Eltűnés

Több oka is van ennek. Először is az infúzió-kúra, 5 alkalommal reggel 9-kor a Kútvölgyiben (laza 2x2 órás út). Íme az utolsó alkalomról a fényképes bizonyíték, ez szombaton készült, ezt a kórház intenzív osztályán kaptam, ami végtelenül nyomasztó hely, de a személyzet magyartalanul kedves.

Aztán elkezdődött az iskola, és az oviban, meg a különböző különfoglalkozásokon is beindult az élet, a három gyereknek közel heti 20 foglalkozás, amiből kb 5 pl ovin belül megoldott, de akkor is fejben kell tartani, hogy melyik nap kell úszócucc, tornacucc, mittoménmilyencucc.
A délelőttök nagy részét a nyárról elmaradt tüzek oltásával töltöm, és a két új kutyával foglalkozom, a délutánjaimat pedig olyan szintű logisztikai mátrix tölti ki, amin még a jó öreg Neo is csak a fejét vakarná (ha lenne időm, fotosoppolnék ide egy jó kis képet Neoról, amint felálló hajjal, sikításra tátott szájjal, képregény-gúvadt szemekkel nézi a hűtőmre kitett menetrendet - de mivel nincs időm, ezért csak képzeljétek ide lécci).

Rakok ide kutyás képet is, mert jófejek (aki követi a facebook-oldalamat, annak sajnos nem tudok újat mutatni):

A fogyókúrát nincs időm csinálni, de mivel tulajdonképpen életmódot váltottam,  azért lassacskán csepegnek le rólam a kilók, 57.9-58,5 kg között vagyok.
Megpróbálom visszatérni a bloggolás kebelére, mert szeretem, és jó nekem (de most megyek baglyot varrni az ovis Mihály-napi vásárra, meg sapkát kötni Emmának, meg felmosni a fürdőszobát, mert a kismacskák romba-döntötték. Megjegyzem a mai nappal megváltották a kinti életmódhoz a jegyet, még egyszer nem vagyok hajlandó görényesíteni a házat).
Na jó, azért még a macskákról is rakok képet, mert bármennyire is miniterroristák, azért nagyon cukik (az egyik cirmos még gazdira vár):

Gyarapodott a család

Maszat cica várva-várt kicsinyei tegnap megszülettek! Nagyon kis rendes volt, mert bár reggel mindent összekakált, vajúdni a neki felkínált macskakuckóba húzódott a vendégszobában.
Megvárta, amíg mindent elintézek, és csak akkor kezdett szülni, mikor hazaértem, és tényleg ráértem segíteni neki.
Délben kezdtek el potyogni a babák. először egy kis fekete született, aztán egy cirmos. Az ő születése látható ezen a videón (VIGYÁZAT, CSAK AZ NÉZZE MEG, AKI BÍRJA AZ ILYET!):





Nagyon jól látszik, milyen kis ösztönlény a cica. Kinyomja a babát, felszakítja a magzatburkot, és nyalogatni kezdi. Ténylegesen csak akkor kezd el foglalkozni a babákkal, amikor azok elkezdenek mozogni, vagy hangot kiadni. Elrágja a köldökzsinórt, kihúzza magából a méhlepényt, és megeszi. Na az, tényleg gusztustalan volt (ez nem látszik már a videón).
Ha a baba nem mozog, nem foglalkozik vele. A második, és negyedik, ötödik babákat én dörzsölgettem tiszta törölközővel, amíg el nem kezdtek prüszkölni, és nyávogni. Akkor visszaadtam őket anyucinak, aki lelkes mosdatásba kezdett. A picik nagyon életrevalóak, kúsznak-másznak, vadul szopiznak.
Amikor egy született, a többieket áttettem egy kibélelt cipősdobozba, hogy anyuka csak a frissen születettel tudjon foglalkozni. Néha meghallotta a többiek nyavajgását (azért ott voltak a közelben), és kérdőn rám nézett.
Ilyenkor mondtam neki, hogy majd én vigyázok a babáira, ne aggódjon. Komolyan, mintha értette volna. Teljesen megbízott bennem, sokat simogattam, vigasztaltam közben, láthatóan jól esett neki, egészen besimult a tenyerem alá.
Az első három (fekete, cirmos, fekete) kiscica megszületése után egy hosszabb szünet következett, majdnem egy órás. Maszatka pihent, nyalogatta a kicsiket, magát, a picik pedig szopiztak.
Aztán újabb hullámok futottak végig rajta, és úgy húszperces eltéréssel megszületett még kettő (cirmos és fekete). Maszatka már olyan fáradt volt, hogy már csak feküdt, a kiscicákat én dörzsölgettem, tisztogattam, masszíroztam.
Ilyen egy pár perces cicababa:

Végül befejezte a szülést, pont egy fél órával azelőtt, hogy indulnom kellett a gyerekekért. Így aztán a kis családot átköltöztettem egy törölközővel kibélelt  rekeszbe, bedobtam a mosógépbe a "szülőszobát", és alaposan felmostam. Maszatka pedig kimerülten pihent le a friss ágyneműbe a kisbabáival:



Talán mondanom sem kell, hogy a gyerekek vad örömmámorban úsznak, ha itthon vannak, a rekesz előtt térdelnek, és abajgatják a kicsiket. Nagyon örülök, hogy a véres részekről lemaradtak.
Újabb lakók tehát a Bárkán :-)

Kismamacska és Milos

Bent is inkább csak kiterülés van, a macska olyan szinten terhes, hogy nekem fáj látni. Remélem nem nyolc cicával örvendeztet meg minket, csak kettő-hárommal. Nagyon helyes kis állat, ha simogatjuk, hanyatt fekszik, szemérmetlenül széttárja a lábát, és hagyja, hogy a hasát simogassuk. Abban pedig cukin ugrabugrálnak a kicsik. Úgy tűnik, apácának már nem adjuk...

VAKÁCIÓÓÓÓ!

Első napon volt egy kis kötelező program, reggel időpontom volt szemkontrollra (minden tökéletes továbbra is), és mivel Iván velem volt, elengedtük Jurát dolgozni, csak ketten mentünk be. Nagyon hamar végeztem, utána pedig kibéreltünk egy bringó hintót. Tettünk egy fél órás kört a szigeten, és nagyon élveztük.
Az ezután következő sétát a Margit hídig már nem annyira, mert Iván végig nyavajgott. Igaz, elég meleg volt, de nem vészesen, hiszen árnyékban mentünk szinte végig.
Egy kis vásárlás a Westendben (nyilván az utolsó utáni pillanatban a rövidgatyák és ujjatlan pólók beszerzése), és hazavonatozás. Na az már tényleg rekkenő hőségben történt, Ivánról úgy szakadt a víz, hogy a végén már a pólóját is levette.
Itthon egyből lehűtötte a kedélyeket a felfújható pancsoló, jó sok vízzel. Így azért elviselhető a kánikula is...
Vannak azért, akiknek az átlagosnál egy picit jobb dolguk van. Íme:

Hosszú hétvége előtt

mehet egy nagymese fekvés előtt.

Az új családtag

Maszat...

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szerezni egy kismacskát. Végül csak került egy, nem icipici cicababa, kb. 4 hónapos, de nagyon szép. Kicsit még fél, de Emma már kezelésbe vette, és szelidíti.

Az első pár napot kell túlélni, amíg megszokik nálunk, utána már könnyebb lesz, neki is, nekünk is.

Szóval újra macska van a háznál, megjegyzem ideje volt, a garázsban kezd egérszag lenni...

Boci cica

Nagy szomorúság van minálunk, Boci cicánk napok óta nem került elő. Egyszer mintha láttam volna csatangolni  pár telekkel arrébb, de messze volt, és a bokrok között bujkált, lehet, hogy nem is ő volt. De ha ő is volt, miért nem jön legalább kajálni, a gyomra eddig mindig hazahúzta.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ott fekszik valahol az út mentén élettelenül. Sajnálnám nagyon, bármennyire is szemtelen volt, mégis szelíd volt, a gyerekek bármennyire is nyúzták (Emma konkrétan babázott vele), békésen tűrte, ha megunta arrébb ment. Rengeteg egeret megfogott, bár sajnos madarat is. Lehet, hogy télre cica nélkül maradunk...

Szegény Roti itthagyott minket. A garázsban találtunk rá, az oldalán feküdt, mint ha csak aludna, de halott volt.

Hosszú, kalandos élete volt. Hat éve fogadott minket örökbe, mikor ebbe a házba költöztünk. Az állatorvos szerint már akkor is olyan 3-4 éves lehetett.

Sokáig nem adtam neki enni, mert nem akartam, hogy ideszokjon, de miután megtudtam, hogy a szomszéd félkegyelmű bácsi fel akarja akasztani (igen, megette az ő macskáinak a kajáját), úgy döntöttem, inkább legyen a mi macskánk.

Mindig nagyon szelíd volt, soha nem történt olyan, hogy akár csak figyelmeztetésül is odakapott volna, akárhogy is nyúzták a gyerekek.

Elvitük ivartalaníttatni, de az orvos sem tudta, hogy fiú-e, avagy lány. Végül egy kisműtéttel megnézték inkább fiú lehetett, de csak fejletlen, elcsökevényesedett ivarszervei voltak. Mindegy is volt, hogy fiú, vagy lány, nekünk Roti volt, aki (mint a nevéből is fakad) igen harciasan védte a területét a többi macskától.

Aztán úgy két éve pár nap eltűnés után rettenetes állapotban jött haza, a napok óta zuhogó esőben, szinte félholt volt. Az állatorvos szerint valószínűleg egy kocsi ütötte el, de ő hazakúszott, és ott várt az ajtóban, sírva nyávogva.

Teljesen összetört a feje, elvesztette a fél szemét, összetört az orrüregje, az egyik lába, mellkasa, az állkapcsát bonyolult (és méregdrága) műtétek sorozatával hozták helyre. Sajnos így sem lett tökéletes, rágni már nem tudott, kizárólag konzerves macskakaját tudott megenni ezután.

Sokat nevettünk rajta, hogy ott a rokkant-matrica a seggére ragasztva, de a több méter magasban levő pár centis ablakpárkányra gond nélkül felröppent...

Most azonban itt hagyott minket, valószínűleg végelgyengülés vitte el, mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy sokat köszönhetünk egymásnak.

Most már mindig is ő marad az első macskánk.

Nyugodj békében Roti, a macskák égi birodalmában biztos akad egy csendes, meleg zug, ahol szundikálhatsz.