Nem is írtam, tegnap leestem a lépcsőn... (ehhe, tényleg leestem, nem a zuram vert meg :-D ). Rohantam lefelé, telefonáltam, és az utolsó előtti lépcsőfokon megcsúsztam. Mint a rajzfilmeken, két lábam az égnek, telefon elrepült, én pedig a legalsó (járólappal kirakott) fok élére estem. Nagy szerencsémre a keresztcsontomra érkeztem (azt hiszem így hívják a farokcsontom és a derekam közötti részt).
Be van dagadva, és meglehetősen fáj is. Azt hiszem egy hét múlva lesz egy nagyon csúnya véraláfutás ott. Jajj...

Reggel beszéltem anyuval, Emma istenien érzi magát. Egy gyanútól átitatva rákérdeztem, hogy fürdött-e tegnap (mégis: ezer fok, bejárták az állatkertet, a ligetet, bkv-ztak). Ja, hát azt nem...
Öööö... Na nem azt mondom hogy itthon nem marad el néha egy-egy fürdés este, nade ilyen nap után mindig fürdik. Az én drága anyám közölte, hogy most mit vagyok úgy oda, amikor mi ennyi idősek voltunk, jó ha háromnaponta fürdetett minket, aztán mégsem lett bajunk. Öööö...
De ezért elkezdte engedni a vizett Emmának, aki sikongott örömében, hogy pancsi lesz.

Na mindegy, ma hazajön, és végülis istenien érzi magát, a fürdés és a pelus huszadrangú ebben az esetben...