A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézimunka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kézimunka. Összes bejegyzés megjelenítése

2013/07/30

Kössünk zoknit

Idén is voltam kötős táborban, három nap tömény kötés, csacsogás, pihi a csajokkal. Mert megérdemlem. Ezt a zoknit kötöttem ezalatt:

A zokni leírása következik, elég zavarosan.
Én 2,5-es tűvel kötöttem, de úgy tűnik, a kettes tű az ideális számomra. Emma zokniját már azzal kötöm.

Felszedtem 64 szemet 4 tűre (lehet magic loop-al is csinálni szerintem). Kötöttem egy valamekkora passzét fordított sima-fordítottal. Szemjelőlőt kell tenni a kör elejére, hogy ne vesszen el az ember.
Ezután jött körbekörbe egy csomó sima, próbával döntöttem el, hogy mekkora legyen.

Itt jön a rafkós sarok rész.
A szemjelelőlő után kötünk 16 simát, megfordulunk, és fordítottal kötök 32-t. Ezután most csak ezt a 32 szemet kötöm oda-vissza 30 soron keresztül.
Sima sorokat így kötöm: átemel, sima, átemel, sima, stb
Fordított sorokat: átemel, és végig fordított.
Így fog kinézni:



Sarok alá forduló rész jön, bocsi, de angolul, így jobban értem:
R1: sl1, k18, ssk, k1, turn
R2: sl1, p7, p2tog, p1, turn
R3: sl1, k8, ssk, k1, turn
R4: sl1, p9, p2tog, p1, turn
így tovább, amíg 20 szem lesz a tűn



10 sima, új tű, 10 sima, befordulok, és oldalról felszedek 17 szemet (a sarokból is, hogy ne legyen ott luk), jelölő, körbekötöm a félretett szemeket kötésjelölő, felszedek a másik oldalon is 17 szemet, és lekötöm a maradék tizet az eredeti kötésjelölőig.
Kötök egy sima kört.

Ezután simán kötök a szemjelölő előtti 3 szemig, ott k2tog, k1, szemjelölő, kötök a köv szemjelölőig, k1, ssk, és végigkötöm.
A köv. kört végigkötöm simán, aztán megint fogyasztós kör jön. Egészen addig, amíg nem lesz megint 16 szem minden tűn.
Akkor a fogyasztós körben a jelölő előtt is fogyasztok egy szemet (k2tog, k1), és utána is (k1, ssk). háromszor, vagy négyszer, fel kell próbálni, lehet, hogy elég a 3 fogyasztós kör, ekkor 13 szem marad minden tűn. (4 fogy. után 12).


Ezután simán körbekötök a lábujjak kezdetéig.

A lábujj-fogyasztás:
A zokni két oldalára teszek jelölőt, és előtte (k2tog, k1), és utána (k1, ssk) is fogyasztok, majd jön egy kör sima, addig, amíg 10 szem nem lesz minden tűn (összesen 40), (ha 12 szemmel indultam, akkor 9 legyen minden tűn). Ezután már nincsenek sima körök, egymás után jönnek a fogyasztós körök, amíg 5 szem nem lesz minden tűn (vagy 4).
Két tűre veszem az egészet (felső-, és alsórész), és kitchener stich-el befejezem.


2012/06/20

Ruhagyűjtés koraszülötteknek

Ezeket gyártottam az elmúlt hetekben. Inkubátor pólók, minisapik, inkubátor letakarók. Kötöttem már sapikat is nekik, de a varrott cuccokat jobban tudják használni.
Itt található a facebook-os oldaluk, azon pedig a lista, hogy mire van szükségük. Azt hiszem senkit nem ér váratlanul a hír, ha elmondom, a magyarországi koraszülötteket, kórházi ellátásra szoruló újszülötteket ellátó osztályok (PIC, NIC) súlyos anyagi gondokkal küszködnek, az olyan "úri huncutságokra", mint ruha, nem nagyon telik, gyors az amortizáció a mosás-fertőtlenítés miatt.
Ennek a problémának az orvoslására alakult ez a csapat, akik az ország minden területéről gyűjtik az adományokat, nem csak varrott ruhákat, hanem feleslegessé vált anyagokat is, amiket varrni tudó önkénteseknek küldenek el, hogy ruhává, takarókká, lepedőkké alakulva jussanak el a kis páciensekhez.
Nekem ez kikapcsolódás, ezek a kicsi darabok hamar elkészülnek, és garantáltan jó helyre kerülnek.

2011/12/09

Pamuya

Ezt a kendőt elég régóta kötöm. Hosszú, kalandos útja volt. A minta a ravelry-ről származik, fonal Bucillától. Igazi kézzel festett gyönyörűség. Sajnos kevésnek bizonyult, de Buci volt olyan kedves, és festett nekem még egy motringot (a kis képek a színhelyesek).



Igazi élvezet volt minden sor, hatalmas (2x1m) kendő lett belőle, igazi téli estékre való. Imádom!

Játék

Nem szoktam ilyet, mert általában ezeket a játékokat szimplán vírusmarketingnek tekintem. De Juci számomra egy nagyon különleges személy, és múlt hétvégén végre alkalmam volt vele személyesen is találkozni.
Pontosan olyan kedves ember, mint amilyen szépek a babái.
Waldorf babát mindenki egy kicsit máshogy készít. Ez is a lényege, szívből kell jönnie. Juci babái és manói messze a legjobban tetszenek, természetesen beleértve a sajátjaimat is. Míg én saját kútfőből varrogatok, addig ő elment, és a legnagyobbaktól tanulta ki a babavarrás rejtelmeit.
Aztán a saját szája íze szerint alakította át, és ettől még szebbek lettek, ahogy azt szombaton megtapasztaltam.
Megbeszéltük, hogy januárban elmegyek hozzá pár alkalommal, és megtanít igazán szép babát és manót varrnom. Már nagyon várom, talán mondanom sem kell :-)
Szóval itt van Juci játéka, ismerjétek meg ti is! :-)

2011/12/02

Advent

24 kicsi filcelefántból álló csorda masírozott be a bölcsibe, hogy bekerülhessen a zsákokba.
Gyapjúfilcből, hímzőfonalból, fagyöngyből készült a kültakaró, és rízsből a belbecs.
Cukik, dögönyözhetők. Az ujjaim rommá szurkálva, de megérte.

2011/02/21



Megérkezett végre a bevinás csomagom, amit már hetek óta vártam. Jahhhhjjjj csupa selyem és puha gyapjú, transzban ülök a doboz előtt, kipakolom, bepakolom, simogatom, nézegetem. Képzeletben megcsináltam már egy csomó babát, manót, angyalt belőle. Szép lassan pedig tett is követi a képzeletet.
Megérkezett Gergőke!
Tegnap éjjel született kb. 400 grammal és 30 cm-rel:




Közös kép a boldog tulajdonossal:

Gergőke papa-baba tornán:

Miloska is szeretne egy ilyen babát, ha csak teheti, ellopja Ivántól.


Gergőkét én varrtam, minden része kézzel készült, apró láthatatlan öltésekkel. Igazi waldorf manó, belül gyapjúval, kívül biopamut baba-testanyaggal, bébiplüssel, mohair gyapjú fonal hajjal. Eredetileg Milos szülinapi ajándéka lett volna, de Iván beleszeretett, mikor Gergőke még csak egy kis fej volt, és kikönyörögte, hogy az övé lehessen.
Én névnek Petit javasoltam, de Iván szerint ő Gergőke. Ez azért érdekes, mert Anna, Peti, Gergő meséket teljesen magukra húzzák, hiszen tökéletesen behelyettesíthetők a szereplők, a születési sorrend, és a korkülönbségek is stimmelnek. Talán Gergőke azért született, hogy Iván kijátssza vele a Milos miatt érzett feszültségeket.
Mindenesetre ma boldogan vitte oviba, és kint az udvaron gondosan bebújtatta a kabátjába, nehogy megfázzon.

2011/01/20


Félkész waldorf baba.
Iván beleszeretett, pedig a szemeszája még csak gombostű. Olyan szépen kérte, hogy az övé lesz. Milosnak csinálhatok másikat...

2011/01/08

Hát tudom, nem írok, nem írok.
Nem nagyon van mit, mi jót. Nem akarok rinyablog lenni, tehát nem írok.
Ez az év piszok rosszul kezdődik, ez van, volt már ilyen, túléltük, most is túl fogjuk élni. A szalmaszál, amibe a józan eszem kapaszkodik, az a kézimunka, kötni, horgolni szinte meditatív állapot számomra, ha csak lopni tudok egy kis időt rá, hát megteszem.
Veszettül bújom a kézimunkás blogokat, oldalakat, fórumokat, ötleteket gyűjtök, kipróbálok ezt-azt. Emmának készül egy rövid ujjú kardigán entrelac technikával erről az oldalról, horgoltam neki egy mamuszt is, amit Jucuunál lestem el, van egy horgolt angyalkám, amit persze nem sikerült Karácsonyra kikeményítenem, szóval a horgolós dobozomban aludta át az ünnepeket.
Hatalmas jövőbeli terveim között szerepel még waldorf baba, vagy inkább manó varrása, ez évek óta erősödő vágyam, olyan ez, mint a gyerek utáni vágy, erősödik-erősödik, aztán egyszer csak minden együtt áll a megvalósuláshoz. Remélem ez most fog bekövetkezni, szeretném, ha Milos második születésnapjára tudnék neki varrni egyet.

A rossz dolgokat minek részletezzem azokat mindenki tapasztalta már, financiális válság, éjszakai kelések, egy dacos kétéves, aki még mindig cicifüggő, egy elsős, akire sokkal többet kéne figyelnem, egy középső, akire meg méginkább sokkal többet kéne figyelnem. No és egy szintén rossz passzban lévő férj, akivel meg még annál is, annál is sokkal többet kéne törődnöm.
Ehelyett soha ilyen messze nem voltam az általam megálmodott, szinte waldorfos ősanya képtől, és így igazán nem szeretek tükörbe nézni (pedig a szuper arckrémem ránctalanította a homlokomat).
Ja, és Iván elkapott valami hülye vírust az oviban, Lepke himlő, vagy mijaszösz, itthon rágta az idegeimet egész héten, elintézte ő magának az egyedülanyával-t, csak közben úgy tűnik rám ragasztotta a kórságot. Természetesen neki a legkomolyabb tünete az volt, hogy egy reggel tovább aludt, engem meg ráz a hideg, fáj a fejem és ég az arcom.
No és hadd ne mondjam, milyen istenien festek két vörös folttal a képemen.

2010/01/04

Baba és kígyó...

Tojt nekem a Mikulás egy kötős könyvet. Nagy örömömre csupa valóban hasznos és megköthető dologgal van tele.
Emmának elkészült egy baba, szoknyával és átlapolós felsővel, Ivánnak pedig egy kígyót. A baba nem is annyira, de a kígyó igen nagy becsben van, majdnem annyira, mint Fefe, Iván a nyaka köré szokta tekerni, mint egy sálat.
Az oviban meg is kérdezték, hogy honnan szereztem a baba testét alkotó kötött anyagot. Mondtam, hogy a fonalboltból, ugyanis azt is kézzel kötöttem :-)
Most egy gyerektakarón dolgozom, ez horgolva lesz, a jó öreg granny's square mintával.