Megfigyeltem, hogy úgy nagyjból félévente-évente lehetnek valami fényszögek az égen, mert egyszerre jutok eszébe az exeimnek.
A héten egymás után ketten hívtak fel. Nagyon örültem, mert néha jó hallani róluk, ráadásul örömmel tölt el, hogy mindkettejüknek rendeződött az élete, és tök jól vannak.
Nagyon érdekes, mert jó negyedórás beszélgetés után (ebbe pont belefér dióhéjban, hogy kivel mi történt amióta nem beszéltünk) mindig abban maradunk, hogy de jó lenne egyszer személyesen, leülnénk, dumálnánk egy jót. Tartanánk egy kis fényképbörzét a gyerekeinkről, meg ilyenek. Például ebédeljünk együtt. Ó remek ötlet. Aztán mindig ebben maradunk, sosem ebédelünk együtt, fél-egy év múlva megint rámcsörögnek.
Szeretem ezt nagyon.