Szerdán,

azaz tegnap sajnos szomorúan indult a napunk. Az egyik kiscica sajnos elpusztult. Egész pontosan elhagyta az élet, nem szopott, nem hízott, a tápszer sem kellett neki, mire elvittük az állatorvoshoz, már csak egy szurit kaphatott. Szép csendesen elaludt.
A többi négy szerencsére igen jó bőrben van, dagadtak, hangosak, erőszakosak, szétrágták már szegény anyukájukat.
Nem sokat szomorkodtunk otthon, inkább felkerekedtünk, és elindultunk, Bécsbe kirándulni.
Azaz nem is Bécsbe, hanem Shopping City Südbe, ahol van egy kész-ház bemutatópark, a Blaue Lagune. Tíz éve akarunk oda elmenni, és most végre eljutottunk. Több mint száz felépített házba lehet bemenni, körbenézni. Volt ott tiroli fakunyhó, elegáns polgári otthon, és ultramodern kockaház. Elképesztő terek, lakberendezési megoldások.

Két órát kódorogtunk ott, a végén már teljesen elzsibbadt az agyunk. Átruccantunk SCS-be, ahol sikerült megszerezni a Rock of Ages zenéjét CD-n, és újra úton voltunk. Kicsit beszimatoltunk Eisenstadtba, de az este Rust-ban ért minket, ebben a csodás kis ékszerdobozban, ahol a hagyomány szerint minden háztetőn gólya lakik. És tényleg:

Leültünk egy kellemes kis étterem teraszára, ahol igazán romantikus környezetben költöttünk el gasztro-szempontból felejthető vacsorát.

Éjfélre értünk haza, fáradtan, jókedvűen. A szomorú kezdet után igazán nagyszerűen sikerült ez nap is.

Nőnapra

Azt kaptam a legkisebbtől, hogy egész éjjel kelt két óránként, akárcsak kisded korában. Egyrészt emlékeztetve engem a régi szép időkre, másrészt arra a belátásra kényszerítve, hogy fogalmam sincs, hogy csináltam ezt én több mint egy évig, mert most olyan szinten vagyok zombi egy éjszaka után, hogy ihaj... Ugye milyen jó nekem mostanában? Főleg, hogy az emberem éjjel ért haza, így persze csak jó későn feküdtünk le.

Biztos vagyok benne, hogy minden anya ismeri azt az érzést, amikor egy alapos esti hancúr után ájult elégedettséggel alszik el, majd a legmélyebb álmából (kb. elalvás utáni 10-20 perccel) egy nyifogó gyerekhang ébreszti, hogy rosszat álmodott, szomjas, pisilni kell, akármi, de ki kell kászálódni az ágyból, zúgó fejjel és egyéb altesti panaszokkal.
Ugye? Aki még nem járt így, az legyen szíves ne kösse az orromra, mert a szörnyű irigységből fakadó spontán rosszindulatom azt mondatná vele, hogy minden bizonnyal nincs említésre méltó szexuális élete (noha ez utóbbi valószínűleg egyértelműen azért nem zárja ki a fent említett élményt).
Drága kis férjem elutazott valahova, holnap jön csak haza, tőle megkaptam a reggeli menetet cakkumpúder, iskolástul, bölcsődéstül, mert hétre jött érte a sofőr, vitte a repülőtérre.
De a kocsiját itt hagyta nekem, hát nem egy jófej?!

Még szűk fél órácskám van regenerálódni, aztán megyünk Ivánnal Pestre Cseperedőbe.
Addig is elirányítgatom a kertészeket, akik jöttek tavaszi nagytakarításra, de szerencsére elég önjárók. Mondjuk sajnálatos módon az időjárásra való tekintettel teljesen felöltözve dolgoznak. Mondom én, hogy pocsék egy nap...
Délután még van egy meghívásunk (mint bölcsis szülők) megismerkedni az ovival, de mondtam nekik, hogy nem megyek ismerkedni velük, volt rá alkalmam az elmúlt években, persze ezen jót röhécseltünk, tulajdonképpen az ovi nyitása óta odajárunk.
Mindazonáltal Miloska elkezdte magát beszoktatni az oviba, mert ma reggel közölte, hogy Ani nénihez akar menni. Mázlink volt, pont Ani néni volt a nyitós, beadtam neki Miloskát, amíg intéztem a piszkos anyagiakat. Nehezen hitte el, hogy ő azért még nem ovis, hosszas rábeszélésre jött csak át velem a bölcsibe.

Valahol menet közben derült csak ki, hogy nőnap van, szóval igazán küldhettem volna Ivánkámmal virágot a tanító néniknek, no de ami késik, nem múlik, viszek most, ha megyek érte.

Mikulás

Rettenetes rossz szülőként csak a múlt héten döbbentem rá, hogy az ajándékba kapott wellnesst pont mostanra szerveztem le. Így történhetett, hogy december hatodika engem egy hotelszobában ért, és nem otthon. Vasárnap felkerekedtünk korán, és átmentünk Bécsbe. Csatangoltunk vagy három órát, vettünk egy kis vásárfiát, ittunk eszméletlen finom forralt bort, meg gyümölcsös puncsot, és mikorra elviselhetetlenné vált a tömeg, és kockásra fagytunk volna, szépen visszaültünk az autóba, és eljöttünk Herceghalomra. Nagyon furcsa egy hely, idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Magyarországon igazi szállodában, hát én teljesen elfelejtettem, milyen "klassz" is a magyar vendéglátás. Rögtön a becsekkolásnál kuncogtunk egy sort, mikor elmagyarázták nekünk, hogyan is működik a kártyás szobakulcs, majd a vacsoránál voltunk kicsit kínban, mikor néma csendben kellett enni. Vagyis nem kellett volna, de milyen lett volna már, ha csak én hangoskodok. Értem ezalatt a nevetést, mert akkorra már már rendesen leborogattam magam pezsgővel. Ült mellettünk egy család, apa, anya, kb. 6-7 éves kislány. Esküszöm, még a gyerek is úgy viselkedet, hogy ihaj. További két gyerekkel találkoztunk a három nap alatt, azok is mind példásan viselkedtek. Engem ez különösen rosszul érintett, legalább löktek volna fel véletlenül egy poharat, vagy valami, egy kis hiszti... De nem... A tegnapi napot erős henyéléssel töltöttük, a jakuzziból átmásztunk a szaunába, onnan egy másik szaunába, majd vissza a jakuzziba, aztán szaunák megint, végül masszázs. Én újra bepezsgőztem, majd vacsora. Jót tett nekünk, sokat beszélgettünk, rengeteget nevettünk, egyszerűen tökéletes nap volt. Űgy tűnik Jura is elengedte végre azt a nevetséges elképzelését, hogy a pihenés alatt feltétlenül kell csinálni valamit, legalább egy kis városnézés, vagy ilyesmi. Rávilágítottam a nyilvánvaló tényre, miszerint a jakuzzi és a szauna közötti távolság megtétele bőven megfelelő testedzésnek minősül. A mi esetünkben legalábbis. Otthon mama és Judit tartotta a frontot, a Mikulás szerepében is mamát láthatta a nagyérdemű, az előre összekészített cuccot elhelyezte a megfelelő ablakban. Mama for presidet!

A napfényes Kalifornia

nem is annyira napfényes. Hideg van, köd, és szél.
Mocskosul megfáztam valahol, valamikor, tegnapra a hangom is elment. Szomorúan nézegetem a nyári rucikat, szandikat a polcon, és áldom az eszemet, hogy Santa Monica-n vettem pár lazább, melegebb ruhát.
Részletes beszámoló, képekkel megtűzdelve majd csak otthonról lesz feltéve, mert otthon van csak olyan programom, ahol a képeket tudom rendezgetni.

Minden jó...

ha jó a vége, vagyis a kezdete.
Megy a fűtés, Iván és a mama lába jobban van. Minden be van pakolva.
Mint a mesében...

Na jó, most már aztán tényleg ezer éve nem írtam. A nyár elszállt, szerintem remekül sikerült, a vacak idő ellenére is.

Van két iskolásom, és egy 90%-ban szobatiszta gyerekem. Egyik nagyobb tesója sem szokott le ilyen korán a pelusról, igaz Iván is ilyen gyors volt. Múlt hétfőn kezdtük, és ma már tulajdonképpen csak kakibaleset van. A bölcsiből is egyre kevesebb nedves bugyit hozunk haza, itthon pedig szinte egy sincs. Nyilván én itthon jobban tudok rá figyelni.

Fogyókúrába kezdtem múlt hétfőn, már jó ideje nem vagyok kibékülve önnön mangalicaságommal, de a végső lökést az adta, hogy október közepén utazunk Los Angelesbe. Milos még mindig szopizik, de tejem már nincs, inkább csak nyunyog rajta.

65,5-ről indultam, a végső cél 55 kg, de LA-ig 60 alá akarok menni. Most 62-nél tartok.

Most, hogy beindult a suli, már valószínűleg több időm lesz írni is, és rakok fel képeket a nyárról is.