Változnak az idők, változnak.
Tegnap este csajos bulira voltam hivatalos T. barátnőmhöz. Úgy, mint régen. Gimis korunkban nagyon össze voltunk nőve, mindig ott punnyadtunk a lakásán, a Szigetre is együtt mentünk.
Hosszú idő óta először sikerült ezt a nosztalgiabulit összehozni. A férje, külföldön, gyerekek a nagymamánál, és én is itthon hagytam a csatolt részeimet. (Bár alattomos lelkifurkától átitatva, hiszen súlyos kórság rabigájába hajották ártatlan fejüket.)
Hónom alá csaptam a megrendelt guriga wc papírt, és bevágódtam a kocsiba. Nem mentem túl gyorsan, mivel minap beszereztem a Bridget Jones naplóját hangoskönyvben, és azt hallgattam menet közben. Hangosan vinnyogtam a röhögéstől, úgy érkeztem meg T. háza elé. Röpke szemle a kocsi fölött, vajon érdemesnek tartja-e bárki is feltörni, hogy kilopjon belőle valamit.
A kocsi teljes belterét egyenletesen borították a gyerekruhák, pelenkák (csak remélhettem, hogy használt nincs közöttük), játékok, kekszmorzsa és egy bili. Reményeim szerint gyerek nem volt a halom szajré közé rejtve, bár csak szólt volna, ha véletlenül ott marad valamelyik. Szóval teljesen átlagos családos autó kinézete volt a verdának.

Fent szomorú sóhajjal legyintettem a felkínált alkoholnak, elvégre kocsival vagyok, és van aki hazavárjon.
T. barátnőm nagyon pörgött, előszedett egy halom régi cuccot, leveleket, novellákat, mindenféle hülyeséget, amivel csak két 17 éves lány foglalkozni szokott. Remekül szórakoztunk. Nagyon sajnáltam, hogy a pelenkázótáskában hagytam azokat a régi képeket, amiket minap túrtam elő. Mi vagyunk rajta az egyik első Szigeten (akkor még Diáksziget), én dauerolt hajjal (ehhe), mindkettőnknek feketével rúzsozva a szája, vastag feketén kihúzva a szeme, és próbálunk nagyon ádázul nézni a világba.
Szalonnás kenyeret ettünk hagymával, ő tequilázott, én meggyléztem, röhögtünk a régi hülyeségeinken, és remekül szórakoztunk.
De már alig vártam, hogy beülhessek a kocsiba, és felhívjam Jurát. Hiányzott, na. Tudom, hülye vagyok. Hiányzott a nyavajgós, hisztis, beteg feje, és már nagyon vágytam hozzábújni. Pedig ennyi erővel már rég únhatnám is, de mégsem. A fene sem érti ezt...