A kipufogóról jut eszembe, szerán egy jól irányzott mozdulattal leszakadt az egész.
Veresről Botyiig húztam magam után, vészvillogóval, nagy csörömpölve.
Olyan kedvesek az emberek, sokat mutogattak, hogy le van szakadva a kipufogóm.
Én minden alkalommal kedélyesen visszaintettem, hogy tudom, de hát ez van, mit van mit tenni.

Majd becsörömpöltem a szerelőhöz, és mondtam neki, hogy picinykét előrébb hoznám a kipufogó cserét mondjuk úgy másnapra. Megértően bólogatott.
Azt is mondtam neki, hogy deviszontmostazonnal csináljon valamit a kocsival, mert nekem háromszáz helyre kell nagyjából egyszerre odaérnem, és nagyon fontos dolgokat intéznem. És már el is késtem.
Nem tudot mit tenni, leszedte a kipufogómat, ettől viszont olyan hangorkánnal repesztettem végig az utakon, hogy a kamaszlányok térde beleremegett és mind utánam fordultak. Csalódniuk kellett minduntalan, mikor meglátták a kis puntót, egy zilált fejű nővel, telepakolva gyerekkel.