nyomták itthon az ágyat, és nyiszatolták az idegeimet. Emma repetázott is.
Mire minden gyerek felgyógyult, engem nyírt el egy olyan fejfájás, hogy azt hittem belepistulok. Ez is több hétig tartott, a végére totál szétestem, enyhén nyáladzó kakatón biomasszává lényegültem.
Következett egy három napos szünet, mire múlt kedden újra fellobbant a fejfájás, soha nem látott erősséggel, estére már rezgő kocsonya maradt az agyam helyén. Reggelre kipurcantam, a nyirokcsomóim alma méretűre duzzadtak, a fejemen lévő összes mindenem kegyetlenül fájt (fül, fog, állkapocs, torok, szem, tényleg minden).
Három napig nyomtam az ágyat, mire magamhoz tértem. Utoljára három éve voltam ilyen szarul, mondjuk akkor kórházba is kerültem.
Végül Jura elcipelt dokihoz, kaptam antibigyót, és tádám, csodák csodája, meggyógyultam.
Az elmúlt másfél hónap tanulsága számomra az, hogy az élet egészen csodás, ha nem fáj az ember feje.
Most próbálom utolérni magam a házimunkával, és nagy bánatomra a Húsvétra sem úgy tudtam felkészülni, ahogy szerettem volna.
Holnap jönnek szétkalapálni a konyha egy részét, hogy az mzs-től örökölt hűtő beférjen.

Természetesen tegnap éjjel Milos is belázasodott. Nem nagyon, pont annyira, hogy ma már nem ment bölcsibe, kellően nyűgös volt, annyira viszont mégsem volt beteg, hogy ne bontotta volna le a házat.
Halálra szekálta Emmát is, aki viszont még mindig kutyául van, igaz ma már csak estére lázasodott be, de a péntek óta tartó köhögés és lázvonat úgy elgyengítette, hogy egész nap fekszik.
Ivánt azért elvittem előkészítőre, addig egy új szitter vigyázott a közkórházasokra, de a fodrászt le kellett mondanom. Nyilván roppant önző dolog, de akkor is eléggé elkeseredtem emiatt.
Nem vagyok egy ápolónő alkat. Engem a betegek rettenetesen idegesítenek, még akkor is, ha azok a saját szeretteim. Erőt próbáló feladat számomra pontosan adagolni a számtalan cseppet, kúpot, szuszpenziót és szirupot.
Mivel péntek óta éjjel is ápolok, mostanra sikítófrász-szerű menekülési kényszerem van, masszív fejfájással megspékelve.
Iván egyelőre tartja magát, ő valószínűleg szombaton fog lerobbanni, amikor a várva vágyott szabadnapom lesz.

Minden szempontból rendhagyó krupp ez. Egyszerűen nem akar behurutosodni, helyette száraz, irritáló köhögésbe csapott át.
Eredetileg nem terveztem elmenni a saját dokinkhoz Emmával, egy vírusos gyereket mi a fenének vigyek, szombaton már látta az ügyeletes. De most mégiscsak elviszem, mondjon ő Á-t, vagy B-t. Szívem szerint adnám neki a köhögéscsillapítót, de orvosi megerősítés nélkül nem merem, a fenének se hiányzik egy tüdőgyula.