A Nagy Farmervadászat
Vannak nadrágok és vannak A Farmerok. Kislánykoromban volt egy osztálytársnőm, aki kövér volt, és jómódú. Következésképpen az ismeretségi körömben közel s távol ő volt az egyetlen, akinek farmerja volt. Ocsmány, minden szabást nélkülöző, sötét indigókék farmer feszült a kövér fenekén. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen menő is ő, én csendben csóváltam a fejem. Hát az nem igaz, hogy nem látja magát a tükörben, hogy az hogy "előnytelen" a legenyhébb szó arra, mennyire nem áll jól neki ez a farmer.
El is határoztam, nekem sosem lesz farmerem, mert ilyen ocsmányul nem nézhetek ki.
Jó pár évig tartottam is magam ehhez a fogadalomhoz, míg végül beadtam a derekam egy Casuccinak. Fekete volt és szűk. Sokba került, és nagyon menő voltam benne.
Aztán sokévi szünet következett, mert újra feltört bennem a farmerundor.

De mint tudjuk, a farmer olyan, mint a lélegzetvétel, mindenkinek kell.
A farmervásárlások nálam mindig egy módosult tudatállapotban következnek be. Több hónapi vajúdás után lázas boltjárás, és nehéz eredmény. Mert a farmerben tökéletesnek kell lennem. Úgy kell érezzem, ezt a darabot nekem alkotta a világmindenség. Máskülönben előjön a régi parám.
A farmerjeim mérföldkövek, hűséges társak, életem bizonyos korszakainak néma tanúi.
A második farmeremet úgy hét-nyolc éve vettem, már nem tudom hol. Ezt hívom én a "lánykori farmeremnek". Sokmindent megéltünk mi ketten, de most elhagyott. Bevégeztetett, elszakadt. Itt is, ott is.
Harmadik farmerem mostohagyerek, a kényszerűség szülöttje, egy elkeseredett éjjel vettem a TESCO-ban, Emma születése után nemsokkal.

Pár hete (föleg mióta ketteske nyugdíjazta magát) tudom, közeleg a nap, mikor új farmert kell vennem. A feszültség nőttön nőtt.
Tudtam milyen kell. Háromnegyedes, nem csípő fazonú.
A múlt héten tettem egy elkeseredett kísérletet egy ilyen beszerzésére az outletben.
Nevetséges, gyenge kis kísérlet volt ez. Több szót nem is érdemel.
Hanem ma este elmentünk az Árkádba. Legyen már meg az a farmer, nem bírom tovább a feszkót.
Keresztülrángattuk a gyerekeket tizensok üzleten, üres tekintetű, buta arcú kislányok hadaival birkóztunk meg. Eleinte még nézelődtünk, később már csak berohantunk és kérdeztünk.
"Jónapot, olyan háromnegyedes farmert keresek, ami nem csípőfazonú."
Úgy néztek rám, mintha két fejem nőtt volna.
Olyan nincs, ne is keressek. Épp csak hogy hozzá nem tették, épeszű ember nem hord rendes derekú farmert. Ha kell, hát göndörödjék ki a hájhurka, de mostan csípőfazont KELL hordani.
Londonba ahhakaaahaaaroohoook menníííí... - szűköltem csendben a százezredik bolt után. Ködös vágyemlékeimben felrémlett a Regent Street, ahol háztömbnyi Next és Esprit boltok kellették magukat.

Végső elkeseredettségemben beszédültünk a Zarába. Csak ebben bízhattam.
Sehol semmi.
Kész, én befejeztem - nyögtem elkeseredetten fáradt családom arcába. - Igazán megérdemlem, hogy legalább megnézzem a gyerekruhákat. Én megtettem mindent, nincs ilyen farmer.
Azzal becsörtettem a gyerekosztályra.
Aholis jobbnál jobb farmerek kellették magukat, a kamasz részlegen.
Odasompolyogtam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a felhozatalt. Ó, milyen klasszak.
Hiszen én régen is a gyerekosztályról öltözködtem, miért is ne próbálkoznék be most is.
Más azonban tizenhét évesen, és más így harminc felé.
Szégyenkezve, mint egy pedofil a tornaöltöző ablakában kutakodtam a farmerek között.
Ki is választottam négy-öt 12-13 évesre való farmert, majd besunnyogtam a próbafülkékbe.
Bakker. Nagyon voltak rám. És csípőfazonúak.
Kivéve egyet. Tudtam én, hogy ő lesz az, a többi pusztán előjátek volt, izgalom-fokozó.
Felvettem, és igeeeen!
Ő volt az. Kamaszos, suta, de úgy állt rajtam, mint Katiban a gyerek. Mindösszesen hétezer jó magyar forintért.
Köszönöm Istenem!

Megdicsőülve hurcoltam haza a zsákmányt.
Végre! Farmerhiszti megint évekre letudva...