Azzal, hogy az ember gyereket vállal, egy sor igen kellemetlen dolog jelenik meg az életében. Ezzel ki ki saját vérmérséklete szerint tud megharcolni.
Nos a kóros kialvatlanságon kívül biztos top tizes a "ragacsos dolgok kiömlése olyan helyekre, ahonnan legkevésbé szeretnénk feltakarítani ragacsos dolgokat".
Ma reggel Iván békésen ücsörgött a kanapén (betegség okán tartózkodik itthon), és én megpróbáltam kihasználni az alkalmat egy kis házimunkára.
Sietve szétválogattam a szennyest, és bedobtam egy mosást. Közben rá-rákukkantottam kicsiny fiamra, aki valami mese előtt ült a kanapén háttal nekem. Mozdulatlannak látszott a kis szőke kobak.
Dolgom végeztén épp dícsérni készültem, mikor megláttam, hogy ez a kis ördögfióka szétlocsolt a kanapént egy cumisüvegnyi szörpöt, és beleáztatott egy maréknyi csokigolyót. Majd az egész közepébe ült.
Úgy nézett ki a kanapé, mintha egy falkányi vizeletvisszatartási gondokkal küszködő, hasmenéses nyúl vonult volna végig rajta. (Igen, most már tudom, a felázott csokis müzligolyó pont ÚGY néz ki...)
A kis mocsok még ki is röhögött...
Ezután már szinte semmiség volt, hogy az asztalon felrúgott egy (teli) üveg Stolad szirupot. Aki látott már Stodalt, tudja hogy nézhetett ki a konyhaasztal...
De hát nem tudom mit várjak egy olyan naptól, ami úgy indult, hogy hajnalban a mellettem alvó Emma brutálisan összepisilte magát (engem, és az ágyat a mértani közepén)...
2007/01/26
Receptblog
Nem vagyok az a receptíró fajta, én inkább olyan vagyok, aki szép csendben kipróbálja, amit mások írnak.
De most itt van mégis egy, végtelenül egyszerű és nagyon finom. A Kapa, kasza, fakanál utolsó részéből csentem el. Íme:
Sütőtökleves
Végy néhány kisméretű sütőtököt, vágd le a tetejét, kapard ki a magokat. Tegyél bele jó sok reszelt sajtot, sót, borsot, (én még fehér borsot is tettem bele) szerecsendiót. Öntsd fel a teteje alatti 1-2 cm-ig tejszínnel, és vissza rá a tetejét.
Forró sütőben 40-45 perc.
Nyammi!
Nem vagyok az a receptíró fajta, én inkább olyan vagyok, aki szép csendben kipróbálja, amit mások írnak.
De most itt van mégis egy, végtelenül egyszerű és nagyon finom. A Kapa, kasza, fakanál utolsó részéből csentem el. Íme:
Sütőtökleves
Végy néhány kisméretű sütőtököt, vágd le a tetejét, kapard ki a magokat. Tegyél bele jó sok reszelt sajtot, sót, borsot, (én még fehér borsot is tettem bele) szerecsendiót. Öntsd fel a teteje alatti 1-2 cm-ig tejszínnel, és vissza rá a tetejét.
Forró sütőben 40-45 perc.
Nyammi!
Tegnap beszéltem a hivatalos listáról felhívott nagyon hivatalos szervíz hivatalos szerelőjével, hogy ugyanár jöjjön ki leszszíves hivatalosan megnézni a nemhivatalosan beszerelt kazánt, hogy hivatalosan hitelesítse a jótállási jegyet.
Kérdi mikor vagyunk otthon.
Mondom neki, hogy holnap (azaz ma) kilenctől. (Hát addig csak visszaérek az oviból).
Nyolckor vadul csörög a telefonom, itt az ember.
Na persze mindenki pizsiben, csipásan nyomta még, épphogy elkezdődött a napunk.
A gyekekek üvöltöttek, mi nem értettük hogy mit magyaráz, tekert kettőt valami kütyün, párat egy másik bizbaszon, tizenkettőezer forint kezitcsókolom.
Hivatalossá vált a kazánunk...
Kérdi mikor vagyunk otthon.
Mondom neki, hogy holnap (azaz ma) kilenctől. (Hát addig csak visszaérek az oviból).
Nyolckor vadul csörög a telefonom, itt az ember.
Na persze mindenki pizsiben, csipásan nyomta még, épphogy elkezdődött a napunk.
A gyekekek üvöltöttek, mi nem értettük hogy mit magyaráz, tekert kettőt valami kütyün, párat egy másik bizbaszon, tizenkettőezer forint kezitcsókolom.
Hivatalossá vált a kazánunk...
2007/01/25
2007/01/23
Jura minap leparkolt a kerítés előtt, de elfelejtette behúzni a kéziféket.
Már jócskán bent járt a kertben, mikor nagy csörömpölére lett figyelmes. A kocsija elgurult, és beleállt a kerítésbe. Különösebb baja nem lett szerencsére, mert a drótkerítést lilaakác fonja be sűrűn.
Az szembeszomszéd bácsinak szeme sem rezzent, még ütemet sem váltott kapálgatás közben. Hogy magában mit gondolt nem tudjuk, de egy biztos, oka van annak, hogy vidéken kevesebben kapnak infarktust...
Már jócskán bent járt a kertben, mikor nagy csörömpölére lett figyelmes. A kocsija elgurult, és beleállt a kerítésbe. Különösebb baja nem lett szerencsére, mert a drótkerítést lilaakác fonja be sűrűn.
Az szembeszomszéd bácsinak szeme sem rezzent, még ütemet sem váltott kapálgatás közben. Hogy magában mit gondolt nem tudjuk, de egy biztos, oka van annak, hogy vidéken kevesebben kapnak infarktust...
A kipufogóról jut eszembe, szerán egy jól irányzott mozdulattal leszakadt az egész.
Veresről Botyiig húztam magam után, vészvillogóval, nagy csörömpölve.
Olyan kedvesek az emberek, sokat mutogattak, hogy le van szakadva a kipufogóm.
Én minden alkalommal kedélyesen visszaintettem, hogy tudom, de hát ez van, mit van mit tenni.
Majd becsörömpöltem a szerelőhöz, és mondtam neki, hogy picinykét előrébb hoznám a kipufogó cserét mondjuk úgy másnapra. Megértően bólogatott.
Azt is mondtam neki, hogy deviszontmostazonnal csináljon valamit a kocsival, mert nekem háromszáz helyre kell nagyjából egyszerre odaérnem, és nagyon fontos dolgokat intéznem. És már el is késtem.
Nem tudot mit tenni, leszedte a kipufogómat, ettől viszont olyan hangorkánnal repesztettem végig az utakon, hogy a kamaszlányok térde beleremegett és mind utánam fordultak. Csalódniuk kellett minduntalan, mikor meglátták a kis puntót, egy zilált fejű nővel, telepakolva gyerekkel.
Veresről Botyiig húztam magam után, vészvillogóval, nagy csörömpölve.
Olyan kedvesek az emberek, sokat mutogattak, hogy le van szakadva a kipufogóm.
Én minden alkalommal kedélyesen visszaintettem, hogy tudom, de hát ez van, mit van mit tenni.
Majd becsörömpöltem a szerelőhöz, és mondtam neki, hogy picinykét előrébb hoznám a kipufogó cserét mondjuk úgy másnapra. Megértően bólogatott.
Azt is mondtam neki, hogy deviszontmostazonnal csináljon valamit a kocsival, mert nekem háromszáz helyre kell nagyjából egyszerre odaérnem, és nagyon fontos dolgokat intéznem. És már el is késtem.
Nem tudot mit tenni, leszedte a kipufogómat, ettől viszont olyan hangorkánnal repesztettem végig az utakon, hogy a kamaszlányok térde beleremegett és mind utánam fordultak. Csalódniuk kellett minduntalan, mikor meglátták a kis puntót, egy zilált fejű nővel, telepakolva gyerekkel.
Kicsit kiszólok a naplómból, mert az előző post-ra érkezett egy komment, ami szerintem nagyon tanulságos, és inkább itt válaszolnék rá.
Eljön az a pillanat, mikor a blogírás párbeszéddé alakul (olykor-olykor), és bár ilyenkor elvész a romantikus báj, a papirszagú naplófíling, azért ez nagyon jó dolog tud lenni.
Így tehát válaszom az előző kommentre:
Kedves Anonymous!
Megpróbálok minden kérdésedre válaszolni :-)))
Régebben, valóban nem rendelkeztem megfelelő erkölcsi tartással, de ez nem abban nyilvánult meg, hogy nem tiszteltem más ember házasságát, hanem abban, hogy önmagamat nem tiszteltem eléggé, ezért belementem olyan dolgokba is, amikbe nem feltétlenül kellett volna.
Nem bántam meg, csak tanultam belőle, erősebb lettem tőle.
Egész pontosan nem emlékszem, de úgy hiszem minden férfiról tudtam az életemben, hogy nős-e, vagy sem. (No meg persze nem csak nős pasijaim voltak, hanem függetlenek is. Nem hiszem, hogy valaha is "ráhajtottam" volna egy nős pasira, egyrészt nem volt szokásom, másrészt szükség sem volt rá, jöttek maguktól.)
Egy házasság kizárólag két emberre tartozik, és ahova befér egy harmadik, ott már nem mennek rendben a dolgok.
Ha egy férfi házas ember létére elkezd (fogalmazzunk finoman) udvarolni egy másik nőnek, ott bizony nagy bajok vannak. A harmadik olyan értelemben valóban nem hibás, hogy ő következménye lehet egy széthulló házasságnak, oka semmiféleképpen.
Az a feleség mondhatja szerencsésnek ilyenkor magát, ha a férje egy olyan szeretőbe botlik, aki semmit sem akar tőle, csak pár jó dugást, és maximum pár hónap után tovább lép.
Mondom ezt férjes asszonyként is, mert hiszem azt, hogy jelen pillanatban nem született olyan nő erre a földre, aki az én férjemet el tudná tőlem csábítani.
Nem is sejtjük, mi nők, mennyire bántjuk, kínozzuk azokat a férfiakat, akik szeretnek minket. A legtöbb férfi megszeret egy nőt, olyannak amilyen, és szeretné, ha olyan is maradna (itt most leginkább nem a külsőre gondolok).
Mi nők vagyunk az okosabbak, erősebbek, a mi kezünkben van a családunk boldogulása. Nekünk kell a férjünk mögé állnunk (nem elé!), és támogatnunk mindenben. Nem kell a sok rizsa arról, hogy de bezzeg milyen unalmas fajankó lett belőle, aki másra sem képes csak a takaró alá szellenteni, és tévét bámulni (mellettünk lett ilyen, de miért is?!).
Meg hogy mi sokkal többet vállalunk magunkra, munka, háztartás, gyereknevelés bla, bla, bla. Ez rizsa, sóder.
Ha egy férfit "jól tart" egy nő, akkor az a csillagokat lehozza az égről, és a lábaink elé hinti, és minden kívánságunkat teljesíti.
Az már csak hab a tortán, hogy oda más nő nem férkőzhet be, nincs az a bombázó, aki képes lenne elcsavarni egy ilyen férfi fejét.
Mondom ezt úgy, hogy mögöttem van sok harcos év, és négy év boldog házasság. Én sem riszálom magamat minden este rafinált csipkés fehérneműben, néha veszekszünk is, haragszunk is olykor egymásra, üvöltözés is felveri néhanapján a ház csendjét, de ha belenézünk egymás szemébe tudjuk, a legjobb dolog, ami történhetett velünk az életben az az, hogy itt vagyunk egymásnak.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az előző állításom nem csak egy klassz frázis, hanem valóság.
A valaha volt nős és facér szeretőim pedig?
Van olyan nős ember, aki azóta elvált, van aki nem. Van olyan facér, aki megnősült, és van aki azóta agglegény, van olyan is, aki megnősült, aztán el is vált azóta.
Néhanapján beszélek egyik-másikukkal, olykor sajnálatukat fejezik ki, hogy én nem vagyok az a házasságtörő típus, és a végsőkig hűséges vagyok a férjemhez :-))))
Eljön az a pillanat, mikor a blogírás párbeszéddé alakul (olykor-olykor), és bár ilyenkor elvész a romantikus báj, a papirszagú naplófíling, azért ez nagyon jó dolog tud lenni.
Így tehát válaszom az előző kommentre:
Kedves Anonymous!
Megpróbálok minden kérdésedre válaszolni :-)))
Régebben, valóban nem rendelkeztem megfelelő erkölcsi tartással, de ez nem abban nyilvánult meg, hogy nem tiszteltem más ember házasságát, hanem abban, hogy önmagamat nem tiszteltem eléggé, ezért belementem olyan dolgokba is, amikbe nem feltétlenül kellett volna.
Nem bántam meg, csak tanultam belőle, erősebb lettem tőle.
Egész pontosan nem emlékszem, de úgy hiszem minden férfiról tudtam az életemben, hogy nős-e, vagy sem. (No meg persze nem csak nős pasijaim voltak, hanem függetlenek is. Nem hiszem, hogy valaha is "ráhajtottam" volna egy nős pasira, egyrészt nem volt szokásom, másrészt szükség sem volt rá, jöttek maguktól.)
Egy házasság kizárólag két emberre tartozik, és ahova befér egy harmadik, ott már nem mennek rendben a dolgok.
Ha egy férfi házas ember létére elkezd (fogalmazzunk finoman) udvarolni egy másik nőnek, ott bizony nagy bajok vannak. A harmadik olyan értelemben valóban nem hibás, hogy ő következménye lehet egy széthulló házasságnak, oka semmiféleképpen.
Az a feleség mondhatja szerencsésnek ilyenkor magát, ha a férje egy olyan szeretőbe botlik, aki semmit sem akar tőle, csak pár jó dugást, és maximum pár hónap után tovább lép.
Mondom ezt férjes asszonyként is, mert hiszem azt, hogy jelen pillanatban nem született olyan nő erre a földre, aki az én férjemet el tudná tőlem csábítani.
Nem is sejtjük, mi nők, mennyire bántjuk, kínozzuk azokat a férfiakat, akik szeretnek minket. A legtöbb férfi megszeret egy nőt, olyannak amilyen, és szeretné, ha olyan is maradna (itt most leginkább nem a külsőre gondolok).
Mi nők vagyunk az okosabbak, erősebbek, a mi kezünkben van a családunk boldogulása. Nekünk kell a férjünk mögé állnunk (nem elé!), és támogatnunk mindenben. Nem kell a sok rizsa arról, hogy de bezzeg milyen unalmas fajankó lett belőle, aki másra sem képes csak a takaró alá szellenteni, és tévét bámulni (mellettünk lett ilyen, de miért is?!).
Meg hogy mi sokkal többet vállalunk magunkra, munka, háztartás, gyereknevelés bla, bla, bla. Ez rizsa, sóder.
Ha egy férfit "jól tart" egy nő, akkor az a csillagokat lehozza az égről, és a lábaink elé hinti, és minden kívánságunkat teljesíti.
Az már csak hab a tortán, hogy oda más nő nem férkőzhet be, nincs az a bombázó, aki képes lenne elcsavarni egy ilyen férfi fejét.
Mondom ezt úgy, hogy mögöttem van sok harcos év, és négy év boldog házasság. Én sem riszálom magamat minden este rafinált csipkés fehérneműben, néha veszekszünk is, haragszunk is olykor egymásra, üvöltözés is felveri néhanapján a ház csendjét, de ha belenézünk egymás szemébe tudjuk, a legjobb dolog, ami történhetett velünk az életben az az, hogy itt vagyunk egymásnak.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az előző állításom nem csak egy klassz frázis, hanem valóság.
A valaha volt nős és facér szeretőim pedig?
Van olyan nős ember, aki azóta elvált, van aki nem. Van olyan facér, aki megnősült, és van aki azóta agglegény, van olyan is, aki megnősült, aztán el is vált azóta.
Néhanapján beszélek egyik-másikukkal, olykor sajnálatukat fejezik ki, hogy én nem vagyok az a házasságtörő típus, és a végsőkig hűséges vagyok a férjemhez :-))))
2007/01/15
Igaza volt Árpinak, tényleg lukas a kipufogóm.
Nagyon sok magyar forintért meg is fogja csinálni egy kedves szerelőbácsi.
Kicseréli, meg minden.
Valamint adakozik az ovi javára is.
Vannak ilyen kedves szerelőbácsik.
A szódás meg majdnem ránkvágta az ajtót, mikor bekopogtunk, hogy szivesen vennénk egy kis felajánlást az ovis gyerekek részére. (Merthogy szombaton jótékonysági ovis bál.)
Ő meg (a szódás) nagyon csúnyán nézett, pedig szépen kértük. Hát ilyenek ezek. Biztos veri a lovát is...
Nagyon sok magyar forintért meg is fogja csinálni egy kedves szerelőbácsi.
Kicseréli, meg minden.
Valamint adakozik az ovi javára is.
Vannak ilyen kedves szerelőbácsik.
A szódás meg majdnem ránkvágta az ajtót, mikor bekopogtunk, hogy szivesen vennénk egy kis felajánlást az ovis gyerekek részére. (Merthogy szombaton jótékonysági ovis bál.)
Ő meg (a szódás) nagyon csúnyán nézett, pedig szépen kértük. Hát ilyenek ezek. Biztos veri a lovát is...
Történt pediglen, hogy egy reggel úgy ébredtem, hogy álmodtam egy klassz regényt.
Nem ez az első eset, hát kaptam magam, gyorsan megírtam a vázlatot még aznap. Elkezdtem kidolgozni a figurákat, cselekményt.
Aztán itt meg is álltam. Csak nem sikerült elkezdenem, mert attól tartok valami középszerű vacak kerekedik ki belőle.
Keseregtem is Jurának egy sort, hogy hát a fene vigye el, minden tisztességes szakmának van iskolája, kell legyen az írásnak is.
Kiderült, hogy (véletlenül?!) épp a minap hallott róla, Magyar Író Akadémia.
Hát ide fogok én járni februártól.
Két szemeszteres, a második szemeszter elvégzése után szakmát is ad. Irodalmi és alkalmazott írói referens is lehet még belőlem...
Nem ez az első eset, hát kaptam magam, gyorsan megírtam a vázlatot még aznap. Elkezdtem kidolgozni a figurákat, cselekményt.
Aztán itt meg is álltam. Csak nem sikerült elkezdenem, mert attól tartok valami középszerű vacak kerekedik ki belőle.
Keseregtem is Jurának egy sort, hogy hát a fene vigye el, minden tisztességes szakmának van iskolája, kell legyen az írásnak is.
Kiderült, hogy (véletlenül?!) épp a minap hallott róla, Magyar Író Akadémia.
Hát ide fogok én járni februártól.
Két szemeszteres, a második szemeszter elvégzése után szakmát is ad. Irodalmi és alkalmazott írói referens is lehet még belőlem...
2007/01/09
Elindult hát végre ez a páratlan esztendő!
Mindenki visszatért a dolgos hétköznapokba, beindult az ovi-bölcsi, Jura dolgozik, én pedig végre összekaphatom a házat, úgy ahogy azt én szeretném. Sok dolog van még vele, de már alakul, mindent szép sorjában meg fogok csinálni.
Ma voltam a bölcsiben beszélgetni Iván gondozó nénijével, és szinte csak jót tudott mondani a kiskrampuszról.
Ez a gyerek egy zseni, eddig is tudtam, dagad a büszke anyai kebelem!
Rossz hír sajnos, hogy nagyon észrevehető, hogy rosszul hall, újra indulnak a turai túrák. Jajjj...
Kicsi Emmám vidáman vetette bele magát az ovis életbe, nagy előnye a kórházasdival, hogy itt nem szurkálják tűkkel, és nem nyomkodják, vizsgálgatják.
Van viszont sok játék, dal, mondóka, szeretgetés.
Ráadásul az egyik másik csoport dadusa hogy, hogy nem, nagy szerelembe esett Emmával, amikor a hiányzás után újra mentünk, boldogan ölbekapta, csókolgatta, hogy végre újra látja és meggyógyult.
Ezektől az epizódoktól tudom, hogy jó helyen van a gyerekem.
Másrészről pedig újabb csodálattal adózom Emmának, hogy ilyen páratlan személyiséggel lett megáldva. Olyan elbűvölő temperamentuma van, hogy szinte kivétel nélkül mindenkit levesz a lábáról. A kórházi kezelőorvosa is szinte szerelmes belé, félórákat elhallgatja, ahogy Emma csacsog.
Több okból is szerencsés vagyok.
Egyrészt mert ilyen gyerekem van, másrészt pedig hogy ilyen emberekkel vagyunk körülvéve.
Mindenki visszatért a dolgos hétköznapokba, beindult az ovi-bölcsi, Jura dolgozik, én pedig végre összekaphatom a házat, úgy ahogy azt én szeretném. Sok dolog van még vele, de már alakul, mindent szép sorjában meg fogok csinálni.
Ma voltam a bölcsiben beszélgetni Iván gondozó nénijével, és szinte csak jót tudott mondani a kiskrampuszról.
Ez a gyerek egy zseni, eddig is tudtam, dagad a büszke anyai kebelem!
Rossz hír sajnos, hogy nagyon észrevehető, hogy rosszul hall, újra indulnak a turai túrák. Jajjj...
Kicsi Emmám vidáman vetette bele magát az ovis életbe, nagy előnye a kórházasdival, hogy itt nem szurkálják tűkkel, és nem nyomkodják, vizsgálgatják.
Van viszont sok játék, dal, mondóka, szeretgetés.
Ráadásul az egyik másik csoport dadusa hogy, hogy nem, nagy szerelembe esett Emmával, amikor a hiányzás után újra mentünk, boldogan ölbekapta, csókolgatta, hogy végre újra látja és meggyógyult.
Ezektől az epizódoktól tudom, hogy jó helyen van a gyerekem.
Másrészről pedig újabb csodálattal adózom Emmának, hogy ilyen páratlan személyiséggel lett megáldva. Olyan elbűvölő temperamentuma van, hogy szinte kivétel nélkül mindenkit levesz a lábáról. A kórházi kezelőorvosa is szinte szerelmes belé, félórákat elhallgatja, ahogy Emma csacsog.
Több okból is szerencsés vagyok.
Egyrészt mert ilyen gyerekem van, másrészt pedig hogy ilyen emberekkel vagyunk körülvéve.
2007/01/02
Ez hosszú lesz és véres. Aki nem bírja az ilyesmit, lapozzon.
Ezt a bejegyzést a többi közül talán leginkább magamnak írom, afféle terápia, ki kell írni, mert belül vérzik és sajog.
Ez a reggel (december 30.) pont úgy kezdődött, mint minden reggel hónapok óta. Iván átcsattogott hajnalban, és mivel aludni nem bír, csak piszkál mindannyiunkat, Jura egy nagy sóhajjal felkelt, hogy levigye a nappaliba. Az elkövetkező pár perc örök titok marad, hogy mi történt és hogyan. Én csak a nagy zuhanást, gurulást hallottam, pontosan olyat, amilyet a harmadosztályú krimikben hall az ember, ha legurul valaki egy lépcsőn.
Szinte azonnal felharsan Iván ordítása.
Rohantam le a lépcsőn (shit, shit, shit! kibaszott szemüveg nélkül, félvakon, halálra rémülten botorkáltam). A látvány leírhatatlan, Jura fejjel lefelé, hanyatt feküdt a lépcsőn, ájultan, a mellkasán öcsi feküdt, az apja szorította magához. Reszkettem, mint a nyárfalevél, hisztérikusan jajongtam: "mi történt, mi történt, mi van a gyerekkel?"
Jura nem válaszolt, vértócsa növekedett a feje alatt.
Felkaptam a gyereket, reszkető kézzel tapogattam át, de neki semmi baja, csak az ijedtség. El is csendesedett az ölemben.
Jura kezdett feltápászkodni, a fejéből ömlött a vér. A fejsebek bármily kicsik is, nagyon véreznek, kicsi vér is rengetegnek látszik - ezek zakatoltak a fejemben, ebbe kapaszkodtam. Jurát felültettem, megnéztem a fejét, szerencsére nem látszott vészesnek a seb, idő közben el is állt a vérzés.
Felvittem Ivánt az emeletre, ott állt a lépcső tetején Emma álmosan, ijedten.
Anya, mi történt?
Apa és öcsike leesett a lépcsőn, apa beütötte a buci fejét, gyere, segíts anyának, vonatozzatok öcsikével a szobátokban, amíg anya segít apának.
Jó, gyerek ecsike, vonatozzunk.
Rájuk csuktam a gyerekszoba rácsát, és rohantam vissza Jurához. Ő közben bevonszolta magát a fürdőszobába, a szőnyegen feküdt.
Hogy vagy, hívjak mentőt? - kérdetzem, de nem nagyon válaszolt, csak azt hajtogatta, hogy jól van. Teljesen összefüggően beszélt, tudott járni. Úgy döntöttem, nem hívok mentőt, elviszem én orvoshoz (talán hívnom kellett volna, nem tudtam megítélni a valós állapotát, ami sokkal rosszabb volt, mint az akkor látszott).
A takarítónőmet értem el, aki a faluban lakik, az ő férje jött át vigyázni a gyerekekre. Közben Jura kitámolygott a fürdőből, úgy ahogy lemosta a vért az arcáról, felvette a ruhákat, amiket a kezébe nyomtam.
Mikor meglátta a vértől iszamos előszobát, döbbenten nézett rám.
Úr Isten, itt mi történt? - kérdezte.
Leestél a lépcsőn, nem emlékszel?
Leroskadt a földre. Nem emlékszik.
Közben megérkezett a takarítónőm férje, akire a gyerekeket bíztam (örök hálám innen is nekik!).
Hívtam anyut is, hogy azonnal hívja öcsémet üljenek kocsiba, és rohamtempóban jöjjenek ki, mert Jura biztos hogy kórházba kerül.
Beültünk a kocsiba, tejfehér ködben vezettem a Misszióba (a veresi ügyeletre).
A kocsiban derült ki véglegesen, hogy Jura teljesen zavart, nagyon súlyos emlékezetkiesése van, a nevére és a személyes adataira emlékszik, semmi másra. Azt sem tudja milyen évet, hónapot írunk.
A Misszióban lemosták a fejét, kapott rá egy géz lapot, egy hálós sapit, meg egy papírkát. Vigyem át Vácra - mondták.
Hát irány Vác. Közben Jura elkezdte kérdezgetni, hogy mi történt. Százszor, ezerszer ismételt el pár mondatot.
- Mi történt velem?
- Leestél öcsikével a lépcsőn.
- Te jó ég, de béna vagyok.
- Nem vagy az, öcsikének semmi baja.
- Őt biztos ösztönösen védtem.
Kis szünet.
- Úr Isten, de furcsa álmaim voltak...
- Azok nem álmok...
Kis csend.
- Mi történt velem?
És így tovább, százszor, ezerszer. Hol vagyunk, hová megyünk? Minden azonnal elfelejtett.
- Tél van?
- Igen.
- Látom, mert odakint minden havas. Milyen nap van?
- December 30.
- Holnap szilveszter?
- Igen
- És a karácsony?
- Elmúlt már...
- Nem emlékszem...
Idegtépő lassú út után a ködben megérkeztünk a váci kórházba. Azonnal behívtak minket. Beléptünk a sürgősségi betegfelvétel megnyugtató rutinjába.
Egy nagyon kedves dokihoz kerültünk, aki megnézte Jurát. A fejét össze kell varrni, hívok, egy neurológust konzultálni, addig meg kell röntgenezni, és kap egy rögzítő kötést is a kezére.
Kaptunk papírt, fel a röntgenre. Koponya-, kéz- röntgen. Szerencsére törés nincs.
Vissza a sürgősségire. Amíg a neurológus megérkezik összevarrják a fejét. Ha gondolom, menjek ki addig.
Semmiféleképpen nem hagyon magára - mondtam. Olyan gyámoltalan volt, összezavarodva, mindent azonnal elfelejtve, teljes tér- és idővákuumban.
Egy injekciót kapott a fejébe, elkezdték összevarrni (akkor leültem egy ütemre), majd kapott egy tetanuszt is.
Aztán kapott egy szép gipszet a kezére.
Amikor megérkezett a neurológus, nem mehettem be vele.
Halálra aggódtam magam addig kint. Akkor majdnem elsírtam magam. Amikor kijött az orvos, mondta, hogy a neurológus szerint nincs nagy baj.
Amikor visszajött rám nézett.
Hát a férje?
Még nem jött ki - mondtam.
Bement és megkereste. Egy félreeső szobában ült, valaki odaültette, ő meg várt. Olyan végtelen és gyámoltalan volt, véres fejjel és pólóban, felkötött kézzel, csodálkozó zavarral az arcán. Összecsavarodott a szívem...
Felküldtek minket a másodikra, kapott egy szép kék karkötőt, és a kezeme nyomtak egy halom papírt. A liftben kicsit beleolvastam, de persze semmit sem értettem a latin szavakból, az amnéziára meg magamtól is rájöttem.
Közben Jura engedelmesen baktatott mellettem, folyamatosan kérdezgetett, de mindent azonnal elfelejtett. Nagyon, nagyon ijesztő volt!
Egy hatágyas szobában kapunk ágyat, egyedül voltunk, kettesben. Le kellett menjek a büfébe, mert az orvos azt mondta itassam, de persze innivalónk nem volt.
Nem nagyon akart elengedni, én voltam egy egyetlen ismerős arc a nagy alaktalan masszában, százszor és ezerszer megígértem neki, hogy vele maradok, nem hagyom egyedül, vigyázok rá.
Rájöttem, hogy amit írva lát, arra jobban emlékszik, ezért kértem a nővérektől egy tollat és papírt, majd ráírtam:
"Leestél a lépcsőn, beütötted a fejedet és a kezedet, most kórházban vagy"
A másik oldalára pedig:
"Lementem a büfébe, nagyon sietek, max. 10 perc és itt vagyok. presh"
A kezébe nyomtam.
Mikor felértem, a papírt szorongatta, és nagyon megörült nekem. Nem is voltál ott sokáig - mondta.
Lassan kezdett feltisztulni a tudata, és akkor nagyon megkönnyebbültem. Közben megérkeztek a barátok is, hoztak kórházi ellátmányt, már igen jókedvűek voltunk.
Sokat szundikált még, de sokmindenre emlékezett már, és ez az ő lelkének is nagyon jót tett.
Este szorongva hagytam ott, őrizni szerettem volna az álmát, vigyázni rá, de közben már haza is húzott a szívem, Ivánt saját szememmel akartam látni, hogy teljesen jól van, végigtapogatni, hogy minden porcijája ép.
Tegnap, az elmúlt év utolsó napján fogtam egy vödör mosószeres vizet, meg egy mosogatószivacsot, és végigsikáltam az előszobát. Felmosták a vért, mire hazaértem este, és én is felmostam számtalanszor, de mindig ott láttam a vércseppeket. Térden csúszva sikáltam, mint Ágnes asszony.
Öcsi másnap reggel megállt a lépcső alján, felnézett rá, majd bizonytalanul ezt mondta:
- Apa?
Mi marad vajon meg neki ebből, és vajon én mikor felejtem el végre, azt a rémisztő hangot. És vajon mikor nem ezt fogom mindig hallani, újra és újra lejátszva a fejemben ahogy lerohanok a lépcsőn, csak a fejemben mindig holtan látom őket. Az álmaimban vér és vér mindig mindenhol.
Jura csak arra a napra nem emlékszik, és a helyzet az, hogy én is szeretném elfelejteni!
Ezt a bejegyzést a többi közül talán leginkább magamnak írom, afféle terápia, ki kell írni, mert belül vérzik és sajog.
Ez a reggel (december 30.) pont úgy kezdődött, mint minden reggel hónapok óta. Iván átcsattogott hajnalban, és mivel aludni nem bír, csak piszkál mindannyiunkat, Jura egy nagy sóhajjal felkelt, hogy levigye a nappaliba. Az elkövetkező pár perc örök titok marad, hogy mi történt és hogyan. Én csak a nagy zuhanást, gurulást hallottam, pontosan olyat, amilyet a harmadosztályú krimikben hall az ember, ha legurul valaki egy lépcsőn.
Szinte azonnal felharsan Iván ordítása.
Rohantam le a lépcsőn (shit, shit, shit! kibaszott szemüveg nélkül, félvakon, halálra rémülten botorkáltam). A látvány leírhatatlan, Jura fejjel lefelé, hanyatt feküdt a lépcsőn, ájultan, a mellkasán öcsi feküdt, az apja szorította magához. Reszkettem, mint a nyárfalevél, hisztérikusan jajongtam: "mi történt, mi történt, mi van a gyerekkel?"
Jura nem válaszolt, vértócsa növekedett a feje alatt.
Felkaptam a gyereket, reszkető kézzel tapogattam át, de neki semmi baja, csak az ijedtség. El is csendesedett az ölemben.
Jura kezdett feltápászkodni, a fejéből ömlött a vér. A fejsebek bármily kicsik is, nagyon véreznek, kicsi vér is rengetegnek látszik - ezek zakatoltak a fejemben, ebbe kapaszkodtam. Jurát felültettem, megnéztem a fejét, szerencsére nem látszott vészesnek a seb, idő közben el is állt a vérzés.
Felvittem Ivánt az emeletre, ott állt a lépcső tetején Emma álmosan, ijedten.
Anya, mi történt?
Apa és öcsike leesett a lépcsőn, apa beütötte a buci fejét, gyere, segíts anyának, vonatozzatok öcsikével a szobátokban, amíg anya segít apának.
Jó, gyerek ecsike, vonatozzunk.
Rájuk csuktam a gyerekszoba rácsát, és rohantam vissza Jurához. Ő közben bevonszolta magát a fürdőszobába, a szőnyegen feküdt.
Hogy vagy, hívjak mentőt? - kérdetzem, de nem nagyon válaszolt, csak azt hajtogatta, hogy jól van. Teljesen összefüggően beszélt, tudott járni. Úgy döntöttem, nem hívok mentőt, elviszem én orvoshoz (talán hívnom kellett volna, nem tudtam megítélni a valós állapotát, ami sokkal rosszabb volt, mint az akkor látszott).
A takarítónőmet értem el, aki a faluban lakik, az ő férje jött át vigyázni a gyerekekre. Közben Jura kitámolygott a fürdőből, úgy ahogy lemosta a vért az arcáról, felvette a ruhákat, amiket a kezébe nyomtam.
Mikor meglátta a vértől iszamos előszobát, döbbenten nézett rám.
Úr Isten, itt mi történt? - kérdezte.
Leestél a lépcsőn, nem emlékszel?
Leroskadt a földre. Nem emlékszik.
Közben megérkezett a takarítónőm férje, akire a gyerekeket bíztam (örök hálám innen is nekik!).
Hívtam anyut is, hogy azonnal hívja öcsémet üljenek kocsiba, és rohamtempóban jöjjenek ki, mert Jura biztos hogy kórházba kerül.
Beültünk a kocsiba, tejfehér ködben vezettem a Misszióba (a veresi ügyeletre).
A kocsiban derült ki véglegesen, hogy Jura teljesen zavart, nagyon súlyos emlékezetkiesése van, a nevére és a személyes adataira emlékszik, semmi másra. Azt sem tudja milyen évet, hónapot írunk.
A Misszióban lemosták a fejét, kapott rá egy géz lapot, egy hálós sapit, meg egy papírkát. Vigyem át Vácra - mondták.
Hát irány Vác. Közben Jura elkezdte kérdezgetni, hogy mi történt. Százszor, ezerszer ismételt el pár mondatot.
- Mi történt velem?
- Leestél öcsikével a lépcsőn.
- Te jó ég, de béna vagyok.
- Nem vagy az, öcsikének semmi baja.
- Őt biztos ösztönösen védtem.
Kis szünet.
- Úr Isten, de furcsa álmaim voltak...
- Azok nem álmok...
Kis csend.
- Mi történt velem?
És így tovább, százszor, ezerszer. Hol vagyunk, hová megyünk? Minden azonnal elfelejtett.
- Tél van?
- Igen.
- Látom, mert odakint minden havas. Milyen nap van?
- December 30.
- Holnap szilveszter?
- Igen
- És a karácsony?
- Elmúlt már...
- Nem emlékszem...
Idegtépő lassú út után a ködben megérkeztünk a váci kórházba. Azonnal behívtak minket. Beléptünk a sürgősségi betegfelvétel megnyugtató rutinjába.
Egy nagyon kedves dokihoz kerültünk, aki megnézte Jurát. A fejét össze kell varrni, hívok, egy neurológust konzultálni, addig meg kell röntgenezni, és kap egy rögzítő kötést is a kezére.
Kaptunk papírt, fel a röntgenre. Koponya-, kéz- röntgen. Szerencsére törés nincs.
Vissza a sürgősségire. Amíg a neurológus megérkezik összevarrják a fejét. Ha gondolom, menjek ki addig.
Semmiféleképpen nem hagyon magára - mondtam. Olyan gyámoltalan volt, összezavarodva, mindent azonnal elfelejtve, teljes tér- és idővákuumban.
Egy injekciót kapott a fejébe, elkezdték összevarrni (akkor leültem egy ütemre), majd kapott egy tetanuszt is.
Aztán kapott egy szép gipszet a kezére.
Amikor megérkezett a neurológus, nem mehettem be vele.
Halálra aggódtam magam addig kint. Akkor majdnem elsírtam magam. Amikor kijött az orvos, mondta, hogy a neurológus szerint nincs nagy baj.
Amikor visszajött rám nézett.
Hát a férje?
Még nem jött ki - mondtam.
Bement és megkereste. Egy félreeső szobában ült, valaki odaültette, ő meg várt. Olyan végtelen és gyámoltalan volt, véres fejjel és pólóban, felkötött kézzel, csodálkozó zavarral az arcán. Összecsavarodott a szívem...
Felküldtek minket a másodikra, kapott egy szép kék karkötőt, és a kezeme nyomtak egy halom papírt. A liftben kicsit beleolvastam, de persze semmit sem értettem a latin szavakból, az amnéziára meg magamtól is rájöttem.
Közben Jura engedelmesen baktatott mellettem, folyamatosan kérdezgetett, de mindent azonnal elfelejtett. Nagyon, nagyon ijesztő volt!
Egy hatágyas szobában kapunk ágyat, egyedül voltunk, kettesben. Le kellett menjek a büfébe, mert az orvos azt mondta itassam, de persze innivalónk nem volt.
Nem nagyon akart elengedni, én voltam egy egyetlen ismerős arc a nagy alaktalan masszában, százszor és ezerszer megígértem neki, hogy vele maradok, nem hagyom egyedül, vigyázok rá.
Rájöttem, hogy amit írva lát, arra jobban emlékszik, ezért kértem a nővérektől egy tollat és papírt, majd ráírtam:
"Leestél a lépcsőn, beütötted a fejedet és a kezedet, most kórházban vagy"
A másik oldalára pedig:
"Lementem a büfébe, nagyon sietek, max. 10 perc és itt vagyok. presh"
A kezébe nyomtam.
Mikor felértem, a papírt szorongatta, és nagyon megörült nekem. Nem is voltál ott sokáig - mondta.
Lassan kezdett feltisztulni a tudata, és akkor nagyon megkönnyebbültem. Közben megérkeztek a barátok is, hoztak kórházi ellátmányt, már igen jókedvűek voltunk.
Sokat szundikált még, de sokmindenre emlékezett már, és ez az ő lelkének is nagyon jót tett.
Este szorongva hagytam ott, őrizni szerettem volna az álmát, vigyázni rá, de közben már haza is húzott a szívem, Ivánt saját szememmel akartam látni, hogy teljesen jól van, végigtapogatni, hogy minden porcijája ép.
Tegnap, az elmúlt év utolsó napján fogtam egy vödör mosószeres vizet, meg egy mosogatószivacsot, és végigsikáltam az előszobát. Felmosták a vért, mire hazaértem este, és én is felmostam számtalanszor, de mindig ott láttam a vércseppeket. Térden csúszva sikáltam, mint Ágnes asszony.
Öcsi másnap reggel megállt a lépcső alján, felnézett rá, majd bizonytalanul ezt mondta:
- Apa?
Mi marad vajon meg neki ebből, és vajon én mikor felejtem el végre, azt a rémisztő hangot. És vajon mikor nem ezt fogom mindig hallani, újra és újra lejátszva a fejemben ahogy lerohanok a lépcsőn, csak a fejemben mindig holtan látom őket. Az álmaimban vér és vér mindig mindenhol.
Jura csak arra a napra nem emlékszik, és a helyzet az, hogy én is szeretném elfelejteni!
Hol is kezdjem?
A múlt héten elkezdtem írni azt a horrorunkat, hogy kerültünk kórházba Emmával, pont karácsony előtt. Most úgy érzem, ez már hónapokkal ezelőtt volt. Pedig 2 hete sem...
Az év végére hetente kijutott nekem egy nagy ijedtség, kórház, aggódás.
Még emlékszem az érzésre, hogy reszkettem az aggodalomtól, míg vártuk a mentőt, amit Emmához hívtunk, mert kruppos rohamot kapott, fuldoklott.
Fél óra múlva jött, és nekem percenként megőszült egy hajszálam az aggodalomtól.
Kórház, kivizsgálás, vérvételek. Szegény kicsi ember, már egy kész tűpárna. De egy hős, úgy tűri a vérvételt, mint egy komoly felnőtt.
Az a kórházban töltött két nap a lehetőségekhez képest igen vidám volt, már a mentőben sokkal jobban lett, mire beértünk még volt egy kis sírás picsogás, de türelemmel bántak vele (velünk), hamar kihízelegték belőle a bizalmat, mosolygást.
A Karácsony pedig jókedvűre sikeredett, mindenki megkönnyebbült, hogy megúsztuk ennyivel...
A múlt héten elkezdtem írni azt a horrorunkat, hogy kerültünk kórházba Emmával, pont karácsony előtt. Most úgy érzem, ez már hónapokkal ezelőtt volt. Pedig 2 hete sem...
Az év végére hetente kijutott nekem egy nagy ijedtség, kórház, aggódás.
Még emlékszem az érzésre, hogy reszkettem az aggodalomtól, míg vártuk a mentőt, amit Emmához hívtunk, mert kruppos rohamot kapott, fuldoklott.
Fél óra múlva jött, és nekem percenként megőszült egy hajszálam az aggodalomtól.
Kórház, kivizsgálás, vérvételek. Szegény kicsi ember, már egy kész tűpárna. De egy hős, úgy tűri a vérvételt, mint egy komoly felnőtt.
Az a kórházban töltött két nap a lehetőségekhez képest igen vidám volt, már a mentőben sokkal jobban lett, mire beértünk még volt egy kis sírás picsogás, de türelemmel bántak vele (velünk), hamar kihízelegték belőle a bizalmat, mosolygást.
A Karácsony pedig jókedvűre sikeredett, mindenki megkönnyebbült, hogy megúsztuk ennyivel...
2006/12/14
Hát végre itt vagyunk Londonban. Mintha haza érkeztem volna. A Piccadilly Circus nyüzsgése olyan otthonosan hat rám, mintha mindig is itt éltem volna. Tegnap este beültünk a "kedvenc" stake house-unkba, és felfaltam az engem minden Londonban töltött első estémen megillető medium stake-emet...
Ma Jura kora reggel elrohant, egyedül mentem reggelizni. Kicsit kiríttam az öltönyös-nyakkendős üzletemberek tömegéből, a farmer miniszokynámban, fehér, majdnem sportcipőmmel. Aztán mikor úgy fél kilenc körül útra keltem, az utcák üresek voltak, az üzletek még zárva. Szinte egyedül baktattam a Regent Street széles járdáján.
Megfogadtam, hogy nem shoppingolok, de könyörgöm, itt lakom a legnagyobb bevásárlóutcák központjában, innen nem elindulni shoppingolni akkora emberi lelkierőt kívánna, amekkorával én nem rendelkezem.
Egész nap mászkáltam, végig a Regent-en, és kicsit még az Oxfordon is.
Egy idő után már akkora tömeg volt, hogy nem volt nagy élvezet az üzletekben tolongani.
Példás önuralmat tanusítottam, kizárólag gyerekruhát vettem, igen kis összegben. Ráadásul találtam öt fontot is.
Jura hazaszaladt egy órácskára, majd robogott is tovább üzleti vacsira, én meg azt hiszem még csavargok egy kicsit itt a környéken. Vacsizni nincs kedvem egydül beülni, azt hiszem marad egy Eat!
Tegnap éjfélkor még dugó volt, és hatalmas embertömegek hömpölyögtek az utcákon.
Töltödöm kozmikus energiával, olyannal, ami csak Londonból árad.
Ma Jura kora reggel elrohant, egyedül mentem reggelizni. Kicsit kiríttam az öltönyös-nyakkendős üzletemberek tömegéből, a farmer miniszokynámban, fehér, majdnem sportcipőmmel. Aztán mikor úgy fél kilenc körül útra keltem, az utcák üresek voltak, az üzletek még zárva. Szinte egyedül baktattam a Regent Street széles járdáján.
Megfogadtam, hogy nem shoppingolok, de könyörgöm, itt lakom a legnagyobb bevásárlóutcák központjában, innen nem elindulni shoppingolni akkora emberi lelkierőt kívánna, amekkorával én nem rendelkezem.
Egész nap mászkáltam, végig a Regent-en, és kicsit még az Oxfordon is.
Egy idő után már akkora tömeg volt, hogy nem volt nagy élvezet az üzletekben tolongani.
Példás önuralmat tanusítottam, kizárólag gyerekruhát vettem, igen kis összegben. Ráadásul találtam öt fontot is.
Jura hazaszaladt egy órácskára, majd robogott is tovább üzleti vacsira, én meg azt hiszem még csavargok egy kicsit itt a környéken. Vacsizni nincs kedvem egydül beülni, azt hiszem marad egy Eat!
Tegnap éjfélkor még dugó volt, és hatalmas embertömegek hömpölyögtek az utcákon.
Töltödöm kozmikus energiával, olyannal, ami csak Londonból árad.
2006/12/13
Hatkor indul a repülő Londonba. A megszokott áhitat helyett most a totál szétzuhanás állapotában vagyok. Egy csomag ruha otthon maradt (benne mindkettőnk fél adag ruhájával), úgyhogy még nadrágot kell vennem, hacsak nem akarok szoknyában és tűsarkú csizmában lenyomni öt napot. Várjunk csak?! Hm. Nem, nem akarok.
Mivel pénteken az indiánok tüzet gyújtottak a fejemben, és a hétvégét kizárólag az algolfex forte szüntelen szedésével éltem túl, hétfőn elmentem dokihoz. Megállapítottam, hogy tíz éve nem voltam ennyit beteg, mint most három hónapja, elkapok minden ovis betegséget. A doki diszkréten vigyorgott, és felírta a következő adag gyógyszert, amit még nem szedtem be. Ugyanis torokgyulladásom van.
De áldom az eszemet, hogy elmentem orvoshoz, mert mára határozottan jobban vagyok.
Tehát: LONDONRA FEL!
Mivel pénteken az indiánok tüzet gyújtottak a fejemben, és a hétvégét kizárólag az algolfex forte szüntelen szedésével éltem túl, hétfőn elmentem dokihoz. Megállapítottam, hogy tíz éve nem voltam ennyit beteg, mint most három hónapja, elkapok minden ovis betegséget. A doki diszkréten vigyorgott, és felírta a következő adag gyógyszert, amit még nem szedtem be. Ugyanis torokgyulladásom van.
De áldom az eszemet, hogy elmentem orvoshoz, mert mára határozottan jobban vagyok.
Tehát: LONDONRA FEL!
2006/12/04
Emmaduma
Ma délelőtt az autóban. Emma kicsit motyog magában, majd közli:
- Anya! Az dug.
- Ööööö... Tessék?
- Hát dug. Amikor a felhő leszáll a földre. Az dug!
- Az köd!
- Jaaaa?!
Délelőtt Mikulásünnepségen voltunk a Lázár Lovasfogadóban, Domonyvölgyben. Ebéd után együtt izgultuk végig Emmával a betlehemes előadást.
Emma láthatólag nagyon igyekezett követni az eseményeket, majd mikor Mária diszkréten a paraván mögé vonult világrahozni a Megváltót, a pillanatnyi beálló áhitatos csendben felragyogó szemmel, vidáman felkiáltott:
- Na! Akkor most megvárjuk, amíg megszületik a Kisjézus!
Mária valószínűleg röhögve szült a színfalak mögött.
Kicsivel később Emma érzelmesen felsóhajtott:
- Anya! Én imádom a Kisjézust!
Ma délelőtt az autóban. Emma kicsit motyog magában, majd közli:
- Anya! Az dug.
- Ööööö... Tessék?
- Hát dug. Amikor a felhő leszáll a földre. Az dug!
- Az köd!
- Jaaaa?!
Délelőtt Mikulásünnepségen voltunk a Lázár Lovasfogadóban, Domonyvölgyben. Ebéd után együtt izgultuk végig Emmával a betlehemes előadást.
Emma láthatólag nagyon igyekezett követni az eseményeket, majd mikor Mária diszkréten a paraván mögé vonult világrahozni a Megváltót, a pillanatnyi beálló áhitatos csendben felragyogó szemmel, vidáman felkiáltott:
- Na! Akkor most megvárjuk, amíg megszületik a Kisjézus!
Mária valószínűleg röhögve szült a színfalak mögött.
Kicsivel később Emma érzelmesen felsóhajtott:
- Anya! Én imádom a Kisjézust!
2006/11/30
Emma 10 nap után ma ment volna először oviba. Reggel kötőhártyagyulladással ébredt.
Keddig megint nem mehet.
Itt az ideje, hogy komolyan vegyem a dolgot. Beszéltem Beával (akivel nyáron gekkózott), szerinte ez mostanra tökéletessé vált ovikerülési mód (természetesen tudatalatti). Felajánlotta, hogy vigyem el hozzá Emmát, megpróbálja szituációs játékban "kijátszatni" belőle, hogy mi is ezzel a helyzet. Ha pár alkalom után nincs javulás, akkor elviszem pszihológushoz.
Ez így nem folytatódhat. Nem égetheti be a betegséget problémamegoldási stratégiaként.
Keddig megint nem mehet.
Itt az ideje, hogy komolyan vegyem a dolgot. Beszéltem Beával (akivel nyáron gekkózott), szerinte ez mostanra tökéletessé vált ovikerülési mód (természetesen tudatalatti). Felajánlotta, hogy vigyem el hozzá Emmát, megpróbálja szituációs játékban "kijátszatni" belőle, hogy mi is ezzel a helyzet. Ha pár alkalom után nincs javulás, akkor elviszem pszihológushoz.
Ez így nem folytatódhat. Nem égetheti be a betegséget problémamegoldási stratégiaként.
2006/11/28
Ma elküldték a bölcsiből e-mailben azokat a verseket és mondókákat, amiket mostanában modogatnak. Azért ez elég korrekt.
Hja kérem, magánbölcsi.
Oviversek ügyben az egyik anyukától informálódtam éppen ma este. Merthátugyebár jön a Mikulás vagy mijaszösz. Mondott egy verset, ami számosra teljesen ismeretlen volt, viszont ő gondosan kijegyzetelte (és ehhhe, elküldi nekem e-mail-ben). Kérdezte a lányát is, hogy mit szoktak énekelni, mire Zsófi mondta is, hogy a "Télapó itt van"-t. Anyukatársnak voltak némi aggályai, hogy valóban ezt éneklik-e bent, vagy itthonról emlékszik rá a kislány.
Próbaképpen elénekeltem Emmának.
Az én okos nagylányom a döbbenettől kikerekedett szemmel meredt rám:
-Anyaaa! Pont mint az óvónéni! :-)))
Hja kérem, magánbölcsi.
Oviversek ügyben az egyik anyukától informálódtam éppen ma este. Merthátugyebár jön a Mikulás vagy mijaszösz. Mondott egy verset, ami számosra teljesen ismeretlen volt, viszont ő gondosan kijegyzetelte (és ehhhe, elküldi nekem e-mail-ben). Kérdezte a lányát is, hogy mit szoktak énekelni, mire Zsófi mondta is, hogy a "Télapó itt van"-t. Anyukatársnak voltak némi aggályai, hogy valóban ezt éneklik-e bent, vagy itthonról emlékszik rá a kislány.
Próbaképpen elénekeltem Emmának.
Az én okos nagylányom a döbbenettől kikerekedett szemmel meredt rám:
-Anyaaa! Pont mint az óvónéni! :-)))
Na úgy látom mindenkit felkavart a romlott tej esete. Az a helyzet, hogy nem éreztem, hogy romlott. Talán elnyomta a kakaó íze, vagy nem tudom. Jurának oka sem volt gyanakodni, hiszen frissen bontotta fel, UHT csomagolású műtej, Milli névre hallgat, és 2007.04.23-ig tart a szavatossága. Én sem szagolnék bele külön...
Másnap reggel sápadt csak el, mikor gyanakodva megszagolta (az egyébként azóta hűtőben álló) tejet. Büdös volt.
Tegnap az egyik kolleganője azt mondta, hogy lehet, hogy nem is a tej volt romlott, hanem túl sok tartósítószer került bele, attól kaptam mérgezést. Azt mondta, látott már olyat, hogy valami kék lötty úszott a tej tetején. Klassz...
Ezennel a családunkban az ultrahiperszuper jövő évezredig tartós tejnek befellegzett, bármennyire is kényelmes. Irány a Csomád Tej! A környéken nagy kocsiból árulják a friss tejet, bárkivel beszéltem, mindenki dícséri. Hja kérem, ők nem engedhetik meg maguknak, hogy bármit is elrontsanak, ez falu, itt gyorsan terjednek a hírek!
Másnap reggel sápadt csak el, mikor gyanakodva megszagolta (az egyébként azóta hűtőben álló) tejet. Büdös volt.
Tegnap az egyik kolleganője azt mondta, hogy lehet, hogy nem is a tej volt romlott, hanem túl sok tartósítószer került bele, attól kaptam mérgezést. Azt mondta, látott már olyat, hogy valami kék lötty úszott a tej tetején. Klassz...
Ezennel a családunkban az ultrahiperszuper jövő évezredig tartós tejnek befellegzett, bármennyire is kényelmes. Irány a Csomád Tej! A környéken nagy kocsiból árulják a friss tejet, bárkivel beszéltem, mindenki dícséri. Hja kérem, ők nem engedhetik meg maguknak, hogy bármit is elrontsanak, ez falu, itt gyorsan terjednek a hírek!
2006/11/26
Jura tegnap megmérgezett.
Romlott tejből csinált nekem kakaót az este. Az lett a vége, hogy egész éjjel hánytamfostam, de nem kicsit. Netto 1 órát aludhattam, azt is hajnal felé 10 perces beájulásokkal két wc-re rohanás között.
Ma egész nap feküdtem, mint egy kiterített, erőm semmi.
Holnap egyedül leszek itthon két lábadozó gyerekkel. Hát nem tudom mi lesz, valószínűleg begubózunk, és egész nap a kanapén heverészünk.
Az éltet csak, hogy csütörtökön leadom a melót. Hurrá!
Romlott tejből csinált nekem kakaót az este. Az lett a vége, hogy egész éjjel hánytamfostam, de nem kicsit. Netto 1 órát aludhattam, azt is hajnal felé 10 perces beájulásokkal két wc-re rohanás között.
Ma egész nap feküdtem, mint egy kiterített, erőm semmi.
Holnap egyedül leszek itthon két lábadozó gyerekkel. Hát nem tudom mi lesz, valószínűleg begubózunk, és egész nap a kanapén heverészünk.
Az éltet csak, hogy csütörtökön leadom a melót. Hurrá!
2006/11/25
Csütörtökön megcsípett egy darázs (már megint)!
Igen, kizárólag az én csillagzatom állhat olyan pocsékul, hogy november végén (amikor élő ember darazsat már hónapok óta nem látott) megcsípjen egy ilyen szarházi szárnyas.
Azt hiszem ezek után aki eddig nem tudta, az minimum sejti, hogy allergiás vagyok rá. Igen! (Valójában a méhcsípésre vagyok brutál allergás, a darázs annyiból jobb, hogy nem halok bele. Micsoda mázli!)
Ehh... A nyomorult a felső szinten kiteregetett blúzomban kívánta álomra hajtani a fejét, de én keresztül húztam a számításait azzal, hogy felvettem az említett ruhadarabot. Ő meg dühében jól hónaljon csípett.
Itt látom beigazolódni a rémségesen rendetlen emberek igazságát. Mert kérdem én, mi van akkor, ha olyan pocsék háziasszony vagyok, hogy az a blúz tavaszig ott szárad? Kicsit beporosodott volna ugyan, de nagy cucc, darázskám kialussza magát, és az első napsugárral elszáll mézédes virágport rejtő virágmezők felé...
Ehhelyett itt maradtam én egy dagadt és viszkető hónaljjal, vedelhetem a gyógyszereket, hogy ne rohadjon le a karom, és az izületeim megint hetekig fájni fognak.
Igen, kizárólag az én csillagzatom állhat olyan pocsékul, hogy november végén (amikor élő ember darazsat már hónapok óta nem látott) megcsípjen egy ilyen szarházi szárnyas.
Azt hiszem ezek után aki eddig nem tudta, az minimum sejti, hogy allergiás vagyok rá. Igen! (Valójában a méhcsípésre vagyok brutál allergás, a darázs annyiból jobb, hogy nem halok bele. Micsoda mázli!)
Ehh... A nyomorult a felső szinten kiteregetett blúzomban kívánta álomra hajtani a fejét, de én keresztül húztam a számításait azzal, hogy felvettem az említett ruhadarabot. Ő meg dühében jól hónaljon csípett.
Itt látom beigazolódni a rémségesen rendetlen emberek igazságát. Mert kérdem én, mi van akkor, ha olyan pocsék háziasszony vagyok, hogy az a blúz tavaszig ott szárad? Kicsit beporosodott volna ugyan, de nagy cucc, darázskám kialussza magát, és az első napsugárral elszáll mézédes virágport rejtő virágmezők felé...
Ehhelyett itt maradtam én egy dagadt és viszkető hónaljjal, vedelhetem a gyógyszereket, hogy ne rohadjon le a karom, és az izületeim megint hetekig fájni fognak.
2006/11/22
Ma Jura ment Ivánért a bölcsibe. Példás szülői magatartást tanusított, hajszálpontosan ötre odaért (addig van nyitva a bölcsi). Igaz hogy Iván volt már az utolsó, de ő ezt egyáltalán nem bánta. Vidáman játszott a gondozó nénivel, aki ott maradt vele. Emmával ilyet már nem mernék megtenni, totál kiborulna. Ivánon egy kis megelégedettség érződött, amolyan "na végre hagytatok kijátszani magam imádott bölcsimben"...
Jura egészen extrém altatási technikát alkalmaz Emmával. Olvas neki egy csomót, majd ájulásszerűen elalszik. Szegény gyerek annyira unatkozik, hogy inkább ő is elszunnyad.
Jura egészen extrém altatási technikát alkalmaz Emmával. Olvas neki egy csomót, majd ájulásszerűen elalszik. Szegény gyerek annyira unatkozik, hogy inkább ő is elszunnyad.
2006/11/21
2006/11/20
Bár Emmának lement a láza, az anyai ösztöneim azt súgták, vigyem el mégiscsak orvoshoz ezt a gyereket (holott nem vagyok az a minden tüsszentésre orvoshoz rohanó típus) márpedig még ma, pedig a telefonos konzultáció alapján a doktornő szerint is ráért volna holnap elvinnem - akár.
Szegény csillagom zokogva közölte a dokival, hogy ő már meggyógyult. Nála is tele a padlás már ezzel az egész betegeskedéssel.
A vizsgálat eredménye tüszös mandulagyulladás.
Újabb 10 nap itthon, rahedli antibigyó, fél pénztárca a gyógyszertárban. Nem merem kiszámolni, hogy ebben a hónapban mennyivel gyarapítottam az ilyen-olyan patikák/orvosok kasszáját, súlyos tízezrekkel ugyanis.
Viszont a nap jóhíre, hogy egy helyi szaki ezerötér' kikalapálta a kocsim ajtaját.
Ja hogy nem meséltem még?!
Csak én lehetek olyan barom, hogy nyitott hátsó ajtóval próbálok meg beállni a garázsba... Kéretik nem hangosan hahotázni, Jura szerint a házban nagyobb kárt tettem mint a kocsiban. Jó nagy kráter éktelenkedik ugyanis a garázs falában...
Szegény csillagom zokogva közölte a dokival, hogy ő már meggyógyult. Nála is tele a padlás már ezzel az egész betegeskedéssel.
A vizsgálat eredménye tüszös mandulagyulladás.
Újabb 10 nap itthon, rahedli antibigyó, fél pénztárca a gyógyszertárban. Nem merem kiszámolni, hogy ebben a hónapban mennyivel gyarapítottam az ilyen-olyan patikák/orvosok kasszáját, súlyos tízezrekkel ugyanis.
Viszont a nap jóhíre, hogy egy helyi szaki ezerötér' kikalapálta a kocsim ajtaját.
Ja hogy nem meséltem még?!
Csak én lehetek olyan barom, hogy nyitott hátsó ajtóval próbálok meg beállni a garázsba... Kéretik nem hangosan hahotázni, Jura szerint a házban nagyobb kárt tettem mint a kocsiban. Jó nagy kráter éktelenkedik ugyanis a garázs falában...
2006/11/18
2006/11/15
Emmaduma
Kiabálok Jurának az emeletre:
-Add légyszi ide a swarovski nyakékemet!
Mire Emma kontrázik:
-Apaaa! Adjad nekem is a farokfékemet!
Apa délután fodrásznál volt, alaposan megnyírták. Fürdetésre ért haza, és amikor benyitott, a döbbent csend után Emma visított fel nagy örvendezve:
-Apaaaa! Neked levágták a fejedet!
Kiabálok Jurának az emeletre:
-Add légyszi ide a swarovski nyakékemet!
Mire Emma kontrázik:
-Apaaa! Adjad nekem is a farokfékemet!
Apa délután fodrásznál volt, alaposan megnyírták. Fürdetésre ért haza, és amikor benyitott, a döbbent csend után Emma visított fel nagy örvendezve:
-Apaaaa! Neked levágták a fejedet!
Hát hogy ez a tempomat milyen szuper találmány?!
Éjjel, taliról hazafelé azzal múlattam az unalmas perceket, hogy különböző sebességekre állítottam be a tempomatot, és élveztem, ahogy a kocsi teljesen magától megy domból le-fel. El van a gyerek, ha játszik...
Nem is tudom edddig miért nem foglalkoztam vele :-D
Éjjel, taliról hazafelé azzal múlattam az unalmas perceket, hogy különböző sebességekre állítottam be a tempomatot, és élveztem, ahogy a kocsi teljesen magától megy domból le-fel. El van a gyerek, ha játszik...
Nem is tudom edddig miért nem foglalkoztam vele :-D
2006/11/14
Na kérem szépen!
Hivatalos papírunk van róla, hogy a lyány gyógyultnak tekinthető. Szó mi szó, hónapok óta most néz ki leginkább gyógyultnak.
Ő is annyira meglepődött, mikor reggel ezt mondta a doktor néni, hogy alig hallotta meg.
Még mindig visított, hogy nem akar szurííít, meg nem akar orrszívást, mikor már javában magyaráztuk neki, hogy nem kell semmi, meggyógyult.
Még hazafelé a kocsiban is néha megkérdezte: "Anya! Én most már meggyógyultam?"
Hát igen, nem eshet mindig...
Hivatalos papírunk van róla, hogy a lyány gyógyultnak tekinthető. Szó mi szó, hónapok óta most néz ki leginkább gyógyultnak.
Ő is annyira meglepődött, mikor reggel ezt mondta a doktor néni, hogy alig hallotta meg.
Még mindig visított, hogy nem akar szurííít, meg nem akar orrszívást, mikor már javában magyaráztuk neki, hogy nem kell semmi, meggyógyult.
Még hazafelé a kocsiban is néha megkérdezte: "Anya! Én most már meggyógyultam?"
Hát igen, nem eshet mindig...
2006/11/12
Mi minden rejtőzik egy hét éves kapcsolatban?!
Reggel még büszke, hogy milyen szenvedélyes vadmacsaka az asszony, hogy csak úgy letépi róla a pizsamafelsőt, de este már kicsit morog, hogy vissza kéne mégiscsak varrni azokat a gombokat, mert így fázni fog éjjel...
A szerelem újabb mélységei tárulnak fel ilyenkor. Sosem tudja ezt meg az, aki korán feladja...
Reggel még büszke, hogy milyen szenvedélyes vadmacsaka az asszony, hogy csak úgy letépi róla a pizsamafelsőt, de este már kicsit morog, hogy vissza kéne mégiscsak varrni azokat a gombokat, mert így fázni fog éjjel...
A szerelem újabb mélységei tárulnak fel ilyenkor. Sosem tudja ezt meg az, aki korán feladja...
2006/11/10
A kineziológus csaj mondta, hogy ne lepődjek meg, ha furcsa dolgok történnek az elkövetkező héten, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan.
Rögtön másnap (azaz tegnap) zaklatott levélváltás után felmondtam a munkámat, hiszen a megígért fizetés töredékét kaptam csak meg, annyit, amennyiért nem éri meg ezt az egészet csinálni.
Annyira megkönnyebbültem, hogy még azon sem bosszankodom, hogy egy csomót melóztam piti összegért. Be kell lássam, nincs még itt az ideje, hogy dolgozzam.
Ma délelőtt pedig több dolgot tudtam elintézni, mint a múlt héten összesen. Hiába, hozzáállás kérdése az egész :-)
Eljutottam orvoshoz is, aki lecseszett, hogy miért csak most mentem csak el hozzá, ilyen randa torokgyulladással az ágyat kéne nyomnom. Kikacagtam.
Azért még mindig jobb helyzetben voltam, mint az az anyuka, aki félholtan ücsörgött a váróban három (igen jól viselkedő) gyerekével (kb. 3 hó, 3 év, 5 év), és szelíden tűrte, hogy boldog-boldogtalan bepofátlankodott elé. Disznóság a köbön!
Ma este pedig elmegyünk moziba az emberrel. Éljünk mink!
Rögtön másnap (azaz tegnap) zaklatott levélváltás után felmondtam a munkámat, hiszen a megígért fizetés töredékét kaptam csak meg, annyit, amennyiért nem éri meg ezt az egészet csinálni.
Annyira megkönnyebbültem, hogy még azon sem bosszankodom, hogy egy csomót melóztam piti összegért. Be kell lássam, nincs még itt az ideje, hogy dolgozzam.
Ma délelőtt pedig több dolgot tudtam elintézni, mint a múlt héten összesen. Hiába, hozzáállás kérdése az egész :-)
Eljutottam orvoshoz is, aki lecseszett, hogy miért csak most mentem csak el hozzá, ilyen randa torokgyulladással az ágyat kéne nyomnom. Kikacagtam.
Azért még mindig jobb helyzetben voltam, mint az az anyuka, aki félholtan ücsörgött a váróban három (igen jól viselkedő) gyerekével (kb. 3 hó, 3 év, 5 év), és szelíden tűrte, hogy boldog-boldogtalan bepofátlankodott elé. Disznóság a köbön!
Ma este pedig elmegyünk moziba az emberrel. Éljünk mink!
2006/11/08
Tegnap volt a harmadik házassági évfordulónk, úgy volt, hogy elmegyünk vacsorázni egyet, valami klassz romantikus helyre.
Végül jól átgondolva letettünk róla, áttettük hétvégére.
Teljesen alkalmatlan lettem volna egyébként a kimozdulásra, nagyon vacakul voltam. Jura hozott kontaktlencse folyadékot, én meg repesve vártam, hogy végre kivehessem a lencsémet, erre Iván két perc alatt eltűntette a lötyit, égen-földön kerestük, sehol sem volt. Sírni tudtam volna. Késő este lett csak meg, ez a kis krampusz alaposan elpakolta egy zacskóba (egy ékszerdoboz, némi malac eleség, egy fél pár rózsaszín zokni, és egy csipogó kulcstartó közé).
A kineziológus csaj meg majdnem lemondta a mai randinkat. Azaz át akarta tenni jövő hétre, de olyan kétségbeesett lehetett a hangom, hogy visszahívott 10p múlva, hogy mégiscsak mehetek, elintézte :-)))
Édes Jurától meg kaptam egy szép nyakláncot, swarovski kristállyal. Azt mondta, hogy szeretné, ha ettől is még jobban érezném magam a bőrömben. Nem akartam elkeseríteni, de ezzel a betegségtől felpüffedt fejjel, karikás szemekkel, náthától vörös orral akkor sem érezném jobban magam, ha az angol koronaékszereket aggatta volna rám :-))))
De ma, mint hamvaiból éledő főnixmadár keltem. Igaz a torkom most már nagyon fáj, de sebaj, talán ha úgy teszek, mintha mi sem történt volna, akkor jobb lesz.
Nem lett jobb.
A kineziológus csaj szerint túl sokat várok el magamtól. (Na ebben viszont igaza van.) Tegyük hozzá, másoktól is...
Így aztán most saját hajamnál fogva kihúzom magam a mocsárból, mint Münchausen báró. Csináltam már ilyet, nem kunszt, csak egy kis odafigyelést igényel a dolog. Márha közben nem visz el a torokgyík...
Végül jól átgondolva letettünk róla, áttettük hétvégére.
Teljesen alkalmatlan lettem volna egyébként a kimozdulásra, nagyon vacakul voltam. Jura hozott kontaktlencse folyadékot, én meg repesve vártam, hogy végre kivehessem a lencsémet, erre Iván két perc alatt eltűntette a lötyit, égen-földön kerestük, sehol sem volt. Sírni tudtam volna. Késő este lett csak meg, ez a kis krampusz alaposan elpakolta egy zacskóba (egy ékszerdoboz, némi malac eleség, egy fél pár rózsaszín zokni, és egy csipogó kulcstartó közé).
A kineziológus csaj meg majdnem lemondta a mai randinkat. Azaz át akarta tenni jövő hétre, de olyan kétségbeesett lehetett a hangom, hogy visszahívott 10p múlva, hogy mégiscsak mehetek, elintézte :-)))
Édes Jurától meg kaptam egy szép nyakláncot, swarovski kristállyal. Azt mondta, hogy szeretné, ha ettől is még jobban érezném magam a bőrömben. Nem akartam elkeseríteni, de ezzel a betegségtől felpüffedt fejjel, karikás szemekkel, náthától vörös orral akkor sem érezném jobban magam, ha az angol koronaékszereket aggatta volna rám :-))))
De ma, mint hamvaiból éledő főnixmadár keltem. Igaz a torkom most már nagyon fáj, de sebaj, talán ha úgy teszek, mintha mi sem történt volna, akkor jobb lesz.
Nem lett jobb.
A kineziológus csaj szerint túl sokat várok el magamtól. (Na ebben viszont igaza van.) Tegyük hozzá, másoktól is...
Így aztán most saját hajamnál fogva kihúzom magam a mocsárból, mint Münchausen báró. Csináltam már ilyet, nem kunszt, csak egy kis odafigyelést igényel a dolog. Márha közben nem visz el a torokgyík...
2006/11/06
Na kérem gyógyulgatunk, gyógyulgatunk.
Ma komoly dilemma elé kerültem, miszerint hogyan is üljek a kocsiba. Mivel a kötőhártya gyulladás miatt nem hordhatok lencsét, a szemüvegem meg 2-3 dioptriával kevesebb, mint lennie kéne.
Mivel egy szál vakvezető kutya sem akadt itthon, akit befoghattam volna a kocsi elé, kénytelen voltam berakni a lencséimet. Érzésre olyan volt, mintha parazsat hintettem volna bele. De hát mese nincs, menni kellett egészséges igazolásért Ivánnak.
A rendelőbe belépve elővettem a legbarátságosabb mosolyomat (Emma rutinosan vetette le magát a minimax elé - szegény, itthon ilyen nincs, kénytelen mindig betegnek lenni, hogy legalább a váróban nézhesse), szóval felragyogtattam legszebb mosolyom, és azt dörmögtem: mi csak egy igazolásért jöttünk.
Hangom hallatán még a legedzettebb anyukák is összerezzentek, tekintetük mögém siklott, hátha a girnyó kiscsaj mögött maga Darth Vader lapul.
De nem, csak én voltam, kigyógyulóban a torokgyíkomból.
Tán anyukának is el kéne mennie orvoshoz - indítványozta a recós csaj, mire én kissé eszelős kacajt hallattam. Egy kisebb gyerek hüppögni kezdett a sarokban.
Rekord gyorsasággal kaptam meg a papírt, és amint megkaparintottam, üzött vadként, szaporán könnyezve távoztam a gyógyítás felszentelt templomából.
A bölcsődébe érkezve örömmel tapasztaltam, hogy Iván újabb szót tanult. Hazáig hajtogatta, hogy "ada ttóóótaaa!!!", mivel a kis tortájának a maradékát megkaptuk itthoni elfogyasztásra.
Számolom a napokat, szerdán megyek kineziológushoz!
Ma komoly dilemma elé kerültem, miszerint hogyan is üljek a kocsiba. Mivel a kötőhártya gyulladás miatt nem hordhatok lencsét, a szemüvegem meg 2-3 dioptriával kevesebb, mint lennie kéne.
Mivel egy szál vakvezető kutya sem akadt itthon, akit befoghattam volna a kocsi elé, kénytelen voltam berakni a lencséimet. Érzésre olyan volt, mintha parazsat hintettem volna bele. De hát mese nincs, menni kellett egészséges igazolásért Ivánnak.
A rendelőbe belépve elővettem a legbarátságosabb mosolyomat (Emma rutinosan vetette le magát a minimax elé - szegény, itthon ilyen nincs, kénytelen mindig betegnek lenni, hogy legalább a váróban nézhesse), szóval felragyogtattam legszebb mosolyom, és azt dörmögtem: mi csak egy igazolásért jöttünk.
Hangom hallatán még a legedzettebb anyukák is összerezzentek, tekintetük mögém siklott, hátha a girnyó kiscsaj mögött maga Darth Vader lapul.
De nem, csak én voltam, kigyógyulóban a torokgyíkomból.
Tán anyukának is el kéne mennie orvoshoz - indítványozta a recós csaj, mire én kissé eszelős kacajt hallattam. Egy kisebb gyerek hüppögni kezdett a sarokban.
Rekord gyorsasággal kaptam meg a papírt, és amint megkaparintottam, üzött vadként, szaporán könnyezve távoztam a gyógyítás felszentelt templomából.
A bölcsődébe érkezve örömmel tapasztaltam, hogy Iván újabb szót tanult. Hazáig hajtogatta, hogy "ada ttóóótaaa!!!", mivel a kis tortájának a maradékát megkaptuk itthoni elfogyasztásra.
Számolom a napokat, szerdán megyek kineziológushoz!
2006/11/05
Édes Kicsi Fiam két éves!
Vagyishát tegnap volt annyi, ma már egy nappal több, de a nagy ünnepléstől nem jutottam géphez.
Szinte hihetetlen, hogy repülnek az évek. Tegnap még aprócska újszülött volt, ma meg már kész kis fiatalember. Teljes mértékig önálló személyiség.
Kapott egy kisautó alaku tortát, rajta tüzijátékkal. Döbbenetes, mennyire tudta, hogy ez most róla szól, csak az övé most minden figyelem. Csak úgy ragyogott a két szép kék szeme.
Holnap mehet végre bölcsibe, már nagyon várja, ott is ünneplés lesz, jövő vasárnap meg pótbuli itthon. Egy filmsztár is megirigyelhetné ezt az ünnepségsorozatot.
Vagyishát tegnap volt annyi, ma már egy nappal több, de a nagy ünnepléstől nem jutottam géphez.
Szinte hihetetlen, hogy repülnek az évek. Tegnap még aprócska újszülött volt, ma meg már kész kis fiatalember. Teljes mértékig önálló személyiség.
Kapott egy kisautó alaku tortát, rajta tüzijátékkal. Döbbenetes, mennyire tudta, hogy ez most róla szól, csak az övé most minden figyelem. Csak úgy ragyogott a két szép kék szeme.
Holnap mehet végre bölcsibe, már nagyon várja, ott is ünneplés lesz, jövő vasárnap meg pótbuli itthon. Egy filmsztár is megirigyelhetné ezt az ünnepségsorozatot.
2006/10/31
Iván beszél!
Az első szavait úgy egy évesen mondta ki, "anya" és "kaka". Teljes egy évig meg is elégedett ennyivel. Az ember nem is gondolná, hogy ez a két szó bőven elég, hogy az ember megértesse magát a környezetével.
Majd egyik napról a másikra elkezdett folyékonyan, kerek egész, jól ragozott(!) mondatokban beszélni. Persze még nagyon kis babanyelven, de már nem csak szakavatott fül érti meg.
Az első mondata ez volt: "Én vagyok a halacska" (ez a jele az oviban).
A második: "Apa adjál uborkát!"
És innentől megállíthatatlan. Persze produkáltatni nem hagyja magát, és nem is nagyon beszél mindenkinek, legfőképp inkább csak a szűkebb családnak. De nekem egész nap hadovál. "Hol van Emma?" kérdi századszor tőlem vasárnap óta. Mindannyiszor meg is felel rá: "Emma a mamánál van".
Egész egyszerűen bámulatos amit csinál. Rajongó örömködésemet fensőbbséges félmosollyal veszi tudomásul. "Ugyan, szóra sem érdemes! -üzeni huncutul csillogó két szép szeme - Zseni vagyok, ezt eddig is tudtad, nem?"
Az első szavait úgy egy évesen mondta ki, "anya" és "kaka". Teljes egy évig meg is elégedett ennyivel. Az ember nem is gondolná, hogy ez a két szó bőven elég, hogy az ember megértesse magát a környezetével.
Majd egyik napról a másikra elkezdett folyékonyan, kerek egész, jól ragozott(!) mondatokban beszélni. Persze még nagyon kis babanyelven, de már nem csak szakavatott fül érti meg.
Az első mondata ez volt: "Én vagyok a halacska" (ez a jele az oviban).
A második: "Apa adjál uborkát!"
És innentől megállíthatatlan. Persze produkáltatni nem hagyja magát, és nem is nagyon beszél mindenkinek, legfőképp inkább csak a szűkebb családnak. De nekem egész nap hadovál. "Hol van Emma?" kérdi századszor tőlem vasárnap óta. Mindannyiszor meg is felel rá: "Emma a mamánál van".
Egész egyszerűen bámulatos amit csinál. Rajongó örömködésemet fensőbbséges félmosollyal veszi tudomásul. "Ugyan, szóra sem érdemes! -üzeni huncutul csillogó két szép szeme - Zseni vagyok, ezt eddig is tudtad, nem?"
2006/10/30
Panaszblog!
Egy pillanat!
Azt nekem senki sem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Mármint dolgozó nőnek lenni.
Ha eddig azt hittem, hogy sok a dolgom, na akkor ahhoz képest kétszer annyi.
A gyerekek folyton itthon, betegek, közben melóm van ezerrel, a ház úszik, ha nem lenne Edina, már rég Aigiász istállója lennénk (így is néha...)
Reggel legkésőbb 7-kor kelek, összekészítek mindenkit, reggeliztetek, pakolok. Egész nap ápolom a gyerekeket, ellátom őket, közben próbálok valamit kezdeni a házzal (ami egyre inkább úszik el), főzök. Délben altatok, turbó fokozaton megpróbálok dolgozni (4 órás munkát besűríteni max. kettőbe). Délután gyerekezés, szívás a házzal, egészen estig. Akkor vacsoráztatok, fürdetek, fektetek, altatok. 9 körül legkésőbb alszanak, akkor visszaülök a gép elé, és nyomom úgy tizenegy-éjfélig. Közben Jura is beesik úgy 9 tájékán (+/- 1 óra, de inkább plussz), panaszkodik, hogy rettenetesen fáradt, megy és lefekszik. Éjfél körül, mikor már lefordulok a gép mellől még elpakolok a konyhán, kiteregetek, és beájulok az alvó családom mellé.
Jura javára váljék, éjjel mindig ő kel a gyerekekhez. Mostanában már alig morog miatta...
Ami a leges-legjobban hiányzik az életemből, az az olvasás. Jó ideje heti egy könyvet olvastam, most meg hetek óta a maximum az, hogy elalvás előtt discman-en hallgatok egy kis hangoskönyvet. Az Utas és holdvilágot nyúzom régóta, de a harmadik fejezetnél tovább képtelen vagyok eljutni, mert bealszom.
Egy pillanat!
Azt nekem senki sem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Mármint dolgozó nőnek lenni.
Ha eddig azt hittem, hogy sok a dolgom, na akkor ahhoz képest kétszer annyi.
A gyerekek folyton itthon, betegek, közben melóm van ezerrel, a ház úszik, ha nem lenne Edina, már rég Aigiász istállója lennénk (így is néha...)
Reggel legkésőbb 7-kor kelek, összekészítek mindenkit, reggeliztetek, pakolok. Egész nap ápolom a gyerekeket, ellátom őket, közben próbálok valamit kezdeni a házzal (ami egyre inkább úszik el), főzök. Délben altatok, turbó fokozaton megpróbálok dolgozni (4 órás munkát besűríteni max. kettőbe). Délután gyerekezés, szívás a házzal, egészen estig. Akkor vacsoráztatok, fürdetek, fektetek, altatok. 9 körül legkésőbb alszanak, akkor visszaülök a gép elé, és nyomom úgy tizenegy-éjfélig. Közben Jura is beesik úgy 9 tájékán (+/- 1 óra, de inkább plussz), panaszkodik, hogy rettenetesen fáradt, megy és lefekszik. Éjfél körül, mikor már lefordulok a gép mellől még elpakolok a konyhán, kiteregetek, és beájulok az alvó családom mellé.
Jura javára váljék, éjjel mindig ő kel a gyerekekhez. Mostanában már alig morog miatta...
Ami a leges-legjobban hiányzik az életemből, az az olvasás. Jó ideje heti egy könyvet olvastam, most meg hetek óta a maximum az, hogy elalvás előtt discman-en hallgatok egy kis hangoskönyvet. Az Utas és holdvilágot nyúzom régóta, de a harmadik fejezetnél tovább képtelen vagyok eljutni, mert bealszom.
2006/10/05
Temetés rulez... :-(
Anyu tegnap felhívott, hogy nem vihetek koszorút a temetésre, mert ők már rendeltek egyet "A család" nevében. És senki más nem vihet a családból koszorút, úgy döntöttek kettesben a hugával.
Eddig végtelenül türelmesen tűrtem, hogy anyám egyszemélyes monodrámává alakítsa Papa haldoklását (saját magával a főszerepben), de ez minden határon túl megy már.
Megmondtam, hogy ezt sürgősen felejtse el, nekem szükségem van arra, hogy tegyek valamit azért, hogy elbúcsúzhassam a nagyapámtól. Szükségem van rá, hogy magam válogassam ki a virágokat a koszorújára, amit a saját kezemmel akarok a sírra tenni. Ezt a megnyugvást nem veheti el tőlem sem ő, sem más.
Este visszahívott, hogy hozhatok koszorút, de ne legyen rajta szalag. Vagy ha mégis, akkor ne legyen rajta a nevünk...
Anyu tegnap felhívott, hogy nem vihetek koszorút a temetésre, mert ők már rendeltek egyet "A család" nevében. És senki más nem vihet a családból koszorút, úgy döntöttek kettesben a hugával.
Eddig végtelenül türelmesen tűrtem, hogy anyám egyszemélyes monodrámává alakítsa Papa haldoklását (saját magával a főszerepben), de ez minden határon túl megy már.
Megmondtam, hogy ezt sürgősen felejtse el, nekem szükségem van arra, hogy tegyek valamit azért, hogy elbúcsúzhassam a nagyapámtól. Szükségem van rá, hogy magam válogassam ki a virágokat a koszorújára, amit a saját kezemmel akarok a sírra tenni. Ezt a megnyugvást nem veheti el tőlem sem ő, sem más.
Este visszahívott, hogy hozhatok koszorút, de ne legyen rajta szalag. Vagy ha mégis, akkor ne legyen rajta a nevünk...
2006/10/03
Az éjjel meghalt a nagypapám.
Hosszú, emberhez nem méltó szenvedés után végre örökre álomra hajthatta a fejét.
Hetek óta vártuk már a megváltást, szörnyűség volt nézni, ahogy ez a mindig energikus, életerős férfi emberi ronccsá válik.
Legutóbb, mikor lementem a gyerekekkel hozzájuk, már kórházban volt. Bementünk hozzá, és olyan boldog volt, mint egy gyerek, aki megkapta a rég áhított játékot. Emma kezét símogatta, és mindig csak azt hajtogatta, "Jaj de örülök nektek gyerekek!"
Másnap haza is engedték egy kicsit, nagy sétát tett Emmával a kertben, szedret eszegettek. Talán Emmának marad emléke róla.
Nem tudok róla többet írni, mert annyi emlék tolul fel bennem, nem tudom mind leírni.
Én arra a Papára emlékszem, aki gyerekkorom biztos menedéke volt, aki mindenkit ismert a városban, mindenki megállt vele egy szóra. "Hogy van Rudi bácsi?" -kérdezték ilyenkor, és ő csak nevetett. "Ez itt a legnagyobb unokám, a Mártinak a lánya" -ölelte át a vállam. Nagy megtiszteltetés volt az ő legnagyobb unokájának lenni. Ilyenkor éreztem én is, fontos ember vagyok.
Este mindig úgy tettem, mint aki elaludt a kanapén. Ilyenkor nagyot sóhajtva felnyalábolt, és átvitt az ágyamba. Esténként, ha átviszem az alvó gyerekeimet az ágyukba, mindig ez jut eszembe. Arra gondolok, nem csoda, hogy a gyerekek olyan gyakram álmodják, hogy repülnek.
Mert ők angyalszárnyakon érkeznek ide, és most már tudom, az öreg emberek is újra gyerekek lesznek, és angyalszárnyakon repülnek a messzeségbe.
2006/09/29
Hát hogy mi sosem tudunk unatkozni...
Emmának hajnalban volt egy kruppos rohama, ami reggelre elmúlt. Majd délben olyan erővel tört rá, hogy befulladt. Sípolt, zihált, és beszélni is csak lihegve tudott, a mellkasát dörzsölte folyamatosan.
Így aztán hívtam Jurát, hogy jöjjön azonnal haza, viszem a gyereket a kórházba (azt most nem részletezném, hogy mennyire volt lelkes ennek hallatán).
Nagy nehezen hazajött, de akkor már tűkön ültem.
A kórházban kicsit várni kellett, aztán mikor sorra kerültünk, egyből elkomorult a doki arca. Kicsit meghallgatta, majd szaladtunk is át az osztályra, egyből kapott ballonban spray-t, és egy gép elé kellett ülni, amiből egy csövön keresztül gyógyszeres pára gőzölgött.
Közben nagyon aggodalmas fejet vágott, percenként hallgatta a gyereket, hogy javul-e. Nagyon drukkoltam, mert ha nem javult volna, esélyem sem lett volna hazakönyörögni magunkat. Aztán szerencsére mégiscsak változott valami, és a doki kis rábeszélésre hazaengedett minket, fejvesztés terhe mellett, hogy azonnal jövünk vissza, ha baj van.
Kaptunk egy halom receptet. Kúpot, folyadékot, inhaláló spray-t, ballont kellett venni.
Most kicsi jobb a helyzet, legalább alszik...
Emmának hajnalban volt egy kruppos rohama, ami reggelre elmúlt. Majd délben olyan erővel tört rá, hogy befulladt. Sípolt, zihált, és beszélni is csak lihegve tudott, a mellkasát dörzsölte folyamatosan.
Így aztán hívtam Jurát, hogy jöjjön azonnal haza, viszem a gyereket a kórházba (azt most nem részletezném, hogy mennyire volt lelkes ennek hallatán).
Nagy nehezen hazajött, de akkor már tűkön ültem.
A kórházban kicsit várni kellett, aztán mikor sorra kerültünk, egyből elkomorult a doki arca. Kicsit meghallgatta, majd szaladtunk is át az osztályra, egyből kapott ballonban spray-t, és egy gép elé kellett ülni, amiből egy csövön keresztül gyógyszeres pára gőzölgött.
Közben nagyon aggodalmas fejet vágott, percenként hallgatta a gyereket, hogy javul-e. Nagyon drukkoltam, mert ha nem javult volna, esélyem sem lett volna hazakönyörögni magunkat. Aztán szerencsére mégiscsak változott valami, és a doki kis rábeszélésre hazaengedett minket, fejvesztés terhe mellett, hogy azonnal jövünk vissza, ha baj van.
Kaptunk egy halom receptet. Kúpot, folyadékot, inhaláló spray-t, ballont kellett venni.
Most kicsi jobb a helyzet, legalább alszik...
2006/09/26
Asszem ma kicsit kiakadtam.
A gyengébb idegzetűek ne is olvassanak tovább!
Azt hittem, szeptembertől már milyen űberkúúl lesz az én kis életem, beszoktatok ide, oda, oszt lógatom a lábam. Egyszuszra elmosogatok, meg nyugiba pisilgetek, akkor, amikor a szükség úgy hozza.
Ehhez képest volt egy fél napom, azóta betegek, göthösek, itthon vannak, és nyúzzák az idegeimet. Ráadásul még igazolásért is rohangálhatok.
Mai napon módszeresen cincálták az idegeimet kora reggel óta. Kicsi Emmám hosszas wc-re és bilire rohangálás után mégiscsak inkább a bugyijába helyezte el a kis csomagot (a bili mellett állva).
Majd lerántotta a bugyiját, és minden kigurult az új szőnyegre, ami ott volt. Iván rögtön ráugrott a témára, és én nem voltam elég gyors. Elmorzsolt egy golyócskát.
Kihordtam lábon egy enyhébb agyvérzést, és kirohantam vele kezet mosni. A bilibe bepakoltam a cuccot, és azt is kivittem.
Nem mostam ki egyből, a matériát lehúztam a wc-n, a bilit meg beáztattam tisztítószerbe.
Kicsivel később Emma felordított, anya pisileeeek!
Loholtunk ki, Iván is kiszökött velünk. Amíg Emmát ráültettem a wc-re, Iván felmászott a csaphoz, és magára borította a beáztatott bili tartalmát. Mire őt lerántottam onnan, és lekaptam róla az átázott cuccot, Emmára tévedt a tekintetem, aki éppen a wc kefét markolászta nagy vidoran.
Rögtön beugrott Fábri...
Ott egy pillanatra meglegyintett a teljes skizoid beborulás. A vér elöntötte az agyamat. Bevallom, a maradék józan kis pisla észmaradékomnak köszönhetem, hogy kitessékeltem a gyerekeket a fürdőből, és a dühömet a bili erőteljes kézmosóhoz való csapkodásában vezettem le.
Így is megszeppentek. Még mindig vöröslő fejjel megmostam a kezüket, Ivánt komplett át is öltöztettem, majd felvittem őket a szobájukba. Rájuk csuktam a rácsot (így nem tehettek kárt magukban), és kimentem elszívni egy szál cigit.
Tudták, hogy most túlmentek minden határon. Hangjuk sem volt, mire visszamentem Emma ágyában feküdtek összebújva a takaró alatt.
Még mindig hasogat a fejem.
Nem akarok több ilyet, nagyon nem...
A gyengébb idegzetűek ne is olvassanak tovább!
Azt hittem, szeptembertől már milyen űberkúúl lesz az én kis életem, beszoktatok ide, oda, oszt lógatom a lábam. Egyszuszra elmosogatok, meg nyugiba pisilgetek, akkor, amikor a szükség úgy hozza.
Ehhez képest volt egy fél napom, azóta betegek, göthösek, itthon vannak, és nyúzzák az idegeimet. Ráadásul még igazolásért is rohangálhatok.
Mai napon módszeresen cincálták az idegeimet kora reggel óta. Kicsi Emmám hosszas wc-re és bilire rohangálás után mégiscsak inkább a bugyijába helyezte el a kis csomagot (a bili mellett állva).
Majd lerántotta a bugyiját, és minden kigurult az új szőnyegre, ami ott volt. Iván rögtön ráugrott a témára, és én nem voltam elég gyors. Elmorzsolt egy golyócskát.
Kihordtam lábon egy enyhébb agyvérzést, és kirohantam vele kezet mosni. A bilibe bepakoltam a cuccot, és azt is kivittem.
Nem mostam ki egyből, a matériát lehúztam a wc-n, a bilit meg beáztattam tisztítószerbe.
Kicsivel később Emma felordított, anya pisileeeek!
Loholtunk ki, Iván is kiszökött velünk. Amíg Emmát ráültettem a wc-re, Iván felmászott a csaphoz, és magára borította a beáztatott bili tartalmát. Mire őt lerántottam onnan, és lekaptam róla az átázott cuccot, Emmára tévedt a tekintetem, aki éppen a wc kefét markolászta nagy vidoran.
Rögtön beugrott Fábri...
Ott egy pillanatra meglegyintett a teljes skizoid beborulás. A vér elöntötte az agyamat. Bevallom, a maradék józan kis pisla észmaradékomnak köszönhetem, hogy kitessékeltem a gyerekeket a fürdőből, és a dühömet a bili erőteljes kézmosóhoz való csapkodásában vezettem le.
Így is megszeppentek. Még mindig vöröslő fejjel megmostam a kezüket, Ivánt komplett át is öltöztettem, majd felvittem őket a szobájukba. Rájuk csuktam a rácsot (így nem tehettek kárt magukban), és kimentem elszívni egy szál cigit.
Tudták, hogy most túlmentek minden határon. Hangjuk sem volt, mire visszamentem Emma ágyában feküdtek összebújva a takaró alatt.
Még mindig hasogat a fejem.
Nem akarok több ilyet, nagyon nem...
2006/09/22
Előrebocsátom, hogy imádom a férjem, és úgy gondolom, remek apja ő a mi gyermekeinknek.
De azért vannak hajmeresztő dolgai.
Ma reggel kikészítettem a gyerekek ruháját, lovagiasan magára is vállalta Emma öltöztetését. Remek, addig fogat is tudok mosni.
A kávé szürcsölgetése közben meséli, hogy Emma bizony alaposan telerakta a pelust.
Remek - csevegek én - legalább nem lesz baleset az oviban.
Indulás előtt üvölt a gyerek, hogy zoknit akar.
Hát hova lett a lábadról amit adtam, te ebugatta?
Vonogatják a vállukat apjával együtt, elveszett valahol, ki tudja azt már?!
Na jó, felbaktattam a gyerekszobába új fuszeklikért.
Ott hevert a földön a reggeli zokni, a bugyikával együtt.
Felserkent bennem a gyanú. Hát ha ez a bugyingó itt van, akkor vajh mi lehet a gyereken? Tán bugyi nélkül adta rá apja a nadrágot? (Fel sem merült bennem, hogy esetleg kikeresett egy másik tiszta bugyit emez földön hányódó helyett.)
Megyek le, kérdem a lyányt: "Te Emma? Van rajtad bugyi?" S már húzom is le a nadrágját. Lehet találgatni, mi volt rajta?
Igen, kedves barátaim, PELENKA! A hónapok óta szobatiszta, óvodás gyerekre pelenkát adott az ő apukája.
Mikor kérdőre vontam, fel volt háborodva, nemhogy örültem volna, hogy kiszedte a matériából a sarjat, ez már igazán részletkérdés.
Hogy mi van ha nem veszem észre, és pelenkában viszem el a gyereket oviba? beleborzongtam, nem inkább ebbe bele sem gondolok.
Kicsit elméláztam, most legyek nagyon pipa, vagy röhögjek egy jót.
Mindannyiunk (és a házasságunk) érdekében inkább az utóbbi mellett voksoltam.
Végülis utóbb úgyis vicces kis sztori lesz a családi legendáriumban, kezeljük a történteket a maga súlycsoportjában.
De azért vannak hajmeresztő dolgai.
Ma reggel kikészítettem a gyerekek ruháját, lovagiasan magára is vállalta Emma öltöztetését. Remek, addig fogat is tudok mosni.
A kávé szürcsölgetése közben meséli, hogy Emma bizony alaposan telerakta a pelust.
Remek - csevegek én - legalább nem lesz baleset az oviban.
Indulás előtt üvölt a gyerek, hogy zoknit akar.
Hát hova lett a lábadról amit adtam, te ebugatta?
Vonogatják a vállukat apjával együtt, elveszett valahol, ki tudja azt már?!
Na jó, felbaktattam a gyerekszobába új fuszeklikért.
Ott hevert a földön a reggeli zokni, a bugyikával együtt.
Felserkent bennem a gyanú. Hát ha ez a bugyingó itt van, akkor vajh mi lehet a gyereken? Tán bugyi nélkül adta rá apja a nadrágot? (Fel sem merült bennem, hogy esetleg kikeresett egy másik tiszta bugyit emez földön hányódó helyett.)
Megyek le, kérdem a lyányt: "Te Emma? Van rajtad bugyi?" S már húzom is le a nadrágját. Lehet találgatni, mi volt rajta?
Igen, kedves barátaim, PELENKA! A hónapok óta szobatiszta, óvodás gyerekre pelenkát adott az ő apukája.
Mikor kérdőre vontam, fel volt háborodva, nemhogy örültem volna, hogy kiszedte a matériából a sarjat, ez már igazán részletkérdés.
Hogy mi van ha nem veszem észre, és pelenkában viszem el a gyereket oviba? beleborzongtam, nem inkább ebbe bele sem gondolok.
Kicsit elméláztam, most legyek nagyon pipa, vagy röhögjek egy jót.
Mindannyiunk (és a házasságunk) érdekében inkább az utóbbi mellett voksoltam.
Végülis utóbb úgyis vicces kis sztori lesz a családi legendáriumban, kezeljük a történteket a maga súlycsoportjában.
Hát aztán mégis nagyon megbánta, hogy elküldött, sokáig sírdogált.
Tegnap sokáig maradtam, mondván ne sérüljön az én kicsi szemem fényének a kis lelke. Úgy negyed órácskát éreztem, hogy valóban jót tesz neki, hogy ott vagyok. Aztán elkezdte heccelni a többi gyereket, hogy bezzeg az ő anyukája ott van.
Azanyád te kutyafülű! Értem én, hát persze, de a többi gyerekkel való undokoskodást nem szeressem.
Így aztán mai napon (mondjuk valóban sietnem is kellett) csak egy negyed órácskát maradtam ott. Húzott be, ölembele, láttam rajta a feszült félelmet, mikor mondom ki a visszavonhatatlant, indulok.
Be is következett, sírt is nagyon.
Kicsit halgattam még kint az ordítást, anyaaaaa!, de aztán beláttam, ennek nincs értelme.
Hangjából különben sem a bánat hallatszott, hanem a sértődöttség. Anya, hogy tehetted ezt meg velem? Igaz, jól érzem itt magam, de akkoris! Anyarabszolgának mellettem a helye, lábhoz, jó kutya!
Eldöntöttem, nem fogok hosszasan ottmaradni eztán. Semmi értelme gerjeszteni benne a hisztit. Nem ismeretlen a hely, nem ismeretlenek az emberek. Óvónénik igen kedvesek, a gyerekek sem különbül.
Mikor mentem érte (mamával persze, ahogy megígértem), nagyot kacagott rám. Óvónéni szomorú arccal mondta, szinte egész délelőtt sírt. Néha elfoglalta magát, de mikor éppen megunta amit csinált, egyből eszébe jutott anya árulása.
Hát így. Nehéz ez. Ilyenkor nagyon örülök, hogy nemsokára dolgozom. Előbb-utóbb csak megbékél...
Tegnap sokáig maradtam, mondván ne sérüljön az én kicsi szemem fényének a kis lelke. Úgy negyed órácskát éreztem, hogy valóban jót tesz neki, hogy ott vagyok. Aztán elkezdte heccelni a többi gyereket, hogy bezzeg az ő anyukája ott van.
Azanyád te kutyafülű! Értem én, hát persze, de a többi gyerekkel való undokoskodást nem szeressem.
Így aztán mai napon (mondjuk valóban sietnem is kellett) csak egy negyed órácskát maradtam ott. Húzott be, ölembele, láttam rajta a feszült félelmet, mikor mondom ki a visszavonhatatlant, indulok.
Be is következett, sírt is nagyon.
Kicsit halgattam még kint az ordítást, anyaaaaa!, de aztán beláttam, ennek nincs értelme.
Hangjából különben sem a bánat hallatszott, hanem a sértődöttség. Anya, hogy tehetted ezt meg velem? Igaz, jól érzem itt magam, de akkoris! Anyarabszolgának mellettem a helye, lábhoz, jó kutya!
Eldöntöttem, nem fogok hosszasan ottmaradni eztán. Semmi értelme gerjeszteni benne a hisztit. Nem ismeretlen a hely, nem ismeretlenek az emberek. Óvónénik igen kedvesek, a gyerekek sem különbül.
Mikor mentem érte (mamával persze, ahogy megígértem), nagyot kacagott rám. Óvónéni szomorú arccal mondta, szinte egész délelőtt sírt. Néha elfoglalta magát, de mikor éppen megunta amit csinált, egyből eszébe jutott anya árulása.
Hát így. Nehéz ez. Ilyenkor nagyon örülök, hogy nemsokára dolgozom. Előbb-utóbb csak megbékél...
2006/09/20
Hát újra a munka frontján.
Legalábbis ami a gyerekeket illeti. Pár nap gyengélkedés után ma újra kebelére ölelhette őket ovi, bölcsi. Nevesítve Zsuzsó dadus néni öcsit, Julika óvónéni Emmát.
Iván kicsit meg volt szeppenve, de ugrott át Zsuzsó ölébe. Emma pedig egy kis tétovázás után szaladt venni a benti cipőjet, es kezet is mosott.
Mikor kipenderült a mosdóból, elém állt.
- Na szia anya! Majd gyere! - és puszira nyújtotta a száját.
Óvónéni diszkréten felkuncogott a hátunk mögött.
- Mehetek? - kérdeztem én megszeppenve. Egy pillanatig átfutott a fejemen, hogy itt talán fordítva fog elsülni a beszoktatós hiszti, én kapaszkodom a szoknyája szélébe, hogy hadd maradjak kicsit. De nem, sarjam kicsit türelmetlenül, egy kézlegyintéssel elbocsátott.
Nem volt apelláta, mehettem...
Most itt ténfergek, lébecolok...
Több mint három éve várom ezt, és valahogy mégsem olyan, ahogy azt elképzeltem...
Ki érti ezt?!
Legalábbis ami a gyerekeket illeti. Pár nap gyengélkedés után ma újra kebelére ölelhette őket ovi, bölcsi. Nevesítve Zsuzsó dadus néni öcsit, Julika óvónéni Emmát.
Iván kicsit meg volt szeppenve, de ugrott át Zsuzsó ölébe. Emma pedig egy kis tétovázás után szaladt venni a benti cipőjet, es kezet is mosott.
Mikor kipenderült a mosdóból, elém állt.
- Na szia anya! Majd gyere! - és puszira nyújtotta a száját.
Óvónéni diszkréten felkuncogott a hátunk mögött.
- Mehetek? - kérdeztem én megszeppenve. Egy pillanatig átfutott a fejemen, hogy itt talán fordítva fog elsülni a beszoktatós hiszti, én kapaszkodom a szoknyája szélébe, hogy hadd maradjak kicsit. De nem, sarjam kicsit türelmetlenül, egy kézlegyintéssel elbocsátott.
Nem volt apelláta, mehettem...
Most itt ténfergek, lébecolok...
Több mint három éve várom ezt, és valahogy mégsem olyan, ahogy azt elképzeltem...
Ki érti ezt?!
2006/09/17
A Nagy Ovis Beszoktatás
Hétfőre virradóra rémálomtól csatakosan ébredtem. Elveszítettem Emmát az oviban, és csak kerestem, kerestem.
Azt hiszem ez mindent elárul. Meglehetősen féltem.
Szerencsére Emma átsegített a nehezén... :-)
Sokat beszélgettünk róla, sok-sok mesében mind ovodások lettek az állatgyerekek. Így aztán teljes biztonsággal lépett be első nap az óvoda kapuján. Rögtön ellepték a gyerekek, mindenki a barátja akart lenni. Ez valami különleges kisugárzás miatt van, ami belőle árad. Első nap még csak az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Másnap már otthagytam picit az udvaron. Nem is keresett.
Harmadnap apája vitte, ő nem volt ott sokat vele reggel, hiszen Emma rá sem nézett, rohant be a csoportszobába. Ebéd után jött csak vissza érte, semmi gond sem volt vele.
Csütörtökön már húsz perc után otthagytam, vidáman adott puszit, tisztáztuk hogy mikor jövök érte, és játszott tovább. Ebéd után értem vissza érte. Pont szemben ült az ajtóval, s mikor beléptem felpattanat.
- Ovónéni! Visszajött az anyáám! - kiáltotta, és szaladt az ölembe.
Pénteken ugyanez.
Nem szeretnék ebből hosszútávú következtetéseket levonni, de azért az eleje igen jól ment.
Öröm látni, hogy szinte lubickol az ovis rutinban, élvezi a sok gyereket, és egyből megkedvelte az ovónéniket és a dadust.
Holnap újabb felvonás kezdődik. Öcsi nem megy bölcsibe, mert beteg, Emma is gyengélkedik. Kíváncsi vagyok a következő hétre.
Hétfőre virradóra rémálomtól csatakosan ébredtem. Elveszítettem Emmát az oviban, és csak kerestem, kerestem.
Azt hiszem ez mindent elárul. Meglehetősen féltem.
Szerencsére Emma átsegített a nehezén... :-)
Sokat beszélgettünk róla, sok-sok mesében mind ovodások lettek az állatgyerekek. Így aztán teljes biztonsággal lépett be első nap az óvoda kapuján. Rögtön ellepték a gyerekek, mindenki a barátja akart lenni. Ez valami különleges kisugárzás miatt van, ami belőle árad. Első nap még csak az udvaron játszottunk a gyerekekkel. Másnap már otthagytam picit az udvaron. Nem is keresett.
Harmadnap apája vitte, ő nem volt ott sokat vele reggel, hiszen Emma rá sem nézett, rohant be a csoportszobába. Ebéd után jött csak vissza érte, semmi gond sem volt vele.
Csütörtökön már húsz perc után otthagytam, vidáman adott puszit, tisztáztuk hogy mikor jövök érte, és játszott tovább. Ebéd után értem vissza érte. Pont szemben ült az ajtóval, s mikor beléptem felpattanat.
- Ovónéni! Visszajött az anyáám! - kiáltotta, és szaladt az ölembe.
Pénteken ugyanez.
Nem szeretnék ebből hosszútávú következtetéseket levonni, de azért az eleje igen jól ment.
Öröm látni, hogy szinte lubickol az ovis rutinban, élvezi a sok gyereket, és egyből megkedvelte az ovónéniket és a dadust.
Holnap újabb felvonás kezdődik. Öcsi nem megy bölcsibe, mert beteg, Emma is gyengélkedik. Kíváncsi vagyok a következő hétre.
2006/09/08
A Nagy Bölcsi Beszoktatás
Hétfőn két órácskát játszottunk, Emma is jött velünk.
Kedden egy picit otthagytam, amikor játszótereztek. Észre sem vette, hogy nem voltam ott.
Szerdán kacagva rohant be a csoportszobába, már ott is aludt.
Csütörtökön szintén jókedvűen mentm bár egy picit bújt hozzám, de hamar ment inkább játszani.
Ma, pénteken már mondogatta hogy nem akar bemenni, bújt hozzám kicsit, de öt perc után győzött az építőjáték.
A gondozónők szerint nagyon klassz csávó, de ilyen eleven gyereket még nem láttak. Mindenre felmászik, még arra is, amire nem gondolták volna... egyébként semmi gond nincs vele, jókat játszik, eszik, alszik, vidáman ébred.
Büszkeségtől dagad anyai kebelem.
Bár ami azt illeti, nyugtával dicsérd a napot, előbb-utóbb eljön az az idő is, hogy nagy visítások közepette adom be.
Mindazonáltal látszik, hogy remekül érzi magát, lebarnult a pofikája, tanult pár új szót, és határozottabban szófogadóbb...
Hétfőn két órácskát játszottunk, Emma is jött velünk.
Kedden egy picit otthagytam, amikor játszótereztek. Észre sem vette, hogy nem voltam ott.
Szerdán kacagva rohant be a csoportszobába, már ott is aludt.
Csütörtökön szintén jókedvűen mentm bár egy picit bújt hozzám, de hamar ment inkább játszani.
Ma, pénteken már mondogatta hogy nem akar bemenni, bújt hozzám kicsit, de öt perc után győzött az építőjáték.
A gondozónők szerint nagyon klassz csávó, de ilyen eleven gyereket még nem láttak. Mindenre felmászik, még arra is, amire nem gondolták volna... egyébként semmi gond nincs vele, jókat játszik, eszik, alszik, vidáman ébred.
Büszkeségtől dagad anyai kebelem.
Bár ami azt illeti, nyugtával dicsérd a napot, előbb-utóbb eljön az az idő is, hogy nagy visítások közepette adom be.
Mindazonáltal látszik, hogy remekül érzi magát, lebarnult a pofikája, tanult pár új szót, és határozottabban szófogadóbb...
Na egy pici kis internetezés.
Jura Rómában.
Komolyan, az első nap még élveztem is. Nem feszült bennem a stressz, hogy várjam haza, hogy mikor jön, miért nem jön már, satöbbi, satöbbi...
Másnap még vitt a lendület, a beszoktatás izgalma Öcsikével.
Szerdára már nagyon kényelmetlen volt a dolog. Csütörtön már elég rohadtul éreztem magam, főleg hogy Emma sem volt otthon, mert mamázott. Szerencsére korán elaludtam, segített a négy órás kaszálás egy tizenöt kilós motoros kaszával.
Ma, pénteken szó szerint számolom az órákat. Még huszonnégy. Még szerencse, hogy nem vagyok Jack Bauer...
Jura Rómában.
Komolyan, az első nap még élveztem is. Nem feszült bennem a stressz, hogy várjam haza, hogy mikor jön, miért nem jön már, satöbbi, satöbbi...
Másnap még vitt a lendület, a beszoktatás izgalma Öcsikével.
Szerdára már nagyon kényelmetlen volt a dolog. Csütörtön már elég rohadtul éreztem magam, főleg hogy Emma sem volt otthon, mert mamázott. Szerencsére korán elaludtam, segített a négy órás kaszálás egy tizenöt kilós motoros kaszával.
Ma, pénteken szó szerint számolom az órákat. Még huszonnégy. Még szerencse, hogy nem vagyok Jack Bauer...
2006/09/03
Csütörtökön megvolt életem első szülőije. Mégpedig a bölcsiben. Mivel magánbölcsi, az embernek vannak afféle prekoncepciói arról, miféle népek is járatják oda a gyerekeiket.
No kiderült, hogy pontosan ugyanolyanok, amilyenek a sima kincstári bölcsibe. Szóval mindenfélék.
Mellettem egy pasi ült, olyan büdös volt, hogy hozzá képest a Fedél nélkült áruló hómlesz egy Chanelreklám. Az a tipikus alkesz szaga volt, kissé acetonos állot piaszag. Oldalrasandítottam, és hát kinézetre is olyan volt. Püffedt véreres arc, duzzadt, táskás szemek. Broáf...
Másik oldalon két tök átlagos, kedves, jófej csaj ült, kicsivel arrébb egy amolyan hippiforma. Ez utóbbiról előbb el tudnám képzelni, hogy inkább egy Waldorfba iratja a gyerekét.
Volt egy házaspár, azok már a családi napon is feltűntek, a csaj egy fiatal, vékony szép arcú nő, az arcán a világ minden fájdalmával, tiszta sugárzó depresszió. A szülőin is maga elé meredt, teljesen kifejezéstelen arccal, láthatólag nem is volt ott.
Volt egy másik csaj, amolyan minden lében kanál típus, harsány és közönséges, olyan fejjel, minta az arcába robbant volna a sminkes táska, a haján egy flakon lakk, a ruháját már ezek alapján pontosan el is lehet képzelni.
Holnap kezdődik a beszoktatás. Tele van barnamacival a gatyóm, bár Iván mintha a vesztét érezné, olyan elviselhetetlenül rossz péntek óta, hogy az idegeimet cafatokra nyúzta már. Kész felüdülés lesz kicsit megpihenni.
No kiderült, hogy pontosan ugyanolyanok, amilyenek a sima kincstári bölcsibe. Szóval mindenfélék.
Mellettem egy pasi ült, olyan büdös volt, hogy hozzá képest a Fedél nélkült áruló hómlesz egy Chanelreklám. Az a tipikus alkesz szaga volt, kissé acetonos állot piaszag. Oldalrasandítottam, és hát kinézetre is olyan volt. Püffedt véreres arc, duzzadt, táskás szemek. Broáf...
Másik oldalon két tök átlagos, kedves, jófej csaj ült, kicsivel arrébb egy amolyan hippiforma. Ez utóbbiról előbb el tudnám képzelni, hogy inkább egy Waldorfba iratja a gyerekét.
Volt egy házaspár, azok már a családi napon is feltűntek, a csaj egy fiatal, vékony szép arcú nő, az arcán a világ minden fájdalmával, tiszta sugárzó depresszió. A szülőin is maga elé meredt, teljesen kifejezéstelen arccal, láthatólag nem is volt ott.
Volt egy másik csaj, amolyan minden lében kanál típus, harsány és közönséges, olyan fejjel, minta az arcába robbant volna a sminkes táska, a haján egy flakon lakk, a ruháját már ezek alapján pontosan el is lehet képzelni.
Holnap kezdődik a beszoktatás. Tele van barnamacival a gatyóm, bár Iván mintha a vesztét érezné, olyan elviselhetetlenül rossz péntek óta, hogy az idegeimet cafatokra nyúzta már. Kész felüdülés lesz kicsit megpihenni.
2006/08/28
Emmadumák
Mama viszi Emmát este aludni. Befekszik mellé az ágyba, persze rajta még otthonka van. Mire egy rosszalló hang a takaró mélyéről:
-Mama kutya vagy! Ebben a pirosban akarsz aludni??
Homlokát fogva jön ki a konyháról:
-Jaj de megszédültem! Megyek, lepihenek picit.
Minap a nappaliban:
-Anya! Hol van apa?
-Hát hol lenne? Dolgozik.
Érzelmes sóhaj:
- Ahh! Szerelmem apaka!
Mama viszi Emmát este aludni. Befekszik mellé az ágyba, persze rajta még otthonka van. Mire egy rosszalló hang a takaró mélyéről:
-Mama kutya vagy! Ebben a pirosban akarsz aludni??
Homlokát fogva jön ki a konyháról:
-Jaj de megszédültem! Megyek, lepihenek picit.
Minap a nappaliban:
-Anya! Hol van apa?
-Hát hol lenne? Dolgozik.
Érzelmes sóhaj:
- Ahh! Szerelmem apaka!
Szombaton ismét ki kellett raknunk az eladó táblát a telkünkre. Sajnos a vevőink, akik tavasz óta hitegettek minket a vásárlással, elálltak a vételi szándékuktól.
Így aztán Jura előkotorta a táblát a sufni mélyéről (ugye milyen jó is az, ha az ember nem dob ki semmit?!), és útban egy babazsúr felé megálltunk a teleknél.
Ragyogó napsütés volt, Jura lába körül hajladozott a fű, ahogy az út mentén arra a helyre sétált, ahova régen is ki volt téve a tábla.
Elnéztem, ahogy nagy csapásokkal a földbe kalapálta a karót.
Agyonmosott póló volt rajta és farmer. Borostás volt, a haja kusza. Kis tokája is volt (borostás az is), ahogy lehajtotta a fejét, mikor a táblákat csavarozta a karóra.
Arra gondoltam, hogy ezzel a napfényben fürdő, borostás, őszülő, világító kék szemű emberrel fogom leélni életem hátralevő részét.
Nem egy Adonisz, de az én szívemnek kedves minden kis szarkalába, szőrszála, lábaujja. Megöregszik majd és én is. Ő egy ronda öregember lesz, én meg egy házsártos vénasszoy. De tudom, hogy a szerelmem iránta nem múlik el, egyre erősebb lesz, ahogy telnek az évek. Mert mélyebbről jön az, mint a szívem sekély kis öblöcskéi. A lelkem legmélyéről fakad, onnan, ahonnan az egész létem származik, azokból a titokzatos forrásokból, ami a világmindenség rejtett szeglete.
Minden szívdobbanásommal ő áramlik az ereimben, azzal az öntudatlan, magától értetődő természetességgel, ahogy a gyermekeink is életre hívódtak szerelmünk olvasztótégelyéből.
Néztem ezt az embert az árokparton, és tudtam, örökre boldog leszek mellette. Amikor a kocsi felé lépdelt, sután rámmosolygott, és intett. Hunyorgott a napsütésben. Nem tudhatta, miről elmélkedtem, és amikor beszállt a kocsiba, mondott valami banális kis tréfát. Rámosolyogtam, és közben arra gondoltam, milyen piszok egy mázlista is vagyok én.
Elindultunk, a kocsi kerekei alatt surrogott az aszfalt, mögöttünk szép csendben elszunnyadtak a gyerekek.
Így aztán Jura előkotorta a táblát a sufni mélyéről (ugye milyen jó is az, ha az ember nem dob ki semmit?!), és útban egy babazsúr felé megálltunk a teleknél.
Ragyogó napsütés volt, Jura lába körül hajladozott a fű, ahogy az út mentén arra a helyre sétált, ahova régen is ki volt téve a tábla.
Elnéztem, ahogy nagy csapásokkal a földbe kalapálta a karót.
Agyonmosott póló volt rajta és farmer. Borostás volt, a haja kusza. Kis tokája is volt (borostás az is), ahogy lehajtotta a fejét, mikor a táblákat csavarozta a karóra.
Arra gondoltam, hogy ezzel a napfényben fürdő, borostás, őszülő, világító kék szemű emberrel fogom leélni életem hátralevő részét.
Nem egy Adonisz, de az én szívemnek kedves minden kis szarkalába, szőrszála, lábaujja. Megöregszik majd és én is. Ő egy ronda öregember lesz, én meg egy házsártos vénasszoy. De tudom, hogy a szerelmem iránta nem múlik el, egyre erősebb lesz, ahogy telnek az évek. Mert mélyebbről jön az, mint a szívem sekély kis öblöcskéi. A lelkem legmélyéről fakad, onnan, ahonnan az egész létem származik, azokból a titokzatos forrásokból, ami a világmindenség rejtett szeglete.
Minden szívdobbanásommal ő áramlik az ereimben, azzal az öntudatlan, magától értetődő természetességgel, ahogy a gyermekeink is életre hívódtak szerelmünk olvasztótégelyéből.
Néztem ezt az embert az árokparton, és tudtam, örökre boldog leszek mellette. Amikor a kocsi felé lépdelt, sután rámmosolygott, és intett. Hunyorgott a napsütésben. Nem tudhatta, miről elmélkedtem, és amikor beszállt a kocsiba, mondott valami banális kis tréfát. Rámosolyogtam, és közben arra gondoltam, milyen piszok egy mázlista is vagyok én.
Elindultunk, a kocsi kerekei alatt surrogott az aszfalt, mögöttünk szép csendben elszunnyadtak a gyerekek.
2006/08/25
Tudom én, hogy rendetlen vagyok, és a hálószobánk nem éppen egy patika.
Az ágy mellett a földön letúrva a nagy párnám (merthogy párna nélkül alszom), mesekönyvek, mágneses rajzolótábla, kicsit odébb egy zsúfolt könyvespolc, előtte két nagy rekeszből folyik ki a sok könyv, aminek már nem jut hely a polcon.
Minden este az ágyba ájulás előtti percben eszembe villan, hogy tán rendet kéne rakni. Aztán mégsem.
Éjjel ha Emma nagyon rugdos, felverem Jurát, hogy tán vigye már át az ágyába a kisasszonyt (nem tehetek róla, hosszú fekvésből ha bemelegítés nélkül megemelek tizennégy kilót, napokig gyötör a hexensussz).
Tegnap éjjel is, pont valami baromságot álmodtam, mikoris arra riadtam fel, hogy Jura horkantott egy nagyot, Emma pedig ezzel egyidőben egy méretes rúgást helyezett el a gyomorszájamon.
Nosza felráztam apjukat. Morgolódva kelt fel, ilyenkor nagyon csúnyákat mond, de szerencsére én csak töredékét értem a valódi szövegnek.
Támolyogva megkerülte az ágyát, majd többszöri sikertelen próbálkozás után felnyalábolta Emmát. Kicsit megdőlt vele, mint egy részeg tengerész, majd megcélozta az ajtót.
Igen ám, de menet közben rálápett a rajztáblára, ami természete szerint csúszós, és billenős. Rövid ideig szteppelt rajta, majd nagy robajjal bedőlt az ágy és a könyvespolc közé. Ölében a gyerekkel.
Felugrottam, persze a kukksötétben semmit sem láttam. Közben Jura többször is bokán rúgott abbéli igyekezetében, hogy feltápászkodjon.
Közben lelki szemeim előtt már megjelentek a kapu előtt tülekedő hálósipkás falusiak, kezükben sóspuskával, hogy megnézzék, miféle extrémsportot űznek ezek a városi gyüttmentek már megint.
Mindeközben Jura feltápászkodott, és enyhén dülöngélve átvitte a még mindig édesdeden alvó Emmát az ágyába.
Még sokáig vinnyogtunk a röhögéstől...
Reggel, napviágnál megtekintettük a romokat. Kő kövön (könyv könyv hátán) nem maradt...
Nem tudom, hogy a házbiztosításunk kiterjed-e éjszakai ölben-alvó-gyerekkel írótáblán való sztepptáncolásból fakadó katasztrófára. Félek nem...
Az ágy mellett a földön letúrva a nagy párnám (merthogy párna nélkül alszom), mesekönyvek, mágneses rajzolótábla, kicsit odébb egy zsúfolt könyvespolc, előtte két nagy rekeszből folyik ki a sok könyv, aminek már nem jut hely a polcon.
Minden este az ágyba ájulás előtti percben eszembe villan, hogy tán rendet kéne rakni. Aztán mégsem.
Éjjel ha Emma nagyon rugdos, felverem Jurát, hogy tán vigye már át az ágyába a kisasszonyt (nem tehetek róla, hosszú fekvésből ha bemelegítés nélkül megemelek tizennégy kilót, napokig gyötör a hexensussz).
Tegnap éjjel is, pont valami baromságot álmodtam, mikoris arra riadtam fel, hogy Jura horkantott egy nagyot, Emma pedig ezzel egyidőben egy méretes rúgást helyezett el a gyomorszájamon.
Nosza felráztam apjukat. Morgolódva kelt fel, ilyenkor nagyon csúnyákat mond, de szerencsére én csak töredékét értem a valódi szövegnek.
Támolyogva megkerülte az ágyát, majd többszöri sikertelen próbálkozás után felnyalábolta Emmát. Kicsit megdőlt vele, mint egy részeg tengerész, majd megcélozta az ajtót.
Igen ám, de menet közben rálápett a rajztáblára, ami természete szerint csúszós, és billenős. Rövid ideig szteppelt rajta, majd nagy robajjal bedőlt az ágy és a könyvespolc közé. Ölében a gyerekkel.
Felugrottam, persze a kukksötétben semmit sem láttam. Közben Jura többször is bokán rúgott abbéli igyekezetében, hogy feltápászkodjon.
Közben lelki szemeim előtt már megjelentek a kapu előtt tülekedő hálósipkás falusiak, kezükben sóspuskával, hogy megnézzék, miféle extrémsportot űznek ezek a városi gyüttmentek már megint.
Mindeközben Jura feltápászkodott, és enyhén dülöngélve átvitte a még mindig édesdeden alvó Emmát az ágyába.
Még sokáig vinnyogtunk a röhögéstől...
Reggel, napviágnál megtekintettük a romokat. Kő kövön (könyv könyv hátán) nem maradt...
Nem tudom, hogy a házbiztosításunk kiterjed-e éjszakai ölben-alvó-gyerekkel írótáblán való sztepptáncolásból fakadó katasztrófára. Félek nem...
2006/08/21
Újra a fedélzeten!
Egy váratlan svédcsavarral mesmeg rámzuhant a net. Igaz, hogy csak esténként, Jura gépén (ha még emberi időben hazakerül, és a gépet is hozza), de háromgével hasítok a világhálón.
Hát drágáim, nem is hittem volna, hogy így hozzánő az emberhez a blogolás.
Most annyi minden van a fejemben, hogy hűdehajde, asse (sic! - a kekeckedők kedvéért) tudom mit is írjak így nagy hirtelen.
Szóval tessék készíteni a pézsét, vászonkeszkenőket, hogy lehessen csordultig zokogni azokat mindenféle testnedvekkel (nana, kis huncutok, nem feltétlenül arra gondoltam).
Jöjjék hát kezdetnek Emma minap költött kis dalocskája, ami frissiben örökbefogadott tengerimalacunknak íródott.
Malacdal
Hejhó,
dörög az ég
a malackának
esik az eső
és ha sötét van,
alszik a malacka
Hejhó
Egy váratlan svédcsavarral mesmeg rámzuhant a net. Igaz, hogy csak esténként, Jura gépén (ha még emberi időben hazakerül, és a gépet is hozza), de háromgével hasítok a világhálón.
Hát drágáim, nem is hittem volna, hogy így hozzánő az emberhez a blogolás.
Most annyi minden van a fejemben, hogy hűdehajde, asse (sic! - a kekeckedők kedvéért) tudom mit is írjak így nagy hirtelen.
Szóval tessék készíteni a pézsét, vászonkeszkenőket, hogy lehessen csordultig zokogni azokat mindenféle testnedvekkel (nana, kis huncutok, nem feltétlenül arra gondoltam).
Jöjjék hát kezdetnek Emma minap költött kis dalocskája, ami frissiben örökbefogadott tengerimalacunknak íródott.
Malacdal
Hejhó,
dörög az ég
a malackának
esik az eső
és ha sötét van,
alszik a malacka
Hejhó
2006/07/28
Aztán meg az van, merthát szómenésem van, merugye itt ez a net, hát valami erő késztet, hogy lökjem a rizsát.
Szóval minap elhatároztuk, hogy na akkor játsszunk kicsit, csináljunk úgy, mintha nem ismernénk egymást, ismerkedjünk meg.
Az tuti izgi lesz.
Hosszú idő óta az első szabad esténk volt, kisebb parázs vita után végül a mozi mellett döntöttünk (megjegyzem igen jó filmet láttunk), és az este betetőzéséül mégiscsak elkocogtunk az Alexandrába megismerkedni egymással.
Hát azért oda, mert hosszú hetek egyeztető tárgyalásának ez lett a végeredménye, hiszen én kerek-perec kijelentettem, hogy szórakozóhelyen nem ismerkedem - még vele sem.
Plázában meg olyan... ciki... Naszóval hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, kizárásos alapon maradt a könyvesbolt, mert az olyan intelektuális-szerű.
Naszóval izzadó tenyérrel besétáltam tök egyedül, éjnek évadján abba a nagy könyvpalotába. Idiótának éreztem magam, meg rettenetesen izgultam, mint szűzlány a nászéjszaka előtt.
Későb utánam jött, láttam, aztán eltűnt.
Éjfélkor bemondták, hogy legyünk szivesek kedves édesanyánkba elfáradni, mert ez a hely itten bezár, lesz ami lesz.
Kétségbeestem. Dehát velem mi lesz? Nekem ittem a jövendőbelimmel kell megismerkednem, ha a fene fenét étkezik is.
Na nem szaporítom tovább a szót, kifelé menet futottunk össze, nagyon röhögtünk.
Még szerencse, hogy nem most kellett tényleg megismerkednünk, életek boldogsága veszett volna kárba emiatt. A Sors is mennyit izzadhatott, mire összejöttünk, két ilyen balfék mint mi...
Szóval minap elhatároztuk, hogy na akkor játsszunk kicsit, csináljunk úgy, mintha nem ismernénk egymást, ismerkedjünk meg.
Az tuti izgi lesz.
Hosszú idő óta az első szabad esténk volt, kisebb parázs vita után végül a mozi mellett döntöttünk (megjegyzem igen jó filmet láttunk), és az este betetőzéséül mégiscsak elkocogtunk az Alexandrába megismerkedni egymással.
Hát azért oda, mert hosszú hetek egyeztető tárgyalásának ez lett a végeredménye, hiszen én kerek-perec kijelentettem, hogy szórakozóhelyen nem ismerkedem - még vele sem.
Plázában meg olyan... ciki... Naszóval hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, kizárásos alapon maradt a könyvesbolt, mert az olyan intelektuális-szerű.
Naszóval izzadó tenyérrel besétáltam tök egyedül, éjnek évadján abba a nagy könyvpalotába. Idiótának éreztem magam, meg rettenetesen izgultam, mint szűzlány a nászéjszaka előtt.
Későb utánam jött, láttam, aztán eltűnt.
Éjfélkor bemondták, hogy legyünk szivesek kedves édesanyánkba elfáradni, mert ez a hely itten bezár, lesz ami lesz.
Kétségbeestem. Dehát velem mi lesz? Nekem ittem a jövendőbelimmel kell megismerkednem, ha a fene fenét étkezik is.
Na nem szaporítom tovább a szót, kifelé menet futottunk össze, nagyon röhögtünk.
Még szerencse, hogy nem most kellett tényleg megismerkednünk, életek boldogsága veszett volna kárba emiatt. A Sors is mennyit izzadhatott, mire összejöttünk, két ilyen balfék mint mi...
A fene sem érti ezt az egészet.
Amikor régebben mág Fablét olvastam, cöcögve akadtam meg azoknál a részeknél, amikor az évek óta együtt élő, együtt gályázó főszereplők elsőrandis hévvel és szenvedéllyel estek egymásnak szinte naponta.
Már akkor sejtettem, hogy ilyen márpedig csak a mesében létezik. Évek múltán nem perzselhet úgy a szenvedély, mint a mézeshetekben. Későbbi kapcsolataim aztán ezt bőségesen alá is támasztották.
Aztán tessék...
Kapok egy olyan pasit, akinek hét év szex, és ebből négy év együttélés, két gyerek után is bugyinedvesítő a csókja.
Csak morfondírozom én ezen a kegyelmi állapoton, körülöttem majd' mindenki panaszkodik.
Hol él bennünk a zsigeri vágy, az egymásravágyás, az a perzselő szenvedély, amitől az ember zokogva élvez a másik örvénylő ölelésében, ki tudja hányadjára...
Na persze hogy nem minden együttlétünk ilyen, mielőtt a hitetlenek felmordulnak. Egy örökös körforgásban élünk, néha valami elindítja, és akkor megállíthatatlanul hömpölyög, elsodorva minket magával...
Honnan jön ez? Miért pont itt, mi, egymásnak?
Amikor régebben mág Fablét olvastam, cöcögve akadtam meg azoknál a részeknél, amikor az évek óta együtt élő, együtt gályázó főszereplők elsőrandis hévvel és szenvedéllyel estek egymásnak szinte naponta.
Már akkor sejtettem, hogy ilyen márpedig csak a mesében létezik. Évek múltán nem perzselhet úgy a szenvedély, mint a mézeshetekben. Későbbi kapcsolataim aztán ezt bőségesen alá is támasztották.
Aztán tessék...
Kapok egy olyan pasit, akinek hét év szex, és ebből négy év együttélés, két gyerek után is bugyinedvesítő a csókja.
Csak morfondírozom én ezen a kegyelmi állapoton, körülöttem majd' mindenki panaszkodik.
Hol él bennünk a zsigeri vágy, az egymásravágyás, az a perzselő szenvedély, amitől az ember zokogva élvez a másik örvénylő ölelésében, ki tudja hányadjára...
Na persze hogy nem minden együttlétünk ilyen, mielőtt a hitetlenek felmordulnak. Egy örökös körforgásban élünk, néha valami elindítja, és akkor megállíthatatlanul hömpölyög, elsodorva minket magával...
Honnan jön ez? Miért pont itt, mi, egymásnak?
2006/06/28
Amikor az ember ül egy belvárosi kicsi lakásban, az utcára néző ablakon dől be a fojtogató nyári kánikula, és a hetek óta eszeveszetten zúgó légkalapács zaja, akkor egészen eszményinek találja a falusi élet gondolatát.
Madárcsicsergés, hűs szellő, távolban kutyaugatás.
Ehhez képest a mellettünk lévő házat felújítják, a kerítést, és a házat idétlen kővel burkolják (de alaptól tetőig). Most már hónapok óta kora hajnaltól késő estig, de leginkább alvásidőben visít a flex, és zuhog a légkalapács.
Egyszer biztosan befejezik, a teljes kertet csak nem burkolják le kővel?!
Madárcsicsergés, hűs szellő, távolban kutyaugatás.
Ehhez képest a mellettünk lévő házat felújítják, a kerítést, és a házat idétlen kővel burkolják (de alaptól tetőig). Most már hónapok óta kora hajnaltól késő estig, de leginkább alvásidőben visít a flex, és zuhog a légkalapács.
Egyszer biztosan befejezik, a teljes kertet csak nem burkolják le kővel?!
2006/06/27
Már megint értékbecslok jártak nálunk. Lassan lesz már egy betanult szövegem, mint a múzeumi tárlatvezetoknek.
Na persze így jár az, aki egyik hitelbol a másikba ugrál, meg ingatlanokat ad-vesz.
Kora hajnalban már talpon voltam, fél hétkor felzúgott a funyíró, és délre ripszropsz le is nyírtam azt a csekélyke majd' ezer négyzetmétert.
Rövid jeges zuhany után kis megpihenés következett, majd nekivágtam Aigiász istállójának. Több tonna ruhát hordtam el és pakoltam a helyére, hogy az egyebeket ne is említsem.
Ötkor hívott az értékbecslo, hogy nem is hétre, hanem hatra jönne.
Jöjjön. Turbó fokozat.
Fél hatkor leájultam egy székre, isteni csoda, késze lettem. Pont annyi idom volt, hogy a rólam patakzó verejték rámhüljön.
Mire megjöttek kipihent voltam és mosolygós. Két tündéri kedves embe jött Jóindulatukhoz, és segítokészségükhöz kétség sem férhetett, ezúton is csókoltatom oket, és kívánom a legjobbakat.
Mindezek után bátram állíthatom, hogy a nap kimenetele szerencsésnek mondható. Persze valamivel jobban jártam volna, ha nem ez a nyár legmelegebb napja, dehát mindent nem lehet ugyebár...
Na persze így jár az, aki egyik hitelbol a másikba ugrál, meg ingatlanokat ad-vesz.
Kora hajnalban már talpon voltam, fél hétkor felzúgott a funyíró, és délre ripszropsz le is nyírtam azt a csekélyke majd' ezer négyzetmétert.
Rövid jeges zuhany után kis megpihenés következett, majd nekivágtam Aigiász istállójának. Több tonna ruhát hordtam el és pakoltam a helyére, hogy az egyebeket ne is említsem.
Ötkor hívott az értékbecslo, hogy nem is hétre, hanem hatra jönne.
Jöjjön. Turbó fokozat.
Fél hatkor leájultam egy székre, isteni csoda, késze lettem. Pont annyi idom volt, hogy a rólam patakzó verejték rámhüljön.
Mire megjöttek kipihent voltam és mosolygós. Két tündéri kedves embe jött Jóindulatukhoz, és segítokészségükhöz kétség sem férhetett, ezúton is csókoltatom oket, és kívánom a legjobbakat.
Mindezek után bátram állíthatom, hogy a nap kimenetele szerencsésnek mondható. Persze valamivel jobban jártam volna, ha nem ez a nyár legmelegebb napja, dehát mindent nem lehet ugyebár...
2006/06/26
T. barátnőm a fejébe vette, hogy minden áron belémlátja az anorexiát.
Ravaszul válogatott időközönként nekemszegezi a kérdést, folytott, bocsánatkérő hangszínnel: nem akarlak megbántani, de... nem vagy te... anorexiás?
Szinte szégyenkezve kell minduntalan válaszolnom, hogy nem. Pedig tudom, ő úgy megmentene, hogy csak na...
Hát ilyen barát vagyok én, még csak egy nyavajás kis anorexiával sem szolgálhatok a szeretteimnek...
Mindazonáltal megkövetem mindazokat, akiknek az utóbbi hetekben azt hazudtam, hogy nem fogytam. Bevallom, blöfföltem, kimerült az elem hónapok óta a mérlegemben.
Ma tettem bele, és láss csodát, fogytam fél kilót.
Te jó ég! Lehet, hogy anorexiás vagyok?! :-DDD
Ravaszul válogatott időközönként nekemszegezi a kérdést, folytott, bocsánatkérő hangszínnel: nem akarlak megbántani, de... nem vagy te... anorexiás?
Szinte szégyenkezve kell minduntalan válaszolnom, hogy nem. Pedig tudom, ő úgy megmentene, hogy csak na...
Hát ilyen barát vagyok én, még csak egy nyavajás kis anorexiával sem szolgálhatok a szeretteimnek...
Mindazonáltal megkövetem mindazokat, akiknek az utóbbi hetekben azt hazudtam, hogy nem fogytam. Bevallom, blöfföltem, kimerült az elem hónapok óta a mérlegemben.
Ma tettem bele, és láss csodát, fogytam fél kilót.
Te jó ég! Lehet, hogy anorexiás vagyok?! :-DDD
Helyzetblog
1, Jurát, hozzánk képest rövid fejvesztett pakolás után útjára engedtem.
2, Nincs meg a jogsim, ami, tekintettel a négy nap múlva esedékes utazásra, nem annyira jópofa.
3, A gyerekeim agyilag tökéletesen elborultak, Iván belevágott egy tollat Emma hátába, mire Emma kilökte őt a dobozból.
Mertugyanis nincs az a csicsamicsa hiperszuper alagutas IKEÁs sátor, ami felülmúlhatná a porszívó szétszakadt, összepisilt, puhává tiport dobozát. Gyermeklélek...
1, Jurát, hozzánk képest rövid fejvesztett pakolás után útjára engedtem.
2, Nincs meg a jogsim, ami, tekintettel a négy nap múlva esedékes utazásra, nem annyira jópofa.
3, A gyerekeim agyilag tökéletesen elborultak, Iván belevágott egy tollat Emma hátába, mire Emma kilökte őt a dobozból.
Mertugyanis nincs az a csicsamicsa hiperszuper alagutas IKEÁs sátor, ami felülmúlhatná a porszívó szétszakadt, összepisilt, puhává tiport dobozát. Gyermeklélek...
2006/06/25
Nem is tudom hol is kezdhetném, a bennem kavargó gondolatok leírását.
Minden gyerek eltűnik legalább egyszer, de azt gondoltam, hogy én ezt meg fogom úszni. Hiszen mindig annyira figyelek rájuk, és bár az Öcsiről el tudom képzelni, hogy meglép, de Emmáról álmomban sem gondoltam volna.
Aztán tessék.
Egyszercsak nincs sehol.
Az ember először csak bosszankodva, majd egyre idegesebben keresgél. De akkor már keresgélnek a barátok is, végül belátjuk, hívni kell a rendőrséget, nincs mese. Ez az utolsó pont, be kell ismernünk, a gyerek elveszett.
Tellnek a percek, amik éveknek tűnnek, a barátok reménytelen arccal jönnek vissza, az egyre nagyobb körök után. Megjelennek a hiénák, az ismeretlenek, akik élvezettel tapicskolnak a hirtelenlett drámában.
Azt hittem, hogy ilyenkor az ember rögtön a legrosszabbra gondol, elrabolták a gyereket, vagy beleesett a Dunába... De nekem a legszörnyűbb elképzelésem az volt, hogy biztos nagyon meg van ijedve, hogy hol lehetünk. Valahol a lelkem mélyén biztos voltam benne, hogy nincs semmi baja, elő fog kerülni.
Vagy talán ez csak az agy önkéntelen önvédelmi mechanizmusa? Remélem most már sosem tudom meg. Azt hiszem ha baj lett volna, megéreztem volna...
Végül telefonált a rendőrség, hogy megvan a gyerek, hozzák.
Elindultak a találgatások, hol kerülhetett elő. Végül előgördült a járőrautó. Egy szőke rendőrnő szállt ki hátulról, kisegítve az álmosan pislogó Emmát. Nem is értette, miért kapom fel hisztérikusan zokogva.
A másik rendőr rámszólt, most már nem kell sírni, megvan a gyerek.
A könnyeimet nyeldekelve kérdeztem, hol találtak rá. Kiderült, hogy a Palatinus strand előtti büfénél talált rá a járőr, ott csevegett az emberekkel. Izgatott morajlás futott végig a barátok csoportján. Az legalább 2-3 kilométer - susogják egymásnak hitetlenkedve...
Az én agyam elzsibbadt, nem tudtam két értelmes szót sem szólni.
Este elmentünk Jurával a Múzeumok Éjszakájára, és ahogy a Petőfi Múzeum udvarán néztem a hatalmas gesztenyefák alatt zsibongó embereket néhány szörnyűséges percig úgy gondoltam, nem is akarok családot, nem akarok férjet, gyerekeket. Túl nagy teher ez. Négy év óta először éreztem, hogy megroggyan a vállam a rárakott súly alatt.
Kicsivel éjfél után értünk haza, ájult fáradtan, egyből elaludtam. Álmomban változatos módokon rabolták el Emmát, és én lélekszakadva rohantam mindig utána. Amint meglett, megint elrabolták, különféle szörnyűséges emberek...
Nem tudom mi a tanulság, félek nincs is...
Minden gyerek eltűnik legalább egyszer, de azt gondoltam, hogy én ezt meg fogom úszni. Hiszen mindig annyira figyelek rájuk, és bár az Öcsiről el tudom képzelni, hogy meglép, de Emmáról álmomban sem gondoltam volna.
Aztán tessék.
Egyszercsak nincs sehol.
Az ember először csak bosszankodva, majd egyre idegesebben keresgél. De akkor már keresgélnek a barátok is, végül belátjuk, hívni kell a rendőrséget, nincs mese. Ez az utolsó pont, be kell ismernünk, a gyerek elveszett.
Tellnek a percek, amik éveknek tűnnek, a barátok reménytelen arccal jönnek vissza, az egyre nagyobb körök után. Megjelennek a hiénák, az ismeretlenek, akik élvezettel tapicskolnak a hirtelenlett drámában.
Azt hittem, hogy ilyenkor az ember rögtön a legrosszabbra gondol, elrabolták a gyereket, vagy beleesett a Dunába... De nekem a legszörnyűbb elképzelésem az volt, hogy biztos nagyon meg van ijedve, hogy hol lehetünk. Valahol a lelkem mélyén biztos voltam benne, hogy nincs semmi baja, elő fog kerülni.
Vagy talán ez csak az agy önkéntelen önvédelmi mechanizmusa? Remélem most már sosem tudom meg. Azt hiszem ha baj lett volna, megéreztem volna...
Végül telefonált a rendőrség, hogy megvan a gyerek, hozzák.
Elindultak a találgatások, hol kerülhetett elő. Végül előgördült a járőrautó. Egy szőke rendőrnő szállt ki hátulról, kisegítve az álmosan pislogó Emmát. Nem is értette, miért kapom fel hisztérikusan zokogva.
A másik rendőr rámszólt, most már nem kell sírni, megvan a gyerek.
A könnyeimet nyeldekelve kérdeztem, hol találtak rá. Kiderült, hogy a Palatinus strand előtti büfénél talált rá a járőr, ott csevegett az emberekkel. Izgatott morajlás futott végig a barátok csoportján. Az legalább 2-3 kilométer - susogják egymásnak hitetlenkedve...
Az én agyam elzsibbadt, nem tudtam két értelmes szót sem szólni.
Este elmentünk Jurával a Múzeumok Éjszakájára, és ahogy a Petőfi Múzeum udvarán néztem a hatalmas gesztenyefák alatt zsibongó embereket néhány szörnyűséges percig úgy gondoltam, nem is akarok családot, nem akarok férjet, gyerekeket. Túl nagy teher ez. Négy év óta először éreztem, hogy megroggyan a vállam a rárakott súly alatt.
Kicsivel éjfél után értünk haza, ájult fáradtan, egyből elaludtam. Álmomban változatos módokon rabolták el Emmát, és én lélekszakadva rohantam mindig utána. Amint meglett, megint elrabolták, különféle szörnyűséges emberek...
Nem tudom mi a tanulság, félek nincs is...
2006/06/24
Aztán persze eltörött a mécses, vígasztalhatatlanul üvöltött végig, de azért hagyta magát megvizsgálni, szurit beadni...
Kiderült, hogy nem képzelődtem úgy egy hónapja, mikor láttam egy puklit a lágyékán. Sérve van, a doki néni szerint műteni kell.
Tudom mivel jár ez, nagyon jól emlékszem Iván műtétje körüli hercehurca minden percére.
azt gondolom örökre beleégett az agyamba.
De Iván akkor 13 hetes pici bébi volt, szopizott, aludt, egyáltalán nem viselte meg a dolog, nekem rosszabb volt.
De Emma már nagy, nagyon jól tudja mi történik vele, ráadásul totális fóbiája van.
Olyannyira, hogy másnap már nem emlékezett rá, hogy előző nap nálunk járt a doki néni. Teljesen elfelejtette.
Este nagyon rossz volt, nagyon egyedül voltam. Jura egy üzleti vacsorán volt, én meg csak feküdtem a sötétben, néztem Emmát ahogy alszik, és egyre-másra Iván műtétjének a képei tolakodtak a fejemben. Emmát láttam azokban a helyzetekben, ahogy vért vesznek, kanült szúrnak, vizsgálgatják, ahogy beviszik a műtőbe, ahogy kihozzák. Sápadtan alszik, a kis teste hófehér és hideg, a nagy zöld műtőslepedőben.
Nem tudok sírni, pedig nagyon jólesne...
Talán túlparázom ezt az egészet, kis rutinműtét, nem lesz semmi. Bemegyünk, megműtik, hazajövünk gyógyultan. Hiszen az agyam tudja ezt. A szívem pedig vergődik, mert tudom hogy mekkora trauma lesz ez Emmának. Nem maga a műtét, hanem az egész hercehurca...
Kiderült, hogy nem képzelődtem úgy egy hónapja, mikor láttam egy puklit a lágyékán. Sérve van, a doki néni szerint műteni kell.
Tudom mivel jár ez, nagyon jól emlékszem Iván műtétje körüli hercehurca minden percére.
azt gondolom örökre beleégett az agyamba.
De Iván akkor 13 hetes pici bébi volt, szopizott, aludt, egyáltalán nem viselte meg a dolog, nekem rosszabb volt.
De Emma már nagy, nagyon jól tudja mi történik vele, ráadásul totális fóbiája van.
Olyannyira, hogy másnap már nem emlékezett rá, hogy előző nap nálunk járt a doki néni. Teljesen elfelejtette.
Este nagyon rossz volt, nagyon egyedül voltam. Jura egy üzleti vacsorán volt, én meg csak feküdtem a sötétben, néztem Emmát ahogy alszik, és egyre-másra Iván műtétjének a képei tolakodtak a fejemben. Emmát láttam azokban a helyzetekben, ahogy vért vesznek, kanült szúrnak, vizsgálgatják, ahogy beviszik a műtőbe, ahogy kihozzák. Sápadtan alszik, a kis teste hófehér és hideg, a nagy zöld műtőslepedőben.
Nem tudok sírni, pedig nagyon jólesne...
Talán túlparázom ezt az egészet, kis rutinműtét, nem lesz semmi. Bemegyünk, megműtik, hazajövünk gyógyultan. Hiszen az agyam tudja ezt. A szívem pedig vergődik, mert tudom hogy mekkora trauma lesz ez Emmának. Nem maga a műtét, hanem az egész hercehurca...
Szerdán itt volt a doktor néni, oltást adni Emmának és Ivánnak. Emmanak őrületes orvos-fóbiája van, teljesen kikeszül, az orvosoknak csak az említésétől is.
Éppen a kerti pancsolóban játszottak, mikor megjött a doki. (Aki egyébként egy kifejezetten kedves jelenség, egyáltalán nem ijesztő, mint ember.)
Emma totálisan kikészült. Először Iván volt soron, megvizsgálták, pocaknyomogatás, toroknézés, a szokásos...
Emma végig nézte, az arcára egyre inkább kiült a rettegés (pedig Iván jókedvűen tűrte a macerát). Pucéran, dideregve állt a törölközőjén, és félelemtől nagyra nyílt szemmel rámnézett, és ezt cincogta:
- Anya! Én nagyon bátor leszek!
Éppen a kerti pancsolóban játszottak, mikor megjött a doki. (Aki egyébként egy kifejezetten kedves jelenség, egyáltalán nem ijesztő, mint ember.)
Emma totálisan kikészült. Először Iván volt soron, megvizsgálták, pocaknyomogatás, toroknézés, a szokásos...
Emma végig nézte, az arcára egyre inkább kiült a rettegés (pedig Iván jókedvűen tűrte a macerát). Pucéran, dideregve állt a törölközőjén, és félelemtől nagyra nyílt szemmel rámnézett, és ezt cincogta:
- Anya! Én nagyon bátor leszek!
2006/06/10
A Nagy Farmervadászat
Vannak nadrágok és vannak A Farmerok. Kislánykoromban volt egy osztálytársnőm, aki kövér volt, és jómódú. Következésképpen az ismeretségi körömben közel s távol ő volt az egyetlen, akinek farmerja volt. Ocsmány, minden szabást nélkülöző, sötét indigókék farmer feszült a kövér fenekén. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen menő is ő, én csendben csóváltam a fejem. Hát az nem igaz, hogy nem látja magát a tükörben, hogy az hogy "előnytelen" a legenyhébb szó arra, mennyire nem áll jól neki ez a farmer.
El is határoztam, nekem sosem lesz farmerem, mert ilyen ocsmányul nem nézhetek ki.
Jó pár évig tartottam is magam ehhez a fogadalomhoz, míg végül beadtam a derekam egy Casuccinak. Fekete volt és szűk. Sokba került, és nagyon menő voltam benne.
Aztán sokévi szünet következett, mert újra feltört bennem a farmerundor.
De mint tudjuk, a farmer olyan, mint a lélegzetvétel, mindenkinek kell.
A farmervásárlások nálam mindig egy módosult tudatállapotban következnek be. Több hónapi vajúdás után lázas boltjárás, és nehéz eredmény. Mert a farmerben tökéletesnek kell lennem. Úgy kell érezzem, ezt a darabot nekem alkotta a világmindenség. Máskülönben előjön a régi parám.
A farmerjeim mérföldkövek, hűséges társak, életem bizonyos korszakainak néma tanúi.
A második farmeremet úgy hét-nyolc éve vettem, már nem tudom hol. Ezt hívom én a "lánykori farmeremnek". Sokmindent megéltünk mi ketten, de most elhagyott. Bevégeztetett, elszakadt. Itt is, ott is.
Harmadik farmerem mostohagyerek, a kényszerűség szülöttje, egy elkeseredett éjjel vettem a TESCO-ban, Emma születése után nemsokkal.
Pár hete (föleg mióta ketteske nyugdíjazta magát) tudom, közeleg a nap, mikor új farmert kell vennem. A feszültség nőttön nőtt.
Tudtam milyen kell. Háromnegyedes, nem csípő fazonú.
A múlt héten tettem egy elkeseredett kísérletet egy ilyen beszerzésére az outletben.
Nevetséges, gyenge kis kísérlet volt ez. Több szót nem is érdemel.
Hanem ma este elmentünk az Árkádba. Legyen már meg az a farmer, nem bírom tovább a feszkót.
Keresztülrángattuk a gyerekeket tizensok üzleten, üres tekintetű, buta arcú kislányok hadaival birkóztunk meg. Eleinte még nézelődtünk, később már csak berohantunk és kérdeztünk.
"Jónapot, olyan háromnegyedes farmert keresek, ami nem csípőfazonú."
Úgy néztek rám, mintha két fejem nőtt volna.
Olyan nincs, ne is keressek. Épp csak hogy hozzá nem tették, épeszű ember nem hord rendes derekú farmert. Ha kell, hát göndörödjék ki a hájhurka, de mostan csípőfazont KELL hordani.
Londonba ahhakaaahaaaroohoook menníííí... - szűköltem csendben a százezredik bolt után. Ködös vágyemlékeimben felrémlett a Regent Street, ahol háztömbnyi Next és Esprit boltok kellették magukat.
Végső elkeseredettségemben beszédültünk a Zarába. Csak ebben bízhattam.
Sehol semmi.
Kész, én befejeztem - nyögtem elkeseredetten fáradt családom arcába. - Igazán megérdemlem, hogy legalább megnézzem a gyerekruhákat. Én megtettem mindent, nincs ilyen farmer.
Azzal becsörtettem a gyerekosztályra.
Aholis jobbnál jobb farmerek kellették magukat, a kamasz részlegen.
Odasompolyogtam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a felhozatalt. Ó, milyen klasszak.
Hiszen én régen is a gyerekosztályról öltözködtem, miért is ne próbálkoznék be most is.
Más azonban tizenhét évesen, és más így harminc felé.
Szégyenkezve, mint egy pedofil a tornaöltöző ablakában kutakodtam a farmerek között.
Ki is választottam négy-öt 12-13 évesre való farmert, majd besunnyogtam a próbafülkékbe.
Bakker. Nagyon voltak rám. És csípőfazonúak.
Kivéve egyet. Tudtam én, hogy ő lesz az, a többi pusztán előjátek volt, izgalom-fokozó.
Felvettem, és igeeeen!
Ő volt az. Kamaszos, suta, de úgy állt rajtam, mint Katiban a gyerek. Mindösszesen hétezer jó magyar forintért.
Köszönöm Istenem!
Megdicsőülve hurcoltam haza a zsákmányt.
Végre! Farmerhiszti megint évekre letudva...
Vannak nadrágok és vannak A Farmerok. Kislánykoromban volt egy osztálytársnőm, aki kövér volt, és jómódú. Következésképpen az ismeretségi körömben közel s távol ő volt az egyetlen, akinek farmerja volt. Ocsmány, minden szabást nélkülöző, sötét indigókék farmer feszült a kövér fenekén. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen menő is ő, én csendben csóváltam a fejem. Hát az nem igaz, hogy nem látja magát a tükörben, hogy az hogy "előnytelen" a legenyhébb szó arra, mennyire nem áll jól neki ez a farmer.
El is határoztam, nekem sosem lesz farmerem, mert ilyen ocsmányul nem nézhetek ki.
Jó pár évig tartottam is magam ehhez a fogadalomhoz, míg végül beadtam a derekam egy Casuccinak. Fekete volt és szűk. Sokba került, és nagyon menő voltam benne.
Aztán sokévi szünet következett, mert újra feltört bennem a farmerundor.
De mint tudjuk, a farmer olyan, mint a lélegzetvétel, mindenkinek kell.
A farmervásárlások nálam mindig egy módosult tudatállapotban következnek be. Több hónapi vajúdás után lázas boltjárás, és nehéz eredmény. Mert a farmerben tökéletesnek kell lennem. Úgy kell érezzem, ezt a darabot nekem alkotta a világmindenség. Máskülönben előjön a régi parám.
A farmerjeim mérföldkövek, hűséges társak, életem bizonyos korszakainak néma tanúi.
A második farmeremet úgy hét-nyolc éve vettem, már nem tudom hol. Ezt hívom én a "lánykori farmeremnek". Sokmindent megéltünk mi ketten, de most elhagyott. Bevégeztetett, elszakadt. Itt is, ott is.
Harmadik farmerem mostohagyerek, a kényszerűség szülöttje, egy elkeseredett éjjel vettem a TESCO-ban, Emma születése után nemsokkal.
Pár hete (föleg mióta ketteske nyugdíjazta magát) tudom, közeleg a nap, mikor új farmert kell vennem. A feszültség nőttön nőtt.
Tudtam milyen kell. Háromnegyedes, nem csípő fazonú.
A múlt héten tettem egy elkeseredett kísérletet egy ilyen beszerzésére az outletben.
Nevetséges, gyenge kis kísérlet volt ez. Több szót nem is érdemel.
Hanem ma este elmentünk az Árkádba. Legyen már meg az a farmer, nem bírom tovább a feszkót.
Keresztülrángattuk a gyerekeket tizensok üzleten, üres tekintetű, buta arcú kislányok hadaival birkóztunk meg. Eleinte még nézelődtünk, később már csak berohantunk és kérdeztünk.
"Jónapot, olyan háromnegyedes farmert keresek, ami nem csípőfazonú."
Úgy néztek rám, mintha két fejem nőtt volna.
Olyan nincs, ne is keressek. Épp csak hogy hozzá nem tették, épeszű ember nem hord rendes derekú farmert. Ha kell, hát göndörödjék ki a hájhurka, de mostan csípőfazont KELL hordani.
Londonba ahhakaaahaaaroohoook menníííí... - szűköltem csendben a százezredik bolt után. Ködös vágyemlékeimben felrémlett a Regent Street, ahol háztömbnyi Next és Esprit boltok kellették magukat.
Végső elkeseredettségemben beszédültünk a Zarába. Csak ebben bízhattam.
Sehol semmi.
Kész, én befejeztem - nyögtem elkeseredetten fáradt családom arcába. - Igazán megérdemlem, hogy legalább megnézzem a gyerekruhákat. Én megtettem mindent, nincs ilyen farmer.
Azzal becsörtettem a gyerekosztályra.
Aholis jobbnál jobb farmerek kellették magukat, a kamasz részlegen.
Odasompolyogtam, hogy alaposabban szemügyre vegyem a felhozatalt. Ó, milyen klasszak.
Hiszen én régen is a gyerekosztályról öltözködtem, miért is ne próbálkoznék be most is.
Más azonban tizenhét évesen, és más így harminc felé.
Szégyenkezve, mint egy pedofil a tornaöltöző ablakában kutakodtam a farmerek között.
Ki is választottam négy-öt 12-13 évesre való farmert, majd besunnyogtam a próbafülkékbe.
Bakker. Nagyon voltak rám. És csípőfazonúak.
Kivéve egyet. Tudtam én, hogy ő lesz az, a többi pusztán előjátek volt, izgalom-fokozó.
Felvettem, és igeeeen!
Ő volt az. Kamaszos, suta, de úgy állt rajtam, mint Katiban a gyerek. Mindösszesen hétezer jó magyar forintért.
Köszönöm Istenem!
Megdicsőülve hurcoltam haza a zsákmányt.
Végre! Farmerhiszti megint évekre letudva...
Változnak az idők, változnak.
Tegnap este csajos bulira voltam hivatalos T. barátnőmhöz. Úgy, mint régen. Gimis korunkban nagyon össze voltunk nőve, mindig ott punnyadtunk a lakásán, a Szigetre is együtt mentünk.
Hosszú idő óta először sikerült ezt a nosztalgiabulit összehozni. A férje, külföldön, gyerekek a nagymamánál, és én is itthon hagytam a csatolt részeimet. (Bár alattomos lelkifurkától átitatva, hiszen súlyos kórság rabigájába hajották ártatlan fejüket.)
Hónom alá csaptam a megrendelt guriga wc papírt, és bevágódtam a kocsiba. Nem mentem túl gyorsan, mivel minap beszereztem a Bridget Jones naplóját hangoskönyvben, és azt hallgattam menet közben. Hangosan vinnyogtam a röhögéstől, úgy érkeztem meg T. háza elé. Röpke szemle a kocsi fölött, vajon érdemesnek tartja-e bárki is feltörni, hogy kilopjon belőle valamit.
A kocsi teljes belterét egyenletesen borították a gyerekruhák, pelenkák (csak remélhettem, hogy használt nincs közöttük), játékok, kekszmorzsa és egy bili. Reményeim szerint gyerek nem volt a halom szajré közé rejtve, bár csak szólt volna, ha véletlenül ott marad valamelyik. Szóval teljesen átlagos családos autó kinézete volt a verdának.
Fent szomorú sóhajjal legyintettem a felkínált alkoholnak, elvégre kocsival vagyok, és van aki hazavárjon.
T. barátnőm nagyon pörgött, előszedett egy halom régi cuccot, leveleket, novellákat, mindenféle hülyeséget, amivel csak két 17 éves lány foglalkozni szokott. Remekül szórakoztunk. Nagyon sajnáltam, hogy a pelenkázótáskában hagytam azokat a régi képeket, amiket minap túrtam elő. Mi vagyunk rajta az egyik első Szigeten (akkor még Diáksziget), én dauerolt hajjal (ehhe), mindkettőnknek feketével rúzsozva a szája, vastag feketén kihúzva a szeme, és próbálunk nagyon ádázul nézni a világba.
Szalonnás kenyeret ettünk hagymával, ő tequilázott, én meggyléztem, röhögtünk a régi hülyeségeinken, és remekül szórakoztunk.
De már alig vártam, hogy beülhessek a kocsiba, és felhívjam Jurát. Hiányzott, na. Tudom, hülye vagyok. Hiányzott a nyavajgós, hisztis, beteg feje, és már nagyon vágytam hozzábújni. Pedig ennyi erővel már rég únhatnám is, de mégsem. A fene sem érti ezt...
Tegnap este csajos bulira voltam hivatalos T. barátnőmhöz. Úgy, mint régen. Gimis korunkban nagyon össze voltunk nőve, mindig ott punnyadtunk a lakásán, a Szigetre is együtt mentünk.
Hosszú idő óta először sikerült ezt a nosztalgiabulit összehozni. A férje, külföldön, gyerekek a nagymamánál, és én is itthon hagytam a csatolt részeimet. (Bár alattomos lelkifurkától átitatva, hiszen súlyos kórság rabigájába hajották ártatlan fejüket.)
Hónom alá csaptam a megrendelt guriga wc papírt, és bevágódtam a kocsiba. Nem mentem túl gyorsan, mivel minap beszereztem a Bridget Jones naplóját hangoskönyvben, és azt hallgattam menet közben. Hangosan vinnyogtam a röhögéstől, úgy érkeztem meg T. háza elé. Röpke szemle a kocsi fölött, vajon érdemesnek tartja-e bárki is feltörni, hogy kilopjon belőle valamit.
A kocsi teljes belterét egyenletesen borították a gyerekruhák, pelenkák (csak remélhettem, hogy használt nincs közöttük), játékok, kekszmorzsa és egy bili. Reményeim szerint gyerek nem volt a halom szajré közé rejtve, bár csak szólt volna, ha véletlenül ott marad valamelyik. Szóval teljesen átlagos családos autó kinézete volt a verdának.
Fent szomorú sóhajjal legyintettem a felkínált alkoholnak, elvégre kocsival vagyok, és van aki hazavárjon.
T. barátnőm nagyon pörgött, előszedett egy halom régi cuccot, leveleket, novellákat, mindenféle hülyeséget, amivel csak két 17 éves lány foglalkozni szokott. Remekül szórakoztunk. Nagyon sajnáltam, hogy a pelenkázótáskában hagytam azokat a régi képeket, amiket minap túrtam elő. Mi vagyunk rajta az egyik első Szigeten (akkor még Diáksziget), én dauerolt hajjal (ehhe), mindkettőnknek feketével rúzsozva a szája, vastag feketén kihúzva a szeme, és próbálunk nagyon ádázul nézni a világba.
Szalonnás kenyeret ettünk hagymával, ő tequilázott, én meggyléztem, röhögtünk a régi hülyeségeinken, és remekül szórakoztunk.
De már alig vártam, hogy beülhessek a kocsiba, és felhívjam Jurát. Hiányzott, na. Tudom, hülye vagyok. Hiányzott a nyavajgós, hisztis, beteg feje, és már nagyon vágytam hozzábújni. Pedig ennyi erővel már rég únhatnám is, de mégsem. A fene sem érti ezt...
2006/06/02
"...és reggel az utca, a puszta, a néger
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja: esik a hó!"
Ez a kis versrészlet jut minduntalan az eszembe, mert bármerre járok, mindenki arról beszél, milyen pocsék nyarunk lesz. Legalábbis ami az időjárást illeti. Ha nem félnék attól, hogy ez igaz, még viccesnek is találnám...
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja: esik a hó!"
Ez a kis versrészlet jut minduntalan az eszembe, mert bármerre járok, mindenki arról beszél, milyen pocsék nyarunk lesz. Legalábbis ami az időjárást illeti. Ha nem félnék attól, hogy ez igaz, még viccesnek is találnám...
2006/05/31
Három éve pont ilyenkor sírt fel.
Én már alig éltem, szinte nem is emlékszem mi is történt pontosan. Csak az érzésre, ami felváltotta a rettegést, hogy nem tudom majd szeretni a lányomat. Szerelem volt első látásra.
A három évvel ezelőtti nyivákoló kis rongybabából egy cserfes, vidám, okos kislány lett, akivel már beszélgetni lehet, akinek véleménye van, izlése, akarata.
Az a három évvel ezelőtti pillanat úgy változtatta meg az életemet, mint addig semmi sem. Itt van ő, akitől a világ szebb, színesebb, értékesebb. Pusztán attól, hogy létezik.
2006/05/28
Ma van az újratalálkozásunk negyedik évfordulója.
Van nekünk mindenféle évfordulónk egy évben, mert az olyan jó dolog ünnepelni magunkat, a szerelmünket. Szeretem az életünket, olyan gömbölyű.
Vannak nehézségek, aggódások, álmatlan éjszakák, de végül mégiscsak minden megoldódik, és a legfontosabb, hogy mi mindig itt vagyunk egymásnak. A gyerekeink lubickolnak a szeretetünkben.
Nem is szoktunk egymásnak ajándékot venni ilyenkor, legfeljebb egy képeslapot, amire pár kedves sort írunk, de pénteken megláttam egy olyan ajándékot Jurának, ami igazán alkalomhoz illő.
A Belleville randevu-t vettem meg neki. Láttuk annakidején moziban, és igen megszerettük. Jura most árulta el, hogy neki sokáig a háttérképe is abból volt.
Annyira szeretem látni, ahogy kibontja az ajándékot, és elönti az arcát a meghatódott öröm.
És... áhhh, nem is írom, képtelen vagyok leírni, amit igazán érzek, ezek csak olyan nagyon halovány képek a bennem lévő dolgokról.
Van nekünk mindenféle évfordulónk egy évben, mert az olyan jó dolog ünnepelni magunkat, a szerelmünket. Szeretem az életünket, olyan gömbölyű.
Vannak nehézségek, aggódások, álmatlan éjszakák, de végül mégiscsak minden megoldódik, és a legfontosabb, hogy mi mindig itt vagyunk egymásnak. A gyerekeink lubickolnak a szeretetünkben.
Nem is szoktunk egymásnak ajándékot venni ilyenkor, legfeljebb egy képeslapot, amire pár kedves sort írunk, de pénteken megláttam egy olyan ajándékot Jurának, ami igazán alkalomhoz illő.
A Belleville randevu-t vettem meg neki. Láttuk annakidején moziban, és igen megszerettük. Jura most árulta el, hogy neki sokáig a háttérképe is abból volt.
Annyira szeretem látni, ahogy kibontja az ajándékot, és elönti az arcát a meghatódott öröm.
És... áhhh, nem is írom, képtelen vagyok leírni, amit igazán érzek, ezek csak olyan nagyon halovány képek a bennem lévő dolgokról.
2006/05/27
Fejlemények fog-ügyben.
Az imádnivaló fogorvosunk visszahívott. Szabadkozott, hogy sajnos ő most egy továbbképzésen van egész hétvégén, de hétfő reggel hívjam fel, és még aznap mindenféleképpen sort kerít arra, hogy megnézze Emmát.
Mondjuk sajnos Jura vette fel a telefont, és semmi érdemi információ nem jutott el hozzám.
Nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Na és mit mondott a doki az Emma fogáról?
- Ja, hát semmit. Viszont egy tovabbképzésen van, nagyon érdekes, arrol szól, hogy...
- A fenét sem érdekli a továbbképzés! Emma fogáról mit mondott? Mondtad neki hogy mi történt?
- Persze, de csak annyit mondott, hogy hétfőn reggel hívd fel. Viszont a továbbképzésrol sokat meselt...
- Hagyd mar ezt a hülye továbbképzést, mondtad neki, hogy nagyon visszacsúszott a foga az inyébe? Adott valami tanácsot, hogy hétfőig is mit kell csinalni?
- Ja, ilyesmire nem emelékszem, tudod a továbbképzésről beszélgettünk...
És Így tovabb, és így tovabb... Pasik! Ehh...
Az imádnivaló fogorvosunk visszahívott. Szabadkozott, hogy sajnos ő most egy továbbképzésen van egész hétvégén, de hétfő reggel hívjam fel, és még aznap mindenféleképpen sort kerít arra, hogy megnézze Emmát.
Mondjuk sajnos Jura vette fel a telefont, és semmi érdemi információ nem jutott el hozzám.
Nagyjából a következő párbeszéd zajlott le közöttünk:
- Na és mit mondott a doki az Emma fogáról?
- Ja, hát semmit. Viszont egy tovabbképzésen van, nagyon érdekes, arrol szól, hogy...
- A fenét sem érdekli a továbbképzés! Emma fogáról mit mondott? Mondtad neki hogy mi történt?
- Persze, de csak annyit mondott, hogy hétfőn reggel hívd fel. Viszont a továbbképzésrol sokat meselt...
- Hagyd mar ezt a hülye továbbképzést, mondtad neki, hogy nagyon visszacsúszott a foga az inyébe? Adott valami tanácsot, hogy hétfőig is mit kell csinalni?
- Ja, ilyesmire nem emelékszem, tudod a továbbképzésről beszélgettünk...
És Így tovabb, és így tovabb... Pasik! Ehh...
Emma pénteken már a nagydolgát is a bilibe végezte. Király kiscsaj.
Ellenberger Ecsike megint alkotott. Őrületesen irigy az Emma szobatisztasága körüli hajcihőre, így minden alkalmat megragad, hogy bemutassa, ő is szobatiszta. De legalábbis le tudja már operálni magáról a pelust.
A hét közepén (mialatt én kiszaladtam Emma bilijével, és lekaptam pár tiszta ruhát a szárítóról - sacc/kb másfél perc) levette a pizsamáját, es a kakás pelusát, amit szép akkurátusan leterített a földre. Majd a kakiban nyúlkálva alaposan összekente magát a fent említett végtermékkel. Mire visszaértem, olyan volt mint egy kis hadiövényre lépett indián, tele barna harci csíkokkal.
Én meg megsemmisítettem a nagy munkát egy alapos suvickolással. Ellenvetését hangos sivalkodással juttatta tudomásomra.
Tegnap pediglen csak a pelust operálta ki a pizsamájából (amolyan lábfejes, hátulgombolós egybepizsi), ami akkor még csak pisis volt.
Jura vitte le a gyermeket, és akarta felöltöztetni. Én a hangosan szentségelésre figyeltem fel.
Kiderült, hogy beletrottyantott a pizsibe, pelus nélkül, ami lecsúszott a pizsi lábfejébe.
Jura Ecsikét, én a pizsamát mosdattam ki...
Jura rezignáltan csak ennyit fűzött az esethez: így már érti, miért lépkedett olyan óvatosan a gyerek...
Ellenberger Ecsike megint alkotott. Őrületesen irigy az Emma szobatisztasága körüli hajcihőre, így minden alkalmat megragad, hogy bemutassa, ő is szobatiszta. De legalábbis le tudja már operálni magáról a pelust.
A hét közepén (mialatt én kiszaladtam Emma bilijével, és lekaptam pár tiszta ruhát a szárítóról - sacc/kb másfél perc) levette a pizsamáját, es a kakás pelusát, amit szép akkurátusan leterített a földre. Majd a kakiban nyúlkálva alaposan összekente magát a fent említett végtermékkel. Mire visszaértem, olyan volt mint egy kis hadiövényre lépett indián, tele barna harci csíkokkal.
Én meg megsemmisítettem a nagy munkát egy alapos suvickolással. Ellenvetését hangos sivalkodással juttatta tudomásomra.
Tegnap pediglen csak a pelust operálta ki a pizsamájából (amolyan lábfejes, hátulgombolós egybepizsi), ami akkor még csak pisis volt.
Jura vitte le a gyermeket, és akarta felöltöztetni. Én a hangosan szentségelésre figyeltem fel.
Kiderült, hogy beletrottyantott a pizsibe, pelus nélkül, ami lecsúszott a pizsi lábfejébe.
Jura Ecsikét, én a pizsamát mosdattam ki...
Jura rezignáltan csak ennyit fűzött az esethez: így már érti, miért lépkedett olyan óvatosan a gyerek...
2006/05/23
Voltunk ma Állatkertben. Istenien éreztük magunkat, igen kedves társaságunk volt Niácska és fiai személyében. A dolog különlegessége az volt, hogy Emma kisbugyiban jött, és nagyon klasszul ment minden, egyszer pisilt az állatkertben a bilibe. Egy pici baleset sem volt. Mérhetetlenül büszke vagyok rá.
2006/05/21
Emmaduma
Egy kartondobozban hancúroznak Ivánnak, mikor felrikkantott, lábánál húzva ki az öccsét.
- Megállj sünike! Kis gatyás!
A szülinapi zsúrom igen jól sikerült, bográcsgulyásoztunk, nagyon klassz lett. Jurától pedig megkaptam a Harry Potter hatot angolul hangoskönyvben (meg egy discmant, amin hallgathatom is). Egy angol szinész olvassa fel, annyira britisinglis, úgy ízlelgeti a szavakat, hogy az embernek könnybelábad a szeme a gyönyörűségtől.
Egy kartondobozban hancúroznak Ivánnak, mikor felrikkantott, lábánál húzva ki az öccsét.
- Megállj sünike! Kis gatyás!
A szülinapi zsúrom igen jól sikerült, bográcsgulyásoztunk, nagyon klassz lett. Jurától pedig megkaptam a Harry Potter hatot angolul hangoskönyvben (meg egy discmant, amin hallgathatom is). Egy angol szinész olvassa fel, annyira britisinglis, úgy ízlelgeti a szavakat, hogy az embernek könnybelábad a szeme a gyönyörűségtől.
2006/05/20
Voltunk ma az IKEJÁ-ban, minden terhes asszony Mekkájában. Szerintem Budapesten az IKEJÁ-ban a legnagyobb az egy főre eső terhes nők száma. Ahová néz az ember pocakok kacsintanak vissza. Picik, nagyok, gömbölyűek, hegyesek, hegykék.
A nők szemében ott ég az a tűz, amit minden várandós nő érzett már lobogni magában. Elszántan csörtet ilyenkor az ember lánya, hogy megszerezze az utolsó Burkent, vagy Blaxmo-t, és egészen elkeseredik, ha az orra előtt fogy el a Gunntorp.
Emelje fel a kezét, akinek nincs otthon egykét Plastis, nem szunnyad a sarokban valamelyik Klippan, és a kamrában, vagy a garázsban nem Gorm-on sorakoznak a nagyi befőttjei. Ugye, ugye?
Nyomja magába az ember az olcsó és finom svéd húsgolyókat, és közben eltöpreng azon, hogy ezek mindenre gondolnak. Micsoda zseniális találmányaik vannak. Az Antilop ugyebár a világ legjobb etetőszéke, akárki megmondhassa. Mondjuk egy olyan országban, ahol olyan rohadt az időjárás mint náluk, nem is csoda, hogy sok idejük jut eltöprengni bizonyos kérdéseken.
Egy biztos, a gyerekekhez, a tároláshoz és a húsgolyóhoz ők értenek a legjobban. Ráadásul még jófejek is. Az egyetlen cég, aki csinál imádnivalóan puha plüsspatkányt, az az IKEJA.
A nők szemében ott ég az a tűz, amit minden várandós nő érzett már lobogni magában. Elszántan csörtet ilyenkor az ember lánya, hogy megszerezze az utolsó Burkent, vagy Blaxmo-t, és egészen elkeseredik, ha az orra előtt fogy el a Gunntorp.
Emelje fel a kezét, akinek nincs otthon egykét Plastis, nem szunnyad a sarokban valamelyik Klippan, és a kamrában, vagy a garázsban nem Gorm-on sorakoznak a nagyi befőttjei. Ugye, ugye?
Nyomja magába az ember az olcsó és finom svéd húsgolyókat, és közben eltöpreng azon, hogy ezek mindenre gondolnak. Micsoda zseniális találmányaik vannak. Az Antilop ugyebár a világ legjobb etetőszéke, akárki megmondhassa. Mondjuk egy olyan országban, ahol olyan rohadt az időjárás mint náluk, nem is csoda, hogy sok idejük jut eltöprengni bizonyos kérdéseken.
Egy biztos, a gyerekekhez, a tároláshoz és a húsgolyóhoz ők értenek a legjobban. Ráadásul még jófejek is. Az egyetlen cég, aki csinál imádnivalóan puha plüsspatkányt, az az IKEJA.
2006/05/19
Megfigyeltem, hogy úgy nagyjból félévente-évente lehetnek valami fényszögek az égen, mert egyszerre jutok eszébe az exeimnek.
A héten egymás után ketten hívtak fel. Nagyon örültem, mert néha jó hallani róluk, ráadásul örömmel tölt el, hogy mindkettejüknek rendeződött az élete, és tök jól vannak.
Nagyon érdekes, mert jó negyedórás beszélgetés után (ebbe pont belefér dióhéjban, hogy kivel mi történt amióta nem beszéltünk) mindig abban maradunk, hogy de jó lenne egyszer személyesen, leülnénk, dumálnánk egy jót. Tartanánk egy kis fényképbörzét a gyerekeinkről, meg ilyenek. Például ebédeljünk együtt. Ó remek ötlet. Aztán mindig ebben maradunk, sosem ebédelünk együtt, fél-egy év múlva megint rámcsörögnek.
Szeretem ezt nagyon.
A héten egymás után ketten hívtak fel. Nagyon örültem, mert néha jó hallani róluk, ráadásul örömmel tölt el, hogy mindkettejüknek rendeződött az élete, és tök jól vannak.
Nagyon érdekes, mert jó negyedórás beszélgetés után (ebbe pont belefér dióhéjban, hogy kivel mi történt amióta nem beszéltünk) mindig abban maradunk, hogy de jó lenne egyszer személyesen, leülnénk, dumálnánk egy jót. Tartanánk egy kis fényképbörzét a gyerekeinkről, meg ilyenek. Például ebédeljünk együtt. Ó remek ötlet. Aztán mindig ebben maradunk, sosem ebédelünk együtt, fél-egy év múlva megint rámcsörögnek.
Szeretem ezt nagyon.
2006/05/18
Úgy tűnik szobatisztaság ügyben teljes a siker. Szinte nem is történik baleset.
Azért vannak ennek az életszakasznak is feledhetetlen pillanatai.
A nagy játék hevében bizony előfordul, hogy becsurog, sokan vagyunk ezzel így...
Természetesen stratégiai szempontból kiválasztva a számomra lehető legkellemetlenebb helyszínt.
Egy picit felmorran az ember lánya, hogy mégse a teraszajtó elé, a kanapé mögé kéne tán pisilni. De sebaj, nyugtatom magam, az elején vagyunk még. Öcsike számára a világ egyik legviccesebb dolga, ha felfedez egy lassan terülő pisitócsát a földön. Ekkor angyali vigyor terül el a képén, és kacagva veti bele magát az élvekbe.
Mire beértem a szobába a felmosóvödörrel, addigra mindkét gyerek négykézláb kúszott a tócsában, és kacagva tapicskoltak.
Fröcsögött a pisi szana és szerte, kanapéra, falra, függönyre, de a ruhájukra és az arcukra is.
Ezek azok a pillanatok, mikor az ember agyán átfut, hogy talán a könnyebbik megoldás inkább egy enyhe agyvérzés, kisebb szívattak lenne. Aztán megfogtam a dolog nehezebbik végét, és némi üvöltözéssel tarkítva kimosdattam a dedeket.
Minél eltorzultabb fejjel üvöltöttem, ők annál vidámabban kacagtak. Így utólag belegondolva tényleg vicces látvány lehettem, de ezt akkor valahogy nem bírtam így gondolni. Azzal próbálom magamat nyugtatgatni, hogy drága megboldogult Szeleczky Zita néninek messze földön híres szép arcbőrének titka az volt, hogy minden reggel a saját (hát igen) vizeletével mosdott...
Zárójelben jegyezném meg, hogy ennek fényében nekem sosem lesz legendásan szép arcbőröm. Na nem, sem pisi, sem botox.
Ezen az estén mélyreható önvizsgálatot tartottam, és elhatároztam, sokkal türelmesebbnek kell lennem velük.
És lőn, csak úgy, mint az alkoholisták, minden reggel elhatározom, hogy csak ma türelmes leszek velük.
A jó hír az, hogy a dolog működik. Tessék kipróbálni!
Azért vannak ennek az életszakasznak is feledhetetlen pillanatai.
A nagy játék hevében bizony előfordul, hogy becsurog, sokan vagyunk ezzel így...
Természetesen stratégiai szempontból kiválasztva a számomra lehető legkellemetlenebb helyszínt.
Egy picit felmorran az ember lánya, hogy mégse a teraszajtó elé, a kanapé mögé kéne tán pisilni. De sebaj, nyugtatom magam, az elején vagyunk még. Öcsike számára a világ egyik legviccesebb dolga, ha felfedez egy lassan terülő pisitócsát a földön. Ekkor angyali vigyor terül el a képén, és kacagva veti bele magát az élvekbe.
Mire beértem a szobába a felmosóvödörrel, addigra mindkét gyerek négykézláb kúszott a tócsában, és kacagva tapicskoltak.
Fröcsögött a pisi szana és szerte, kanapéra, falra, függönyre, de a ruhájukra és az arcukra is.
Ezek azok a pillanatok, mikor az ember agyán átfut, hogy talán a könnyebbik megoldás inkább egy enyhe agyvérzés, kisebb szívattak lenne. Aztán megfogtam a dolog nehezebbik végét, és némi üvöltözéssel tarkítva kimosdattam a dedeket.
Minél eltorzultabb fejjel üvöltöttem, ők annál vidámabban kacagtak. Így utólag belegondolva tényleg vicces látvány lehettem, de ezt akkor valahogy nem bírtam így gondolni. Azzal próbálom magamat nyugtatgatni, hogy drága megboldogult Szeleczky Zita néninek messze földön híres szép arcbőrének titka az volt, hogy minden reggel a saját (hát igen) vizeletével mosdott...
Zárójelben jegyezném meg, hogy ennek fényében nekem sosem lesz legendásan szép arcbőröm. Na nem, sem pisi, sem botox.
Ezen az estén mélyreható önvizsgálatot tartottam, és elhatároztam, sokkal türelmesebbnek kell lennem velük.
És lőn, csak úgy, mint az alkoholisták, minden reggel elhatározom, hogy csak ma türelmes leszek velük.
A jó hír az, hogy a dolog működik. Tessék kipróbálni!
2006/05/14
Árpiéknál töltöttük ma a napot, és nagyon klassz volt. A gyerekek a kertben hancúroztak, mi flekkeneztünk mindeközben. Szóval igen remek kis nap volt.
Messzi távolba ringott ez a zavaros, hosszú, fárasztó hét.
Csökken a riadalom Emma kruppja miatt.
Eredetileg le akartam írni egy post-ban itt, hogy mi történt, de már túl vagyunk rajta, remélem nem lesz többet ilyen...
Megkérdeztük Orsit és Árpit, hogy lesznek-e Iván keresztszülei. Annyira meghatódtak, hogy Árpi majdnem elsírta magát. Torokköszörülve dörzsölte a szemeit, mintha csak belement volna valami. Biztos vagyok benne, hogy igen jól választottunk...
Messzi távolba ringott ez a zavaros, hosszú, fárasztó hét.
Csökken a riadalom Emma kruppja miatt.
Eredetileg le akartam írni egy post-ban itt, hogy mi történt, de már túl vagyunk rajta, remélem nem lesz többet ilyen...
Megkérdeztük Orsit és Árpit, hogy lesznek-e Iván keresztszülei. Annyira meghatódtak, hogy Árpi majdnem elsírta magát. Torokköszörülve dörzsölte a szemeit, mintha csak belement volna valami. Biztos vagyok benne, hogy igen jól választottunk...
2006/05/10
Nem is írtam, tegnap leestem a lépcsőn... (ehhe, tényleg leestem, nem a zuram vert meg :-D ). Rohantam lefelé, telefonáltam, és az utolsó előtti lépcsőfokon megcsúsztam. Mint a rajzfilmeken, két lábam az égnek, telefon elrepült, én pedig a legalsó (járólappal kirakott) fok élére estem. Nagy szerencsémre a keresztcsontomra érkeztem (azt hiszem így hívják a farokcsontom és a derekam közötti részt).
Be van dagadva, és meglehetősen fáj is. Azt hiszem egy hét múlva lesz egy nagyon csúnya véraláfutás ott. Jajj...
Reggel beszéltem anyuval, Emma istenien érzi magát. Egy gyanútól átitatva rákérdeztem, hogy fürdött-e tegnap (mégis: ezer fok, bejárták az állatkertet, a ligetet, bkv-ztak). Ja, hát azt nem...
Öööö... Na nem azt mondom hogy itthon nem marad el néha egy-egy fürdés este, nade ilyen nap után mindig fürdik. Az én drága anyám közölte, hogy most mit vagyok úgy oda, amikor mi ennyi idősek voltunk, jó ha háromnaponta fürdetett minket, aztán mégsem lett bajunk. Öööö...
De ezért elkezdte engedni a vizett Emmának, aki sikongott örömében, hogy pancsi lesz.
Na mindegy, ma hazajön, és végülis istenien érzi magát, a fürdés és a pelus huszadrangú ebben az esetben...
Be van dagadva, és meglehetősen fáj is. Azt hiszem egy hét múlva lesz egy nagyon csúnya véraláfutás ott. Jajj...
Reggel beszéltem anyuval, Emma istenien érzi magát. Egy gyanútól átitatva rákérdeztem, hogy fürdött-e tegnap (mégis: ezer fok, bejárták az állatkertet, a ligetet, bkv-ztak). Ja, hát azt nem...
Öööö... Na nem azt mondom hogy itthon nem marad el néha egy-egy fürdés este, nade ilyen nap után mindig fürdik. Az én drága anyám közölte, hogy most mit vagyok úgy oda, amikor mi ennyi idősek voltunk, jó ha háromnaponta fürdetett minket, aztán mégsem lett bajunk. Öööö...
De ezért elkezdte engedni a vizett Emmának, aki sikongott örömében, hogy pancsi lesz.
Na mindegy, ma hazajön, és végülis istenien érzi magát, a fürdés és a pelus huszadrangú ebben az esetben...
2006/05/09
Haladunk, méghozzá öles léptekkel. Tegnap délután Emma levette a pelust, és kisbugyit követelt. Ezek után négyszer kapta elő a bilit, ült rá, és pisilt bele. Baleset nélkül. Igaz bugyiban ült a bilire, de sebaj, ez már így is hatalmas lépés.
Ma reggel ment nagymamához, már reggel is alig akart pelust felvenni. Csomagoltam kisbugyit, bilit.
Nagymama nagy erővel elérte, hogy egész nap megint pelusban legyen, egyszer telefonban voltam épp, mikor hallottam hogy Emma szól, hogy jön a pisi, de anyu lebeszélte a bilizésről.
Na. Most erre mit mondjak?
Ma éjszaka ott alszik, és végülis mit tudok tenni, legfeljebb előről kezdjük az egészet. Talán olyan ez, mint a biciklizés, nem fogja elfelejteni.
Viszont nagyon élvezi, és végülis ez a lényeg. Legközelebb szobatisztán adom csak oda, akkor már csak nem ad rá pelust...
Édes Ivánom meg csak úgy dúskál a teljes figyelemben, áldott jó gyerek volt egész nap, csuoa kacagás és szerelem volt. Sokszor összebújtunk, kacagtunk nagyokat.
Egész nap füvet nyírtam, és igen jól viselte. Molyolt, bogarászott, rengeteg dolga volt neki is. Nem rosszalkodott cseppet sem.
Imádnivaló volt. Este együtt fürödtünk, utána kicsit pucéran az ölembe kéredzkedett, és szerelmesen hozzámbújt. Kicsi fiam. Többe figyelmet érdemelne...
Ma reggel ment nagymamához, már reggel is alig akart pelust felvenni. Csomagoltam kisbugyit, bilit.
Nagymama nagy erővel elérte, hogy egész nap megint pelusban legyen, egyszer telefonban voltam épp, mikor hallottam hogy Emma szól, hogy jön a pisi, de anyu lebeszélte a bilizésről.
Na. Most erre mit mondjak?
Ma éjszaka ott alszik, és végülis mit tudok tenni, legfeljebb előről kezdjük az egészet. Talán olyan ez, mint a biciklizés, nem fogja elfelejteni.
Viszont nagyon élvezi, és végülis ez a lényeg. Legközelebb szobatisztán adom csak oda, akkor már csak nem ad rá pelust...
Édes Ivánom meg csak úgy dúskál a teljes figyelemben, áldott jó gyerek volt egész nap, csuoa kacagás és szerelem volt. Sokszor összebújtunk, kacagtunk nagyokat.
Egész nap füvet nyírtam, és igen jól viselte. Molyolt, bogarászott, rengeteg dolga volt neki is. Nem rosszalkodott cseppet sem.
Imádnivaló volt. Este együtt fürödtünk, utána kicsit pucéran az ölembe kéredzkedett, és szerelmesen hozzámbújt. Kicsi fiam. Többe figyelmet érdemelne...
2006/05/07
Délután mentünk anyáknapjázni anyuhoz, és kis autónkkal (ami történetesen előről úgy néz ki, mint egy cápa) a nyóckerben robogtunk. A Diószeghy Sámuel utcában kocogtunk szép csendben (laktam is ott egy kis ideig), az élet folyt a maga kis diszkrét medrében, stricinek kinéző fazonok támasztották a koszlott házfalakat és csacsogtak kurvának kinéző csajokkal.
Az utca közepén egy galamb ácsorgott. Látszott rajta, hogy sokat próbált nyóckeres veterán, nem igazán ijed meg a saját árnyékától. De azért egy mazda hatos csak nem egy kóbor macska, vártuk, hogy ha nem is reppen fel, legalább arrébbtotyog. De nem! Szembefordult velünk, szemében vad tűz lobbant. Lassítottunk. Nem mozdult. Szinte vártuk, hogy a háta mögül elővesz egy parabellumot, és ránktüzel.
Levegő sem rezzent, hallani véltem, ahogy sír a távoli harmonikaszó, egy ördögszekeret hajtott a hirtelen feltámadó kukaszagú huzat.
Tudtuk már akkor, hogy ekkora lelki nagyság előtt meg kell hajtani a fejünket. Szégyen, nem szégyen, győzött. Kikerültük.
Az utca közepén egy galamb ácsorgott. Látszott rajta, hogy sokat próbált nyóckeres veterán, nem igazán ijed meg a saját árnyékától. De azért egy mazda hatos csak nem egy kóbor macska, vártuk, hogy ha nem is reppen fel, legalább arrébbtotyog. De nem! Szembefordult velünk, szemében vad tűz lobbant. Lassítottunk. Nem mozdult. Szinte vártuk, hogy a háta mögül elővesz egy parabellumot, és ránktüzel.
Levegő sem rezzent, hallani véltem, ahogy sír a távoli harmonikaszó, egy ördögszekeret hajtott a hirtelen feltámadó kukaszagú huzat.
Tudtuk már akkor, hogy ekkora lelki nagyság előtt meg kell hajtani a fejünket. Szégyen, nem szégyen, győzött. Kikerültük.
Vannak helyzetek, mikor az ember pont úgy néz ki, mint egy felkapaszkodott pösti, aki nagy úrhatnámságában vesz egy házat vidéken, oszt azt se tuggya, eszik-e avagy isszák a falusi létet.
És kérem én ma pont így néztem ki, ahogy a kis sárga esernyőmmel álltam a flekkensütő mellett a zuhogó esőben. Merkérem egy tökös franczstadti csaj mint én, az ha flekkenezni akar, akkor az flekkenezik akkor is, ha a fene fenét étkezik is, meg ha zuhog is az az aranyat érő májusi eső.
Igaz kicsit könnyeztem, mert a felszálló füst beszorult az esernyő alá, és történetesen az én fejem is ott tartózkodott.
Mondjuk a hús jó lett...
És kérem én ma pont így néztem ki, ahogy a kis sárga esernyőmmel álltam a flekkensütő mellett a zuhogó esőben. Merkérem egy tökös franczstadti csaj mint én, az ha flekkenezni akar, akkor az flekkenezik akkor is, ha a fene fenét étkezik is, meg ha zuhog is az az aranyat érő májusi eső.
Igaz kicsit könnyeztem, mert a felszálló füst beszorult az esernyő alá, és történetesen az én fejem is ott tartózkodott.
Mondjuk a hús jó lett...
2006/05/06
Ma megint berohantuk tolnát-baranyát. Amig Jurát okították az egyetemen, addig én a két gyerekkel piacoztam a Lehelen.
Emma az ilyenkor szokásos jogyerek tabletta mellé bevette az elbűvölőgyerek tablettát is. Már a lift előtt leszólított egy idős nénit, szépen bemutatkozott, majd eldiskuráltak a földszintig. A néni majdhogynem zokogott a gyönyörüségtől.
A savanyúságos standnál szépen megköszönte az uborkát (az öcsi nevében is), amit a nő a kezükbe nyomott.
Végig fogta a babakocsit, vagy a kezemet, egyedül evett, nem ette le magát, nem volt hiszti a játékbolt és a kisállatbolt előtt sem, kicsit kacérkodott a hentes legénnyel.
Mondjuk annyira elfáradt, hogy a kocsiban egyből elaludt.
A Jysk-ben jutalmul kapott plüss állatot is.
Este Jura elment valami főiskolás évfolyamtalálkozóra, én meg a konyhában dolgoztam fel a mérhetetlen mennyiségű húst, amit vettem a piacon.
Hát arra mentem be, hogy Emma levette a pelusát (ami egyébként tök száraz volt), és egy kisbugyit próbál felvenni.
Hosszas viháncolás után végül bilire parancsoltam, és lőn csoda, belepisilt. Hát a fene se érti, ha szépen kérem csak kiröhög, és direkt nem pisil a bilibe. De ha rádörrenek egyből összejön a dolog.
Aztán persze nagy büszkén vitte a wc-re a produktumot.
Vegül 9-kor felvittem aludni. Nagyon fáradt volt, és félálomban valami olyasmit motyogott hogy Kriszti (baby sitter) van ott, és anya elment.
A szívem szakad meg.
Belesuttogtam az összes fogadalmamat a szoba sötétjébe, hogy tudja, soha nem hagyom el, nem megyek el szó nélkül, mindig visszajövök, és addig is olyanra hagyom, aki szereti, és vigyáz rá.
Csak motyogott valamit mégis, hogy anya elmegy.
Nekem meg az a hülye anyaszívem megszakad csendben...
Emma az ilyenkor szokásos jogyerek tabletta mellé bevette az elbűvölőgyerek tablettát is. Már a lift előtt leszólított egy idős nénit, szépen bemutatkozott, majd eldiskuráltak a földszintig. A néni majdhogynem zokogott a gyönyörüségtől.
A savanyúságos standnál szépen megköszönte az uborkát (az öcsi nevében is), amit a nő a kezükbe nyomott.
Végig fogta a babakocsit, vagy a kezemet, egyedül evett, nem ette le magát, nem volt hiszti a játékbolt és a kisállatbolt előtt sem, kicsit kacérkodott a hentes legénnyel.
Mondjuk annyira elfáradt, hogy a kocsiban egyből elaludt.
A Jysk-ben jutalmul kapott plüss állatot is.
Este Jura elment valami főiskolás évfolyamtalálkozóra, én meg a konyhában dolgoztam fel a mérhetetlen mennyiségű húst, amit vettem a piacon.
Hát arra mentem be, hogy Emma levette a pelusát (ami egyébként tök száraz volt), és egy kisbugyit próbál felvenni.
Hosszas viháncolás után végül bilire parancsoltam, és lőn csoda, belepisilt. Hát a fene se érti, ha szépen kérem csak kiröhög, és direkt nem pisil a bilibe. De ha rádörrenek egyből összejön a dolog.
Aztán persze nagy büszkén vitte a wc-re a produktumot.
Vegül 9-kor felvittem aludni. Nagyon fáradt volt, és félálomban valami olyasmit motyogott hogy Kriszti (baby sitter) van ott, és anya elment.
A szívem szakad meg.
Belesuttogtam az összes fogadalmamat a szoba sötétjébe, hogy tudja, soha nem hagyom el, nem megyek el szó nélkül, mindig visszajövök, és addig is olyanra hagyom, aki szereti, és vigyáz rá.
Csak motyogott valamit mégis, hogy anya elmegy.
Nekem meg az a hülye anyaszívem megszakad csendben...
2006/05/05
A mai napom, azaz kis ideje már a tegnapi napom a pisilés jegyében tellt.
Na semmi komoly, csak nekiláttunk a szobatisztaság projektnek Emmával. Jó ideje komoly hisztik zajlanak a pelenkázás körül, és eddig is csak a jó időre vártunk, hát az most megadatott.
Délután egy furmányos csellel rábeszéltem Emmát, vegyük fel valamelyik cuki kis bugyit, sokkal klasszabb mint a pelus.
Na kis idő múltán az első adag meg is érkezett a játszószőnyegre. Átgázolva a mocsáron egyik kezemmel lehámoztam Emmáról a csatakká ázott kisbugyit, nadrágot, zoknit, egyebeket, másik kezemmel papirtörlővel itattam fel a foltot a szőnyegről, a harmadik kezemmel Öcsit próbáltam megfékezni, aki valami új mókát vélt felfedezni a pisiben való tapicskolásban. Mentségére legyen mondva mindketten azt tettük, miközben fennen dícsértem Emmát, milyen ügyes, hogy szólt. Igaz kicsit későn, de a szándék a lényeg. Hát ebből a hülye is csak azt venné le, hogy ez itten banzáj, és ebből egy magára valamit is adó vagány másfél éves kiscsávó semmiféleképpen nem maradhat ki.
Másogik alkalommal már rafkós voltam, kezdődött az estimese, bilire ülve néztük. Egyszercsak félreismerhetetlen zajok hallatszottak a bili felől.
-Hallod anya? - néz rám elkerekedő szemmel az én okos nagy lányom - Hallod? - és már vigyorog is.
Tapsvihar, pezsgőpukkanások, tüzijáték és konfetti, ünnepélyes keretek között átnyújtottam a wc-papirt, amiről ten kezével téphette le a maga kis darabkáját, majd közrefogva a bilit, kivittük azt a fürdőbe, és ünnepélyes keretek között átadtuk a tartalmát a nagy fajansz vízesésnek.
Két kis becsuri után megint bili, újabb produktum (hogy fér ennyi pisi egy ilyen pici pocakba?)
Majd botor módon azt hittem csak nem pisil már be míg felviszem Öcsit lefektetni.
Alig ért a lábam az utolsó lépcsőfokra, mikoris Emma felvisított a nappaliban.
- Anyaaaa! Póóóóók! - komoly hisztérikus felhangja volt, ennek a fele sem tréfa, nem hagyhatom, hogy a gyerek fóbiás legyen, Öcsit behajíottam a kiságyba (nem vette túl jónéven), és letrappoltam.
Emma lábán egy hangya mászott, de ekkor már szegénykém teljesen hisztérikus volt, ijedtében összepisilte magát (és a fotelt) csurig.
Lepöcköltük a hangyát, dióhéjjban megbeszéltük a dolgokat, majd visszarohantam Öcsihez a gyerekszobába.
Addigra már úgy éreztem, órák óta pisiben tapicskolok, ne tovább.
Még egy kis szagos meglepetés várt Öcsike pelusában, majd mikor abból kivakartam, a kis angyalbögyörője égnek emelkedett, és szabályos kört leírva mindent lepisilt maga körül. Gondolta talán, ha már ez akkora szenzáció a mai napon, akkor ő is hozzáteszi a magáét.
Már bőven aludt mindkét gyerek, mikor Jura hazaért, én vert hadként álltam a nappali közepén. Körben a radiátorokon piciny bugyik, nadrágok, zoknik, miegyebek száradtak, a szönyeg mocsárrá vált, és a házat belengte a pisiszag.
Hát elkezdődött. Showtime!
Na semmi komoly, csak nekiláttunk a szobatisztaság projektnek Emmával. Jó ideje komoly hisztik zajlanak a pelenkázás körül, és eddig is csak a jó időre vártunk, hát az most megadatott.
Délután egy furmányos csellel rábeszéltem Emmát, vegyük fel valamelyik cuki kis bugyit, sokkal klasszabb mint a pelus.
Na kis idő múltán az első adag meg is érkezett a játszószőnyegre. Átgázolva a mocsáron egyik kezemmel lehámoztam Emmáról a csatakká ázott kisbugyit, nadrágot, zoknit, egyebeket, másik kezemmel papirtörlővel itattam fel a foltot a szőnyegről, a harmadik kezemmel Öcsit próbáltam megfékezni, aki valami új mókát vélt felfedezni a pisiben való tapicskolásban. Mentségére legyen mondva mindketten azt tettük, miközben fennen dícsértem Emmát, milyen ügyes, hogy szólt. Igaz kicsit későn, de a szándék a lényeg. Hát ebből a hülye is csak azt venné le, hogy ez itten banzáj, és ebből egy magára valamit is adó vagány másfél éves kiscsávó semmiféleképpen nem maradhat ki.
Másogik alkalommal már rafkós voltam, kezdődött az estimese, bilire ülve néztük. Egyszercsak félreismerhetetlen zajok hallatszottak a bili felől.
-Hallod anya? - néz rám elkerekedő szemmel az én okos nagy lányom - Hallod? - és már vigyorog is.
Tapsvihar, pezsgőpukkanások, tüzijáték és konfetti, ünnepélyes keretek között átnyújtottam a wc-papirt, amiről ten kezével téphette le a maga kis darabkáját, majd közrefogva a bilit, kivittük azt a fürdőbe, és ünnepélyes keretek között átadtuk a tartalmát a nagy fajansz vízesésnek.
Két kis becsuri után megint bili, újabb produktum (hogy fér ennyi pisi egy ilyen pici pocakba?)
Majd botor módon azt hittem csak nem pisil már be míg felviszem Öcsit lefektetni.
Alig ért a lábam az utolsó lépcsőfokra, mikoris Emma felvisított a nappaliban.
- Anyaaaa! Póóóóók! - komoly hisztérikus felhangja volt, ennek a fele sem tréfa, nem hagyhatom, hogy a gyerek fóbiás legyen, Öcsit behajíottam a kiságyba (nem vette túl jónéven), és letrappoltam.
Emma lábán egy hangya mászott, de ekkor már szegénykém teljesen hisztérikus volt, ijedtében összepisilte magát (és a fotelt) csurig.
Lepöcköltük a hangyát, dióhéjjban megbeszéltük a dolgokat, majd visszarohantam Öcsihez a gyerekszobába.
Addigra már úgy éreztem, órák óta pisiben tapicskolok, ne tovább.
Még egy kis szagos meglepetés várt Öcsike pelusában, majd mikor abból kivakartam, a kis angyalbögyörője égnek emelkedett, és szabályos kört leírva mindent lepisilt maga körül. Gondolta talán, ha már ez akkora szenzáció a mai napon, akkor ő is hozzáteszi a magáét.
Már bőven aludt mindkét gyerek, mikor Jura hazaért, én vert hadként álltam a nappali közepén. Körben a radiátorokon piciny bugyik, nadrágok, zoknik, miegyebek száradtak, a szönyeg mocsárrá vált, és a házat belengte a pisiszag.
Hát elkezdődött. Showtime!
2006/05/03
Az igazán megható, mikor egy olyan ember jelöl be az iwiw-en, akire én nem feltétlenül emlékeznék. Legalábbis annyira nem, hogy elkezdjem keresgélni.
Aztán egyszercsak látom, hogy bejelölt egy srác, akinek a neve feldereng a múlt homályából.
Megnézem a közös ismerősöket, és egyszercsak rájövök. Régi emlékek jönnek elő, tizensok év messzeségéből, és ez nagyon jó. Olyan jó, mint belépni egy rég elfeledett szobába, kinyitni a spalettákat, és szétnézni a fénypászmában táncoló porszemek közt megbújó régi, kedves tárgyak közt.
Aztán egyszercsak látom, hogy bejelölt egy srác, akinek a neve feldereng a múlt homályából.
Megnézem a közös ismerősöket, és egyszercsak rájövök. Régi emlékek jönnek elő, tizensok év messzeségéből, és ez nagyon jó. Olyan jó, mint belépni egy rég elfeledett szobába, kinyitni a spalettákat, és szétnézni a fénypászmában táncoló porszemek közt megbújó régi, kedves tárgyak közt.
2006/05/01
Ma nagyon tuti napunk volt. Mindkét gyerek imádnivaló volt. Szinte kinyújtóztak a kettőnk közötti megelégedett szeretetben. Rajcsúroztak, hol hozzám szaladtak egy kis bújásra, szeretgetésre, hol az apjukhoz.
Bár esett az eső, és hát valljuk be: cudar idő volt, azért ez mégiscsak egy nagyon klassz nap volt.
Imádom ölelni-csókolni a babaillatú kis testüket, ahogy hozzámsímulnak, vagy gyöngyözően kacagva kapálóznak.
Szeretem ahogy Emma elalszik mellettem. Érzem mikor csillapodik le, nehezül el a kis teste, csukódik le a szeme, két kis karja még szorosabban fonódik körém, majd apró kis rángások futnak végig a testén. Jura szerint ez nála a system shutdown process. Aztán már pár perc, és mélyen alszik. Akkor már ki lehet kelni mellőle, vagy arrébb lehet gurítani, nem ébred fel.
Bár esett az eső, és hát valljuk be: cudar idő volt, azért ez mégiscsak egy nagyon klassz nap volt.
Imádom ölelni-csókolni a babaillatú kis testüket, ahogy hozzámsímulnak, vagy gyöngyözően kacagva kapálóznak.
Szeretem ahogy Emma elalszik mellettem. Érzem mikor csillapodik le, nehezül el a kis teste, csukódik le a szeme, két kis karja még szorosabban fonódik körém, majd apró kis rángások futnak végig a testén. Jura szerint ez nála a system shutdown process. Aztán már pár perc, és mélyen alszik. Akkor már ki lehet kelni mellőle, vagy arrébb lehet gurítani, nem ébred fel.
Vannak olyan egészen hülye napok. Mikor valahogy minden balul sül el.
Persze balul elsülni sokféleképpen lehet. Lehet viccesen, sztoikus nyugalommal, morgolódva, vagy tajtékozva fogadni ezeket. Na tegnap mindenféle volt.
A gyerekek konkrétan elviselhetetlenek voltak, nekünk meg rohanni kellett egész nap. Brico, Cora, tervben volt még a falunap is, de az már sajnos kimaradt a mindenfélet programcsúszás miatt.
Végül még átöltözni sem tudtunk hazamenni a bábszínház előtt. Csak egy gyors kajálás a Cora büféjében, de ekkor a gyerekek már a végső őrjöngésben voltak, Öcsi konrtétan már enni sem akart, jobbára a földön fetrengett. Nagy nehezen ölbe vettem, hogy legalább pár falatot belediktáljak, de ő ekkor már se hall se lát Dömötör volt, és végigöntött mindkettőnket baracklével.
Anya még olyan cifrát nem káromkodott nyilvános helyen, vérben forgó szemekkel, mint én ott akkor.
A baracklében az a tuti, hogy nagyon csúnya foltot hagy a ruhában, és szagra pont olyan mint a hányás.
Mivel már így is késésben voltunk, én berohantam a Corába mesmeg, és lekaptam az első nadrágot a polcról, Öcsinek meg villámtempóban összeválogattam egy bábszinházas kollekciót. Közben Jura akárha az elemekkel viaskodna kivitte a két gyereket és a teli bevásárlókocsit a parkolóba, és mire kiértem, bepakolt.
Indulás után három másodperccel mindkét csimota mélyen aludt. Szerencsére időben érkeztünk a Bábszinházhoz, Árpiék már vártak minket. Jura kint maradt a kocsiban Ivánnal, neki úgyis sok lett volna az egész előadás.
Emmát ölben vittem be. Aludt. Nyüzsgés, büfézés az előtérben, Emma aludt. Helyet foglaltunk a nézőtéren (teltház), Emma aludt. Kialudtak a fények, nagy hangon elkezdődött az előadás, gyerekek sikoltoztak, tapsoltak, Emma aludt. Fokozódott a hangulat, Emma még mélyebben elaludt, a csendesebb részeknél hallatszott, hogy hangosan horkol.
Az első felvonás vége előtt kicsivel elkezdtem ébresztgetni. Az utolsó pár percre ébredt fel.
Na azt hiszem minden kisgyerek álma a délutáni alvásból a bábszinházban ébredni. Imádta.
Születben Jura és Iván is csatlakoztak hozzánk.
Mindketten imádták a második felvonást, és utána már nagyon jófejek voltak. Árpiék este tízig itt voltak, közben Emma elaludt a nappaliban a földön.
Végülis egész jó vége lett a napnak...
Persze balul elsülni sokféleképpen lehet. Lehet viccesen, sztoikus nyugalommal, morgolódva, vagy tajtékozva fogadni ezeket. Na tegnap mindenféle volt.
A gyerekek konkrétan elviselhetetlenek voltak, nekünk meg rohanni kellett egész nap. Brico, Cora, tervben volt még a falunap is, de az már sajnos kimaradt a mindenfélet programcsúszás miatt.
Végül még átöltözni sem tudtunk hazamenni a bábszínház előtt. Csak egy gyors kajálás a Cora büféjében, de ekkor a gyerekek már a végső őrjöngésben voltak, Öcsi konrtétan már enni sem akart, jobbára a földön fetrengett. Nagy nehezen ölbe vettem, hogy legalább pár falatot belediktáljak, de ő ekkor már se hall se lát Dömötör volt, és végigöntött mindkettőnket baracklével.
Anya még olyan cifrát nem káromkodott nyilvános helyen, vérben forgó szemekkel, mint én ott akkor.
A baracklében az a tuti, hogy nagyon csúnya foltot hagy a ruhában, és szagra pont olyan mint a hányás.
Mivel már így is késésben voltunk, én berohantam a Corába mesmeg, és lekaptam az első nadrágot a polcról, Öcsinek meg villámtempóban összeválogattam egy bábszinházas kollekciót. Közben Jura akárha az elemekkel viaskodna kivitte a két gyereket és a teli bevásárlókocsit a parkolóba, és mire kiértem, bepakolt.
Indulás után három másodperccel mindkét csimota mélyen aludt. Szerencsére időben érkeztünk a Bábszinházhoz, Árpiék már vártak minket. Jura kint maradt a kocsiban Ivánnal, neki úgyis sok lett volna az egész előadás.
Emmát ölben vittem be. Aludt. Nyüzsgés, büfézés az előtérben, Emma aludt. Helyet foglaltunk a nézőtéren (teltház), Emma aludt. Kialudtak a fények, nagy hangon elkezdődött az előadás, gyerekek sikoltoztak, tapsoltak, Emma aludt. Fokozódott a hangulat, Emma még mélyebben elaludt, a csendesebb részeknél hallatszott, hogy hangosan horkol.
Az első felvonás vége előtt kicsivel elkezdtem ébresztgetni. Az utolsó pár percre ébredt fel.
Na azt hiszem minden kisgyerek álma a délutáni alvásból a bábszinházban ébredni. Imádta.
Születben Jura és Iván is csatlakoztak hozzánk.
Mindketten imádták a második felvonást, és utána már nagyon jófejek voltak. Árpiék este tízig itt voltak, közben Emma elaludt a nappaliban a földön.
Végülis egész jó vége lett a napnak...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)